A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zala ízei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zala ízei. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 9., szombat

Tarlórépa paradicsomosan, csőben sütve


Magamon is érzem, hogy egyedi ízzel vonzódom az abszurdhoz, a helyzetkomikumhoz, az anti-hősökhöz és általában az elutasítottsághoz; különösképp szeretem a nehéz, fájdalmas hangon megszólaló zenét; képtelen vagyok egyszerre tudós akadémikus és elmélyült művész lenni, ráadásul azt érzem, hogy ezek mind-mind a normális világon kívül eső dolgok. Ahogy egyre idősödöm, lépésről-lépésre felismerem és magamhoz ölelem hóbortosságomat, és meglelem benne a szabadságot. A dühöm és különféle idegenkedésem mértéke fájdalmas elzárkózottságba taszíthat, de már az is megváltás, ha nem zárkózom be a kisebbrendűség érzésébe. A mérleg nyelvén táncolok, nem kevésbé ingatag helyzetben, mint mondjuk Glenn Gould, félúton a társadalomból való kilépés és benne maradás, az értelem és az abszurditás, az egyéni arculatom elvesztése és saját, testre szabott kreativitásom között.

(Thomas Moore: A lélek sötét éjszakái)



A tegnapi saláta után egy újabb "mentsükmegWilliet" recept. Találtam pár kerekrépát (tarlórépát) még a vízözön előtti időből a hűtő egyik alsó dobozában, meg egy felbontott féligteli sűrített paradicsomos üvegcsét. Szegénykék már elég fáradtak és sebesültek voltak... és láss csodát: a feltámadás tényleg létezik és élet és elevenség rejlik benne... Tényleg, Noé vajon növénymagokat is vitt a bárkáján?!
Az étel tökéletes szerintem cukkiniből, karalábéból, karfiolból, brokkoliból, de leginkább én legközelebb kelkáposztából fogom készíteni. Csak azt nyolcadcikkekre kell vágni, kissé előfőzni forrásban lévő vízben, s a többi ugyanaz.

Hozzávalók 2 főre:
3 db közepes méretű tarlórépa (kb. 60 dkg tisztítva),
3 nagy gerezd fokhagyma,
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom,
só,
kevés liszt,
olaj, olívaolaj, vaj,
csipetnyi cukor,
valamilyen zöldfűszer (majoránna, kakukkfű, zsálya, rozmaring, petrezselyemzöld, bazsalikom, szurokfű, stb...)
füstölt és sima olvadós sajt a tetejére,
illetve 1 tojás+1 dl tejszín felvert keveréke.

A kerekrépát meghámoztam és 2-3 miliméteres vékony szeletekre vágtam. Besóztam kissé és finoman lisztbe forgattam őket. Kevés olaj-vaj keverékén piros-ropogósra megsütöttem a szeleteket egy serpenyőben. (A lisztbe forgatás el is maradhat...) Figyelmeztetés: már így is isteni, vigyázzunk a kóstolgatással, mert hajlamos elfogyni a készlet a tányérról!!! :)
A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a kis kockákra vágott fokhagymát, hozzátettem a sűrített paradicsomot is, kevés vízzel felöntöttem, hogy olyan szósz sűrűségű legyen. Fűszereztem zöldfűszerrel (én most majoránnával), és 1-2 percig forraltam, hogy összeálljon az íze. Végül beleforgattam az elősütött répaszeleteket, végül kivajazott hőálló tálba tettem. Ráöntöttem a tojás-tejszín keveréket, megszórtam reszelt sajttal és forró, előmelegített sütőbe tettem 10 percre. Tálaláskor alaposan megöntöztem még finom olívaolajjal.
Elmaradhatatlan mellé valamilyen finom száraz, de friss, gyümölcsös fehérbor. Salute!


2013. január 19., szombat

Téli vitaminsaláta


Minden titkos emberi kapcsolat - barátság, szerelem s azok a különös kötöttségek, mikor ellenfelek találkoznak és szegődnek el, életre-halálra! - ezzel a varázsos megérintettséggel kezdődik; az álomszerű érzékeléssel, amely igazán olyan, mintha az álomban a valóságot érzékelné az ember: tömegben, idegenek között egyszerre megérint egy szempár, egy hang, s mintha elszédülnél, mintha a jelent egyszer már megélted volna, mintha előre tudnád mindazt, ami történni fog, a szavakat és mozdulatokat is; s mindez a legkomolyabb, végzetes valóság; s ugyanakkor álomszerű.

(Márai Sándor)



Jó régen nem jelentkeztem, most meg jövök egy nemrecepttel... :) Csak egy egyszerű téli vitaminbombasaláta, de nagyon finom. Lereszeltem egy nagy sárgarépát, egy darabka zellert, egy darabka céklát, tettem hozzá fél fehér salátahagymát, megsimogattam a lelkét egy kevés balzsammal ecettel, sóztam, pici mézet is tettem rá, s olívaolajt, tökmagolajat. Borsozható is, de én a csilit is csilivel, úgyhogy azt morzsoltam rá... mert tényleg imádom... A kézitáskámban pl. mindig van parfüm mert az illat, az illat... az kell, napszemüveg csak mert dögös és olyan olaszosszínésznős és persze csili mert vannak olyan elvetemült rokonok és vendéglősök, akik nem tartanak készleten, és persze kagylóhéjak és szép kavicsok és madártollak. Ezek fontosak.




Önmagában is finom, de... hm. Hajában sült krumplival meg. Isteni. Nem beszélve arról, milyen jó meleget csinál a tűzhely a konyhában ebben a zord télben. És a saláta színe is... maga a tűz.


2012. november 7., szerda

Erdeigombás canelloni



A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól.

(Rejtő Jenő)




Úgy tűnik, mintha mostanában csak tésztákat ennénk, pedig nem :) ... főztem én vadast is gombás zsömlegombóccal, meg savanyúrépát is, meg más finomságokat is, csak ezek voltak most az újdonságok.
Bármilyen erdei gombával jó, én rizikével (fenyőaljával) készítettem.

Hozzávalók 1 doboz canelloni tésztához (22 darab van benne), ez főételként 3 nem túl éhes embernek elegendő:
75 dkg gomba,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
4-5 db szegfűszeg (ez csak akkor, ha rizikével készül),
3-4 evőkanál zsemlemorzsa,
1 doboz canelloni tészta (22 db).
A szószhoz:
3/4 liter paradicsompüré,
kb. 1 teáskanál só,
kb. 2 teáskanál kristálycukor,
2 dl víz.
A tetejére:
10 dkg sajt.

A gombát megtisztítottam és körülbelül egyszer egy centis kis kockákra vágtam. Az olajon megdinszteltem az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymát, aztán hozzáadtam a gombát is és a fűszerekkel addig sütöttem, míg levet engedett. Hagytam 1-2 percig rotyogni, de nem főztem el a levét. A végén kivettem a szegfűszegeket, nehogy valaki ráharapjon. (Ha nem erdei gombával készítjük, fűszerezhetjük kevés kakukkfűvel, vagy petrezselyemzölddel is a ragut szegfűszeg helyett.) Végül belekevertem annyi zsemlemorzsát, ami fölszívta a gomba szaftját.
A szószhoz csak sóztam-cukroztam a paradicsompürét és vizet adtam hozzá.
Egy sütőtálat kiolajoztam, kevés szószt öntöttem bele. (Ez azért kell, mert ahogy elkezdi felszívni a folyadékot a megtöltött canelloni, ha nem tesszük kevés szószba, végigreped, mivel nyers.) Betöltögettem a canellonikat (nem kell túltölteni őket, épp csak lazán) és egymás mellé sorakoztattam a tálban. A maradék szószt is ráöntöttem, alufóliával lefedtem és 40 percre nagy lángra, előmelegített sütőbe tettem. Végül a fóliát levettem, reszelt sajttal megszórtam és még 5 percre visszatettem a sütőbe.
Lasagne-ként is készíthető, de akkor nem kell a gombaraguba a zsemlemorzsa. És dupla ennyi sajt kell hozzá.

2012. október 28., vasárnap

Gombás tortellini



- Borzasztó dolog meghalni.
- Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet... Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek... Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe.

(Wass Albert)



Megint gombás étel, mert addig, míg van, s lehet. :) És mi lehetne léleknyugtatóbb ebben a szeles, hideg és már egészen télies időben, mint a jó meleg konyhában elszöszmötölni egy finom étellel? Kevés jobb dolgot ismerek ennél. Kibontani egy üveg finom bort, beszélgetni, rá-rá pillantani az elégedetten durmicoló cicára és főzni...
Nagyon szeretem a tésztaételeket. Ennél jobban csak a gombás tésztaételeket szeretem... Tisztatésztának ajánlva, az aktuális VKF! kiírására.

Hozzávalók 2 főre, ha főételnek készítjük:
A tésztához:
25 dkg liszt,
2 tojás,
kevés víz.
A töltelékhez:
20 dkg erdei gomba (az enyémben rizike és vargánya van),
2 nagy gerezd fokhagyma,
1 dkg vaj,
1 teáskanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
csipet kakukkfű,
frissen reszelt szerecsendió,
1/2 citrom reszelt héja,
pár csepp citromlé.
A tetejére:
4 dkg vaj,
tejföl,
valamilyen jóféle sajt vagy
apróra vágott petrezselyemlevél.

