A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárnyas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szárnyas. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 22., csütörtök

Fetás, spenótos göngyölt karaj



Hátha valakinek még ötlet kellene az ünnepekre. Még jövök majd a flódnival, ha jól sikerül. :)



Hozzávalók 4 főre

90 dkg hosszúkaraj (csont nélkül)
50 dkg darált hús,
1 tojás
12 dkg feta
1 nagy vagy 2 kisebb pritaminpaprika
2-3 dkg vaj
20 dkg spenótlevél
2 evőkanál szárított bazsalikom (vagy friss bazsalikomlevelek ha van)
só, frissen őrölt bors

A karajt úgy szeltem fel, hogy két-két szelet egyben maradt a hártyánál, vagyis duplára kiteríthető lett. Jó vékonyra kiklopfoltam a szeleteket, majd sóztam őket.
A darált húshoz apróra vágott pritaminpaprikát, sót, frissen őrölt borsot, szárított bazsalikomot és durvára tördelt fetát kevertem, no és egy tojást. A kiterített hússzeletekre spenótleveleket terítettem, erre jött a töltelék vékony rétegben. (Blansírozhatjuk is a spenótot, ha úgy könnyebb vele dolgozni vagy szimpatikusabb.) Föltekercseltem, madzaggal kissé átkötöttem őket.
A tepsibe vajat kentem, a tekercseket is kissé megkentem, kevés vizet is öntöttem alájuk. Alufóliával lefedve, kb. 180 fokon 1 óráig sütöttem, majd a fóliát levéve még kis ideig, hogy színt kapjanak a húsok.
Fóliával letakarva hagytam kihűlni, hogy ne száradjon ki, majd szintén darabonként fóliába tekerve hűtőbe tettem. Néhány óra múlva gyönyörűen lehetett szeletelni a hidegtálra.
Melegen is kitűnő, pulyka vagy csirkemellel is készíthető.
Ha van friss bazsalikomunk, azzal még finomabb. Akkor a spenótlevélrétegre tegyünk a levelekből, és erre következhet a darált keverék.

2016. december 18., vasárnap

Empanadas


Ha netán lenne sült maradék a nagy ünnepi dínom-dánomból, mert nem csak frissen vásárolt darált húsból készíthető (amilyen az eredeti), hanem a videón is láthatóan maradék sültekből is tökéletes lehet. Vagy ha már a szilveszteri menünk is gondolkodunk, mert az empanada remek partiétel is.




Tészta:
50 dkg liszt
1 tk. szárított élesztő (vagy 1 dkg friss)
1 tk. pirospaprika
2 dl víz

1 dl olívaolaj (a tészta receptjének forrása: street kitchen)
Ennyi tésztához én olyan 80 dkg darált húst vennék.

Valójában a tésztát lehet vajjal és sütőporral is készíteni, vagy csak simán egy egyszerű vajas tésztát is készíthetünk. De nekem a fent leírt a legszimpatikusabb.
És persze nem csak hússal tölthető, ez a fogás a vegák álma is lehet. Bármilyen hüvelyessel, zöldséggel is tölthető.

2016. december 12., hétfő

Retró a konyhában: kijevi csirkemell


Van, ami nem változik. És van, ami igen. 





Igyekeztem a képen is visszaadni a korhű retró-fílinget. Emlékeztek? Kinyitottunk egy szakácskönyvet vagy újságot, és hasonló fotók voltak benne. És hasonló ételek. 
Szeretem az újításokat a gasztronómiában, figyelem a divatokat is, de úgy gondolom, vannak ételek, amik nem szorulnak sem újragondolásra, sem javításra. És mindig jók. (Már ha jól vannak elkészítve, természetesen.) És bizton állíthatom, hogy a legjobb, ami egy csirkemellel történhet, az az, hogy kijevit készítünk belőle, mert az amúgy száraz mellehúsa és a minőségi vaj párosa az égben köttetett.
Bár ezzel a kijelentésemmel kissé bajban vagyok, mert azt hiszem, nincs ember, aki meg tudná mondani, milyen is az igazi kijevi jércemell. Próbáltam utánanyomozni, nem sok sikerrel. Itt és itt olvashattok utána. Van, aki Chicago városát jelöli meg forrásnak, mások szerint ukrán eredetű. Még hites uram régi főiskolai könyvében is megnéztem a receptet, ami szerint a csirkemellet felszúrjuk, és vaj-reszelt sajt keverékével megtöltjük, amit sóval-borssal-szerecsendióval fűszerezünk. De én úgy hiszem, az eredetiben talán nem volt sajt, csak fűszeres vaj. 
Mára már azt hiszem ez az étel is arra a sorsra jutott, hogy ahány ház, annyi féle változat létezik. Ez az enyém, ami tulajdonképpen gremolátával töltött csirkemell. Mert citromhéj mindenbe kell. 😉

Hozzávalók 2 főre:
2 fél csirkemell (a kis szárnya nélkül)
2 kisebb csokor petrezselyemzöld
8 dkg vaj (nem margarin!)

1 kicsi citrom reszelt héja
1 kisebb gerezd fokhagyma
a panírozáshoz:
2 tojás + 2 evőkanál víz jól felverve pici sóval
liszt
zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj.

A szobahőmérsékletű vajhoz hozzákevertem a felaprított petrezselyemzöldet, reszelt citromhéjat, nagyon apróra vágott fokhagymát, sót, aztán betettem a fagyasztóba 10 percre, hogy kissé szilárduljon, mert úgy könnyű betölteni. Ha nagyon lágy a vaj, csak kínlódni fogunk vele.
A csirkemellről a kis szárnyacskarészt levágtam, azt csak simán bepaníroztam. A két nagy darabot felszúrtam a vastagabb végétől indulva, hogy zseb keletkezzen. Ebbe az üregbe töltöttem a fűszervajat. A nyílásokat fogvájóval összetűztem. Duplán bepaníroztam a húsokat, és közepesen forró olajban pirosra sütöttem. Az olaj ne legyen túl forró, mert vastag a hús, át kell sülnie, szóval kisebb lángon süssük, és olyan magasságú legyen a serpenyőben az olaj, hogy minimum a hús vastagságának feléig érjen.
Tálalás előtt a fogvájót távolítsuk el, és abszolút forrón, frissen tálaljuk. Körete bármi lehet, amit szeretünk.

Karácsonyi változatnak úgy készíteném, hogy reszelt narancshéjat és frissen reszelt szerecsendiót adnék a vajhoz, no és friss bazsalikomot vágnék apróra (s persze a fokhagyma is maradna). Lehet bunda nélkül is sütni kevés vajon vagy jófajta olajon, úgy könnyebb, egészségesebb fogás lehet. De a belsejéből a minőségi vajat semmiképpen ne spóroljuk ki. Lehetne bonyolítani ezt az ételt, de a kijevire fokozottan igaz: a kevesebb több. Maradjunk az egyszerűségnél.

