2013. február 27., szerda

Banánkenyér

A hétvégén egy barátnőm nálam volt vendégségben, és mindketten vettünk banánt... :) Így a gyümölcsöstálamra tekintve mentőötletként jutott eszembe a banánkenyér. Már több helyen is láttam, de még sosem sütöttem. Jó érett darabok kellenek hozzá, ez adva is volt. A süti finom, puha, több napig friss marad a benne lévő krémes gyümölcstől és a joghurttól. Egy csésze finom kávé vagy forró csokoládé mellé ideális kísérő. A recept tökéletes, hálás köszönetem érte Vikinek.





Hozzávalók:
2 pohár liszt
1 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. sütőpor
kb. 120g puha vaj
1/2 pohár barna cukor
1/2 pohár kristálycukor
1/2 tk. só
2 tojás
1/2 tk. vanília aroma
4 ev. joghurt
5 érett banán
Még robotgép sem kell hozzá... Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A sütőformát kibéleljük sütőpapírral.
A lisztet elkeverjük a sütőporral, szódabikarbónával, sóval.
A puha, szobahőmérsékletű vajat kikeverjük a cukrokkal, majd a tojásokat egyenként hozzákeverjük, s aztán a vaníliakivonatot, banánpépet, joghurtot is hozzákeverjük. Végül öszekeverjük a sütőporos, szódabikarbónás liszttel. Nem kell nagyon kikeverni, csak úgy lazán összedolgozni. Formába öntjük, és 45-55 percig sütjük.
A banánt nagyon egyszerűen krumlinyomóval törtem össze. Ha jó érett, nem kell hozzá botmixer vagy robotgép sem.
Csokidarabkákkal még extrábbá tehetjük, vagy akár kaphat egy karamella-cukormázat is, elrontani nem fogja. :)

2013. február 18., hétfő

Mákos guba vaníliaöntettel


Azt mondják, a tölgyfát két, egyidejűleg ható erő hozza a világra. Az egyik természetesen nem más, mint a makk: a mag, mely magában hordozza mindazt a jövőbeni lehetőséget és ígéretet, amelyből aztán idővel kifejlődik a fa. Ez mindenki számára világos. De csak kevesen jönnek rá arra, hogy egy másik erő is működésbe lép – a jövőbeni fa maga, mely olyannyira szeretne megvalósulni, hogy létrehozza a makkot, a vágyakozásának erejével a semmiből előhívja a facsemetét, amit aztán a teljes kifejlődés felé vezérel. Ebből a szemszögből nézve, mondja a zen, maga a tölgyfa az, amely létrehozza a makkot, melyből aztán kifejlődik.
(Elisabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek) 



Életemben először készítettem mákos gubát. Nálunk valamiért sosem volt családi hagyomány karácsonykor sem az elkészítése. Mivel böjt van hamisgulyást főztem, s második fogásnak tökéletes volt hozzá a guba. A recepttel viszont megint bajban vagyok...

Hozzávalók 4 főre:
személyenként 2 normále kifli,
kb. 3 dl tej (attól függ, mennyire szárazak a kiflik),
kb. 10 dkg mák, 10 dkg porcukor (vagy méz),
vaj a forma kikenéséhez.
A vaníliasodó receptje pedig itt található. (Ehhez a kis adaghoz a fele mennyiség is elég.)


A kifliket felkarikáztam előző este és elől hagytam, hogy megszikkadhassanak. Másnap egy formát kikenetem vajjal, aztán a kiflikarikákat egymás mellé sorakoztattam egy rétegben. Meglocsolgattam a fölmelegített tejjel és megszórtam a tetejét a cukros mákkal (ha mézzel készítjük, akkor szórjuk meg mákkal majd csorgassuk meg mézzel). Aztán megint egy sor kifli, tej, mák. Lefedtem és körülbelül 200 fokon 25-30 percig sütöttem.
A vaníliaöntettel kezdtem, mert annak hűlnie kell, csak utána raktam össze és sütöttem meg a gubát.
A tej mennyisége attól is függ, ki mennyire lágyan szereti ezt az édességet. Én nem szeretem ha nagyon szétázik a kifli, úgyhogy ha valaki "tocsogósabban" enné, több tejet használjon.


