2016. december 31., szombat

Gránátalmás bulgursaláta


Boldog Új Esztendőt Kívánok minden Kedves Olvasómnak! 🍷💞




Azt mondják, ha szilveszterkor lencsét, babot, rizst vagy más apró szemes ételt eszünk, sokasodni fog a szerencsénk. Főzök lencsét is elsejére, de bebiztosítottam magam: készítettem egy finom gránátalmás bulgursalátát is.

30 dkg bulgur
felöntöttem dupla mennyiségű forrásban lévő vízzel. Letakartam és hagytam állni 30 percig. Amikor kihűlt, hozzákevertem  
3 nagy csokor petrezselyemzöldet, 
1 gránátalma magjait, 
1 zöld kaliforniai paprikát apró kockákra vágva,  
1 narancsot szintén apróra vágva és  
3 dkg hagymacsírát. Kevés  
szárított mentát is morzsoltam rá. Az önetete 
0,5 dl olívaolaj, ízlés szerinti mennyiségben 
narancs és citrom leve vegyesen, és a sót a  
sóban eltett citrom héja adta, amit apróra belevágtam az öntetbe. 
A képen az öntet még nincs rajta, majd este bekeverem, hogy addig is frissek maradjanak a zöldségek, gyümölcsök benne. Bármilyen sülthöz kitűnő.

2016. december 30., péntek

Pisztráng papírban sütve


„A démonokat dobokkal elűző bennszülötteket nem értik meg a civilizált népek, akik dudálással próbálják szétoszlatni a dugót.” (graffiti)

Milyen érdekes, hogy így szilveszter táján babonásak leszünk. Még az is, aki egyébként nem. Szerencsére (azért is!) valami különös módon a vérünkben van, mégha igencsak elcsökevényesedett formában is. De a kulturális mémek működnek és átöröklődnek, és igen, még a babona is. 
Ha csak racionálisan látnánk a világot és önmagunkat, elveszítenénk a csodák lehetőségét: mindent, ami kiemel és átlényegít. Az élethez szerencse és váratlan is kell. Valami, ami kívülről jön, ami túl van a mindent irányítani és kézben tartani akaró egónk világának szűk határain. Valami, ami  hetedhét országon is túl van. A posztmodern kor hajlamos lenézni a világ mágikus szemléletéből fakadó hitet, pedig például Carl Jung szerint sem lenézendő (pedig ő tudott egyet és mást s nem keveset a lélekről, divatos szóval a pszichéről), legfeljebb a mai ember tudata kevés az összefüggések megpillantásához.
Nem a varázs tűnt el, hanem tudatunk veszítette el archaikus jellemzőit, s azt hisszük a megismerés csak értelmi aktus lehet. Vagyis mindenben követhető, logikus, leírható. Pedig a világ, és maga az emberi lény is sokkal színesebb és mágikusabb az értelem és logika szűk mezsgyéjénél. 
Egy bizonyos. Varázslat nélkül partra vetett halakként vergődhetünk egy mechanikus, kiüresedett, és végtelenül magányos univerzumban.





Még karácsonyi, kissé megkésve. De nem akartam átvinni a következő évre, nehogy elússzon a szerencsém. :)
Pisztráng papírban sütve. Egyszerű, gyors, mennyei.

Hozzávalók per fő:
1 közepes pisztráng
3-4 karika citrom
1 darabka rozmaring (ha nincs friss, akkor babérlevélből tegyünk bele 3-4 darabot)
1 babérlevél

1 nagyobb gerezd fokhagyma
mustármag
koriandermag
olívaolaj
szilikonos sütőpapír
(tűzögép)

A pisztrángot alaposan mossuk meg, lepikkelyezni nem szükséges. Sózzuk be és hagyjuk állni 20 percig. Közben mossuk meg a citromot, karikázzuk fel, melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Vágjunk akkora darabot a szilikonos sütőpapírból, amekkorába kényelmesen elfér a hal. Kicsit olajozzuk, fektessük rá a halat, a belsejébe tegyük a fűszereket, a tetejét is locsoljuk meg olajjal, majd zárjuk le a papírt. Én tűzőgéppel csináltam, úgy nagyon egyszerű. Süssük körülbelül 25 percig.