2016. december 1., csütörtök

Fokhagymás, babéros sült pulykacomb


benéz az ablakon az ősz
kíváncsian tüzet gyújt
aranyát itt felejti
majd lassú léptekkel
szeleken lovagolva búcsút int -

(s már itt is a december)




Mivel a csirkecombot egyáltalán nem szeretjük, néha szoktam venni pulykacombot. Kiadós és finom, ha jól van megsütve. Ez most egy egyszerű, fokhagymás-babéros változat, finom szafttal. Ha valaki esetleg karácsonykor bébipulykát sütne, azt is lehet hasonlóképpen, csak több idő kell neki, mondjuk éppen a duplája, vagyis 5-6 óra. Ha elhagyjuk a receptből csak a pirospaprikát, s helyette narancskarikákat dobálunk még a tepsibe, és víz helyett narancslét öntünk a hús alá, akkor egy más ízhatást kapunk, téliesebbet. (A magokat piszkáljuk ki, mert azok keserítik meg az ételt, nem is a fehér héjrész.)

Hozzávalók:
1 pulykacomb
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
7 db babérlevél
1 nagy fej vöröshagyma
6-7 duci gerezd fokhagyma

1 csapott evőkanál bükkfán füstölt pirospaprika (sima is jó, ha nincs füstölt)
1 dl száraz fehérbor
1 csapott teáskanálkányi kristálycukor vagy méz
2-3 dl víz

A vöröshagymát megtisztítottam, vastagabb félkaréjokra szeltem, a vajat kis kockákra vágtam. A pulykacombot megtisztítás után több helyen beszúrtam a csontig késsel. Jó alaposan besóztam a húst, a lyukakba is került só. A fokhagymagerezdeket feleztem hosszában, és minden lyukba tettem egy fokhagymagirizdet és egy kis kocka vajat, majd a füstölt pirospaprikával bekentem a combot mindenhol. A tepsibe szórtam a maradék vajkockák nagyját, a vöröshagymát, a maradék fokhagymákat és a babérleveleket. Ráfektettem a húst, meglocsoltam olívaolajjal, rádobtam a maradék pár kocka vajat, aláöntöttem a bort, 2 dl vizet és ezt a folyadékot is megsóztam 1/2 csapott teáskanálkányi sóval. Lefedtem alufóliával, és 2,5-3 órára, körülbelül 160 fokos előmelegített sütőbe tettem. Egészen a sütés végén levettem a fóliát, és a kevés mézet hozzákevertem a levéhez (itt lehet pótolni a szaftját, én direkt úgy sütöttem, hogy maradjon alatta, meglocsolandó a köretet), meglocsolgattam vele a húst és pirulásig (kb. 10-15 perc) visszatettem sülni.




Omlóspuhára sült, és ízletes szaft maradt alatta. Köretként bármi jó mellé: párolt zöldség, burgonya, rizs, polenta, gerslirizotto, saláta. Kinek hogy tetszik.



2016. november 17., csütörtök

Kínai csípős-savanyú leves


Szinte mindenki úgy hiszi, hogy a kínai nagy falat azért építették, hogy megvédje az országot a betolakodóktól. Egyrészt így is van. De én hallottam egy olyan változatot is, miszerint a nagy fal eredeti célja az volt, hogy megállítsa Kína terjeszkedését. Tisztában voltak vele ugyanis, hogy amint egy birodalom nagysága túllép egy határt, onnantól bukása és szétesése elkerülhetetlen. 
Jó lenne, ha a határtartás művészetét a mai vadkapitalista világ vezetői is megértenék végre, és a fennen hangoztatott, szerintük a végtelenségig és még azon is túl működtethető, "fenntartható fejlődésbe" vetett hitüket megkérdőjeleznék. Mielőtt túl késő lesz.




Kínait főztem, csípős-savanyú levest. Ezt tényleg nagyon szeretem, és ilyenkor télidőben nagyon jól tud esni forrósága és csípőssége miatt. Hús-vagy csontleves maradékból az igazi, de én most az alaplevet zöldségleveskockából készítettem.
Az enyémbe borsó is került, és a bambuszrügyet kerekrépával helyettesítettem, szerintem kiválóan kiváltja ezt a nálunk beszerezhetetlen alapanyagot, és fafül-gomba helyett szárított vargányát tettem a levesbe. Az alant megnézhető recept alapján - amit egy szegedi szakács, a Kínai Nagy fal étterem mesterszakácsa főz - készítettem annyi plusszal, hogy gyömbérporral is fűszereztem és kevés cukrot is adtam hozzá.
Ez a leves egyébként a hogyan főzzünk gyorsan, finomat kategóriában abszolút befutó: gyors, egyszerű, és nagyon ízgazdag, laktató. Sokszor készítem hús nélkül vagy tofuval, mert igazán nem is hiányzik belőle.

Hozzávalók 3 nagy vagy 4 kisebb tálkához:
10 dkg sertéshús
3 dkg bambuszrügy
1 g szárított fafülgomba
1/3 szál sárgarépa
1 ek. 20%-os ecet
1-2 ek. szójaszósz
1 ek. kínai rizsecet
só, frissen őrölt bors
1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér
1,5 l alaplé
1 db tojás
2 ek. burgonyakeményítő + 1 dl hideg víz
2-3 csepp szezámolaj
1 ek. Erős Pista
1-2 teáskanál cukor (ízlés szerint, kóstoljunk)




Föltesszük főni az alaplevet, közben minden zöldséget apróra vágunk, és beletesszük a levesbe. Ízesítjük fűszerekkel, ecettel, cukorral, és a zöldségek puhulásáig főzzük a levest, majd a felvert tojást is beleengedjük laza keverés közben. Ha a tojás is megfőtt, a keményítős vízzel sűrítjük.


2016. október 19., szerda

Babéros, tejfölös karaj


Napok óta Sting dala jár az eszemben. Hogy olyan törékenyek vagyunk. Mióta gépeket épít az ember, mintha erről elfeledkeznénk. Arról, hogy az ember nem programozható, hogy nem bír ki mindent, hogy az élet bizony nehéz. Hogy a lélek milyen sérülékeny, s vele a test is. Elfelejtjük, milyen ritka kincs ez a érzékenység. Hogy ettől leszünk - többek között - olyan értékesek. Mert ha eltörünk, nincs másik darab belőlünk.




Későn értem ma haza, úgyhogy gyors és egyszerű ebédet csináltam. Tegnapról maradt dödölletésztám, azt sütöttem mellé jó ropogósra. Ez az étel egyébként nagyon jó arra, hogy olyan kedvenc köreteinket elsüssük mellé, amiket nagyon szeretünk, de csak ritkán eszünk, mert klasszikusan egy adott ételhez kötődik. Mint például a zsemlegombóc, mert az is tökéletes körete lenne. De említhetem még a nudlit - úgy meztelenjen (ha gasztrosznobozni akarnék, gnocchinak mondanám, de nem akarok) - vagy a knédlit, vagy a gőzgombócot, vagy akár a házilag készített szélesmetéltet, vagy a nagy kedvencemet: a házi tarhonyát alias reszelt tésztát. De nokedlivel is kitűnő ez a fogás. 