2013. január 28., hétfő

Burgonyafánk


  Hiába telt el közben annyi idő, tökéletesen fel tudta idézni a hangokat, az illatokat, új ruhája suhogását a frissen felvikszelt padlón. Pedro válla fölött visszanéző tekintetét... Az a tekintet! Tita éppen egy habcsókokkal teli tálcát vitt az asztalhoz, amikor egyszer csak izzón magán érezte a bőrét perzselő tekintetet.
  Megfordult, s szeme találkozott Pedro szemével. Abban a pillanatban tökéletesen megértette, mit érezhet a fánk tésztája, amikor érintkezésbe kerül a forró olajjal. Olyan valóságos volt az egész testét átjáró forróság érzése, hogy már-már attól tartott, akár a fánk tésztájából, a testéből is buborékok fakadnak majd mindenütt - az arcán, a hasán, a szívében, a mellein - nem állhatta hát tovább ezt a tekintetet, s szemét lesütve átsietett a szalonon, annak túlsó végébe, ahol Gertsrudis éppen Az ifjú szempár című valcert játszotta a gépzongorán.
  A tálcát egy asztalra tette, szórakozottan fölemelt egy Noyó likőrrel telt poharat, mely épp a keze ügyébe esett, s leült Paquita Lobo, a birtokszomszédnőjük mellé. Mit sem ért, hogy távolabb került Pedrótól; a vére továbbra is tüzes izzással futkározott az ereiben. Orcáit heves pirosság öntötte el, s bárhogy igyekezett, képtelen volt olyan helyet találni, ahol tekintete megpihenhetett volna.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban!)



Farsang van, vagyis fánkszezon. Tegnapról maradt burgonyapüré, abból készítettem ezt a fánkot, és mert virágos kedvemben vagyok, hát szépséges kis csillagvirágok lettek belőlük.
Receptet nehezen adok meg, mert függ a kész pürétől, a liszttől, s más egyéb körülménytől... Mi minden kell, hogy egy virág kinyíljék...

Hozzávalók 2 főre (körülbelül):
30 dkg kész burgonyapüré,
2 kisebb tojás,
pici só,
20 dkg liszt,
5 dkg rétesliszt,
1 teáskanál sütőpor
és ha kell, kevés tej vagy tejszín.

A légyeg az, hogy a hozzávalókból egy nudlihoz hasonló állagú tésztát készítsünk. Lágy legyen, vagyis könnyű és "repülős", ugyanakkor ne ragadjon, de álljon össze és legyen formázható.
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki, és bármilyen formára szaggatva bő (tényleg bő és közepesen forró) olajban süssük ki.
Papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges olaj lecsöpöghessen.




Porcukrozva bármilyen lekvárral kitűnő édesség, de ha sósan fogyasztanánk, jó fokhagymás tejfölt javasolnék mellé, vagy valamilyen finom ragu köreteként is remek. Legyen az húsragu, vagy akár bármilyen fűszeres zöldségragu. Bármihez illik...


2013. január 20., vasárnap

Fokhagymás, citromos kelkáposzta



Megismerhetetlenül szeszélyes mester az élet, oly csodálatos módon önti formába a maga dolgait, ahogy rajta kívül senki. Megcáfol, felrúg minden törvényt, minden emberi okoskodást, és hinnünk kell az ő bölcsességének.

(Lakatos Menyhért)




Sokan nem kedvelik a kelkáposztát, én viszont nagyon szeretem. És ez tényleg nem a megszokott főzelékforma. (Nem mintha azzal baj lenne, mert azt is imádom.) Tökéletes köretként is, de akár önálló fogásként is, mondjuk párolt rizzsel.

Hozzávalók 2 főre:
1 kisebb-közepes fej kelkáposzta,
5 dkg vaj,
1 teáskanálnyi olívaolaj,
só,
1 citrom levágott héja és pár csepp leve,
szárított oregano ízlés szerint,
2 teáskanálnyi sós lében eltett zöldbors vagy
1 púpos evőkanálnyi kapribogyó,
1 fej fokhagyma,
1 teáskanálkányi méz.