A papírban sütés az egyik legjobb módja a halak elkészítésének, mert biztos hogy szépen egyben marad, ráadásul a csomagban bennmaradnak a finom aromák is. Kímélő mód, diétákhoz is rendkívül használható. Nem csak halat süthetünk "en papillote", hanem zöldségeket, szárnyast: csirkét, pulykát is. Tulajdonképpen szívósabb húsfajtákat is készíthetünk így, ha nagyon alacsony hőfokon sütünk, és mondjuk én alufóliába is becsomagolnám a papírréteget akkor, mert úgy nem égne meg nagyon.


2016. december 28., szerda

Töltött káposzta

Athéna rövid köntörfalazás után előadta, miként horzsolódott az orra, mocskolódott el a ruhája. Az elbeszélés végeztével az öreg Dobos kifordult a házból, hogy megtekintse a hánytatott sorsú moped maradványait. Fejcsóválva tért vissza a halottasszemléből. Némiképp megnyugtatta két lányának látványa , akik mégiscsak normálisabbak voltak, mint Athéna. A ház ura letelepedett az asztalhoz és főúri mozdulattal engedélyezte asszonyának a vacsora felszolgálását.

Az észbontóan illatozó gulyásleves majdnem megérkezett az éhes család elé. Mindössze három lépés hiányzott ahhoz, hogy belevessék magukat a kalóriaorgiába, amikor Mrs. Dobos elbotlott hitvesének félrehányt cipőjében. A levesestál a magasba emelkedett, a ház asszonya aláhanyatlott. Valamivel később a gulyás is ereszkedni kezdett. Az öreg Dobos nehéz sóhajjal felemelkedett az asztal mellől. Nyakon kapta hű butéliáját és vitte, gondolván, hogy míg a nők eltakarítják a romokat, magához vesz némi vigaszt. Nem bosszankodott túlsággal. A tűzhely sarkán ott álldogált a tízliteres lábaska, csordultig töltött káposztával. A ház ura elnyújtózott a hűvös szobában, lerúgta papucsát és ajkára vonta a butéliát. Meghitt neszeket hallott a konyha felől: női takarítottak. Két lánya, Tatina és Christa mind több fejtörést okozott az atyának. Férjhez kellene adni őket, lehetőleg olyanformán, hogy eme ügylet által a földje is gyarapodjon. Csakhogy errefelé, az Isten Háta Mögött nemigen akadtak számításba jöhető férfiak. Ha belegondolt, férfiak se nagyon. Mindeme gondok hegyébe ott van Athéna, az unokahúga. Vele kapcsolatban szó sem lehet házassági tervek kovácsolásáról, ez régről nyilvánvalónak látszott. Őt tehát ezúttal kihagyta a terveiből. A városban jártában találkozott egy falragasszal., amely a Mesemaraton elnevezésű lovasversenyt hirdette, mégpedig egymilliós fődíjjal. Tatina és Christa kitűnő lovas. Miért ne? Megpróbálhatnák. Holnap utánanéz. Bármelyik lány hozza el a díjat, mindegy. Fő az egymillió. Robaj hallatszott a konyha felől. Dobos dúltan felpattant.
- Töltött káposzta sem lesz? - bömbölte.

Megnyugtatták, hogy ezúttal nem a vacsorának esett bántódása. Újból körülülték az asztalt. Dobos teleszedte tányérját, elábrándozott kissé a fergeteges ízeken -

(Vavyan Fable: Mesemaraton)
 



Hozzávalók:
1 nagy fej vékonylevelű káposzta (a legjobb a hatházi lapos káposzta),
vagy 2 fej egészleveles savanyított káposzta
1 kg savanyúkáposzta,
1 bögre (2,5 dl-nyi) nyers rizs,
1,2 kg dagadó,
40 dkg füstölt tarja vagy 1 pici füstölt csülök,
1 nagy és 1 kisebb fej vöröshagyma,
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom,
só,
10-15 szem egészbors,
2 babérlevél,
1 mokkáskanál borsikafű,
1 mokkáskanál egész köménymag,
4 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál zsír,
2 gerezd fokhagyma

