A következő címkéjű bejegyzések mutatása: november. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: november. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 12., hétfő

Omlós-szaftos sültcsirke


Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a kerítésen?

A válasz: három.
A tanulság: attól, hogy elhatározol valamit, még nem biztos hogy meg is mered tenni.


 (Robert T. Kiyosaki)




Kiegészítés: és az sem valószínű, hogy a várakozástól a sültgalamb a szádba fog repülni.
Családi közkívánatra teszem fel ezt a grillcsirkét (buli volt), mert mindenkinek nagyon ízlett. Amin meglepődött mindenki, hogy ennek a csirkének nem száraz a mellehúsa sem. Hiába. A vaj mindig csodákat tesz. :)

Hozzávalók a páchoz (ez 2 csirkére elég):
1/2 üveg Édes Anna (részemről Erős Pista),
1 csapott evőkanál koriandermag,
3 szegfűbors,
1/2 teáskanál bors,
1-2 kardamommag,
1/2 teáskanál köménymag (ha szeretjük a római köményt, tegyünk bele azt),
1/2 teáskanál mustármag,
3 gerezd fokhagyma,
6 dkg vaj.


A fűszereket mozsárban összetörtem (a fokhagymát nagyon apró kis kockákra vágtam), és az Édes Annával elkevertem. Majd szobahőmérsékletű vajjal is összedolgoztam. (Nem egyszerű... :)  )
A csirkéket finoman besóztam (mert az Édes Anna is sós, de amennyi abban van, az kevés ahhoz, hogy a csirke ne legyen sótlan), aztán rájuk kentem kiskanállal a pácot. Nehéz művelet, nem igazán akar megmaradni a kezemre bezzeg ragadt rendesen, de ne adjuk fel. :) A lényeges momentum az, hogy a csirke bőre alá, a mellehúsa fölé jócskán tegyünk a fűszeres vajból. Így lesz finom porhanyós, ízletes.
Aztán a csibéket kissé kiolajozott tepsibe tettem, 1-2 deci vizet is alájuk öntöttem és olyan 180 fokon sütöttem majdnem másfél órán át. Közben locsolgattam őket és mikor nagyon elment alóluk a víz, pótoltam. Így szaft is maradt alattuk, amit külön kínáltam a tálalásnál.
A bőre nem lett túl ropogós, mivel vizes egy kissé a pác. A nagyon ropogós sült bőr titka az, hogy teljesen száraznak kell maradnia. Ez igaz csirkére is, disznóhúsra is.

2012. november 7., szerda

Vita Illuminativa


"Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és főként igyatok és igyatok és igyatok. Nem azt akarom, hogy kevesebb legyen, hanem azt, hogy több. Érted? Szamár! 
... Minden tőled függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor."

(Hamvas Béla - Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.)

* * *

1945 verőfényes nyarán Budapest romokban. Még nem dőlt el semmi. Némelyek európai független demokráciáról álmodnak, mások biztosak abban, hogy a pokol után újabb pokol következik, szovjet típusú diktatúra. Hamvas Béla fővárosi könyvtáros ekkor Balatonberényben vakációzik. Úgy mondják, szinte egyetlen lélegzetre írta meg A bor filozófiája című esszéjét, vallásfilozófiai vázlatát, ateistáknak szóló imakönyvét.


(kép forrása ITT)