A lisztből, tojásokból, pici vízből tésztát gyúrunk, és félretesszük nylonzacsiban, míg elkészítjük a tölteléket.
A gombákat megtisztítjuk, majd konyhai robotgéppel ledaráljuk. Serpenyőben a vajon, olajon megfuttatjuk kissé az apróra kockázott fokhagymát, majd rádobjuk a gombát is és fűszerezzük (kivétel a reszelt citromhéj és lé). Addig sütjük, míg a levét elveszti és jó sűrű gombapép lesz belőle. A végén reszeljük bele a citrom héját és pár csepp citromlével pikánsabbá tesszük a tölteléket.
A tésztát kinyújtjuk, és 5 centiszer 5 centis kis kockákra vágjuk. Minden kocka közepébe egy kevés tölteléket teszünk, majd megformázzuk a videón látható módon.
Vizet forralunk sóval. Közben a 4 dkg vajat addig melegítjük egy kis lábosban, míg finom karamelles illata és színe lesz. Félretesszük tálalásig. (Figyeljünk rá, mert nagyon hamar kramellás színt, aromát kap, nehogy megégessük.)
A tortelliniket a forrásban lévő vízben kifőzzük. Azonnal tálaljuk tejföllel, barnított vajjal megcsurgatva. Vagy reszelt sajtot vagy aprított petrezselyemlevelet szórhatunk még rá.
Csodálatos finom.

A gomba egyébként kitűnő bármilyen tésztával. Gondolkodtam gombás galette-n is, pitén is, de készíthettem volna a hortobágyi palacsinta módjára is. (Ha hortobágyinak készítjük, ne aprítsuk fel a gombát, csak szeleteljük és így készítsünk pörköltet belőle, hogy legyen szaftja. A végén aprítsuk a gombát, a szaftból kivéve.) Köretként például vadashoz készíthetünk gombás zsömlegombócot is, ha lesütött gombát is keverünk a zsömlegombóc tésztájába. És még folytathatnám a sort.... Ez a töltelék egyébként lasagne-hoz is kiváló, csak akkor ne aprítsuk ennyire össze, hanem késsel vágjuk szeletekre a gombát. Nagyon jól illik hozzá a besamel, sajt.
Tipp: Ez a gombapép egyébként (ha többet készítünk belőle és marad) melegszendvicskrémnek is kiváló! Kenjük kenyérre, szórjuk meg jó bőven reszelt sajttal és mehet is pironkodni. Egy pohár borral tökéletes és mesés.


A tortellini formázása:


Jó étvágyat hozzá! :)

2012. október 26., péntek

Tarlórépa (kerekrépa) dióval


Tarts ki szilárdan utadon, még ha a világ rossznak bélyegzi is, ami több mint valószínű.

(Henry David Thoreau)




 

A kerekrépa vagy más néven tarlórépa készülhet így is. Nálunk zalában ugyanis szinte csak savanyítva fogyasztják. Pedig az egyik legfinomabb ízű-állagú téli zöldségféle. És már megjelent a piacon, szépséges darabokat vettem belőle. Ebben a formában lehet köret, és lehet önálló fogás is rizzsel vagy hajában sült burgonyával. A dió nagyon izgalmassá teszi, a méz egészen megbolondítja és a két titkos fűszer - amit hamarosan elárulok - annyira természetesen belesimul a répa lényébe, mintha mindig is együtt táncoltak volna a forró parketten. Finom, na. :)

Hozzávalók 2 főre:
2 nagyobb darab kerekrépa,
1/2 marék durvára vágott dió,
2-3 teáskanálnyi dióecet (alma vagy fehérborecet is megteszi),
1 evőkanál napraforgóolaj,
2 teáskanál dióolaj,
5-6 gerezd fokhagyma apróbb-nagyobb kockákra vágva,
só,
kevés frissen őrölt bors (csak csínyján),
1 teáskanál koriandermag,
2 zöld kardamom magjai,
3 teáskanálnyi finom virágméz.

A répákat meghámoztam, vastagabb csíkokra szeltem. Minden hozzávalót rászórtam-locsoltam, kézzel jól összekevertem. (A koriandermagokat, kardamommagokat mozsárban őröljük meg.) Jó kézzel keverni, mert az ujjainkon marad az olajos-fűszeres pakolásból, s így meg tudjuk kóstolni. Ha bármi hiányozna belőle (méz, só, ecet), pótoljuk.
Sütőedénybe tettem, körülbelül fél dl vizet is aláöntöttem, s lefedtem alufóliával. Nagy lángon sütöttem végig fólia alatt körülbelül 45-50 percig.
Aki nem jut hozzá tarlórépához, készítheti ugyanígy zellerből, karfiolból, céklából is.

2012. október 13., szombat

Rizikeleves (fenyőaljagomba leves)



És minden dolgok végén a boldogok ezt mondják majd:
 - Sosem éltünk máshol, csak a mennyben!

                                                                                                                                                                              (C. S. Lewis)



A rizike az egyik általam legszeretettebb gomba. Parfümös illatú, roppanós húsú, gyönyörű sütőtöknarancs színű és emellett nagyon zamatos, ízletes finomság. Itt mifelénk fenyőaljának hívják, a hivatalos neve azonban rizike.
Ez a leves az abszolút maradékhasznosítás jegyében született. Volt félretéve füstöltszalonna zsírom, krumplifőzőlevem, volt egy kevés maradék sűrített paradicsom is a hűtőben, és még volt egy deci Bogácsról hozott félédes vörösbor is az üveg alján, amit háznál vettem kóstolás nélkül. (Nem szeressük a félédest -  vörösborban meg pláne nem.) Lassan fogyott el, ételekhez használtam. Bár maradékhasznósítós a recept, de a rizikét ezentúl csak így főzöm levesnek, mert isteni lett. A szegfűszeg kiemeli a gomba páratlan illatát, ízét.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg rizike (2 kupóc ha piacon vesszük),
4 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál füstöltszalonnazsír (sima olaj is lehet),
frissen őrölt bors,
só (vigyázzunk, a krumlilé sós, előbb kóstoljunk),
1 liter krumlifőzővíz + 1 liter víz (vagy 2 liter alaplé),
8-12 zsályalevél (helyettesíthető petrezselyemzölddel is fél csokorral),
2 db szegfűszeg,
1-1,5 dl félédes vörösbor (vagy száraz, de akkor kóstoljuk a levest, és ha úgy érezzük, egy leheletnyi cukorral kerekítsük az ízeket),
1 púposkás evőkanálnyi sűrített paradicsom.
Levesbetétnek bármi: krumpligombóc, nagyobb formájú száraztészta, pirított kenyérszelet a tányér alján, grízgaluska (az enyémben kölesgaluska van), rizs, gersli vagy hajdina vagy akár bulgur.

A letisztított gombát szeletekre vágtam, és a zsíron frissen őrölt borssal és apróra vágott zsályával zsírjára sütöttem. (Ha olajban sütjük, sózzuk is kissé.) Hozzáadtam a nagyon apró kockákra vágott fokhagymát is, azzal is átsütöttem, míg a fokhagyma illatozni kezdett és elvesztette nyersességét. Ekkor hozzáöntöttem a bort és addig forraltam nagy lángon, míg kifőtt belőle az alkoholíz, csak a finom aroma maradt. Fölöntöttem a krumlilével, vizet is adtam hozzá. Kóstoltam, és itt lehet sózni még ha szükséges. Tettem bele 2 szem szegfűszeget és sűrített paradicsomot is. Forrás után 10 percig főztem, majd beleszaggattam a kölesgaluskákat. Ha lett volna maradék szikkadtabb kenyerem, azt csak megpirítottam volna szeletekben, a tányér aljára tettem volna és rámertem volna a forró levest. Isteni. Tejfölrajongók kínálhatnak hozzá az asztalon külön tejfölt is.
Maga a leves készíthető így vargányából is, tinorú gombákból is, csiperkéből is, de ezekhez nem tennék szegfűszeget. A rizikét ahogy megszagolgattam, próbáltam rájönni melyik fűszer hozhatja ki intenzíven parfümös illatát, finom ízét. Így választottam hozzá a szegfűszeget. Más gombákhoz nem biztos hogy igazán jó. Még a fekete tölcsérgombához tudom elképzelni ezt a fűszert - ami egy fűszergomba, de levesként is elkészíthető.

2012. október 1., hétfő

Tökös-mákos rétes


Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, ame
ly harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.