Első lépésként elkészítem a tölteléket, mert jó ha áll egy kicsit. A dagadóból kb. 90 dkg-ot ledarálok, a többit felkockázom és félreteszem. A darált húst egy nagyobb tálba teszem, és fűszerezem: sóval, őrölt borssal, pirospaprikával, 2 púpos evőkanálnyi apró kockákra vágott vöröshagymával, 2 gerezd zúzott fokhagymával. Adok hozzá kb 2,5 dl-nyi (egy bögrényi) megmosott rizst, egy egész tojást, 1 evőkanál olajat vagy 1/2 evőkanál zsírt, 2 dl vizet. (Zsírral finomabb.) Kézzel jó alaposan összedolgozom, és hagyom állni, hogy a rizs kicsit beszívhassa a vizet. A töltelék nyersen akkor jó, ha kicsit tocsogós, vagyis jó lágy, mert a rizs dagadni fog úgyis majd. (Ha tojással készítek húsgombócot, mindig teszek hozzá kevés vizet. Így biztosan nem lesz kőkemény a gombóc.)
Ha savanyított fej káposztát vesztek, akkor nem kell az abálós macera, akkor csak be kell tölteni a leveleket. :)
De ha nem: mikor ezzel megvagyok, az egész fej káposztát bevágom körben a torzsájánál, hogy majd le tudjanak válni a levelek róla. Egy nagy fazékban vizet forralok, de csak félig engedem fel vízzel, mert mikor belemerül a káposzta, kiszorítja a vizet. Tehát, mikor forr a víz, a káposztát beleengedem úgy, hogy a torzsájába egy jó erős villát vagy húsvillát beleszúrok. Minden alkalommal körülbelül öt percig hagyom a forrásban lévő vízben, aztán kiemelem, és a megpuhult leveleket leemelem a káposztafejről. Ez általában 3-4 levél egyszerre. Aztán visszateszem a forrásban lévő vízbe. Ezt jópárszor megteszem, mert kb. 30-40 töltött káposztalevél kerül majd az ételbe.



Töltés: A káposztalevelek középső, vastag erét elvékonyítom ha kicsi a levél (tehát egészben hagyom a levelet), ha nagy, akkor kettévágom őket úgy, hogy kivágom a középső vastag eret. Bal kézbe veszem a levelet, úgy, hogy az ér felőli oldala legyen a testem közepe felé, mert ezt a vastagabbik felét tekerem össze egészen, ez lesz a tölcsér csúcsa, a káposztalevél vékonyabbik felét pedig ráhajtogatom a töltelékre, az lesz a széles rész. A tág végét benyomkodom középre, sőt, az ujjammal kis mélyedést is nyomok a töltelékbe, középre. Ennyi hely kell majd, mert megdagad. Inkább kisebb töltelékeket készítsünk, mert szerintem az a gusztusos. A nagy bumburnyák töltelék szerintem nem szép. Ha nincs türelmünk a töltéshez, főzzünk mást, mondjuk székelykáposztát, vagy gombócos káposztát. (Nálunk Zalában ez utóbbit nevezik töltött káposztának, de hát az csak akkor hívható így, ha valóban levélbe van burkolva a töltelék, ugyi. Irgum meg burgum.) 😈 😏




Rétegezés: kikenem zsírral a fazék alját. Erre jön a savanyúkáposzta (kóstoljuk, ha túl savanyú lenne, kissé mossuk át), erre a húsdarabok, azokra pedig a töltelékek.
Mikor a töltelékeket is beletettem a fazékba, egy kistányért rájuk teszek, így a helyükön maradnak. Fölöntöm az egészet a káposzta abálólevével, amibe belekevertem egy kis fémdobozos sűrített paradicsomot is. Sózom is, Hát ezt érzésre. Fölteszem főni, fedőt is teszek rá. Mikor felforrt, kis lángra teszem, és kb. 40-50 percig főzöm. Aztán lezárom a lángot, és hagyom kihűlni fedő nélkül.