A kelkáposztát megtisztítottam és a torzsán keresztül 8 cikkbe vágtam (így egyben marad), aztán kissé sós forrásban lévő vízbe tettem és majdnem készre megfőztem.
Közben a vajon-olívaolajon megsütöttem a fokhagymagerezdeket és a nagyobb darabokban hagyott citromhéjakat kevés sóval, oreganoval, mézzel, pici citromlével. Kóstoljuk, úgy lehet az édes-savanykás ízt összhangba hozni. Aki nem szereti a kesernyés ízt, csak a citrom héjának sárga részét tegye bele.
(Ne süssük túl nagy lángon, mert megéghet a fokhagyma.)
Mikor már puha volt a fokhagyma is, a citromhéjak is, hozzátettem a zöldborsot is, és a kelkáposztacikkeket is. Most már nagy lángon jól átsütöttem, hogy igazán összesimuljon az egész étel.
Citromlé helyett savanyítható kevés fehérborral is, ha épp az van kéznél.
És igazán sóban eltett citromhéjjal finom, ha van otthon készleten.

2013. január 19., szombat

Téli vitaminsaláta


Minden titkos emberi kapcsolat - barátság, szerelem s azok a különös kötöttségek, mikor ellenfelek találkoznak és szegődnek el, életre-halálra! - ezzel a varázsos megérintettséggel kezdődik; az álomszerű érzékeléssel, amely igazán olyan, mintha az álomban a valóságot érzékelné az ember: tömegben, idegenek között egyszerre megérint egy szempár, egy hang, s mintha elszédülnél, mintha a jelent egyszer már megélted volna, mintha előre tudnád mindazt, ami történni fog, a szavakat és mozdulatokat is; s mindez a legkomolyabb, végzetes valóság; s ugyanakkor álomszerű.

(Márai Sándor)



Jó régen nem jelentkeztem, most meg jövök egy nemrecepttel... :) Csak egy egyszerű téli vitaminbombasaláta, de nagyon finom. Lereszeltem egy nagy sárgarépát, egy darabka zellert, egy darabka céklát, tettem hozzá fél fehér salátahagymát, megsimogattam a lelkét egy kevés balzsammal ecettel, sóztam, pici mézet is tettem rá, s olívaolajt, tökmagolajat. Borsozható is, de én a csilit is csilivel, úgyhogy azt morzsoltam rá... mert tényleg imádom... A kézitáskámban pl. mindig van parfüm mert az illat, az illat... az kell, napszemüveg csak mert dögös és olyan olaszosszínésznős és persze csili mert vannak olyan elvetemült rokonok és vendéglősök, akik nem tartanak készleten, és persze kagylóhéjak és szép kavicsok és madártollak. Ezek fontosak.




Önmagában is finom, de... hm. Hajában sült krumplival meg. Isteni. Nem beszélve arról, milyen jó meleget csinál a tűzhely a konyhában ebben a zord télben. És a saláta színe is... maga a tűz.


2012. december 21., péntek

Mákos baklava


Tömjén, amely a szél szárnyán úszik, és lágyan bomlik ki, akár egy zászló – a lázadás zászlaja; ördögi kigőzölés, amely azonban korántsem kéntől bűzlő, ahogy gyerekkorunkban tanultuk, hanem minden illatszernél szédítőbb és ígéretesebb, ezernyi fűszer egybevegyülő párlata, amelytől zúgni kezd a fej, és felszárnyal a szellem. Én pedig egyszer csak ott találom magam a templom előtt, amint kiszolgáltatom fejem a szélnek, és minden erőmmel azon vagyok, hogy beszívhassam ezt az illatot.
...

A szél mindig ugyanannak a falnak a tövéhez sodor vissza bennünket.


(Joanne Harris: Csokoládé)




Este csajos beszélgetős-pezsgőzős buliba megyek, oda sütöttem ezt a mákos baklavát. A bakalava és én - égben kötettett páros vagyunk... igazi szerelem ez. A baklava édes, erőteljes, olyan, hogy ha csak egyetlen falatot is eszem belőle, úgy érzem: ez a teljesség. Semmi sem hiányzik, kerek, egész, mámorító.
A szirupba rózsavizet tettem és mézet, s csak azt sajnálom, hogy azt a csodálatos illatot nem tudom szavakba foglalni, amit e két hozzávaló a konyhámba varázsolt. A mesés kelet illata volt... Csábító és bűvöletbe ejtő.