(Marc Lévy)




Tegnap nagyon finom vasárnapi ebédet főztem, minden fogás a legkedvencebbeink között van. Igazi magyaros, sőt, zalaias ebéd volt: köménymagos rántott leves magos tönkölykenyérkockákkal, rántott őzlábgomba (végre-végre van!! :) ♥ ) burgonyával, tejfölös (tökmagolajjal ízesített) uborkasalátával és zárásként az őrségben oly jellegzetes tökös-mákos rétes koronázta az étkezést.
A tökös-mákos rétest készíthetjük főzőtökkel is, sütőtökkel is. Az enyém most főzőtökkel készült, kaptam a piacon olcsón legyalulva, konyhakészen.
Aki még nem kóstolta és szereti a mákos sütiket, annak abszolút szívből ajánlom e finomságot, mert könnyű, nagyon finom, gyors és egyszerű elkészíteni is. Igazi tájétel, igazi őszi finomság.

Hozzávalók 3 rúdhoz:
1 csomag 6 darabos réteslap,
60 dkg gyalult tök,
12 dkg darált mák,
15 dkg porcukor+ valamennyi a szóráshoz a végén,
kevés só,
1 egész citrom reszelt héja,
1/4 lédús nagy citrom leve,
5 dkg mazsola,
pár evőkanál búzadara,
olaj a kenéshez.

A legyalult tököt kicsit besózzuk, épp csak annyira, hogy levet tudjon engedni. Állni hagyjuk 20 percig. Közben ledaráljuk a mákot, összevegyítjük a porcukorral, reszelt citromhéjjel, citromlével, mazsolával. Amikor a tök levet engedett, kinyomkodjuk. Begyújtjuk a  sütőt, előmelegítjük 180 fokra. A tepsit kibéleljük sütőpapírral.
Amíg melegszik a sütő, összeállítjuk a rétesrudakat. A kinyomkodott tököt összekeverjük a beízesített mákkal. A munkafelületre (tiszta konyhapultra) teszünk egy lapot, ecsettel megkenjük vékonyan olajjal, majd ráhelyezünk még egy lapot. Azt is megolajozzuk. A lap magunk felőli oldalánál megszórjuk a tésztát kevés búzadarával egy körülbelül 10 cm széles csíkban. A két végén hagyjunk 2-3 cm üres helyet. Erre rátesszük ugyanígy csíkban a tölteléket, majd a két végén, az üresen hagyott tésztát ráhajtjuk a töltelékre. Így nem fog kiszóródni. Ezután föltekerjük a rétest. Tepsibe helyezzük és a tetejét is megkenjük vékonyan olajjal. A másik négy lappal hasonlóan járunk el, vagyis 3 rúd rétes lesz a végeredmény. (Míg készítjük a rudakat, az épp várakozó, kicsomagolt réteslapokat takarjuk le konyharuhával, nehogy nagyon kiszáradjanak.)




Sütőbe tesszük, és 15-20 perc alatt pirossasra, ropogósra sütjük. A kész réteseket azonnal, mikor még forrók, megszórjuk porcukorral.
Tipp: így finoman, kissé "ressen" marad meg a tök a töltelékben. Ha valaki jobban szereti a krémesebb állagot, akár elő is párolhatja kissé, akár főzőtökkel, akár sütőtökkel készíti.



A tökös-mákos rétest készíthetjük lustaasszony módra is.

2012. szeptember 12., szerda

A zalai tündérkertész



Ami nekünk alma meg szilva, az Kovács Gyulának pónyik és penyigei nemtudomka. A Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáinak lelkes gyűjtője mára közel ezer fajtát mentett meg, soknak szó szerint az utolsó példánya áll a kertjében.


Kovács Gyula apjával az 1960-as években járta be az egész Nyugat-Dunántúlt. Akkoriban a jelenlegihez képest még eredetinek mondható gyümölcsösöket találtak ott. „Itt, a nyugati szélen a határzár miatt az öregek teljesen elzárva éltek és őrizték a hagyományokat” – érzékelteti a korabeli állapotokat a pórszombati erdész.
Munkája akár egy régészé. Sokszor már csak töredékekből próbálja újraépíteni a múlt sokoldalú fakultúráját. Egy-egy ágból, hajtásból igyekszik megmenteni egy mosolygó Batult, selyemalmát, hólyagos cseresznyét vagy a korabeli több ezer mára kihalóban lévő gyümölcsfajta valamelyikét.
A 18-19. század folyamán egyre több őshonos gyümölcs kezdett kiszorulni a termesztésből. Helyettük más európai vidékekről származó, majd Európán kívüli fajták nemesítésével létrejövő változatok terjedtek. A 20. század közepétől pedig a nagy lendületet vett intenzív mezőgazdálkodás sodort a kihalásba rengeteg fajtát.
Kovács Gyula bő három évtizede kezdte feltérképezni először a szűkebb környezetét, majd az egész Kárpát-medencét. Amikor látta, hogy gyerekkorának, sőt netán őseinek gyümölcsfáit fillérekért elkótyavetyélve tüzelőnek vágják ki, elhatározta, hogy tesz valamit az évszázados termő gyümölcsösök túléléséért.
Elkezdte gyűjteni a kertje számára a fákat, majd a különböző helyekről származó oltványok segítségével újraélesztette a kihalás szélén levő fajtákat. A Mendes-hegyen elterülő első kertjét követte a második, majd a harmadik, ma hét kertben virágzik az ananászalmától a veresszilváig mintegy ezer gyümölcsfa.
Kovács Gyula számára a gyümölcsfák begyűjtése és elültetése csak az első lépés, de ugyanilyen fontosnak tartja a hozzájuk kapcsolódó ismeretek és legendák megőrzését is. Ez egy összetett, ha úgy tetszik, néprajzi, helytörténeti gyűjtőmunka is. Ezért olyan izgalmas.
Tevékenykedését eleinte sokan rossz szemmel nézték. Gyanakodtak, nem értették, hogy mit ólálkodik ez az ember az értéktelennek hitt, kivágásra vagy eltüzelésre ítélt öreg fák körül.
Az elmúlt évtizedben azonban a hozzáállás megváltozni látszik. Amint híre ment, hogy van Zalában egy megszállott, lelkes gyümölcsész, aki a Kárpát-medence kihalófélben levő gyümölcsfáit gyűjti össze, sokan keresték meg, hogy saját vagy nagyszüleik kertjének utolsó darabjait eljuttassák hozzá.
Egy-egy jellegzetes fajtáért örömmel utazik, akár Erdély legtávolabbi szegletébe is, de nem egyszer kapott már postán oltványokat, és az is megtörtént, hogy valaki – értő, érdeklődő utód híján – végrendeletében hagyta rá kertjének öreg gyümölcsfáit.

Mindent a maga helyén
Minden régiónak megvannak a jellegzetes gyümölcsfajtái. Ezek hosszú évszázadokon keresztül váltak olyannyira ellenállóvá, hogy túléljék a sokszor szélsőséges időjárás viszontagságait is.
Ezzel szemben az elmúlt jó két évszázadban betelepített és nemesített fákkal általában sok a gond, óvni, metszeni, a kártevőkkel szemben permetezni kell őket. Kovács Gyula szerint az ősnemes fajták metszést, vegyszerezést, külön öntözést nem igényelnek, állnak és teremnek akár 38 fokos hőségben is.
Fontos, hogy a fák mellett az adott terület jellegzetes gyümölcskultúrája is megmaradjon. Ma már kevesen emlékeznek arra, miként lehet a több ezer fajta terméseit megfelelően feldolgozni. Nem mindegy pedig, melyik ételbe kerül például kobakalma, miként főzhető a tüskéskörtéből jó pálinka, vagy mire használhatjuk a lószemű szilva húsát.


Kevesen tudják, hogy a mosolygó Batul szintén egy almafajta, vagy hogy a Göcsej egyik legjellegzetesebb, már-már elfelejtett fája, a házi berkenye régen fontos népi gyógyír volt. Korábban például minden magára valamit is adó gazda saját kertjének jellegzetes gyümölcséből főzött pálinkát, ezért is alakulhatott ki oly színes pálinkakultúra, meséli Kovács Gyula. Magában a Göcsejben is legalább 500 fajta körtefát írtak le még a 19. században, ő maga, felbuzdulva az új pálinkatörvény adta lehetőségeken, a tüskéskörtéből főzte első „legális” pálinkáját.
Minden fafajtának megvan tehát a maga helye. Kovács Gyula így bárhonnan is kap megmentendő fát, amint lehet, annak oltványát visszajuttatja az eredeti termőhelyére. Ha pedig valaki csemeték után érdeklődik, akkor is a legfontosabb, hogy a helyi viszonyokhoz, hagyományokhoz természetesen kötődő fákat kell kertjében elültetnie.
Bő egy évvel ezelőtt például a szombathelyi Múzeumfaluban, a régi parasztporták mellett csemetekertet létesítettek, ahova „visszatelepítették” a környék jellegzetes gyümölcsfáit. A mintegy 50 csemetéből álló „bemutatót” Kovács Gyula a saját gyűjteményéből, a helyi adottságoknak megfelelő fajtákból állította össze.