A töltelékeket én külön edényben tartom, könnyebb arányosan tálalni, ha nem búvár módjára kell a fazék alján keresni az aprókáposztát és húsdarabokat.
Friss fehérkenyérrel tálalom. Az asztalra készítek külön edénykébe tejfölt. Csak egyszer macerás, utána jópár napig megvan az ebéd, vacsora. (Nekem reggeli is, mert imádom reggelire is... ) Karácsonykor, húsvétkor, szüretkor elmaradhatatlan. Sokáig eláll, ha mindig csak annyit melegítünk, amennyit meg is eszünk.

Malacsült & porchetta


Szilveszterre sokan sütnek malacot vagy bőrös sertéshúst. De hogyan lehet extra omlósra sütni a húst, ugyanakkor extraropogósra a bőrét (méghozzá nem kemény ropogósra, hanem levegős, harapható ropogósra), egy tavalyi Gasztroangyal adásból kiderül. Az említett recept a 20. perctől a 27. percig tart.






Az olaszok ropogós bőrű malacsültje a porchetta. Szerintem szilveszterre is tökéletes választás. A cikkben van recept is, és egy videó arról, hogyan készül.





A kép innen származik, recept is van hozzá.

2016. december 27., kedd

Télies saláta diós brie sajttal, gránátalmával


"A gránátalma a szír Atargatisz istennő szimbóluma. Atargatisz különböző változatai rendkívül elterjedtek az ókori Keleten (Asratum, Atirat, Asera, Aszerdusz).
A görögökhöz Derkétó vagy Dea Szüra néven került át, de a ciprusi Aphrodité mítoszainak nagy része is ide vezethető vissza. Az azonosságukat a gránátalma is megerősíti, ami a görögöknél Aphroditéhez kötődik, majd Rómában Venushoz. Cipruson úgy tartották, hogy Aphrodité ültette az első gránátalmabokrokat. Valószínűleg a sok mag miatt termékenységgel kapcsolatos hatást tulajdonítottak neki. Más mítoszokban is sokszor szóba kerül a görög mitológiában is, többek közt Perszephonénak azért kellett visszatérnie az Alvilágba Hadészhoz, mert kiderült, hogy evett egy szem Alvilágban termett gránátalmát.
Rodosz szigete nagy valószínűséggel az ott ma is dúsan tenyésző gránátalma virágáról kapta az ógörög nyelven rózsát jelentő nevét." (Wikipédia)




Ha szép gránátalmát látok, nem tudok ellenállni neki. Az egyik kedvenc téli gyümölcsöm. Nem csak ízre, de a színe, a formája, a belseje, mind vonzó. Van valami mágikus ebben a gyümölcsben. Készítettem vele egy kis csipegetnivalót a karácsonyi asztalra is. Vacsorához készítettem, amolyan saláta vagy előétel félének. Volt a tálon ruccola, narancs, angolzeller, gránátalma, diós brie sajt. Meglocsoltam kevés mézzel, balzsamecettel, dióolajjal. Fűszereztem frissen őrölt borssal, icipici sóval.

Még maradt a gyümölcsből, valami finomságot még készítek vele, azt hiszem. :)

2016. december 25., vasárnap

Eton Mess


Maradék tojásfehérje hasznosító desszert. Csak nektek. Csak ma. Csak itt. :)) (Mer' úgyis oly kevés sütit eszünk ilyenkor...)




Az ünnepi sütögetésből kimaradt 4 tojásfehérjém. És mivel amúgy is akartam valami könnyű, habos pohárkrémet is készíteni, így habcsók lett belőlük. S már tudtam is, hogy ezt a klasszikus, egyszerű desszertet fogom megcsinálni. Volt három kiwim is, amik nem igazán akartak beérni, ezért őket cukorszirupban felfőztem kevés fehérborral, vaníliával, kardamommal. A narancs frissen került bele.