Hozzávalók 2 főre:
4 nagyobb szelet hús (karaj, tarja, comb, lapocka) jól kiklopfolva (de csirkéből is, pulykából is jó, ha nem sietünk annyira)
5 dkg vaj és 1 evőkanál olívaolaj (de készíthetjük 1 evőkanál jóféle házizsírral is)
mustár a hússzeletek kenéséhez
3 nagy gerezd fokhagyma
3 szép, kisebb babérlevél
3 szem szegfűbors kissé összetörve
só, frissen őrölt bors
1 dl jófajta félszáraz fehérbor (ha nincs, enyhe gyümölcsecet is jó, vagy kevés citromlé)
1-1,5 teáskanál méz
1 dl tejföl
liszt a hússzeletek beforgatásához

A húst klopfold ki jó vékonyra, sózd, borsozd, kend be mustárral. Lisztbe is forgasd bele. A vajon és olíván süsd elő a szeleteket, de piruljanak is meg. Vedd ki a zsiradékból az utolsó szeletet is, és öntsd a bort a serpenyőbe. Hagyd forrni, hogy az alkohol elpárologhasson, majd tedd bele a babérleveleket, a félbe vágott fokhagymagerezdeket, a szegfűborsokat, ízesítsd mézzel is, és tedd vissza a hússzeleteket. Öntsd fel annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Kóstold, s ha szükséges, sózd még. Hagyd  főni úgy 10-15 percig. A tejfölt tedd egy kis tálkába, majd vegyél ki 3-4 evőkanállal a szaftból a tejfölbe, keverd el alaposan és öntsd vissza a serpenyőbe mindezt, s jól keverd el ismét. Hagyd még forrni pár percig, s készen is van az étel.
Gyors, laktató, finom. Ha kicsit szebben, nem ennyire rusztikusan készítenéd ezt a fogást, ne lisztezd a hússzeleteket, hanem majd a végén a tejfölbe keverj egy evőkanálnyi lisztet: vagyis habarással sűrítsd az ételt. Így simább lesz a szaftja.




Ő pedig a ropogósra sütött dödölle. Köretként nem hagymáztam-tejfölöztem, csak jó ropogósra sütöttem.
4 tál dödölléhez végy 80 dkg lisztesebb fajta burgonyát (tisztítva legyen ennyi), darabold, tedd föl a tűzre annyi vízben, amennyi épp ellepi a krumplikockák tetejét, teáskanálnyi sót is tégy hozzá. Amíg fődögél, egy serpenyőben bő zsírban vagy olívaolajban párolj pici sóval hagymát, majd szűrőkanállal vedd ki, csepegtesd le, s tedd félre. A zsírt öntsd egy csészébe. Ha megfőtt a burgonya, annyi vizet önts le róla, hogy a krumplinak csak a háromnegyedéig érjen. Törd bele a főzővízbe a burgonyakockákat, majd tedd vissza a tűzre (ez a titok nyitja tehát: TEDD VISSZA A TŰZRE), kis lángocskára. Adj hozzá még kevés sót ha szükséges (a liszt felveszi majd), és több részletben 35-40 dkg lisztet. Folyamatosan keverd, hogy a liszt teljesen belesímuljon a krumplis vízbe, s egynemű sűrű, ragacsos massza legyen. A végén már igazi izommunka elkeverni. Majd a serpenyőbe tégy 1-2 kanálka olajat abból, amit félretettél, s kis galuskákként szaggasd a krumplis keveréket a zsiradékba, s közepes lángon süsd mosolygóspirosra. Tálaláskor tégy rá a hagymából, s jól tejfölözd. Önmagában is gömbölyű étel, de itt Zalában vadpörkölt mellé - hagyma és tejföl nélkül - kötelező köret.
Ne finomított olajban készítsd, mert nem lesz könnyű a dödölléd. Vagy jóféle házi zsírban, vagy olívaolajban süsd.

2016. október 5., szerda

Májgombócleves


Az őszben az ízeket és illatokat szeretem a legjobban. Ilyenkor még gazdag a természet, tele vannak a kertek színpompás zöldségekkel. Egy melengető levesben az évszak izzó bőségét, mint ízletes kavalkádot, egybeforralhatjuk a fazék alatt lobogó tűz melegével.
A köd, nyirkosság, hideg nem az én világom. De bentről nézve... úgy már elmegy. 
Azt szokták mondani, mindenben meg lehet találni a szépséget, még abban is, amit nem kedvelünk. Valóban így van ez. A sülő gesztenye, alma, a forralt bor illata, a páratlan és gazdag levesek íze mind-mind erről tanúskodnak nekem.




Nem is akartam föltenni a blogra ezt az egyszerű levest, de mint menet közben kiderült, nem nagyon van a neten megbízható májgombóc recept. Több helyen is megnéztem, majdnem ugyanúgy írta mindenki - gondoltam, akkor biztosan jó lesz. Hát nem. Nekem szétesett a gombóc, és még szerencse, hogy egyet próbaképpen beleengedtem a levesbe, de többet nem szaggattam, várván milyen lesz... hát atomjaira hullott. Úgyhogy mégiscsak megőrzöm az utókornak - meg legfőképpen magamnak - az átvariált változatot. 
Az alapleves az előző napi krumplifőzőlé, benne egy kevés apróra kockázott burgonyával. Tehát így kezdődik a történet: végy egy kis fej vöröshagymát és egy nagy gerezd fokhagymát, kockázd nagyon apróra és 2 evőkanál olajon vagy 1 evőkanál zsíron kevés sóval dinszteld üvegesre. Pirospaprikázd, majd öntsd fel az előző napról félretett burgonyavízzel. (Ha aznap főzöl krumpliköretet, úgyis jó, persze.) Mivel nekem volt egy öklömnyi kis fej karfiolom, azt is beletettem, kis rózsáira szedve. (De mehetett volna a levesbe akár zöldbab is, fehér és sárgarépa is, vagy cukkini, csillagtök, brokkoli, sütőtök, kerekrépa is akár.) Önts még kevés vizet hozzá, sózd, úsztass meg benne 4-5 szem egészborsot és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet is tégy bele. Ízesítsd egy fél paradicsommal és paprikával is. (Ha van zellerzölded vagy lestyánod, abból is tehetsz egy szállal, a  leves csak még ízletesebb lesz tőle. No és aki szereti a csípőset, csilit is tehet bele.)
Amíg fő a leves, készítsd el a májgombócot így