Tündérkert közösségek
A ma mintegy bő ezer darabot számláló gyűjtemény csak a kezdeti lépés. Kovács Gyula áldozatos munkája szerencsére követőkre is talált. Egyre többen fordultak hozzá tanácsért vagy jelentkezek lelkesen, hogy megmentenék közösségük régi fáit. Ezért hozta létre a Tündérkert programot, amelynek segítségével kisközösségek ismét felfedezhetik és az utókor számára megóvhatják jellegzetes fafajtáikat.
Kovács Gyula segít a kertek létrehozásában, a fák kiválasztásában, oltványaik elültetésében, de a kertek további gondozása, a termések hasznosítása már a helyi közösség feladata.
Hiszen – teszi hozzá az erdész – a fák megtartásával, megismerésével a munka nem ér véget. A legfontosabb, hogy azok ismét teremjenek, és a helyiek gyümölcslevet, lekvárt, pálinkát, ételekhez körítést készítsenek belőlük.
Mindemellett nagyon lényeges elődeink tudásának átadása is. Kovács Gyula ezért olyan programokat szervez, amelyeken a régi parasztemberek számára egyértelmű, mára azonban elveszett tudást oszt meg, főleg fiatalokkal. Ilyen például az oltás tudománya, amely nem egy faluból teljesen kiveszett.
Ma jó egy tucat Tündérkert működik egyfajta új, falusi közéleti fórumként, ahol a gyümölcsfák megtartása mellett a tudás átadására és a gyümölcsök sokrétű, közös felhasználására is lehetőség nyílik. A gyümölcsfákhoz ugyanis komoly elhivatottság kell. A gyümölcstermesztőkkel ellentétben, akiknek ez csak egy szakma, gyümölcsésznek lenni életforma, állítja Kovács Gyula. A több mint ezer megmentett, egyes fajták esetében valóságosan utolsó gyümölcsfaegyed pedig mindenképpen visszaigazolja gyűjteménye fontosságát.
Egy mára szinte elképzelhetetlen gazdagságú gyümölcskultúra van ugyanis elveszőben, és Kovács Gyula számára személyes kihívás, hogy ezt a „kincset, amelyet vétek elherdálni”, legalább részben megőrizze az utókor számára. Ide kívánkozó szójátékkal érve, ezzel érne be munkája gyümölcse.

Internetes forrás: Tudatos Vásárló.hu

2012. július 25., szerda

Citromos, tejszínes vargányaragu

.

Az öreg két kézre fogta a tokaji borral telt fazekat. Nézett rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.
– Ez mán töszi – mondotta olyan hangon, amellyel inkább azt lehetett volna mondani: – Gloria in excelsis Deo. – De az öreg nem tudott latinul.

(Gárdonyi Géza: Kék pille)

(Gloria in excelsis Deo: Dicsőség a magasságban Istennek!)


Végre van újra gomba az erdők alján. Igaz, még csak pár ember kínálta a portékát a piacon, de legalább már árultak valamit. Talán ettől a párás, esős időtől beindul a tömegesebb érés is, s végre érdemes lesz elindulni gombászni nekünk is. Addig is vettem egy kis vargányát ebédre, úgyis rég volt már gomba terítéken.
Azt említettem már, hogy a gombát nem szeretem pörköltnek. Úgyhogy most egy tejszínes ragut készítettem belőle.

Hozzávalók 2 főre:
30 dkg vargánya,
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj (lehet olíva is),
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
kevés frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanálkányi friss (szárított is jó) kakukkfűlevélke,
3-4 cm-es hajtáscsúcsnyi friss rozmaring,
1 citrom reszelt héja,
1/4 citrom leve,
1,5 dl félédes fehérbor,
1,5 dl tejszín.

A gombát késsel megkapirgáltam ahol földes volt, aztán szeletekre vágtam. Serpenyőben sóval, borssal, kakukkfűvel, apróra vágott rozmaringgal zsírjára pirítottam a vaj-olaj keverékén. Felöntöttem a borral, hozzáreszeltem a citrom héját, csorgattam bele citromlevet is, és hagytam pár percig forrdogálni, hogy a borból kifőhessen az alkohol, és csak az íze maradjon. Ekkor felöntöttem tejszínnel, kevés szerecsendiót is reszeltem bele és 1-2 percig ismét forraltam. És készen is volt.
Petrezselyemzöldes, deszkán hosszúkásra kiszaggatott nokedlit csináltam mellé. A vele készült borral kínálhatjuk, mert borral együtt kerek ez az étel. Illetve aki velem együtt nem kedveli a félédes borokat, szárazzal öblítse le. Én épp ezért használom ezt a bort főzésre, mert amúgy egy nagyon finom nedű, de nem szeressem a félédest... ételbe viszont kitűnő. Isteni volt.


Tipp: Ha nem teszünk hozzá tejszínt és zsírjára sütjük, akkor pirítóson is kitűnő jóféle házikenyérrel.
De keverhetünk hozzá túrót vagy ricottát is bőségesen és tölthetjük canelloniba is, vagy nagy kagylótésztába. De házi szélesmetélttel is remek, tejszínes raguként. A puliszka is illik hozzá még köretként, illetve a burgonyagombóc is. (Burgonyagombóc: nudlitészta kis, 1.5 cm-es gombócokká formázva, így kifőzve.)

2012. június 13., szerda

Vargánya egyszerűen sütve


      Születésnap. Reggelire káprázatos asztalt terítenek: tejes kávé, francia libamáj, kalács mazsolával, élesztős kenyér, nagy darab békebeli csokoládé, negyedkiló vaj, lágytojás, egy üveg diópálinka... Mintha az ezeregyéj meséjét olvasnám, reggelihez. S természetesen kockacukor. Mindezt L. egy szomszéd falubeli öreg, kövér kertésznétől kapta, összesen százhúsz papírpengőért. A kertésznével a helyiérdekű vasúton ismerkedett meg. Az öregasszony olvasta írásaim, s mikor megtudta, milyen ünnepély készül házunkban, felajánlotta kincseit. S mindezt most, mikor a parasztoktól egyetlen tojást nem lehet kapni. Az ajándék értéke körülbelül háromezer pengő; csak a liter diópálinka megér hatszázat. Ebben a valószínűtlen bőségben van valami megrendítő; lehetetlen nem látni egy Magasabb Kéz fölényes áldását, bőkezűségét.

(Márai Sándor)






Ma egyszerű, de rendkívül finom vega menüt főztem. A Föld ilyenkor olyan bőkezű, csodálatos finomságok teremnek. Kapros karfiolkrémlevest készítettem, utána következett ez az isteni vajon sült vargánya parázsújkrumplival és salátával, s végül kölespuding volt a desszert idénygyümölcsökkel.
Végre-végre vannak esők, így a tavalyi gombamentes év után talán most majd többször is élvezhetjük erdeink ajándékait. Vargányát, szegfűgombát, galambicát láttam a piacon. S talán őzláb is lesz.
Sokan szeretik a vargányapaprikást, de én nem. Valahogy a pirospaprika (egyébként nincs ellene kifogásom) szerintem maximálisan nem illik a gombákhoz. A legtöbb erdei gomba a legegyszerűbben elkészítve a legfinomabb, mert így érezni leginkább finom aromájukat. A pirospaprikát valahogy túl tolakodónak érzem a gombák kifinomult ízvilágához.

Hozzávalók 4 főre: 
80 dkg vargánya,
6-8 dkg vaj,
1 teáskanál olívaolaj,
só,
4 gerezd fokhagyma,
frissen őrölt bors,
kakukkfű,
6-8 levél zsálya,
1 dl félédes fehérbor (kaptuk, inni csak szárazat iszunk, de ételekbe finom),
1 teáskanál tökmagolaj.

A vargányákat letisztogattam kis ecsettel, a szárukat megkapirgáltam ahol földes volt. Fél centis szeletekre vágtam. A wokot jól felforrósítottam, a háromféle zsiradékot beletettem, s a vaj felolvadása után ment hozzá egyből a vargánya is, a fokhagymagerezdek (félbevágva) is. Fűszereztem, bort öntöttem alá és nagy lángon sütöttem addig, míg pirosra, ropogósra sült. Ennyi lenne. Mennyei.
Ha valakinek nincs otthon tökmagolaja, el is hagyhatja, anélkül is finom.
Parázspirosra sütött mini újkrumplival összekeverve tálaltam.


Tipp: Ezt az alapot dúsíthatjuk tejszínnel is, de akár kockázott paradicsommal elvihetjük egy olaszos irányba is. Valamint tökéletes tésztához is, rizzsel is - de rizottóként készítve ezzel a fűszerezéssel, valamint előételként bruscettának is finom jó ropogósra sütött házikenyéren. Puliszka is lehet a körete.