Nem nagyon írnék pontos receptet, mert fölösleges. Bármilyen gyümölccsel készíthető, akár frissen, akár így főzve, de inkább a friss a klasszikus. Az eton mess lényegében ugyanaz, mint a pavlova torta, csak kehelyben. Tehát habcsók, tejszínhab, gyümölcs. A habcsókot úgy készítettem, hogy lemértem a tojásfehérje súlyát, és annak 75 százalékát adtam hozzá cukorban, de úgy, hogy a cukormennyiség szintén 75 százaléka kristálycukor volt, ezzel vertem fel - és 1 gerezd citrom kifacsart levét is hozzáadtam - egészen, a maradék pedig átszitált porcukor, amit a végén épp csak hozzákevertem, a már amúgy is jó sűrű tojásfehérjehabhoz. Egy órán át szárítottam a sütő legalacsonyabb hőfokán. Belül lágy és krémes maradt, kívül finom ropogós lett.




Én rétegeztem, de úgy is készítik, hogy az egészet összekeverik: vagyis a felvert tejszínhabba belekeverik a kis darabokra tört habcsókot, és a lecukrozott gyümölcsöt is, és azonnal tálalják. A tejszínhabot úgy készítettem - mivel nálunk olyan igazán zsírdús, sűrű tejszínt nem lehet kapni -, hogy 25 dkg mascarponét elkevertem 2 dl tejszínnel, és ezt a keveréket vertem fel 2 csapott evőkanál porcukorral jó sűrű, nagyon krémes tejszínhabbá. Ez kb. 5 pohárhoz elegendő tejszínhab, s ehhez a tejszínhab mennyiséghez elég 2 tojásfehérjéből habcsókot készíteni.




Nagyon könnyű kis desszert és nagyon finom. :) Parfénak sem utolsó....

2016. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt! ✩


Áldott, megvilágosító, fényességes, boldogszép Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! ✩✴✸



✩✴✸


2016. december 23., péntek

Flódni


Ha mond az a szó valamit, hogy tobzódás, tegyük talonba. Amíg valaki nem kóstolt igazi jó flódnit, az nem tudja, mint jelent az említett kifejezés. Hogy úgy mondjam, szinonímaként lehetne szótárazni őket. De a szótár száraz gyűjtemény, így hát inkább maradjunk a süteménynél, ami egy szaftos, minden földi jót magában foglaló égi tünemény. Na, ez meg egy oximoron. Nézzétek el nekem reggeli dadogásom. Csak próbálom leírni, hogy a "minden jót" kifejezést rögtön megértjük, ha szánkba kerül akár csak egy falat is ebből a csodából. Akárki készít neked, vagy kínál meg vele, biztos lehetsz benne: szeret téged. :)





Több receptet is megnéztem, végül összeállt a sajátom. Fűszer & Léleknél találtam két nagyon jó receptet, egy hagyományost és egy egészen extrát, és Juditka konyhájában egy harmadikat. Mivel a flódniban rengeteg töltelék van, muszáj kialakítani a magunk receptúráját, ahhoz a tepsihez, amelyik családilag megfelel és adott. Mivel úgy gondoltam, a kicsi adaggal nem érdemes - főleg ilyenkor ünnepek táján - bajlódni, egyből dupláztam a mennyiséget. Így viszont féltem, hogy a legnagyobb tepsimbe sem fér el a négy réteg töltelék és öt réteg tészta. Ezért az én sütimben csak 3 töltelék van, és a szilvalekvárnak nem készítettem külön helyet, hanem megkentem mindhárom töltelék alatt a kinyújtott tésztát. (Viszont ha most leírom magamnak a pontos mennyiségeket, ebből már tudok számolni, ha kisebb adagot vagy négyrétegű flódnit szeretnék.)

Hozzávalók egy 36-szor 24-es, magas oldalú tepsihez:
A tészta 4 rétegéhez:
80 dkg liszt
30 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 egész tojás (nagyon keveset hagyjunk ki a süti tetejének megkenéséhez)
2 tojás sárgája
1/2 csapott mokkáskanál só
2,5 dl száraz fehérbor
A diótöltelék:
40 dkg dió darálva
20 dkg cukor (ebből a fele nálam vaníliás)
1 nagy narancs héja reszelve
1,5 narancs leve
0,5 dl száraz fehérbor
csipet só
A máktöltelék:
36 dkg darált mák
20 dkg cukor
1,5 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
0,5 dl száraz fehérbor
csipet só
Az almatöltelék:
2 kg alma lereszelve (nem hámozás és csutka nélkül mérve hanem cakumpakk)
5 dkg mazsola
2-3 evőkanál világos nádcukor
0,5 citrom leve
0,5 dl száraz fehérbor
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 csapott mokkáskanál őrölt szegfűszeg
csipet só
plusz: egy nagyobb (kb. fél literes) üveg szilvalekvár