4 főre  -
25 dkg csirkemájat
2 szikkadt zsömlét
1 nagy tojást
1 egészen kis fej vöröshagymát
1 evőkanál olajat vagy vajat vagy fél evőkanál zsírt
sót, borsot, majoránnát ízlés szerint
és kb. 15-20 dkg lisztet
dolgozz össze gombóctésztává a következőképpen:

a nagyon apróra kockázott vöröshagymát kevés sóval párold üvegesre a zsiradékon. A zsömléket áztasd vízbe. Aztán a májat vágd kis kockákra, és utána még a késsel a deszkán aprítsd, ahogy a zöldfűszereket szokás. Tedd egy tálba a májat, add hozzá a hagymás zsiradékot, a kinyomkodott zsömléket és a tojást is. Fűszerezd sóval, borssal, majoránnával. Adj hozzá annyi lisztet, amennyivel egy nagyon sűrű, nokedliszerű tésztát kapsz. Olyan sűrűnek kell lennie, hogy ha akarnád, vizes kézzel akár gombóckákra is formázhatnád. (Tehát jóval masszívabb legyen, mint a nokedlitészta, de azért még kissé lágy legyen.)
Ha készen van, evőkanállal szaggasd a forrásban lévő levesbe. Miután feljöttek a felszínre, hagyd még őket 3-4 percig lubickolni, vagyis annyi ideig, míg átfőnek. S már készen is van a leves.
Ha két napra főzöd, akkor inkább külön, sós vízben főzd ki a galuskákat, és egy lefedhető tálban külön tedd a hűtőszekrénybe, és másnap a levessel együtt melegítsd. Mert ha áll, a galuskák nagyon beszívják a levet, így másnapra az a meglepetés érhet, hogy eltűnt a leves. :)



2016. szeptember 22., csütörtök

Szárított vargányás linguine


Ahogy öregszem, úgy egyszerűsödöm. És azt hiszem, ez így van jól. Sok múlik azon, hogyan és hova csoportosítjuk az energiáinkat. Hogy tudjuk mi fontos, mi lényeges, mi halaszthatatlan. Mi az, ami elhagyhatatlan. És mi az, ami elhagyható.




Néhanapján, ha sok mászkálnivalónk van, szoktunk venni egész grillcsirkét készen. Tegnap is így volt. Jóllaktunk belőle, de megmaradt a melle húsa. Az mindig megmarad. Ma egy roppant egyszerű, de annál finomabb tésztába tettem bele.

Hozzávalók 4 főre (nem előételnek, jóllakásig):
75 dkg linguine tészta
1 kész grillcsirke melle húsa
4 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
1,5 dl fehérbor
2 félmarék szárított vargánya
2 dl tejszín

frissen őrölt bors
friss vagy szárított bazsalikom vagy kakukkfű vagy tárkony vagy zsálya (épp mi van kéznél)
5-10 dkg reszelt parmezán jellegű sajt

Föltettem forrni vizet sóval a tésztának, és beáztattam 2 dl vízbe az szárított vargányát is. Közben a maradék sült mellehúsát széttépkedtem kisebb darabokra, és egy megtisztított fokhagymagerezdet négybe vágtam. A vaj és olívaolaj keverékén megfuttattam a fokhagymadarabokat, majd kivettem a zsiradékból. A vajon átpirítottam kissé a húsdarabokat, aztán felöntöttem borral, hagytam 1-2 percig rotyogni. Hozzáöntöttem a vargányát áztatóvizesől, és felöntöttem tejszínnel. Fűszereztem kevés sóval, kevés borssal és szárított bazsalikommal. Hagytam kissé összeforrni.
Közben a tésztát a forrásban lévő vízbe tettem. A kész szószt a tészta elkészültéig félrehúztam a tűzről, majd mikor puha volt a linguine, visszatettem a szószt is, és átmertem bele a kész tésztát. Ha kevésnek érezzük a szószt, kevés főzővizet is adhatunk hozzá. Addig hagytam a tűzön, amíg alaposan átkevertem a tésztát a szósszal.
Tálalásnál megszórtam reszelt sajttal is.
Nagyon egyszerű tésztaétel, de nekem az egyik kedvencem. Hús nélkül szoktam csinálni, de most adott volt, hogy a száraz mellehúsából valamit kell csinálni, és a vaj, tejszín bizony jót tett neki. Csodásan felvette a szószt, krémes és lágy lett az amúgy fojtóan száraz mellehús, a vargánya pedig ízt is adott neki. Most így ősszel, gombaszezonban, készítsük bátran friss erdei gombával. Bármelyik isteni lenne benne: a rizike, a szegfűgomba, a valódi vad csiperke, a rókagomba, az őzláb, és még folytathatnám hosszan a sort.

2016. augusztus 1., hétfő

Gyros tányéron


Konyhaművészetünk szabadtéri gyakorlását illetően az első problémát a tűzrakás szokta jelenteni. Van, amikor ez egyben az utolsó probléma is, minthogy a többi gondot a helyszínre siető tűzoltók veszik le a vállunkról, mely esetben annak kell örvendenünk, ha a tisztelt ünnepi vendégkoszorú - darabra legalábbis - megvan, és esetleg annak, hogy csak a házunk égett porig, holott ezzel az erővel háromszáz hektár erdőt is felperzselhettünk volna.

(Váncsa István)




Megkívántam a gyrost. De olyan rettenet hőség volt, hogy egyszerűsítettem mindent. Süthetünk hozzá pitát, ha van merszünk bekapcsolni a sütőt, nekem most nem volt... így csak egyszerű laposkenyeret készítettem mellé. (Liszt, víz, só és olaj nélkül, száraz serpenyőben sütöttem a kenyereket.) Úgyhogy ez tulajdonképpen a török gyros, vagyis a dürüm. A húst sem sütőben készítettem, hanem serpenyőben. A sült krumpli pedig igazából dinsztelt krumpli: vagyis kevés olívaolajon pároltam fedő alatt, végül rápirítottam a fedő levétele után. A tzalziki pedig most nem görögjoghurtból, csak sima joghurt és kevés tejföl keverékével készült, kapor híjján friss mentával.


Gyros fűszerkeverék:

  • 3 púpos evőkanál durvább szemű só
  • 1 csapott evőkanál fokhagyma granulátum
  • 1 csapott teáskanál pirospaprika (az enyémben bükkfán füstölt édes paprika van)
  • 1 csapott teáskanál frissen őrölt bors
  • 1,5 púpos evőkanál szárított szurokfű (oregano)
  • 1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 csapott mokkáskanál frissen reszelt szerecsendió
  • 1/2 mokkáskanál mozsárban porrá tört ánizsmag
  • 1 mokkáskanál mozsárban porrá tört édesköménymag


A fűszerkeverékből fog maradni, mert ez legalább 3-4 kg húshoz elég cirka. El lehet tenni egy kis üvegcsébe, és bármikor felhasználható, mert csupa száraz fűszer van benne. 
Én lapockát vettem, az nem annyira zsíros hús, viszont omlóspuhára tud sülni. Négy főre 80-90 dkg hús bőven elég a gyroshoz. 
Tehát a húst két centiméter vastag szeletekre vágtam, megszórtam a fűszerkeverékkel, és egy evőkanál olívaolajon serpenyőben nagy lángon mindkét felére rápirítottam a szeleteknek. Majd felöntöttem annyi vízzel, ami a szeleteket félig ellepte, fedőt tettem a serpenyőre, és kis lángon puhára pároltam. Egy óra gőzölődés elég is neki. A végén levettem a fedőt és elforraltam az összes vizet a hús alól.