Hozzávalók egy 20-szor 30-as tepsinyihez:
2 csomag 6 darabos réteslap,
20 dkg darált mák,
20 dkg porcukor,
2 narancs reszelt héja,
12 dkg vaj.
A sziruphoz:
20 dkg méz,
2,5 dl víz,
4 evőkanál rózsavíz.

A darált mákot összekevertem az átszitált porcukorral és a reszelt narancshéjjal. A vajat felolvasztottam, és jól kikentem vele a tepsit. Az első csomag réteslapot kibontottam, kihajtogattam és kettévágtam, illetve pontosan a tepsi méretéhez igazítottam. Beletettem az első lapot, megkentem vékonyan vajjal, majd rátettem a következőt. Hat lapot rétegeztem így. Aztán megszórtam mákkal, rá réteslap, vajjal megkentem, s rá még egy lap, vajjal megkentem. Megint mák, megint 2 lap. Pontosan annyi réteget csináltam így, hogy a végére a másik csomagból is 6 darab lap maradjon. Tehát mikor végeztem a rétegezéssel, akkor a tetejére megint 6 lap került. Ezután egy jó éles késsel fölvágtam a süteményt, mert sülés után már nem lehet.
Előmelegített sütőbe tettem nem nagy lángra, mert körülbelül 20-25 percig sütöttem, és így nem égett meg, szép lassan pirult.
Míg sült a baklava, a sziruphoz valókat fölforraltam és hagytam forrni addig, míg besűrűsödött. Ez körülbelül 10 perc forralást jelent. Akkor sűrűbb, ha a habja megváltozik, nagyobb buborékok jelennek meg a tetején. Akkor már jó.
A kisült süteményre azon forrón ráöntöttem a szirupot. Hagyjuk állni pár órát, és aztán... megkóstolható. :)
Lehetett volna gazdagítani aszalt datolyával, vagy fügével is, de most éppen nem volt itthon.
Ha nincs rózsavíz kéznél, narancsvirágvízzel is nagyon finom a szirup. Vagy frissen facsart narancslével akár, víz helyett.
A karácsonyi asztalra is méltó finomság szerintem.




2012. december 18., kedd

Aszaltszilvás, vörösboros marhasült



Azt hiszem, az idei év egyik legfinomabb ételét sikerült tegnap úgy exhasmindentbeleafazékba módra elkészítenem... az ünnepi asztalra is szívből ajánlom. Nagyon gazdag ízű, izgalmas, feledhetetlen, ugyanakkor alig-munkával elkészül és puliszkával ajánlom, mert isteni volt hozzá.
Hkrmhhh... viszont fotózhatatlan... :)

Hozzávalók 3 főre:
1 kg csonttal együtt szeletelt marhalábszár (ez nálam spec 2 vastag nagy szelet volt - olyan, amilyen az ossobuccohoz is szükséges),
2 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
3-4 dkg vaj,
1-2 evőkanál olívaolaj,
1 csapott evőkanálnyi sűrített paradicsom,
10 dkg aszalt szilva,
2-3 piros csilipaprika,
1 darabka egész fahéj
3 szem szegfűszeg,
3 szem szegfűbors,
só, frissen őrölt bors,
1 púpos evőkanálnyi narancslekvár (ha nincs kéznél, akkor 1 narancs leve és lereszelt héja plussz 1 púpos evőkanál méz),
3 dl száraz vörösbor,
liszt a szeletek megforgatásához,
plusz víz a sütés közben.