Először elkészítjük a töltelékeket, mert teljesen ki kell hűlniük, mire a süteménybe kerülnek. A dió- és máktölteléket beízesítjük, és összefőzzük. Az almákat meghámozzuk, és lereszeljük tökreszelőn a csutkájáról körben. Majd kinyomkodjuk a levét - ez fontos, mert én a 2 kg almából több, mint 8 dl levet préselem ki -, mert ha egy kicsit is nedves marad, eláztatja a tésztát. Tehát kinyomkodjuk, ízesítjük és addig főzzük, amíg nem marad leve. (A finom friss almalevet pedig jóízűen megisszuk.)
Ha a töltelékek készen vannak, hozzáláthatunk a tésztának. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a porcukrot, kevés sót, és a kockázott hideg vajat. Kézzel addig morzsoljuk, míg a vaj és liszt elegye finom morzsára kezd hasonlítani. Ekkor adjuk hozzá a bort, tojást, tojássárgájákat, és összedolgozzuk. Nem kell nagyon, csak álljon össze a tészta. Folpackkal beburkoljuk és hűtőbe tesszük 1-2 órára.




Amikor a töltelékek is kihűltek, összerakjuk a süteményt. A tepsit kivajazzuk, lisztezzük. A tésztát négybe vágjuk, gombócoljuk. Kinyújtjuk az elsőt a tepsinek megfelelő méretű téglalapra, behelyezzük a tepsi aljára. Megkenjük szilvalekvárral, ráterítjük a diótölteléket. Kinyújtjuk a második tésztagombócot, ráfektetjük a diótöltelékre. Kézzel kissé le is nyomkodjuk. Megkenjük lekvárral, majd a máktölteléket elsimítjuk rajta. Megint tésztalap következik, amit ismét kissé lenyomkodunk, megkenjük lekvárral és erre jön az almatöltelék. Végül befedjük az utolsó lappal, lenyomkodjuk, kissé beszurkáljuk a tésztát villával és megkenjük a kihagyott kevés tojással.
Előmelegített, kb. 160 fokos sütőben 1 órán át sütjük - mert nagy adag, tömör sütemény -, majd legalább 12 órát hagyjuk pihenni, mielőtt felvágnánk.
A sorrendet tartsuk be, mert ha esetleg az almás töltelékünk kissé nedvesebb lenne, akkor sem fogja eláztatni a süteményt, ha legfelülre kerül. De még ennél is fontosabb, hogy minden töltelék lémentes legyen. Tehát addig főzzük őket, amíg az összes folyadék eltűnik. (Lehet látni ahogy keverjük, a lábos alján.)

S ha már ez egy csodálatos zsidó sütemény, hagy meséljek el egy szép zsidó legendát is nektek.

2016. december 22., csütörtök

Fetás, spenótos göngyölt karaj



Hátha valakinek még ötlet kellene az ünnepekre. Még jövök majd a flódnival, ha jól sikerül. :)



Hozzávalók 4 főre

90 dkg hosszúkaraj (csont nélkül)
50 dkg darált hús,
1 tojás
12 dkg feta
1 nagy vagy 2 kisebb pritaminpaprika
2-3 dkg vaj
20 dkg spenótlevél
2 evőkanál szárított bazsalikom (vagy friss bazsalikomlevelek ha van)
só, frissen őrölt bors