Nem kétséges, ha Balatonon nyaraló könyvtárosunk csak könyve első tizenhárom oldalát írta volna meg, aztán a vakáció többi részét pancsolással tölti, a magyar gasztronómia már ekkor is sokkal gazdagabb lett volna. Krúdy Gyula tizenkét éve halott, a csendet valakinek meg kellett törnie, és Hamvas megtörte. Ki kellett végre újra mondani, hogy Istent szólíthatjuk csóknak, mámornak és főtt sonkának, de legfőképpen bornak.
És Hamvas kimondta. A harcot újra fel kellett vennünk az antialkoholisták és a korpán-vízen élő pietisták ellen. Hamvas felvette. Béla, a mi Bélánk hirtelenjében a bor világtörténetét is felvázolta. Ez a hamvasi gasztrohistória természetesen három nagy korszakból áll.
A Noé előtti időből, amikor az emberiség még nem ismeri a bort, csak álmodozik róla. A Noé utáni korból, mely az első szőlőtőke elültetésével kezdődik. Az utolsó szakasz a víz borrá változtatásával indul. A vég kezdete. "Mi jelenleg ebben a korban élünk" - írja Hamvas.

Máskor száz évig nem történik ennyi a hazai gasztronómiai gondolkodásban, mint most ebben a 13 oldalban. Drága kincsünk ez nekünk, akik csókkal, mámorral, sonkával, borral dolgozunk.

Ez a könyv még csak ezután kezdődik. Béla fürdőnadrágot húz, megmártózik a Balatonban, majd egy szomorúfűz árnyékában cigarettára gyújt, bort önt poharába, tollat ragad és lefekteti minden magyar gyomorelmélet alapjait. Égető szükségünk volt erre, hosszú századok óta beszéltünk úgy ételről, italról, nőről, Istenről, hogy az ízlelés bölcseletének fundamentuma hiányzott. Mert e negyvenötös, kánikulai délután óta tudjuk, hogy szájunkkal vagyunk a világhoz nőve. Hogy ez az egyetlen közvetlen kapcsolatunk. Hogy csakis akkor tudjuk meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltük. Hogy csakis akkor ismerünk meg egy nőt, ha megcsókoltuk, vagyis ettünk belőle, s ő evett belőlünk.

Erről az alapkőről visszatekintve valahogy sokkal jobban értjük mindazt, amit magyar nyelven a gyomorról írtak. Innen nézve világosabb, miért szerette Mikes Kelemen úgy a nénjét, mint a káposztát, mit látott Szinbád a velős csont közepében, miért gondolta úgy Rejtő Jenő, hogy konyhaművészettel megjavítható lenne az emberiség.

A fővárosi könyvtáros belenéz a magyar tenger víztükrén csillogó lemenő napba, és azt mondja, a bor Isten maszkja. Egy embertelen és ateista kor hajnalán azt javallja, a puritán szívidióták ellen harcoljunk disznótorral. Szűzpecsenye, hurka, friss kolbász, ecetes paprika, hagyma, baracklekváros fánk, két üveg szekszárdi, s a terrorista pietista Istenre cseréli az elvet. Talán ha Rákosi Mátyás részt vesz ebben a tor-kúrában, másképp alakulnak a dolgok. Sajnos, a terápiára nem kerülhetett sor, Hamvas ugyanis nem volt kéznél. '48-ban kényszernyugdíjazzák, Szentendrén lesz földműves, majd Inotán és Tiszapalkonyán raktáros. Ez a földműves írta a Karnevál című nagyregényt, a raktáros pedig a Patmosz című esszéfüzért. Istenem, ilyen a magyar paraszt, néha összedob egy párkötetes regényfolyamot!

Nézzék csak ezt a negyvennyolc éves férfit, ahogy borosflaskával a kezében a hegyoldalon kaptat a ház felé. Túl van két nagy háborún, sebesüléseken, nőkön, lakását bomba vitte el, kéziratai elégtek, a haja hullik már, és az első mély ráncok is megjelentek arcán. leül a kőpadra a nagy diófa alá, újra önt, felhörpinti, nézi a csillagos eget, s a papírosra vési: "Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve, és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja."

Szerb Antal jól mondja, hogy a nagyok nem félnek a giccstől. Hamvas sem fél. Se a giccstől, se a szóismétléstől, se a komcsiktól. Nincs mitől félnie. Aki a jó vallásban él, a mámorvallásban, aki szájával van a világhoz kötve, akinek van bora, annak nincs mitől rettegnie. Akinek személyes haverja Dionüszosz lüsziosz, a Megváltó Boristen, annak nincs félnivalója. Se stilisztától, se kommunistától.