A húst alaposan leöblítettem, megszárogattam. Besóztam, frissen őrölt borssal megszórtam, és vékonyan lisztbe forgattam. Egyrészt megvédi a húst a kiszáradástól - vagyis szaftosabb marad -, másrészt ahogy sül, a liszt kissé megpirul, ami remek ízt ad a szaftnak, no és persze be is sűríti. Egyfajta vékony rántásként működik.
A tepsit, amiben később a sütőbe került az étel, a tűzhelyen a tűzre tettem és a hússzeleteket forró vaj és olívaolaj keverékén megpirítottam hirtelen. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a félkarikákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Aztán hozzáadtam a fűszereket, az aszalt szilvát, a karikázott csilit, a sűrített paradicsomot és az elősütött hússzeleteket. Felöntöttem bőven vörösborral, és elkevertem benne a narancslekvárt is. Kóstoltam, sóztam. Alufóliával lefedve 160-180 fokos sütőbe tettem, és hagytam jó 2 órán át sülni. Közben kétszer levettem a fóliát, és vízzel pótoltam a szaftot, mert kissé elsült alóla. Erre figyeljünk, mert megéghet a hagyma, aszalt szilva és úgy nem jó. Akkor jó, ha bőven marad alatta sűrű, gazdag szaft.
A hús végül olyan puha lett, hogy leomlott a csontról. Egyszerű puliszkával tálaltam és valami mesés volt hozzá.
Ez az étel vadhúsból is finom.

2012. december 4., kedd

Adni jó

Kedves Olvasóim!

Elérkezett hát megint a karácsonyvárás, az advent - az év talán legszebb és legmisztikusabb időszaka. Még a legmorcosabb lelkűeket is megérinti a hangulata, valami különös varázs van ilyenkor bennünk is, körülöttünk is. Én már nagyon régóta nem törődöm az üzletek kínálatával, nálunk a családban közös megegyezés alapján sok éve nincs ajándékozás. Nem mintha nem lenne jó adni és kapni, csakhát sokan vagyunk már, és egyikünk sem Krőzus, sajnos. Ezért inkább csak a gyerekeknek hoz a Jézuska ajándékot, mi felnőttek pedig örömünket az együtt töltött idővel mérjük, az együtt nevetésekkel, együttlétekkel, beszélgetésekkel, a finom ételek s borok élvezetével. Nagy dolog már az is, hogy bőségesen terített asztalhoz ülhetünk, hogy egészségesek vagyunk és fedél van a fejünk felett.
Évekkel ezelőtt láttam egy videót, amiben egy ember arról beszélt, hogy a feleségével van egy fogadalmuk vagy játékuk. Minden hónapban a fizetésük pár százalékát nem önmagukra költik, hanem olyanokra, akik rászorulnak. Csak hogy meglegyen az adok-kapok egyensúlya. Nekem ez a gondolat és gyakorlat nagyon megtetszett akkor. Azóta mi is gyakoroljuk, s mivel nagyon szeretjük az állatokat, a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhelyre szoktunk vinni minden hónapban állateledelt, meg ha van kidobnivaló meleg pulóver, takaró, azt odaadjuk, hogy ne fázzanak az állatkák.
Kicsit hosszúra nyúlt a bevezetőm, pedig csak annyit szerettem volna írni, hogy adni nagy öröm, adni jó. Mindenfelé nagy reklámokkal mennek jótékonysági karácsonyi akciók, így hát én is csatlakozom. Viszont semmi csimbumm, nincs nyereményeső és jutalom a jótékonyságért... csak adj, ha úgy érzed, jólesne. Nem lesz megemlítve a neved, nem kapsz jutalomcsontocskát sem kitűzőt. Csak Te fogod tudni, hogy gondoltál másokra is, csak Te fogsz érezni a szíved tájékán melegséget. Látod? Kettőt fizethetsz, s egyet kapsz: jóérzést. Ez az én akcióm.
Két lehetőségre hívnám fel a figyelmet.

"Ha megmentesz egy lelket, egy egész világot mentesz meg." Martin és családja

"Az állatbarát különleges emberfajta. Nagylelkű, tele együttérzéssel, talán egy kissé könnyen válik szentimentálissá és a szíve akkora, mint a felhőtlen égbolt." Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala Megye



Hálás szívvel köszönöm a figyelmeteket, mindenkinek csodákkal teli Adventet s karácsonyi készülődést kívánok, ha addig nem találkoznánk. :)



2012. november 17., szombat

Mazsolás-túrós kenyérszuflé? puding?


Apám mindig azt mondja: "Az aggály és a kétely a jó szakácsok fő ellenségei. A szuflé vagy megdagad, vagy nem. Sehogy sem lehet beleavatkozni. Jobb ha az ember leül és vár, hogy mi lesz a vége."