A karajt úgy szeltem fel, hogy két-két szelet egyben maradt a hártyánál, vagyis duplára kiteríthető lett. Jó vékonyra kiklopfoltam a szeleteket, majd sóztam őket.
A darált húshoz apróra vágott pritaminpaprikát, sót, frissen őrölt borsot, szárított bazsalikomot és durvára tördelt fetát kevertem, no és egy tojást. A kiterített hússzeletekre spenótleveleket terítettem, erre jött a töltelék vékony rétegben. (Blansírozhatjuk is a spenótot, ha úgy könnyebb vele dolgozni vagy szimpatikusabb.) Föltekercseltem, madzaggal kissé átkötöttem őket.
A tepsibe vajat kentem, a tekercseket is kissé megkentem, kevés vizet is öntöttem alájuk. Alufóliával lefedve, kb. 180 fokon 1 óráig sütöttem, majd a fóliát levéve még kis ideig, hogy színt kapjanak a húsok.
Fóliával letakarva hagytam kihűlni, hogy ne száradjon ki, majd szintén darabonként fóliába tekerve hűtőbe tettem. Néhány óra múlva gyönyörűen lehetett szeletelni a hidegtálra.
Melegen is kitűnő, pulyka vagy csirkemellel is készíthető.
Ha van friss bazsalikomunk, azzal még finomabb. Akkor a spenótlevélrétegre tegyünk a levelekből, és erre következhet a darált keverék.

2016. december 20., kedd

Hasselback burgonya



Olyan jó ilyenkor begyújtani a sütőt...




Egy elhíresült sültburgonya, amit egy stockholmi vendéglőben készítettek legelőször, innen kapta a nevét. Látványos, finom és variálható is.

A burgonyát alaposan megmostam, megtöröltem. Éles késsel bevagdostam 2-3 milliméterenként úgy, hogy az alja épp csak egyben maradt. Besóztam óvatosan a szeletkéket (ez azért is jó, mert így széthajtogattam legalább a krumplilapocskákat), majd olívaolajjal meglocsoltam a burgonyákat. Előmelegített forró sütőben pirosra sütöttem. A héjánál mennyei ropogós, a belseje meg finom puha.




Az olajba lehet fokhagymát is tenni, zöld vagy szárított fűszereket is, lehet mustárral is keverni. A lapocskák közé akár hajszálvékonyra szelt szalonnacsíkok vagy hagymakarikák is kerülhetnek. De meglocsolhatjuk olvasztott vajjal is, vagy zsírral - kinek mi a kedvence.

2016. december 19., hétfő

Sütőtök fetával


Olyan sötét volt ma egész nap, hogy villanyt kellett kapcsolnom. Tudtátok, hogy a fény alapvetően befolyásolja a hangulatunkat? Ha sokáig kevés, depresszívek leszünk, ha túl sok, eufórikusak és pörgünk. Ha sokáig tévézünk vagy számítógépezünk, nem tudunk mélyen aludni. Pedig a mélyalvásra nagyon nagy szükségünk van, mert az regenerál bennünket igazán. Az évkör is olyan, mint az alvás-ébrenlét ciklusaink: a nyár az ébrenlét, az ősz az álomba merülés, a tél a mélyalvás, a tavasz az ébredés. 
A természet nem csak kívül van, és nem csak látvány, hanem bennünk is működik. Ilyen a természetünk. Milyen pontos és találó a magyar nyelv.




Egyszerű hétköznapi ebéd, csak be kell tenni a sütőbe. De nagyon finom. Mi hajában sült burgonyával ettük, de akár extra köret is lehet húshoz, halhoz.

Hozzávalók 4 főre (főételnek):
1,2 kg sütőtök (tisztítva)
4-5 evőkanál olívaolaj
1/2 dl száraz fehérbor
1 teáskanálka méz
só, frissen őrölt bors
zöldfűszerek (nálam görögbazsalikom és zsálya, de a kakukkfű, oregano vagy rozmaring is nagyon jó hozzá)
1 nagy fej lilahagyma (vagy fehér salátahagyma vagy salotta)
10-15 dkg fetasajt

A sütőtököt megtisztítottam, nagyobb kockákra-darabokra vágtam, mézzel, olívaolajjal és a fűszerekkel összeforgattam a tepsiben, kevés bort öntöttem alá és előmelegített, forró sütőben cirka 50 percig sütöttem. Mikor kivettem, fetát morzsoltam rá.
Lehet kínálni hozzá citromlevet vagy borecetet vagy balzsamecetet még, mert a sütőtökök nem egyformán édesek. 
Ha maradna belőle, a sütőtökkockákat salátához is felhasználhatjuk. Ruccolával vagy cikóriával  kiváló szerintem.