2012. június 5., kedd

Vers és prósza



Három hete volt városunkban a XVIII. Egerszeg Fesztivál. Egy hetes rendezvénysorozat volt, ezek sorában kapott helyet a XVIII. Göcseji Prószafesztivál is.
Minden évben kiírnak valamilyen különleges feladatot is a versenyzőknek - idén először a kihívás szellemi volt, "Vers és pósza" címmel. Versben kellett megénekelni tehát e táj jellegzetes ételét. Mindez játékos tisztelgés volt Arany János előtt, aki idén hunyt el 130 esztendeje.  
A műveket a fesztiválbonyolító Keresztury ÁMK és a  Pannon Írók Társasága közösen bírálta el.
És tádááám.... A győztes az egyik sógorom lett! Szerintem remek költeményt írt, bár halottátok volna saját előadásában! Mire szavalata végére ért, potyogtak a könnyeink a nevetéstől. :) Nekem nagyon tetszik. Megkértem írja le nekem, mert még sehol nem jelent meg írásban. 
A fődíj egyébként egy görögországi nyaralás volt. Már csomagolnak... :)
Íme a költemény!


ARANY PRÓSZA

Ég a napmelegtől a Dísz tér betonja,
Tikkadt prószasütők epekednek rajta.
Nincs egy hűvös kisfröccs, mely enyhítené szomjuk,
Nincs egy jó üveg sör, melynek nyakát fogjuk?
     Sátor hűvösében értékel a zsűri,
Ott a nagy meleget igen könnyen tűri.
Hej, pedig szívesen sütnék ők a prószát,
Könnyítvén ezzel a versenyzők dolgát.

Ösztövér emberek, hórihorgas népek,
Kezükben serpenyő, bele prószát mérnek.
Serceg az olaj is, ahogy sül a prósza,
Sárgul, barnul közbe’, hisz ez a dolga.
     Büfénél a nézők szomjasan vedelnek,
A jó étel szagával háborúra kelnek.
De fröccsöt nem hoznak szomjas versenyzőknek,
Akik csak epednek, miközben vesződnek.

Ki a legjobb prószás, ki lesz itt a bajnok?
Kinek nevét zengi majdan minden dalnok?
Ezt most még nem tudni, ítél majd a zsűri,
Ki most a mosolyát ajka mögül szűri.
     És ez nem is fontos, hisz győztes mindenki,
Ha prószát eszik, nem veszíthet senki.
Nem húzom az időt, látom, már mind esztek.
Fogyjon hát a prósza! ÉLJEN EGERSZEG!

Andics Tibor színművész verse, Arany János után szabadon 


 (kép innen)

A prósza most még nagyon aktuális, az utolsó darab régi krumplikat felhasználhatjuk hozzá. Íme pár recept:
medvehagymás prószatekercs (újhagyma zöld szárával is működik a recept)
Prószasütésre és evésre fel! :)

2012. május 20., vasárnap

Szalonnázzunk!



A bor az egyenes vonalat nem szereti. Ezért, aki már jócskán ivott, örvénylő mozdulatokat tesz, és ha megindul, szép parabolákban és hiperbolákban jár. Azt mondják, egyensúlyát elvesztette és tántorog. Nem hiszem. A bor ezeket a lengő balanszokat kedveli. Figyeld csak meg a boros ember járását. Valóságos tánc ez, amit csinál. Öreg csavargó, fel se tételeznéd, hogy mozgásában ennyi báj van. 

(Hamvas Béla: A bor filozófiája)



Lassan itt a szendvics-hitegtál szezon, mert lassan itt a nyár - szépséges pirosló paradicsomjaival, illatos és színes paprikáival, újhagymákkal, uborkával... Minden földi jóval.
Egy nyári hidegtál elmaradhatatlan darabja a szalonna. De ma már szinte nem is lehet kapni igazi, rendesen érlelt és füstölt szalonnákat. Úgy kell vadászni rá, vagy jóban kell lenni a hentessel...
Néha szokott lenni alföldi fehér szalonna, amit nagyon szeretek. Színtiszta zsírszalonna, sóval tartósítva. Mire beérik, olyan puha lesz, mint a vaj és nagyon finom. Hűvös fröccsel, finom házikenyérrel, paprikával, paradicsommal, hagymával, uborkával szerintem utolérhetetlen borkorcsolya. A sajtot átengedem a franciáknak, én maradok ennél, vagy a zsíroskenyérnél lilahagymával.
No hát felháborodásomat (miszerint jóformán nincs rendes szalonna) tett követte. Készítettem házilag sózott szalonnát. Ahogy nézelődtem az ügyben a neten, többfélét is találtam. Megosztom veletek, mert házilag is könnyen elkészíthetők. Csak az érési időket kell betartani. Aki pedig rendelkezik füstölővel, még szerencsésebb. Én azt mondom, jobban járunk a saját készítésű, házi finomsággal. A legtöbb ötletet groccenni oldalán találtam, köszönet érte. Figyelem! Még időben elkészülhet egy darab jóféle szalonna a nagy paradicsom-paprika-hagyma-szalonna-fröccs szezonra. :)

Több szalonnafajta létezik.

Abált szalonnák: eltarthatóságuk maximum egy hét, főzött szalonnák.

1. Paprikás abált szalonna: a nyers szalonnát (hasaalja, császár) sós vízben puhára főzzük, majd még melegen lecsöpögtetjük, a tetejét zúzott fokhagymapéppel megkenjük, pirospaprikával megszórjuk. Itt található a recept.
2. Paprikás, sózott, abált szalonna: a nyers szalonnát (toka vagy hasaalja) sóval jól bedörzsöljük, és egy napig hideg helyen állni hagyjuk. Ezután megfőzzük fokhagymagerezdekkel ízesített vízben. Mikor kész, lecsepegtetjük, pirospaprikázzuk, két deszka között lenyomva tartjuk 1 napig, majd hűtőben tároljuk.
3. Abált kassai szalonna:  a szalonnát disznóöléskor negyedórát főzzük az abáló lében. Kivesszük, besózzuk és lepréseljük másnapig hideg helyen. Másnap fokhagymát apróra zúzunk, hozzáteszünk a pirospaprikát és egy pici vizet. Ezzel a péppel jól megkenjük a szalonnát és pár napra füstre tesszük. Hideg helyen egész télen eláll. (Dr. Láng Gusztávné, 1940)


Sózott szalonnák: több hétig sóban érlelődnek. Van amelyiket az érlelés után füstölik is.


1. Alföldi teaszalonna: Zsírszalonnából készül. A szalonnát 1 napig hűlni hagyjuk (ha disznóvágásból származik közvetlenül), aztán egyenlő darabokra vágjuk. Jól besózzuk, hat napig így hagyjuk, közben forgatjuk őket, hogy szellőzni tudjanak a darabok (ha több darabot készítünk egyszerre). Majd páclébe tesszük, és 6-8 napig ebben állni hagyjuk. Spárgára felfűzzük a darabokat, meleg vízben alaposan lemossuk, levegőn megszárítjuk. És már fogyasztható is. Túl sokáig nem tartható el, de hűvös helyen pár hétig eláll.
Páclé: sonkánként fél kiló só, egy kanál bors, egy kanál szegfűbors, egy kanál koriander, egy kanál majoránna, két kanál fenyőmag, egy fej hagyma, pár babérlevél.
A hozzávalókat a megfelelő mennyiségű vízben felforraljuk, majd lehűlés után ráöntjük a páclevet a sonkára. A páclének el kell lepnie a húst.
2. Fehér sózott szalonna: kihűlt szalonnával dolgozunk. A szalonnát beborítjuk egyenletesen sóval. Hagyjuk így 5-6 hétig, majd letisztítjuk a sót. Hűvös, szellős helyen több hónapig is eláll. A sóba fűszereket, fokhagymát is keverhetünk.
3. Az olasz pancetta: szintén fűszeres sózással készült szalonna, nincsen füstölve. Hasaalja szalonnából készül. Fűszerei lehetnek a szegfűszeg, bors, édesköménymag, szerecsendió, őrölt csípős paprika, fokhagyma. Minimum három hónapig szárítják, jellemző rá, hogy feltekert állapotban, de létezik sima kockaformában is. Ízesítése tájegységenként változó, védett "olaszikum".
4. Az olasz lardo: A lardo („szalonna”) az olasz konyha érlelt, zsíros szalonnája. A legismertebb fajták Toszkána két városából (Aostatal, Colonnata) származnak, ahol a kőbányászok étele volt.
A lardót sertésből nyert hátszalonna kemény, bőr alatti részéből készítik. Mivel a házisertés lényegesen nehezebb és zsírosabb, mint a szokásos hizlalt disznó, a hátszalonna ezen része kb. 5 cm vastag.
A lardo előállítása régiónként különbözhet, de általában a szalonnát nagy derékszögű szeletekre vágják, fűszerekkel, mint babérlevél, bors, zsálya, rozmaring, szegfűszeg, fahéj, boróka, szerecsendió, fokhagyma - ízesítik, sós lében egymásra rétegezik, é Carrara-márványból készült speciális teknőben, nyomás alatt 3-6 hónapig érlelik. Colonnatában ehhez a kővályúhoz külön egy kristályos szerkezetű márványfajtát használnak. A vályúk az érés időtartama alatt márványlapokkal vannak letakarva. A sós lé tartalmazhat fehérbort is. A jó lardo fehér vagy enyhén piros színű, tapintásra kívülről kemény, belül viszont puha, illatos, enyhén sós és dióra emlékeztető édes ízű. A sárga színű lardo rossz érlelésre utal, és avas.
Ez a fajta szalonna az ókor óta ismert, házi készítése azonban az utolsó évtizedekben kissé feledésbe merült, köszönhetően a csemegeboltoknak. A lardót fogyasztják előételként, felvágottként kenyérrel, sütve, és fűszeres hozzávalóként tésztaételekben, és levesek és saláták készítéséhez is használatos. (wikipédia)