(Sisko kapitány, Star Trek) 



Minek nevezzelek te szépség? Szuflénak? Pudingnak? Vagy csak rakott kenyérnek? Tényleg nem tudom. Azt hiszem, nem igazi szuflé, az angolok viszont kenyérpudingnak hívják. Mindegy is, ha finom. És ha hisztek nekem ha nem is, a legjobb dolog, ami maradék szikkadt kenyérrel történhet. Egyébként ez még a múlt szombati buliról megmaradt kilós darabból készült. Semmi sem vész kárba, csak átalakul. :)

A maradékfelhasználós receptekkel mindig bajban vagyok, nagyon nehéz mennyiségeket megadni, mert inkább érzésre rakja össze az ember lánya, mintsem pontos recept alapján.

A jénait kivajaztam jó vastagon, és elég kócosan belerakogattam a kenyérszeleteket, rádobtam a mazsolát, túrót. Három tojást felvertem, reszeltem bele citromhéjat, tettem bele valódi vaníliamagokat, 10 dkg cukrot és 4 dl tejjel felöntöttem. Rácsorgattam a szeletekre és vártam egy órácskát, hogy magukba szívhassák az éltető folyadékot, s aztán forró (kb. 200) fokos sütőbe tettem úgy félórára.
Volt kibontva az isteni citromlekváromból, így 2 evőkanálnyit vízzel öntet sűrűségűre higítottam, s ezzel a mennyei finomsággal még megcsorgattam. Nem volt rossz. :)

2012. november 12., hétfő

Omlós-szaftos sültcsirke


Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a kerítésen?

A válasz: három.
A tanulság: attól, hogy elhatározol valamit, még nem biztos hogy meg is mered tenni.


 (Robert T. Kiyosaki)




Kiegészítés: és az sem valószínű, hogy a várakozástól a sültgalamb a szádba fog repülni.
Családi közkívánatra teszem fel ezt a grillcsirkét (buli volt), mert mindenkinek nagyon ízlett. Amin meglepődött mindenki, hogy ennek a csirkének nem száraz a mellehúsa sem. Hiába. A vaj mindig csodákat tesz. :)

Hozzávalók a páchoz (ez 2 csirkére elég):
1/2 üveg Édes Anna (részemről Erős Pista),
1 csapott evőkanál koriandermag,
3 szegfűbors,
1/2 teáskanál bors,
1-2 kardamommag,
1/2 teáskanál köménymag (ha szeretjük a római köményt, tegyünk bele azt),
1/2 teáskanál mustármag,
3 gerezd fokhagyma,
6 dkg vaj.


A fűszereket mozsárban összetörtem (a fokhagymát nagyon apró kis kockákra vágtam), és az Édes Annával elkevertem. Majd szobahőmérsékletű vajjal is összedolgoztam. (Nem egyszerű... :)  )
A csirkéket finoman besóztam (mert az Édes Anna is sós, de amennyi abban van, az kevés ahhoz, hogy a csirke ne legyen sótlan), aztán rájuk kentem kiskanállal a pácot. Nehéz művelet, nem igazán akar megmaradni a kezemre bezzeg ragadt rendesen, de ne adjuk fel. :) A lényeges momentum az, hogy a csirke bőre alá, a mellehúsa fölé jócskán tegyünk a fűszeres vajból. Így lesz finom porhanyós, ízletes.
Aztán a csibéket kissé kiolajozott tepsibe tettem, 1-2 deci vizet is alájuk öntöttem és olyan 180 fokon sütöttem majdnem másfél órán át. Közben locsolgattam őket és mikor nagyon elment alóluk a víz, pótoltam. Így szaft is maradt alattuk, amit külön kínáltam a tálalásnál.
A bőre nem lett túl ropogós, mivel vizes egy kissé a pác. A nagyon ropogós sült bőr titka az, hogy teljesen száraznak kell maradnia. Ez igaz csirkére is, disznóhúsra is.

2012. november 7., szerda

Vita Illuminativa


"Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és főként igyatok és igyatok és igyatok. Nem azt akarom, hogy kevesebb legyen, hanem azt, hogy több. Érted? Szamár! 
... Minden tőled függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor."

(Hamvas Béla - Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.)