Aki pedig nem fél semmitől, az az angyalok énekszava és virágesője közepette a berényi éjszakában tovább építheti a magyar gasztrozófia alapját. Értekezhet az ízek ízéről, mely a napon érlelt női comb belső részén terem. Megkülönböztetheti a múzsai bornépeket a barbár pálinkanépektől - akár még úgy is, hogy az a történelmi tényekkel köszönő viszonyban sincs, hisz' nem remeg ő a historikusoktól sem. Beszélhet sík és hegyi, szőke és sötét, hím és női, logikus és misztikus, drámai és parázna borról. Dicsérheti a tűzbort, leköpheti a novabort, az ördög borát. Elárulhatja miért erotikusabb az ivás az evésnél, miért cseppfolyós csók a bor. Elkészítheti egy nagy magyar borkatalógus vázlatát, a kecskemétitől a csopakin át a szentgyörgyhegyiig. Megalkothatja a szájharmóniák összhangzattanát. Kijelölheti az alaphármast az étel, ital, dohány háromszögben. Létrehozhatja a Borágy Tanszéket, melynek első professzora lesz, s hangsúlyozhatja a szalonna, a kenyér és a zöldpaprika klasszikus érdemeit. Kitérhet kenyerekre, lángosokra, tésztákra, zöldségekre és a dohányharmóniákra is. Felrajzolhatja a térképre az ízek négy világtáját. Kijelentheti, hogy az éhség a gyomor sötétsége, az étel pedig a fény. Megmutathatja a nedvek útját: hogyan lesz a vízből bor, a borból vér. Bevezetheti olvasóját a poharak metafizikájába. Elmagyarázhatja miért nem hiányozhat nőből, borból a szakrális kurvaság.

Azt csinálhat, amit csak akar. Hamvas Béla Isten akaratából szabad ember. Jöhet a vészek kora, a vér bíbora, ő benéz a maszkok mögé. Lehetne szerény is, lenne mire. De minek? A szerénység elég alacsony formája a gyávaságnak. Tudja ő nagyon jól mit csinál: "Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy (...) az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem. Mint ahogy Kant minden elkövetkezendő filozófia döntő gondolatait mondja ki, amelyeket el lehet fogadni, vagy amelyekkel szembe lehet szállni, de megkerülni és el nem hangzottnak tekinteni többé sohasem, úgy én is (...) a bor metafizikájának egyetemes érvényű és időtálló  eszméit kívánom leírni."

Azért némi szerénység mégis vegyül ebbe a vallomásba. Hiszen Béla nem csak a bor filozófiáját írta meg, de a magyar gasztronómia metafizikájának alapjait is lefektette. Csakis azért sikerülhetett ez neki, mert úgy tudott írni, mint Szókratész. Félelem és túlzás nélkül.

A továbbiakról most csupán annyit: Hamvas huszonhárom és fél évvel a berényi nyár után még csinált egy gargantuai vaskos tréfát. A gyilkos és puritán ateisták nagy ünnepére, november 7.-ére időzítette halinapját. Úgy halt meg, ahogyan élt.

Levélcíme: a Megváltó Boristen Pincéje, Hetedik Mennyország.
 
Cserna-Szabó András: Vita Illuminativa 
(forrás itt)

Erdeigombás canelloni



A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól.

(Rejtő Jenő)




Úgy tűnik, mintha mostanában csak tésztákat ennénk, pedig nem :) ... főztem én vadast is gombás zsömlegombóccal, meg savanyúrépát is, meg más finomságokat is, csak ezek voltak most az újdonságok.
Bármilyen erdei gombával jó, én rizikével (fenyőaljával) készítettem.