Füstölt szalonnák (sokáig eltarthatóak):

1. Füstölt paprikás szalonna: Ha vastag szalonnából akarunk vékony paprikás szalonnát csinálni, az esetben a vastag szalonnát le kell jól nyesni s a bőr felett csak egy ujjnyi széles szalonnát kell hagyni. Természetesen hogy a fiatal és nem kihízott disznóból sokkal jobb, a vékony szalonna, de ha olyan épen nincsen rendelkezésünkre a vastag szalonnából is lehet vékonyat gyártani. Tenyérnyi széles szijjazatokba kell felvágni a szalonnát, azután egy kevés; igen gyengén fokhagymás és nagyon erősen paprikás, piros vizzel be kell az egész szalonna fehérét festeni, s csak e festés után kell a szalonnát jól megsózni és szép sorba egymásfelé rakni. Hideg időben két három hétig állhat ugy a paprikás szalonna s ha egyszer megfagyhat akkor még jobb lesz. Végre papirba kötözve hideg füstre kell aggatni egy hétig lehet a füstön, azután ha leszedik a papirt le kell róla fejteni és ugy kell szellős helyen felakasztva tartani. (Zilahy Ágnes, 1892)
2. Debreceni paprikás szalonna: Pörzsöléssel szőrtelenített disznóból készül. A pörzsölés megadja neki a különlegett "égett" ízt. A tisztára kapart szalonnákat 3 ujjnyi szélességű, 2 újjnyi magasságú, 40 cm hosszúságú darabokra vágjuk, sóval jól bedörzsöljük. 8-10 napig sózzuk, naponta átforgatva azokat. A végén a sót lesöpörjük róla, bedörzsöljük pirospaprikával (a bőrös részek természetesen kimaradnak ebből). Fehér tiszta papírba csavarva 1-2 napra hideg füstre akasztjuk.
3. Füstölt hátszalonna: A hátaszalonna hasábokat egyenletes, széles darabokra vágjuk. A megformázott hátaszalonna táblákat jól bedörzsöljük konyhasóval, majd 3 hétig a sóban állni hagyjuk. Két - három alkalommal megforgatjuk, ismét bedörzsöljük. Ezután langyos vízzel lemossuk, zsinegre akasztjuk, megszárítjuk, majd sárgásbarnára füstöljük. Szellős, hűvös helyen tárolandó.
4. Füstölt tokaszalonna: A tokaszalonnát előkészítjük (kivágjuk az oldalsó mirigyeket). Rövid ideig (kb fél óra) abáljuk, majd hideg vízben lehűtjük. Sóval jól bedörzsöljük, naponta forgatva 3 hétig van a sózóban, időnként újrasózva. Ezt követően felfüstöljük, majd 3-4 hónapig tárolhatjuk.
5. Kolozsvári szalonna1.:  hozzávalói: húsos szalonna, tetszés szerinti mennyiségben, ízlés szerint só, a pácléhez: l-enként 1 dkg fokhagyma, 0,1 dkg salétromsó, 20 dkg só.
Elkészítése: A szalonnát (amelyet úgy fejtettünk le a disznóról, hogy vékony húsréteg maradjon rajta) egyforma nagy szeletre vágjuk, és minden oldalán alaposan besózzuk. Egymásra rakva egy megfelelő nagyságú edényben, 10 napig mindennap megforgatjuk. Ezután annyi vizet forralunk, amennyi a szalonnát ellepi, beleszórjuk a salétrommal elkevert sót, és a megtisztított, apróra metélt fokhagymát, majd ráöntjük a szalonnára. További 10 napig érleljük a páclében. A pácból a szalonnát kivéve meleg vízben lemossuk, és néhány napi szikkadás után hideg füstre tesszük. 3-4 napig füstöljük, majd hűvös, szellős helyen felakasztva tároljuk. Nagyon sokáig eláll.
   Kolozsvári szalonna 2.: A fiatal sertés húsos szalonnáját 1 éjjel állni hagyjuk. Másnap oldalait körüligazítjuk. Sóval dörzsölve, egymásra téve, 3 naponta átforgatva, kissé utánasózzuk. 10 napig hagyjuk. Páclébe téve, 10-12 napig tartjuk benne. Kivéve meleg vízzel mossuk, bőrét tisztára kaparva, fakalapáccsal jól kiverjük. Oldalait késsel simára formázva, meleg vízben újra megmossuk, két végére erős zsineget fűzünk. Füstölőrudakra akasztva levegőn szikkasztjuk. 2-3 nap alatt hideg füstön pirosra füstöljük. Száraz helyen felakasztva tároljuk.

Vágott zsír (tartósításra, evésre való különlegesség)

És van egy különleges fajta (nem is tudom, szalonnának nevezhető-e) is, ami zalára, szlovéniára, az osztrákok felénk eső régióira jellemző, ez pedig a vágott zsír. A szalonnát üstben megfőzték, majd deszkán apróra vágták, sózták. Fogyasztották így magában is, de ezzel tartósították a lesütött húsokat a bödönben is. Van ahol össze is darálták, és így kenyérre kenhető lett. Van, ahol ezzel a vágott zsírral tepertőt daráltak össze, vagy sült húst. Kitűnő borkorcsolya vagy sörkorcsolya, kenyérre kenve, hagymával.
Miután kiművelődtünk szalonna ügyben, az én szalonnám úgy készült, hogy jó ízű sót vettem hozzá egy kilót (mert csak egy kis darabbal próbálkoztam így elsőre), fűszereztem (fokhagyma, koriandermag, zsálya), a szalonnadarabot totál beborítottam a sóval, edénybe tettem és 5 hétig állt a hűtőmben. Majd eltávolítottam róla a sót, leöblítettem, megszárítottam. Nagyon finom. :) És még ha akarom, wokban meg is füstölhetem.

2012. április 23., hétfő

Gomba húsos töltelékkel

Egy egyszerű kis hétvégi ebéd. A piacon tenyérnyi csiperkéket láttam, győztek, hazahoztam őket. :)





Hozzávalók 4 főre: 
1 kg csiperke,
80-90 dkg darált hús,
só,
1 kisebb tojás,
8-10 dkg vaj,
1/2 dl víz,
frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál koriandermag (mozsárban összetörve),
2 szem szegfűbors (mozsárban összetörve),
3-5 szál újhagyma vagy félmarék medvehagyma (vagy bármilyen más zöldfűszer: zsálya, petrezselyemzöld, bazsalikom, kakukkfű, menta, tárkony),
1 teáskanál szójaszósz,
1 csipet cukor,
reszelt sajt.



A csiperkét nem kell hámozni, csak folyó víz alatt gyorsan átöblíteni. (Ellenben ezek már nem voltak a legszebb példányok, így mégiscsak lehúztam a bőrüket.)
A tönköket kitörtem, robotgépben ledaráltam és hozzákevertem a darált húshoz a fűszerekkel, tojással, fél deci vízzel együtt. A gombafejeket is kissé megsóztam, aztán betöltöttem őket. Mindenik tetejére is tettem egy-egy vajdarabkát. Egy tepsit kiolajoztam, ide is kerültek vajdarabok is. Előmelegített sütőben, körülbelül 180 fokon fél órán át sütöttem, aztán a tetejükre reszelt sajtot is tettem és még 10 percre visszatoltam a tűzfürdőbe őket.
Egyszerű balzsamecetes-olívás fejes salátával ettük. De ha valakinek hiányoznék hozzá egy komolyabb köret, rizzsel vagy burgonyapürével is nagyon finom.
A vajat ne spóroljuk ki, mert isteni szaftot ad!

Tipp: készíthető bármilyen húsból - szárnyasból, marhából, vadból is. Ha igazán zalaiasra venném a figurát, akkor valamilyen vadgombába tölteném és vad lenne az a husi, medvehagymával fűszerezve (lehet tartósítani későbbre is). Például majd őzlábgombás időszakban a közepes kalapokat kiválóan lehet így tölteni, vagy igazi erdei-mezei csiperkével készíteni, vagy vargányába tölteni.... Vagy lila pereszkébe. Szóval igazán majd gombaszezonban lesz izgalmas elkészíteni.

2012. március 29., csütörtök

Medvehagymás raguleves hajdinával

.

Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.

(Laurell Kaye Hamilton)




Még mindig fagyasztót nullázok... Találtam két csirkemellcsontot és egy kis darab csirkemellet a hűtő rejtekében. Folytatván kutatói tevékenységemet, a zöldségrekeszeket is átbogarászván medvehagymára, petrezselyemcsokorra, fél karalábéra, két-három rózsa karfiolra is leletem. Egyértelmű volt a végkifejlet: a sokak által kedvelt tárkonyos raguleves mintájára levest főzök a talált kincsekből.
No concrét receptet ne nagyon várjatok, mert tudjátok. Ez a leves a "mindent bele" kategória egyik kimagasló alkotása lehet. :) Inkább csak ötletadónak szánom.