* * *

1945 verőfényes nyarán Budapest romokban. Még nem dőlt el semmi. Némelyek európai független demokráciáról álmodnak, mások biztosak abban, hogy a pokol után újabb pokol következik, szovjet típusú diktatúra. Hamvas Béla fővárosi könyvtáros ekkor Balatonberényben vakációzik. Úgy mondják, szinte egyetlen lélegzetre írta meg A bor filozófiája című esszéjét, vallásfilozófiai vázlatát, ateistáknak szóló imakönyvét.


(kép forrása ITT)

Nem kétséges, ha Balatonon nyaraló könyvtárosunk csak könyve első tizenhárom oldalát írta volna meg, aztán a vakáció többi részét pancsolással tölti, a magyar gasztronómia már ekkor is sokkal gazdagabb lett volna. Krúdy Gyula tizenkét éve halott, a csendet valakinek meg kellett törnie, és Hamvas megtörte. Ki kellett végre újra mondani, hogy Istent szólíthatjuk csóknak, mámornak és főtt sonkának, de legfőképpen bornak.
És Hamvas kimondta. A harcot újra fel kellett vennünk az antialkoholisták és a korpán-vízen élő pietisták ellen. Hamvas felvette. Béla, a mi Bélánk hirtelenjében a bor világtörténetét is felvázolta. Ez a hamvasi gasztrohistória természetesen három nagy korszakból áll.
A Noé előtti időből, amikor az emberiség még nem ismeri a bort, csak álmodozik róla. A Noé utáni korból, mely az első szőlőtőke elültetésével kezdődik. Az utolsó szakasz a víz borrá változtatásával indul. A vég kezdete. "Mi jelenleg ebben a korban élünk" - írja Hamvas.

Máskor száz évig nem történik ennyi a hazai gasztronómiai gondolkodásban, mint most ebben a 13 oldalban. Drága kincsünk ez nekünk, akik csókkal, mámorral, sonkával, borral dolgozunk.

Ez a könyv még csak ezután kezdődik. Béla fürdőnadrágot húz, megmártózik a Balatonban, majd egy szomorúfűz árnyékában cigarettára gyújt, bort önt poharába, tollat ragad és lefekteti minden magyar gyomorelmélet alapjait. Égető szükségünk volt erre, hosszú századok óta beszéltünk úgy ételről, italról, nőről, Istenről, hogy az ízlelés bölcseletének fundamentuma hiányzott. Mert e negyvenötös, kánikulai délután óta tudjuk, hogy szájunkkal vagyunk a világhoz nőve. Hogy ez az egyetlen közvetlen kapcsolatunk. Hogy csakis akkor tudjuk meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltük. Hogy csakis akkor ismerünk meg egy nőt, ha megcsókoltuk, vagyis ettünk belőle, s ő evett belőlünk.

Erről az alapkőről visszatekintve valahogy sokkal jobban értjük mindazt, amit magyar nyelven a gyomorról írtak. Innen nézve világosabb, miért szerette Mikes Kelemen úgy a nénjét, mint a káposztát, mit látott Szinbád a velős csont közepében, miért gondolta úgy Rejtő Jenő, hogy konyhaművészettel megjavítható lenne az emberiség.

A fővárosi könyvtáros belenéz a magyar tenger víztükrén csillogó lemenő napba, és azt mondja, a bor Isten maszkja. Egy embertelen és ateista kor hajnalán azt javallja, a puritán szívidióták ellen harcoljunk disznótorral. Szűzpecsenye, hurka, friss kolbász, ecetes paprika, hagyma, baracklekváros fánk, két üveg szekszárdi, s a terrorista pietista Istenre cseréli az elvet. Talán ha Rákosi Mátyás részt vesz ebben a tor-kúrában, másképp alakulnak a dolgok. Sajnos, a terápiára nem kerülhetett sor, Hamvas ugyanis nem volt kéznél. '48-ban kényszernyugdíjazzák, Szentendrén lesz földműves, majd Inotán és Tiszapalkonyán raktáros. Ez a földműves írta a Karnevál című nagyregényt, a raktáros pedig a Patmosz című esszéfüzért. Istenem, ilyen a magyar paraszt, néha összedob egy párkötetes regényfolyamot!