Hozzávalók 1 doboz canelloni tésztához (22 darab van benne), ez főételként 3 nem túl éhes embernek elegendő:
75 dkg gomba,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
4-5 db szegfűszeg (ez csak akkor, ha rizikével készül),
3-4 evőkanál zsemlemorzsa,
1 doboz canelloni tészta (22 db).
A szószhoz:
3/4 liter paradicsompüré,
kb. 1 teáskanál só,
kb. 2 teáskanál kristálycukor,
2 dl víz.
A tetejére:
10 dkg sajt.

A gombát megtisztítottam és körülbelül egyszer egy centis kis kockákra vágtam. Az olajon megdinszteltem az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymát, aztán hozzáadtam a gombát is és a fűszerekkel addig sütöttem, míg levet engedett. Hagytam 1-2 percig rotyogni, de nem főztem el a levét. A végén kivettem a szegfűszegeket, nehogy valaki ráharapjon. (Ha nem erdei gombával készítjük, fűszerezhetjük kevés kakukkfűvel, vagy petrezselyemzölddel is a ragut szegfűszeg helyett.) Végül belekevertem annyi zsemlemorzsát, ami fölszívta a gomba szaftját.
A szószhoz csak sóztam-cukroztam a paradicsompürét és vizet adtam hozzá.
Egy sütőtálat kiolajoztam, kevés szószt öntöttem bele. (Ez azért kell, mert ahogy elkezdi felszívni a folyadékot a megtöltött canelloni, ha nem tesszük kevés szószba, végigreped, mivel nyers.) Betöltögettem a canellonikat (nem kell túltölteni őket, épp csak lazán) és egymás mellé sorakoztattam a tálban. A maradék szószt is ráöntöttem, alufóliával lefedtem és 40 percre nagy lángra, előmelegített sütőbe tettem. Végül a fóliát levettem, reszelt sajttal megszórtam és még 5 percre visszatettem a sütőbe.
Lasagne-ként is készíthető, de akkor nem kell a gombaraguba a zsemlemorzsa. És dupla ennyi sajt kell hozzá.

2012. november 3., szombat

Céklás, csicseris, gránátalmás rizssaláta



A spiritualitás nem másról szól, mint arról, hogyan viszonyulunk a mindennapi élethelyzetekhez.

(Csögyam Trungpa: Munka, szex, pénz)

 


Egy nagyon finom svédasztalra való étel az ősz kínálatából. Az idei első céklás falatok. Lesz még sok, érzem... mert nagyon szeretem. :)

Hozzávalók 4 főre főételként, 6-8 főre ha csak csipegetünk:
30 dkg hosszúszemű rizs (vadrizs is lehet benne),
70 dkg cékla (tisztítva ennyi),
1 üveg csicseriborsókonzerv,
1 nagy gránátalma,
1 nagy fej lilahagyma,
1 teáskanál fokhagymagranulátum vagy 4 gerezd fokhagyma,
1 teáskanál őrölt gyömbér,
1 teáskanál frissen őrölt koriandermag,
1 teáskanál szumák (cserszömörce),
1 piros csili,
só,
1-2 evőkanál balzsamecet,
1 evőkanál olaj,
1,5 dl víz.
Plussz olaj a tálaláshoz, díszítéshez petrezselyemlevél.