Nem kevés apróra kockázott vöröshagymát olajon megpároltam a karikákra vágott sárgarépával, zellerrel, fehérrépával és karalábéval, majd a csíkokra vágott hússal is átsütöttem, míg a hús kifehéredett. Felöntöttem vízzel, beletettem a két mellcsontot. Forrás után leszedtem a leves habját és tettem bele még apróra vágott jómarék medvehagymát, petrezselyemzöldet, fűszereztem még szárított tárkonnyal és lestyánnal is, sóztam, borsoztam. Mikor már majdnem készen volt a leves, beletettem a kis rózsákra szedett karfiolt, fagyasztott zöldborsót és a hajdinát is. Kóstoltam, kellett bele kevés vegeta és csipetnyi cukor. Főztem a hozzávalók puhulásáig.


Így önmagában is jó, de a végén, ha megsimogatjuk egy kevés tejszínnel, egészen lággyá és selymessé válik a leves íze. Isteni. :)

És egy egészen-egészen jó dal Zalaegerszegről. Zene: Lukács Sándor, szöveg: Karáth Anita, hangszerelés: Polgár Péter, ének Bella Levente, Bogdán Noémi, Lukács Sándor, Polgár Odett, Polgár Péter és Takáts Eszter. Küldöm szeretettel Nektek!



2012. március 24., szombat

Nudli medvehagymás vajjal




Forróvízbe áztattam egy félmaréknyi szárított vargányát. Nudlit készítettem, amit azon forrón-frissiben medvehagymás vajra szedtem ki. (A szobahőmérsékletű vajat elkevertem sok apróra vágott medvehagymával.) Sóztam kissé és a beáztatott vargányát is hozzákevertem. Kevés tökmagolajjal is meglocsoltam, átkevertem. És ha lett volna itthon még egy kevés friss kecskesajtom is, vagy fetám, azt is tördeltem volna rá. De így egyszerűen is nagyon finom volt.




A leves is megvolt egyből, a krumpli főzővizét sem öntöttem ki, hanem a vargánya áztatóvizével megtuningolva krumplilé levest készítettem belőle. Komplett, olcsó és szuperfinom ebéd. :)

2012. március 19., hétfő

Zalai savanyú répa


Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármily messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi, ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.

~ J. R. R. Tolkien




Elnézést, ez is egyszer már fönn volt itt, csak a blogszerkesztés fárasztó tevékenység - sikerült elreptetnem az űrbe a bejegyzést, valahol már a Szaturnusz gyűrűi közelében járhat... így újra föl kell tennem.
A savanyú répa egy igazi vasi-zalai tájétel. A kerekrépából azt hiszem, máshol az országban nem készítenek ételt. Malacoknak szokták adni egyébként takarmánynak, mert nagyon egészséges és tápláló. Pedig régen népélelmi növény volt. Nálunk a piacon is kapni, nem csak savanyítottan, de frissen is. Nyersen szendvicsbe ízletes, igazi téli vitaminbomba. Az ilyenkor seízű paprika és paradicsom helyett.
A receptet szomszédasszonyomtól tanultam, ő ehte zalai, én viszont nem. Szülei így főzték régen, ő is így főzi - mai is. Hihetetlenül ízletes, csak egyre kell vigyázni. Ha egyszer belekóstoltál, nem tudod abbahagyni a kanalazgatást! :-)

Hozzávalók 6 főre:
1 kg savanyított répa,
20 dkg füstölt húsos csont,
50 dkg lapocka
30 dkg oldalas,
4 evőkanál olaj, vagy 1 evőkanál zsír,
só,
2-3 babérlevél,
10-12 szem egészbors,
1/2 liter natúr paradicsomlé,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
só.

A húst kockákra daraboltam, az oldalast csontonként elvágtam, a füstölt csontot úgyszintén. A zsíron átpirítottam a húst, míg zsírjára nem sült. Aztán hozzáadtam a savanyított répát, felöntöttem 1/2 liter paradicsomlével és annyi vízzel, ami bőven ellepte. Tettem bele babérlevelet, borsot és sóztam (óvatosan, mert a füstölt hús is sós). Fedő alatt a hús puhulásáig főztem, majd a lisztből és a tejfölből habarást készítettem, amivel besűrítettem a répát. Jól összeforraltam.
Nem kell megijedni, hogy ennyire paradicsomos. Meg tejfölös. Egészen fantasztikus így ebben az ételben.
Készíthetjük úgy is, hogy csak paradicsomosan, habarás nélkül. Így egészen könnyű étel. Tálaláskor aztán kínálhatunk hozzá tejfölt.
Kerekrépát savanyíthatunk házilag is.

2011. december 26., hétfő

Gordon Ramsay karácsonyi kerekrépa levese

.

 

Karácsonykor minden út haza vezet.

                                                                                                          (Ismeretlen) 

 

 

Food & Wine-nál olvastam-néztem a receptet, köszönet érte. Tegnap az ünnepi ebédhez ez lett a leves. Annyiban átírtam Gordon receptjét, hogy egy kevés friss gyömbért is tettem az ételbe és kevéssé sűrűre hagytam, mert vagy levest eszem vagy főzeléket. És Gordon levese nekem már a főzelék kategóriába esik - ízlések és pofonok. :) Máskor is fogom készíteni, mert mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg kerekrépa (tarlórépa),
15 dkg tisztított vöröshagyma,
1 szál halványító zeller vagy 5 dkg zellergumó,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
1 nagyobb diónyi nagyságú friss gyömbérdarab,
6-8 szem egész zöld kardamommag,
1 evőkanál méz,
só,
kakukkfű (én citromos kakukkfüvet tettem bele),
1 zöldségleveskocka vagy bármilyen alaplé,
1 dl tejszín,
szerecsendió.

Az olívaolajon és a vaj felén kevés sóval dinszteljük az apróra kockázott vöröshagymát, zellert, gyömbért, majd mikor már üveges, hozzáadjuk a mézet is, a kissé megtört kardamommagokat és a kakukkfüvet. Tovább pirítjuk, hogy a méztől kissé karamellizálódjon a hagyma. Aztán hozzáadjuk a kockákra vágott kerekrépát is és fedő alatt kis lángon pároljuk majdnem puhulásig. Felöntjük alaplével (vagy vízzel és teszünk bele egy leveskockát és arra is ügyeljünk, hogy ne sok vízzel öntsük fel, mert a répa fogja adni a sűrűségét a levesnek). Hagyjuk főni teljes puhulásig a répát. Kóstoljuk a levest, ha valami hiányzik, pótoljuk. Botmixerrel pürésítjük, végül szitán átpaszírozzuk. Újra felforraljuk, kevés tejszínnel krémesítjük-gazdagítjuk. Legvégül, mikor már lezártuk alatta a lángot, a vaj másik felét is belekeverjük, ezzel fényezzük a levest.
Tálaláskor meglocsoljuk extraszűz olívaolajjal és tetszés szerint reszelhetünk rá egy kevés szerecsendiót is.





Olcsó. Egy tányér leves ára 100-120 forint.


Elkészítési idő: 35-45 perc.

Nehézségi fok: kezdőknek.

2011. december 7., szerda

Csicsóka krémleves

..

- Elnézést! Hol vagyok, kérem?
- Mióta itt vagyok, én is jónéhányszor eltűnődtem ezen... és arra a következtetésre jutottam, hogy félúton vagyunk a világvége és a nagy semmi között.
- Á. És az hol van a térképen?
- Eltévedt?
- Nem. Csak nem tudom, hol vagyok.

(Miért éppen Alaszka?)






Hozzávalók 2 főre:

35 dkg csicsóka,
1 kis fej vöröshagyma (5 dkg),
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
frissen reszelt szerecsendió,
citromos kakukfű,
1 cl száraz fehérbor,
olívaolaj,
pirított kenyérkockák.
Aki selymesebben szereti:
1 dl tejszín.

A meghámozott csicsókát föltettem vízben főni az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymával, sóval, szerecsendióval, citromos kakukkfűvel. Főztem 20 percig, majd kevés borral savanykásabbá tettem (mert a csicsóka elég édes önmagában) és végül botmixerrel krémesítettem. Tálaláskor olívaolajjal meglocsoltam, pirított kenyérkockákkal dúsítottam.
Aki krémesebb állagra-ízre vágyik, fél-egy decinyi tejszínt is hozzáönthet a végén. Én nem tettem bele, így is tökéletes volt.
Ha ünnepi levesnek készítenénk, tejszínt mindenképpen javaslok bele, és lehet gazdagítani frissen sült apró rákkal vagy garnélával, szerintem nagyon jól illene hozzá. Ha nincs citromos kakukkfüvünk, reszelt citromhéjjal és citromlével (a fehérbor helyett) is ízesíthetjük!
De a pirított házisonka is különlegessé tenné, mint levesbetét.