A gyrosba csak fel kell szeletelni a húsdarabokat, meglepően hasonló az eredetihez. Adjunk mellé paradicsomot, édes lilahagymát is.

2016. július 28., csütörtök

Gombócos raguleves a nyár zöldségeiből


Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.

(Anselm Grün)




Igazából azért osztom meg ezt a levest, mert jó példája a "hogyan hozzuk ki a maradékokból a legjobbat" művészetének. Hogyan főzzünk fantáziadús, tarka, tündöklő ételt abból, ami adott és kéznél van. Tegnap este kukoricát főztem és maradt másfél cső, plusz a főzővíz. Valamint tegnap készítettem kurkumás-mozarellás fasírtgolyókat is, amiből maradt olyan 12 darab. Ezen túl, sárgabarackos gombócot akartam ma főzni. Úgyhogy úgy döntöttem, a húsgombóc egy gazdag nyári ragulevesben fogja végezni.



Először megfőztem a megpucolt, kockákra vágott krumplit sós vízben, majd leszűrtem a levét a nagy levesfőző fazekamba. Hozzáöntöttem a főtt kukorica vizét is, tettem bele egy nagy fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát egészben. Hagytam felforrni, s míg lassan forrdogált, megtisztítottam a belevaló zöldségeket: sárgarépát, fehérrépát, zöldbabot, és volt egy kis zellerem is, azt félbevágva tettem a lébe a hagymák mellé. A megtisztított zöldségeket karikáztam-daraboltam és beletettem az alaplébe. Sóztam, valamint frissen aprítottam zöldfűszereket is a levesbe: petrezselyemzöldet, lestyánt, tárkonyt. Mikor puhák lettek a zöldségek, beletettem a sült húsgombócokat is, és a csőről levágott, majd morzsolt maradék kukoricát is. Hagytam forrni pár percig, közben készítettem egy nagyon vékony tejfölös habarást, amit szintén a leveshez adtam. Forrás után kis ideig hagytam főni, hogy a kevéske liszt íze is beleolvadjon a levesbe, s készen is volt. Tálalásnál ecetet is adtam mellé az asztalra.
Ebbe a levesbe nyugodtan tehetünk bármilyen zöldséget, ami kéznél van: cukkinit, csillagtököt, tököt, borsót, karfiolt, karalábét, brokkolit, fejtett babot, újkrumplit. A húsgombóc készülhet fürjtojással is minimozzarella helyett, ha hozzájutunk.
A végeredmény egy napszínű, ragyogó, nyárízű leves lett. Ráadásul szuperextra. Csak nem kell elárulni senkinek: csupa-csupa maradékból született. Azt kell mondani: direkt ilyen extrásat akartam. :)

2016. május 12., csütörtök

Csirke csirággal, zöldcitrommal és tárkonnyal



Az idei csirágos étel.

Hozzávalók 3 főre (vagy 2 nagyon éhesnek):
3 egész csirkecomb
1 csomag csirág (0,5 kg)
3 zöldcitrom leve és 2 reszelt héja
6 nagy gerezd fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál méz
1 dl száraz fehérbor
friss tárkonylevelek

A combokat besóztam alaposan, majd a tepsiben mindent hozzáadva kézzel jól elkevertem a hozzávalókat. (A fokhagymagerezdeket csak félbe vágtam, a csirágok végein a fás részeket lepattintottam.) Fóliával lefedtem, 50 percig sütöttem olyan 180 fokon, aztán levettem a fóliát a tepsiről és visszatettem még megpirulni. (Ha nagyon nem lenne lé alatta, mikor levesszük a fóliát, kis vizet önthetünk alá, hogy ne égjen meg az alja és maradjon egy kis szaftja.)
Ha újkrumplikat is dobunk mellé, a köret is egykosszal megvan. A csirágot nem így szoktuk meg, de várakozáson felül finom volt így sülve, és az íze is hozzáadódott a csirkéhez. Mivel van szaft is alatta, rizzsel vagy bulgurral, kuszkusszal is remek, de a puliszka is jól illene hozzá.
Lehet citrommal is készíteni, de abból körülbelül csak a fele kell, mert sokkal savanyúbb, mint a lime.

2015. július 6., hétfő

Zöldbabos hús


Talán mégiscsak van egy jó játszma az életben, mégpedig az, hogy elfogadjuk, hogy az élet egy rettenetesen rossz dolog, de izgalmas lehet ebből a legjobbat kihozni.

(Feldmár András)




Már szerepelt ez az étel a blogon, csak spenóttal. Mivel az egyik kedvencem, nyaranta többször is elkészítem, mert finom is, ugyanakkor nagyon hamar elkészül. Most zöldab-dömping van, úgyhogy kipróbáltam ezzel a zöldséggel is. Működik.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg zöldbab,
40 dkg darált hús,
4 evőkanál szemne (tisztított vaj),
4 nagy gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
5 szem szegfűbors mozsárban porrá zúzva,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
1 citrom reszelt héja,
1/2 citrom leve,
1 nagy csokor petrezselyemzöld vagy
15 levél friss fodormenta,
2 dl natúr joghurt.

A zöldbabot megtisztítottam, 2 centis darabokra vágtam. A fokhagymát nagyon apróra kockáztam, és a tisztított vajon sóval kis lángon megfuttattam. Hozzáadtam a darált húst és a babot is, nagy lángon kissé átsütöttem a hús fehéredéséig. Fűszereztem sóval, borssal, fahéjjal, szegfűborssal, majd annyi vízzel felöntöttem, hogy éppen ellepje az egészet. Nagy lángon főztem, így a bab is megpuhult, és a végére a fölösleges víz is elpárolgott. Mielőtt lezártam a lángot alatta, ízesítettem reszelt citromhéjjal is, citromlével is, és az apróra vágott zöldfűszerrel is. Egy-kettőt kevertem rajta, és készen is volt.

Pár szem szegfűszeggel ízesített főtt rizzsel és friss lapos kenyérrel tálaltam. A tetejét meglocsoltam natúr joghurttal.
Azt hiszem vega módban is működne, például pirított halumi sajttal vagy panírral, de el tudom képzelni tofuval is. Vagy főtt csicseriborsóval.

2015. május 28., csütörtök

Barbecue csirkeszárnyak


Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.
                                                                                     Fodor Ákos




Szombatra napsütést ígért az időjós, lehet végre szabadban lenni s enni. Ez járt ma a fejemben, mikor bevásároltam a piacon délelőtt... A barbecue egyébként nem grillezést jelent, annak épp az ellenkezője. A húsokat - általában nagy darabokat - hosszan és lassú parázson sütik órákon át, így omlós lesz és jó füstös aromájú. A csirkeszárny nem épp barbecuehoz való, de én most sütőben készítettem és valójában csak a pác miatt nevezem barbecue csirkeszárnyaknak. A füstös ízt ez esetben, a szabadtéri sütés hijján a füstölt pirospaprika adja, már ha valaki hozzájut ilyen isteni piros porhoz.
Ez a pác nem csak csirkeszárnyhoz jó, hanem oldalashoz is, tarjához is, vagy marhahúsokhoz is. A valódi barbecuenál a pácot csak a vége felé érdemes a húsra kenni, mert különben nagyon megéghet, vagy kicsit hígabbra kell készíteni, és a megsült natúr hús mellé kínálni szószként.