A céklát megtisztítottam, 2-3 milis szeletekre vágtam és egy nagy tálba tettem. Hozzákarikáztam a lilahagymát is, megszórtam sóval, mozsárban frissen őrölt koriandermaggal, fokhagymagranulátummal, őrölt gyömbérrel, a kis kockákra felaprított csilivel, a szumákkal és meglocsoltam olajjal. Jól összekevertem, hogy mindenütt egyenletes lehessen a céklán a fűszer, s aztán meglöttyintettem a házi balzsamecetemmel is, végül egy sütőtálba tettem. Vizet öntöttem alá, lefedtem fóliával és nagy lángon 1 órán át sütöttem.
Addig főztem sok vízben a rizst, míg megpuhult, és amint készen volt, szűrőben leöblítettem.
Mikor már nem kellett azbesztkéz a céklához, az egyben sült szeleteket fölcsíkoztam, és levestől-hagymástól együtt összeforgattam a rizzsel, amihez egy lecsöpögtetett és szűrőn jól átöblített csicseriborsó konzervet is hozzáadtam. A gránátalmából kivarázsoltam a magokat, és majdnem az összeset szintén hozzákevertem a salátához. Csak díszítéshez tettem félre belőle. Tehát alaposan elkevertem mindent.
Tálaláskor a tetejét szórjuk meg gránátalmamaggal, s díszítsük petrezselyemmel. Ha kissé száraznak érezzük kóstolásnál, a tetejét meglocsolhatjuk még valamilyen jófajta olajjal is.
Ezt a céklás salátát szerintem készíthetjük gerslivel is, vagy hajdinával, vagy bulgurral is rizs helyett.
Sőt, akár önmagában (csicserivel és gránátalmával), akár köretként is tökéletes ez a sült cékla. Én még kaptam a piacon nagyon olcsón friss fügét is. No gránátalma helyett azzal is isteni...
Sajnos a fotó nem lett a legjobb, későn kaptam észbe... meg kell szoknom még hogy korán sötétedik. Viszont szép alkony volt, s a varjak is épp arra repültek. :)




2012. november 1., csütörtök

Tonhalas spagetti



Mint víz tükrét a fecske szárnya
Legyintvén - pár csillogó csöppet
Visz magával a magasságba:
Úgy szeretném legyintni én is
Lélekszárnnyal az életet,
S ragadni fel a végtelenbe,
Viharzó zsoltárt énekelve,
A megmentett szépségeket.

 





És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet...







Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe`,
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.

                                                                                                                     (Reményik Sándor) 




Egy gyors, de finom étel a mai - sokaknak rohanós - napra. Hogy maradjon idő a csendre, az emlékezésre is.
 
Hozzávalók 2 főre (főételnek):

35-40 dkg spagetti,
1 doboz tonhalkonzerv,
4 normále gerezd fokhagyma,
só,
1 piros csili,
10-15 szem olajbogyó,
1 evőkanál olívaolaj + a tonhalkonzerv olaja,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 doboz hámozott paradicsom konzerv.


Felteszünk sok vizet sóval a spagettinek.
Közben egy nagyobb serpenyőben vagy lábosban az olívaolajon finoman megfuttatjuk az apró kockákra vágott fokhagymát pici sóval, majd hozzádobjuk a szintén apró kockáékra vágott, kimagozott csilit is, és a félbevágott olajbogyókat. Végül a kis kockákra felszeletelt hámozott konzervparadicsomot is hozzáöntjük, lével együtt. Beletesszük a tonhalkonzervet is, olajostól. Kóstoljuk és ha só kell bele, pótoljuk. Majd a főzés végén az aprított petrezselyemzöldet is beletesszük. Addig rotyogtassuk a szószt, míg megfő a spagetti. Aztán a tésztát tegyük át a szószba, jól keverjük át és tálalhatjuk is. Petrezselyemlevelekkel díszítjük.

 

2011. november 27., vasárnap

Szakrális idő

.

Az ünnepnek az volt az őseredeti funkciója, hogy az egykor megtörténtet jelenvalóvá, újra átélhetővé tegye. Vagyis kiemelje az idôbôl, a mulandóságból és az idôtlenség, az örökké létezés szentségébe helyezze. Kezdetben az ünnep mindenki aktív részvételével zajlott, a közösség minden tagja cselekedve élte át a kultuszt, ami még nem vált szét a kultusz aktív mûvelôire és passzív nézôire. Akkoriban az ünnep idejére tulajdonképpen mindenki pap lett. Ma is a múlt jelenné varázsolására szolgálnak a passiók, halvány maradékai az egykori eleven kultuszmûvelésnek.
 