2016. december 18., vasárnap

Klasszikus creme brulee


Annyi okosságot olvastam mostanában: "az ünnep nem az ajándékozásról szól, ne hajtsd túl magad lyányom, légy inkább a szeretteiddel, a karácsony már a nyakunkon, pedig a szívünkbe' kellene hogy legyen, stb... :)
Tán ez az egy ünnep maradt meg varázslatosnak, túlvilági szépnek, együttvárósnak, szentnek vagy épp profánnak, szóval 
csak mindannyiunknak gyermeki csodavárást kívánok, akár őrült hajszával, akár lecsendesült várakozással, akár kívánságokkal vagy plázás csatangolásokkal,
egyszóval  élje meg ki így, ki úgy, mert már csak pár kanyar s itt az ünnep. Mer' ahogy az ismereten falfirkász is mondotta volt: karácsonykor minden út haza vezet. :) Boldog, jókedvű készülődést kívánok mindenkinek!





Tudom, sokan ismerik s szeretik, de én most készítettem először, mert most tettem szert sárkánytűzre, ami elengedhetetlen hozzá. Mer' a krémbrülé nem krémbrülé roppanós karamellréteg nélkül, ugyi.

Hozzávalók 4 kis tálkához (azokhoz a klasszikus creme brulee-s tálkákhoz):
5 tojás sárgája
3 dl zsíros tej
1 dl tejszín
12 dkg vaníliás cukor (nekem van üvegben vaníliarúddal készült) vagy sima kristálycukor + 1 rúd vanília vagy esszencia vagy őrlemény
csipet só
+ 4 evőkanál kristálycukor a karamellhez

A tojások sárgáját habosodásig-fehéredésig elkevertem a vaníliás cukorral, csipet sóval. Közben felforraltam a tejet, és forrás után apránként, állandóan kevergetve hozzáöntöttem a cukros tojássárgákhoz. Ha valakinek nincs otthon készleten házi vaníliás cukra, akkor a tejbe dobjon bele egy hosszában szétvágott rúd vaníliát, és még a tejbe tétel előtt a kikapart magjait is. Ez esetben mielőtt átöntené a sárgákra a tejet, vegye ki a vaníliarudat. (Amit egyébként le lehet mosni, megszárítani és aztán kristálycukorba tenni.)
A kis tálkákat egy tepsibe tettem, elosztottam bennük a krémet (jó csurig lesznek, de úgyis csökken a szintjük a gőzölődés alatt majd), félig felöntöttem forrásban lévő vízzel, és az előmelegített, kb. 110 fokos sütőbe tettem egy órára.
Amikor elkészült, folpackkal lefedtem őket és hűtőbe tettem. (Kifejezetten jót tesz neki 4-6 óra hidegben tartózkodás.) Tálalás előtt megszórtam kristálycukorral, és a szakácsfáklyával megkaramellizáltam a tetejét. 

Klasszikus desszert, egyszerű is, karácsonyra is ajánlom. Pazarfinom és ellenállhatatlan. Előre elkészíthető, tényleg nincs vele macera. A maradék fehérjékből pedig lehet pavlovát vagy gyümölcskenyeret sütni, vagy habcsókot, vagy ahogy én is teszem most: a mézes puszedli mázának éppen pont jó lesz a sok tojásfehérje.
Ha valakinek nincs klasszikus brulee-s tálkája, szerintem bármilyen kerámia, vagy vastagabb üvegtálka is megteszi, mert nagyon alacsony hőfokon kell gőzölni. Vagy akár a most újra divatos zománcos kis bögrék is jók hozzá, vagy szélesebb szájú, kis űrtartalmú befőttes üvegek is alkalmasak szerintem.
Lehet más ízesítéssel is készíteni, de a tojás sárgája és a vanília íze együttesen szerintem csodás páros.