2011. október 12., szerda

A szilvágyi erdő kincse

 .

  A mogyorón és a mandulán kívül a hajdani nonna egész kis Édent telepített ide. Ami megmaradt belőle: háromféle szilva (a Santa Rosa-szilvát a helybeliek coscia di monacának hívják, vagyis "apácacomb"-nak), füge, alma, sárgabarack, egy félig elszáradt cseresznyefa és többféle körte. Az éppen érő apró, zöldes-piros körte édes és ropogós. A göcsörtös almafák valószínűleg menthetetlenek. Jó lenne tudni, milyen fajtájúak. Apró termésük olyan csúnyácska, mint a gyümölcsök a rovarirtó-reklámokban a termék használata előtt. A fák többsége "önkéntes", annyira fiatal, hogy nem lehetett még itt, mikor a háznak még voltak lakói, és véletlenszerűnek tűnik a helyük is. Az egyik teraszon egymás mellett sorakozik tíz szilvafa, négy pedig közvetlenül alattuk - nyilvánvaló, hogy a lehullott gyümölcs magjából sarjadt az a négy.
  Biztos vagyok benne, hogy a hajdani nonna édesköményt is szedett, hogy megszárítsa sárga virágát és a szárát tűzre dobja a sülő hús alá. Szőlőtőkéket szabadítunk ki a teraszok szélén az elvadult bozót szorításából. Az életrevalóbbak hosszú kacsokat növesztenek most is. Most jövünk rá, hogy annak idején az egész birtok egyetlen méretes szőlőskert volt.
  A nonna által használt legfontosabb alapanyag minden bizonnyal az olívaolaj volt. Fával fűtött tűzhelyében elégett a tengernyi lemetszett gally; belemárthatta az olívaolajba a kenyérszeleteket, mielőtt megpirította őket; bőségesen locsolhatott zöld olívaolajat a levesekbe és a szószokba is. Vászonzsákokban füstölhette a bogyókat telente. Valószínű, hogy a szappant is olívaolajból és a tűzhely hamujából készítette. Férje (vagy bérese) heteket tölthetett az olajfák gondozásával. A régiek szerint az olajfákat úgy kell megmetszeni, hogy a nagyobb ágak között át tudjon repülni egy madár anélkül, hogy szárnyával hozzáérjen a levelekhez. A hajdani gazdának pontosan tudnia kellett azt is, hogy mikor kell szüretelni. Ha a leszedett bogyók nedvesek, penészedésnek indulhatnak, mielőtt az olajsajtolóba kerülnek. A "nyers", fogyasztásra szánt bogyókból pedig ki kell áztatni a kesernyés glikozidot - lúgban vagy sós lében. A praktikus szempontokon kívül számos ősi babona is meghatározza, mikor kell ültetni és szüretelni. Különösen a Hold állása számít. Vergilius is feljegyezte a földművesek hiedelmeit: "Ültess a telihold utáni hetedik napon, az ötödiken semmiképp; éjszaka kaszálj, amikor a harmat meglágyítja a gabona szárát". Attól tartok, Ed orra esne a sötétben.
  Olajfáink közül némelyik göcsörtös, girbegurba vén fa. Sok fiatal fa is van, ezek a tönkrement, öreg törzsek körül sarjadtak ki. Az elhanyagolt, elvadult olajfákat fel kell ébresztenünk. Minden egyes törzset ki kell szabadítanunk a szömörce, a rekettye, a gaz szorításából, aztán meg kell őket metszeni és meg kell trágyázni a földjüket. A teraszokat meg kell tisztítani, föl kell szántani.
  Milton azt írja valahol az Elveszett Paradicsomban, hogy (a galamb) "olajágat hozott, a béke jelét". A Noé bárkájára visszatérő galamb jól választott, az olajfák valóban békét, nyugalmat árasztanak, talán időtlenségüknek köszönhetően. Ezek a fák itt vannak, itt lesznek. És itt voltak. Hogy mi vagyunk itt, vagy valaki más, vagy senki, nekik mindegy, rendületlenül billegnek leveleik, rendületlenül törekszenek a nap felé.
  Egyszer nyáron egy barátommal Mallorcán kirándultunk Soller fölött. Széles teraszokon hatalmas olajfák álltak kilométereken át, közöttük gyalogoltunk. A dombtetőn kőkunyhókat találtunk, ahol a csőszök tanyáztak. Bár eltévedtünk és egy bikával is találkoztunk, egész nap nagy békesség volt a szívünkben a hatalmas, öreg fák között. Ugyanaz a béke szállja meg a szívem, amikor ezen a néhány holdnyi kacskaringós teraszon sétálgatok. Noha emberkéz alkotta a teraszokat, a föld művelésének ez a módja kifejezetten természetesnek tűnik. Az írás egyik legkorábbi típusa, a busztrofedon felváltva rója a sorokat balról jobbra és jobbról balra. Valószínűleg hatékonyabb, gyorsabb így olvasni is. A szó görög tövek összetétele, amelyek jelentése: "úgy fordulni, ahogy az ökör szánt". Ilyenek a mi teraszaink is: amikor az ekét húzó ökör U-alakban megfordul, egy szinttel feljebb találja magát, és már megy is a másik irányba.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)





A hétvégén, az esős-borongós idő elől Toscanába repültem. Már sokadszor olvasom újra Frances Mayes könyvét. Imádom ahogy írni tud. Magával ragad, elvarázsol, egy másik világba repít, egy olyanba, amiről érdemes álmodozni... A varázslathoz a húgom is hozzájárult most, mert hozott göröghonból igazi házi olívaolajat nekem. :) Úgyhogy nemzetközi lettem, kiterjesztettem az otthon határait jó szélesre: belefér Olaszország is, Görögország is, és a zalai erdők fenséges szépsége és gazdagsága is.
Tegnap beszélgettem a gombás bácsival az emeleten. Mindig rengeteg féle áruja van, most azonban neki is csak szárított vargányája és fekete tölcsérgombája volt. (Remélem, pénteken már lesz friss is, a kiadós eső után végre!) Az öreg ismeri a szilvágyi erdő minden zegét-zugát. Tőle vásárolják fel a multik is a szárított gombákat. Én is tőle veszem a szárított vargányát, mert csúcsminőségben készíti. Amikor kinyitottam a zacskót itthon, az egész lakást pillanatokon belül belengte az erős, jellegzetes, isteni vargányaillat.

Így hát ez egy koprodukciós étel lett: görög olívaolaj, Frances Mayes olasz porcini-szósz receptje és az utolérhetetlen zalai vargánya alkotja.




Porcini*-szósz 
  Amikor kapható, a friss porcini pompás eledel. Akkor a legfinomabb, ha egyszerűen megkenjük olívaolajjal és megsütjük: olyan, mint egy steak, egyébként gyakran együtt tálalják vele. Szezonon kívül a szárított porcini is remek. Noha kissé drága, elég egy kevés is belőle. Öntsük le ezzel a szósszal a polentát, keverjük rizottóba, vagy szolgáljuk fel tésztával.
  Másfél csésze melegvízben áztassunk körülbelül fél óráig 5-6 dkg szárított porcinit. Vágjunk apró darabokra öt gerezd fokhagymát, és finoman dinszteljük meg 2 evőkanál olívaolajban. Adjunk hozzá 1 evőkanál apróra vágott kakukkfüvet meg rozmaringot, 1 csésze paradicsomszószt, sót, borsot. A gomba levét szűrjük át gézen, majd öntsük bele a paradicsomos keverékbe. Vágjuk fel a gombát és tegyük a szószba, majd kis lángon főzzük, amíg be nem sűrűsödik (körülbelül 20 percig). Polentához** 6 személynek elegendő, tésztához 4 személynek.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)

(* porcini = vargánya, ** polenta = puliszka, kukoricakása)
Friss spagettit készítettem hozzá, mert nem vagyok nagy barátságban a puliszkával. És bár a legtöbb olaszos tésztát sajt nélkül szeretem, nekem ehhez az ételhez kifejezetten ízlett és kellett a sajt. Friss házi kecskesajtot reszeltem rá, szintén a piacról való, isteni finom házi csoda. Ha friss vargányával készítenénk, akkor azt az elején süssük "zsírjára" a fokhagymával együtt, ezután tegyük csak hozzá a paradicsomot, fűszereket. Amúgy Frances Mayesnek igaza van, natúran, olívaolajon megsütve a legfinomabb a friss vargánya.
És még volt finom kerti paradicsomom is a szószhoz, de már ez a vége sajnos... Ha konzervvel készítjük, és kissé savanykásnak ítéljük a szószt, egy kevés cukrot nyugodtan tegyünk bele, kiegyensúlyozandó az ízeket. És ó, majd elfelejtettem. Egy pohár jóféle száraz vörösbor is dukál hozzá - így kerek az élet. Étel. :)




Álmaim megvalósítása már elkezdődött. Vettem a bolhán egy antik öntöttvas falikutat, réz csappal, amely sárkányfejet formáz. Már csak a kertet kell megtalálnom hozzá... :)