Hozzávalók 20 db csirkeszárnyhoz:
5 gerezd fokhagyma,
1/2 fej vöröshagyma (közepes hagymának a fele),
1 teáskanál csilipehely,
1 púpos teáskanál koriandermag,
1 csapott teáskanál köménymag,
1 csapott teáskanál füstölt pirospaprika (ha van, ha nincs, akkor sima),
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom,
2 evőkanál mustár,
2 csapott evőkanál kristálycukor,
3 dkg olvasztott vaj,
1 evőkanál balzsamecet,
1 evőkanál szójaszósz,
só,
3 evőkanál víz.

A vöröshagymát és fokhagymát nagyon apró kockákra vágtam, a koriander- és köménymagot mozsárban megtörtem, úgy kevertem a többi hozzávalóhoz. Jó sűrű krém lesz belőle, ami szépen megmarad a husikon. A nagy gáztepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral - érdemes, mert a cukros máz különben iszonyúan rá tud égni a tepsire - , és egybehalmoztam középre a szárnyakat, ráöntöttem a mázat, majd minden szárnyat jól megforgattam benne.
Előmelegített, 180 fokos sütőben 40-50 percig sütöttem.


2015. május 26., kedd

Maradékhasznósítós muszaka


Hányszor elmagyaráztam már önöknek, hogy legfőbb tévedésük: alábecsülik a szem jelentőségét! Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita




A gasztronómiában épp fordítva igazak a fenti sorok, hiszen a szem sokszor becsaphat, de a száj soha. Az evésben azt szeretem, hogy a nyelv soha nem hazudik: érzed, hogy egy étel jó-e vagy sem. Ízlik-e vagy sem. Nos, ez esetben sem a nyelv, sem a szem nem leplezi az igazságot: ez egy "fúziós" muszaka. Pontosabban csak maradékhasznósítós, mer'azúgyvolt, hogy a hétvégére többek között rizseshúst is csináltam. Maradt belőle, és mivel semmit sem szeretek kidobni bár husi az már nem sok volt benne így átalakult muszakává, mert két kis cukkinit is rejtegettem a hűtőszekrény mélyén.

Ez így 3 emberes vagy 4 kisebb adag leves után:
0,5 kg kész rizseshús (vagy kész rizs a'la natúran),
40 dkg cukkini,
3 nagy egész szál újhagyma zöldjével együtt,
25 dkg trappista sajt,
1 nagy paradicsom,
olívaolaj, só.
A besamelhez:
3 dkg vaj,
3 dkg liszt,
5,5 dl tej,
1 gerezd fokhagyma,
1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj,
só.

A cukkinit karikáztam olyan 3-4 milliméteres vastagságra és kevés olívaolajon kevés sóval nagy lángon meggrilleztem serpenyőben. Jó füstösre, feketésre sütöttem. Még egy kevés olíván szintén kevés sóval átsütöttem a karikázott újhagymát is.
Elkészítettem a besamelt: a vajon a lisztet kissé átpirítottam, majd apránként a tejjel fölengedtem, sűrűn kevergetve. A végén hozzáreszeltem egy gerezd fokhagymát, sóztam és kevés fahéjjal ízesítettem. A sajtot lereszeltem, a paradicsomot vékony félkarikákra vágtam.
Egy tűzálló tálban rétegeztem a hozzávalókat: cukkini, hagyma, paradicsom, besamel, sajt, rizs, stb... a végére sajt, majd arra besamel került.
Forró sütőben összesütöttem, hagyományos ecetes-sós-cukros lében készített fejes salátával tálaltam. Mindig megállapítom, hogy a maradékot kidobni vétek. :)


2015. április 22., szerda

Skót tojás


- Ügyesen főzöl - ismerte el.
- Nincs ebben semmi boszorkányság, csak odafigyelve, érzéssel kell csinálni. Ennyitől is egészen más lesz az étel. Hozzáállás kérdése. Ha a dolgokat igyekszünk szeretettel csinálni, többnyire engednek nekünk és hagyják magukat szeretni.

(Murakami Haruki)




Tudom, húsvét mán rég elmúla, de nem baj, ötletnek mindenképpen és mindenkor jó. Skót tojás, bár nem az "eredeti". Azt még bundázzák is, és bő olajban sütik. Valamint eredetileg kolbászhússal készült, vagyis nyers, kész kolbásztölteléket tettek a főtt tojás köré. Ez most darált húsból készült, nincs bundázva sem és kevés olajban sütöttem.

Hozzávalók 4 főre:
16 db jércetojás (kisebb, mint a normál tojás, olyan 3/4-e körülbelül méretre),
80 dkg darált hús,
20 darab medvehagymalevél,
15 dkg vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
2 tojás,
1 csapott evőkanál mustármag,
4 szem szegfűbors,
reszelt szerecsendió, frissen őrölt bors,
1 csipet cukor,
só,
a sütéshez olaj.

A jércetojásokat keményre főzzük. A darálthúst egy nagy tálba tesszük, és a vöröshagymát, fokhagymát hozzáreszeljük. A mustármagot és szegfűborsot mozsárban porrá törjük. A medvehagymát apróra vágjuk, és a fűszerekkel, a 2 tojással együtt a keverékhez adjuk, és összedolgozzuk az egészet. A tojások köré gombócba formáljuk a darált húst. Egy nagy serpenyőbe kevés olajat öntünk és közepes lángon megsütjük a gombócokat.

Salátával tálaljuk. Mivel volt bőven tormakrém maradékom, majonézt és tormakrémet összekevertem, és ezzel a mártással együtt kínáltam.
De remek lehet főzelékek feltétjeként is.

2014. augusztus 30., szombat

Mediterrán sült csirke



A legfontosabb az életben a víz
                                                               és a kenyér,
a ruha és a lakás, ami védelmet ad.
Jobb az ínséges élet védő tető alatt,
mint idegen világban az ínycsiklandó
                                                                            falat.
Akár sok, akár kevés, elégedj meg vele,
és ne vendégeskedjél idegenben.
Házról házra járni nyomorult egy élet,
mert ahol idegen vagy, be kell fognod
                                                                     a szádat.
Ha idegen vagy, le kell minden
                                                 szégyent nyelned,
s hallgatnod kell a keserű szavakat:
"Rajta, idegen, terítsd meg az asztalt,
és ha van valamid, adj nekem enni."

                                                                                                   (Sirák 29. 21-26)



Ritkán készítek csirkét, de ha igen, akkor általában sütöm. Ez most egy mediterrános hangulatú. A nagy gerezdek fokhagymák, ugyanis múltkorában sikerült vennem két óriást. Egy-egy fej körülbelül 30 dkg. Eszméletlen. :) Az egyiket feláldoztam, a másikban még gyönyörködöm.