Nézzék csak ezt a negyvennyolc éves férfit, ahogy borosflaskával a kezében a hegyoldalon kaptat a ház felé. Túl van két nagy háborún, sebesüléseken, nőkön, lakását bomba vitte el, kéziratai elégtek, a haja hullik már, és az első mély ráncok is megjelentek arcán. leül a kőpadra a nagy diófa alá, újra önt, felhörpinti, nézi a csillagos eget, s a papírosra vési: "Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve, és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja."

Szerb Antal jól mondja, hogy a nagyok nem félnek a giccstől. Hamvas sem fél. Se a giccstől, se a szóismétléstől, se a komcsiktól. Nincs mitől félnie. Aki a jó vallásban él, a mámorvallásban, aki szájával van a világhoz kötve, akinek van bora, annak nincs mitől rettegnie. Akinek személyes haverja Dionüszosz lüsziosz, a Megváltó Boristen, annak nincs félnivalója. Se stilisztától, se kommunistától.

Aki pedig nem fél semmitől, az az angyalok énekszava és virágesője közepette a berényi éjszakában tovább építheti a magyar gasztrozófia alapját. Értekezhet az ízek ízéről, mely a napon érlelt női comb belső részén terem. Megkülönböztetheti a múzsai bornépeket a barbár pálinkanépektől - akár még úgy is, hogy az a történelmi tényekkel köszönő viszonyban sincs, hisz' nem remeg ő a historikusoktól sem. Beszélhet sík és hegyi, szőke és sötét, hím és női, logikus és misztikus, drámai és parázna borról. Dicsérheti a tűzbort, leköpheti a novabort, az ördög borát. Elárulhatja miért erotikusabb az ivás az evésnél, miért cseppfolyós csók a bor. Elkészítheti egy nagy magyar borkatalógus vázlatát, a kecskemétitől a csopakin át a szentgyörgyhegyiig. Megalkothatja a szájharmóniák összhangzattanát. Kijelölheti az alaphármast az étel, ital, dohány háromszögben. Létrehozhatja a Borágy Tanszéket, melynek első professzora lesz, s hangsúlyozhatja a szalonna, a kenyér és a zöldpaprika klasszikus érdemeit. Kitérhet kenyerekre, lángosokra, tésztákra, zöldségekre és a dohányharmóniákra is. Felrajzolhatja a térképre az ízek négy világtáját. Kijelentheti, hogy az éhség a gyomor sötétsége, az étel pedig a fény. Megmutathatja a nedvek útját: hogyan lesz a vízből bor, a borból vér. Bevezetheti olvasóját a poharak metafizikájába. Elmagyarázhatja miért nem hiányozhat nőből, borból a szakrális kurvaság.

Azt csinálhat, amit csak akar. Hamvas Béla Isten akaratából szabad ember. Jöhet a vészek kora, a vér bíbora, ő benéz a maszkok mögé. Lehetne szerény is, lenne mire. De minek? A szerénység elég alacsony formája a gyávaságnak. Tudja ő nagyon jól mit csinál: "Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy (...) az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem. Mint ahogy Kant minden elkövetkezendő filozófia döntő gondolatait mondja ki, amelyeket el lehet fogadni, vagy amelyekkel szembe lehet szállni, de megkerülni és el nem hangzottnak tekinteni többé sohasem, úgy én is (...) a bor metafizikájának egyetemes érvényű és időtálló  eszméit kívánom leírni."

Azért némi szerénység mégis vegyül ebbe a vallomásba. Hiszen Béla nem csak a bor filozófiáját írta meg, de a magyar gasztronómia metafizikájának alapjait is lefektette. Csakis azért sikerülhetett ez neki, mert úgy tudott írni, mint Szókratész. Félelem és túlzás nélkül.

A továbbiakról most csupán annyit: Hamvas huszonhárom és fél évvel a berényi nyár után még csinált egy gargantuai vaskos tréfát. A gyilkos és puritán ateisták nagy ünnepére, november 7.-ére időzítette halinapját. Úgy halt meg, ahogyan élt.

Levélcíme: a Megváltó Boristen Pincéje, Hetedik Mennyország.
 
Cserna-Szabó András: Vita Illuminativa 
(forrás itt)