Hozzávalók (4-6 főre):
1 tanyasi csirke (1,5 kg körülbelül),
50 dkg csirkemáj,
10-15 gerezd fokhagyma (a normálból),
1 dl száraz fehér vagy rozé bor,
fél marék olajbogyó,
pár szem koktélparadicsom,
5 dkg vaj,
1/2 evőkanál olívaolaj,
fűszerkeverék: 1 evőkanál durvább só, 1/2 mokkáskanál cukor, mozsárban összezúzott 1 teáskanál mustármag, 1 mokkáskanál koriandermag, 1/2 mokkáskanál római kömény, 1/2 mokkáskanál édeskömény, 1/2 mokkáskanál bors; 1/2 mokkáskanál őrölt rozmaring, 1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér, 1 teáskanál szurokfű (oregano) és 1/2 mokkáskanál pirospaprika. Ezeket összekevertem a sóval és ezzel fűszereztem a csibét.

A csirkét félbevágtam körben a hátán és a mellén, így két fél lett belőle. Alaposan bedörzsöltem a fűszerkeverék majdnem egészével, vajdarabokat tettem a mellehúsa és bőre közé, és vajdarabokat tettem a tepsibe is. Beletettem mindent, a bort aláöntöttem és körülbelül 180 fokon sütöttem másfél óráig. A májat csak a sütés vége előtt fél órával tettem tepsibe. Az utolsó fél órában locsolgattam is a szafttal.
Könnyű, nyárvégi étel. Rizzsel, sima főtt burgonyával, puliszkával vagy akár kuszkusszal is tökéletes. Készítettem hozzá mentás, joghurtos uborkasalátát is.

2014. április 25., péntek

Alapragu - bármilyen zöldséggel kiegészíthető

A tudattalan és a tudatos tudat mélyrétegei alkotják a termőföldet, amelyben létünk gyökerei táplálékot keresve szétterjedhetnek, hogy az életet adó szellemi táplálékot magukba szívják.
Szigorúan egyéni folyamatról van szó. A külvilággal kapcsolatos elvárások, a tekintélyre való hagyatkozás, a csodavárás gátolja lelki gyökereink terjeszkedését azon eltemetett középpont felé, ahonnan a bennünk lüktető Élet fakad.

(Robert Linsen)



Annak idején nagyon szerettem Keith Flojd műsorait. Amit a legjobban szerettem benne, hogy remek ragukat készített. Sajnos, nincs meg a szakácskönyve... Szóval ahogy az élelmiszer-árak kúsznak már nem is lassan az égig és nem is addig, hanem má' a csillagokig, úgy döntöttem, létra köll, vagyis valahogy úgy kell főzni, hogy hó végén ne csak zsíroskenyér legyen bár az is isteni újhagymával meg retekkel. A jót, finomat, olcsón enni egyik alapköve a jó ragu szerintem. Így hát kreáltam egy alapragut, ez dúsítható aztán mindenféle zöldséggel, aminek épp szezonja van. Kerülhet bele zöldborsó, sárgarépa, karfiol, káposzta, cukkini, paprika, paradicsom, padlizsán, zöldbab, és még sorolhatnám... Lehet tejszínnel is lágyítani a végén, vagy akár elvinni olaszosabb-paradicsomosabb irányba is. A tejfölt sem utasítja vissza. A hozzá adható köretek is sokfélék lehetnek, például zsömlegombóc, nudli, krokett, főtt krumpli, rizs, kukoricapuliszka, tészta, nokedli, tarhonya, stb... Bármelyikkel isteni.

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg hús (lehet sertés, szárnyas, marha - ez most lapocka),
10 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 csokor újhagyma (ha nincs, anélkül is jó),
5 gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál mustár,
kb. 1/2 evőkanál liszt,
3 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj (vagy 1 nagy evőkanál zsír),
só,
mozsárba frissen tört:
1 teáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál édesköménymag,
1/2 mokkáskanál bors,
3 szem szegfűszeg,
1 pici darabka fahéj,
1/2 marék szárított vargánya,
0,5 dl száraz fehérbor (vagy rozé),
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
alaplé (leveskockából is jó),
és egy csipet cukor az ízek kereksége miatt.
Ehhez jönnek külön megfőzve az aktuális zöldségek, majd a főzés végén a raguhoz keverve.

A húst kockákra vágtam, sóztam, vékonyan bekentem mustárral és megszórtam kevés liszttel. A vajon és olajon az apró kockákra vágott hagymákat kis sóval üvegesedésig dinszteltem, aztán nagyra vettem a lángot és a húst jól átsütöttem-pirítottam. Ráöntöttem a bort és hagytam majdnem elfőni, ekkor felöntöttem alaplével (kevéssel, mindig csak apránként adtam hozzá a főzés során, ahogy elfőtt róla), fűszereztem, tettem bele sűrített paradicsomot is. Közben kóstoltam és ha kellett valami pótoltam. (só, fűszer, cukor.)
Közben külön edényben megfőztem a belevaló zöldségeket. Mikor kész volt a ragu, hozzákevertem őket.




2014. március 25., kedd

Citromos medvehagymakence


Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.

                               (Péterfy Bori and Love Band)




Hát ez is egy ötlet inkább csak. Tegnap este készítettem hajában sült krumplihoz és fennséges volt. Aztán rájöttem hogy még mennyi mindenhez jó. Például ezzel a kencével elkészíthetjük a "cigánypecsenyét tavasz módra", mert csak husit kell sütni hozzá és ezt a finomságot rákenni. Jó szárnyasokhoz, halhoz, sertés-, és marhahúshoz is, májhoz nem kevésbé illik. Tökéletes így, ahogy van kifőzött spagettivel elkeverve, finom érett sajttal megszórva. Főzni sem kell, csak a tésztát. Belekeverhetjük zsemlegombóc tésztájába is, csak akkor kevesebb olajjal készítsük, mennyei köret lesz belőle. Keverhetjük egyszerű főtt rizshez, tonhallal például. Tehetjük levesekbe. Mártásokba. Salátaöntetnek. Fejes salihoz. Meleg krumplisalátához, karfiolhoz. Cukkinihez. Retekhez.
A recept csak ennyi: körülbelül 3 dkg medvehagymát aprítunk, elkeverjük 1 dl olívaolaj és 1 evőkanál tökmagolaj keverékében, sózzuk, belereszeljük 1 egész citrom héját is, és ízlés szerint citromlével ízesítjük. Végül egy fél mokkáskanálkányi mézzel lágyítunk a medvehagyma harapósságán. És ha hozzám hasonlóan kaprirajongók vagytok, azt is lehet keverni bele. Nem rontja el... ez 2 főre való mennyiség.

2013. december 16., hétfő

Csirke tikka masala


Rimbaud tizenhat éves korában azt mondta: a lehető legtöbbet akarja megélni, a lehető legmagasabb fokon. Nos, én hamarosan nyolcvan leszek, és kezdem azt hinni, hogy neki volt igaza.

(Joanne Harris)


Valami erőteljesre, egzotikusra, tüzesre vágytam. Hát ez olyan... A hozzávalók listája hosszú, de az étel maga nem bonyolult, senkit ne riasszon - összetett ízvilág, csodás fűszerkavalkád, mesés utazás az ízek szárnyain. Érdemes időt, figyelmet, kalandvágyat szentelni neki, én mondom: pazar lakoma! :)

Hozzávalók 3-4 főre:
a pácba:
1 egész nagy csontozott csirkemell kockákra vágva,
2,5 dl natúr joghurt,
pici pirospaprika,
frissen őrölt bors,
1 gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva.
A mártásba:
1 kisebb-közepes fej vöröshagyma (kb. 5 dkg),
4 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál ghí vagy vaj (én a ghít ajánlom maximálisan, gyorsan ki lehet sütni frissen is, nem nagy macera és olyan, de olyan íze van..., én 25 dkg vajat sütöttem ki, az elég a raguhoz is, a kenyérsütéshez is),
mozsárban frissen összetört fűszerek: 3 kardamomnak a magjai, 1/2 csillagánizs, 1 csapott evőkanál koriandermag, 1/2 mokkáskanál római kömény,
1 teáskanál chilipehely,
1 csapott teáskanál kurkuma,
1/2 evőkanál garam masala keverék,
1 teáskanál pirospaprika,
só,
1 vagy 2 púposabb teáskanál barna nádcukor (kóstoljunk, ízlés szerint),
kb. 1/2 zöldcitrom leve (vagy kicsit kevesebb normále citrom leve),
1 doboz hámozott paradicsom apró kockákra vágva,
1 púpos teásknál sűrített paradicsom,
a lecsöpögtetett joghurtpáclé.
A tetejére: koriander vagy petrezselyemzöld.
Jázminrizzsel és kevés ghível sütött naan kenyérrel tálaltam.

Összeállítottam a naan tésztáját: 15 dkg teljes kiőrlésű és 15 dkg fehér lisztet enyhén sóztam, 2 dl joghurtban és 1/2 dl langyos vízben elkevertem 2 dkg élesztőt, mokkáskanálnyi cukrot. Ezt adtam a liszthez, ha kevés lenne a folyadék, kevés langyos vízzel pótoljuk ki. A tészta rugalmas, ne túl puha legyen. Hagytam letakarva kelni.
A felkockázott csirkemellet a fent leírt pácban hagytam állni egy délelőttöt (ha kora reggel belekerül, az épp elég, mert körülbelül 30 perc alatt készen is van az étel).
Összekészítettem minden hozzávalót a konyhapultra, hogy kéznél legyen minden, aprítva, törve, ahogy az ételbe kerül. Elkészítettem a rizst. annak úgyis kell állnia a gőzben jó 20 percet. A tésztából kis gombócokat csináltam, majd jó vékonyra kinyújtottam őket szépen sorban, mindig a következőt, míg az előző sült a teáskanálnyi ghível forrósított serpenyőben. Hamar készen van, gyorsan sülnek a kenyérkék, mert vékonyak.
A husiról leöntöttem a pácot egy csészébe, és ghín sóval átsütöttem, míg kissé megpirult. Kivettem, majd a vöröshagymát üvegesedésig pároltam, hozzáadtam az apróra kockázott fokhagymát is, és a fűszereket is. Átkevergettem-sütöttem kissé, hogy kijöjjön az aromájuk, aztán visszatettem a húskockákat. Hozzáöntöttem a joghurtpácot, a paradicsomokat is, cukrot tettem bele és ízlés szerint citromlevet. Kóstoltam, sóztam is még. Hagytam rotyogni kb. 20 percig. Ha nagyon sűrű lenne, kevés vízzel higítható. De ennek alapvetően jó sűrű szósznak kell lennie.
Apróra vágott korianderzölddel díszítve tálaljuk a rizzsel és a naan kenyérrel.
Jó étvágyat hozzá!
Tipp: mivel annyira fűszeres, kerek ízű az étel, vega változatban is készíthető, például panírkockákkal. Ha panírral készítjük, süssük piros-ropogósra a kockákat ugyanúgy, mint a fenti receptben a husikockákat.
Vagy akár főtt burgonyakockákkal is el tudom képzelni, vagy karfiollal.

2013. szeptember 23., hétfő

Fehérpecsenye szőlővel, gyömbérrel


   Láttam az Édenkert madarát, kiterjesztette előttem a tollait, és már soha nem lehetek többé az, aki voltam.
Nincs mitől félni. Semmitől.
...
   Városi fények az éjszakában, a levegőből hátrálnak, akár ezek a szavak. Atomok, belsejükben a maguk világa s minden más világ. Bármelyiknek a kanóca lángra lobbanthat téged...
   Ó, ha fölrázhatnálak titeket, ha egy kicsit megmozdíthatnálak, ha elmondhatnám nektek - akkor el is monanám.

(R. D. Laing: Az Édenkert madara)




Akár szüretre is, de mindenképpen aktuális és nagyon finom. A recept Claudia Rodené, és ismét a legeslegzseniálisabbkedvencebb szakácskönyvemben találtam, a Casa Moro-ban.Bármilyen húsból tökéletes, mert az eredeti recept fürjet ír, de ebből a szép marhahúsból is tökéletes. Nem beszélve arról, hogy a sertésúshoz kiválóan illik bármilyen gyümölcsös kacifánt, no és a pulyka- és csirke is egészen megbolondul és kifényesedik tőle.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg fehérpecsenye,
5 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
2 nagy gerezd fokhagyma mozsárban kevés sóval péppé zúzva,
3 evőkanál friss gyömbérlé (a gyömbért lereszeljük,a  levét kinyomjuk),
kb. 40 dkg fehér szőlő,
4 narancs leve,
1 nagy csokor petrezselyemzöld apróra vágva,
só és frissen őrölt bors.

A húst szeletekre vágtam, klopfoltam, a széleinél késsel kissé becsipkéztem, átvágva a hártyákat, hogy kiterülhessenek a sülésnél. Sóztam, borsoztam, aztán a vas tálamban a felforrósított vaj és olívaolaj keverékén elősütöttem a szeleteket. Mikor mind elősült, a visszamaradt zsiradékhoz hozzáadtam a sóval eldolgozott fokhagymapépet, a narancsok levét, a gyömbérlét és visszatettem a hússzeleteket is. Kevés vizet is adtam hozzá, lefedtem a tálat és kb. 2 órát pároltam, hogy finom omlós legyen. Közben ha nagyon elfőtte a levét, pótolgattam. Végül levettem a fedőt, és elfőztem a szaft nagy részét, hogy ne maradjon túl híg és túl sok a húson. Ekkor beletettem a szőlőszemeket is és még 5 percig rotyogtattam.
Tálaláskor petrezselyemmel megszórtam.
A körete kuszkusz vagy bulgur vagy pitakenyér. Isteni finom.

... és még egy kis nyár, mediterrán nyár... ha már ennyire őszbe fordult a világ (ó, soká lesz megint fény és meleg és könnyűség...)