Az ünnep – mint szakrális idô – ugyanazt jelenti mint a szakrális tér. Ünnepek idején az Ég közelebb van a Földhöz, „átjárás” van a szellemi és anyagi világ között. Ezért ünnepkor fontosabb az áhítat, mint hétköznapokon. Nem véletlen, hogy hangsúlyt kap a kollektív imádság – az engesztelés ünnepe vagy karácsonykor az éjféli mise – és a zarándokút: például Mekkába vagy húsvétkor Jeruzsálembe, netán Krisna szekerének célba juttatása. A zarándoklat összeköti a szent idôt és a szent teret. Ebbôl a szempontból az ünnep mágia, varázslat, sámáni extázis, rövid idôre kivilágosodó Akasha Krónika. A földi mikrokozmikus élményvilágból az áhítat átsegíthet a makrokozmikus megéléshez, a valódi emberi történet idôtlen örökkévalóságának a megtapasztalásához.
Ezt az ôsi attitûdöt legpontosabban a pészachi szertartáskönyv, a Haggáda fogalmazza meg, amikor azt kéri a hívôtôl, hogy „ne úgy ülj itt, mint aki egy régmúlt eseményre emlékezik, hanem úgy, hogy te magad vagy, aki ezen az éjszakán kivonul a szolgaságból a szabadságba”. Kazantzakisz regényében Zorbász amikor karácsony éjszakáján meghallja a templomi harangokat, futni kezd a falu felé, és ilyesmit kiabál:
– Gazdám, megszületett a kis Jézus! Rohanjunk! Ott kell lennünk nekünk is!
Zorbász tudja még az ünnep eredeti értelmét. Tudja, hogy Jézus minden idôben feltámad, hogy Buddha újra meg újra megvilágosodik a fügefa alatt, az Úr most és mindörökké elfogadja a bárány vérét a fiúé helyett, s a Második Templom szellemi értelemben még mindig ég Jeruzsálemben, miközben Titusz harcosainak örömujjongása hallatszik. Ahogy gyengül az élô hit, formalizálódtak a vallások. Az ünneppel való teljes azonosulás is lassan elhalványodott és megszûnt. A jelenben átélt teljes azonosulást – a „most történik!” élményét – felváltotta az „egykor megtörtént”, vagyis a múltra való visszaemlékezés. 
Az ünnep mint emlékezés elôször áhítattal teljes volt. Ezt azután felváltotta az ünnep mint gyász vagy az öröm idôszaka. Az öröm egyre materiálisabbá vált: feldíszített házak, lakások, fák, családi összejövetelek, pompás közös ebéd vagy vacsora, ajándékosztás. A Megváltás titokzatos misztériumából a szeretet ünnepe lett. Különösen az asszonyok számára az ünnepi készülôdés a halálos fáradtságot jelentette. Az ajándékot vásárló a szeretet nevében oldalba lökte-vágta a másik pult felé igyekvô embertársát, az ajándék nagysága a kiskereskedelmi értékét jelentette, s végül már nem is a megajándékozott öröme lett fontos, hanem az ajándékozóé, aki büszkén néz körül: íme, nem sajnáltam a pénzt erre a pompás, drága és gyönyörû ajándékra.
Az embernek szüksége van ünnepekre, jegyzi meg a róka A kis hercegben. Ez az igény a legôsibbek egyike, s megelôzi a vallásos formát. Lelki szükséglet az élet egyhangúságának a megszakítása, a rendkívüli, a várakozással teli ritka alkalmak, a „ma másképp van” idôszakos megélése. Kialakulnak a civil ünnepek, nem kevésbé érzelmekkel telítettek mint a vallásiak. A születésnap, a házassági évforduló, a névnap… Ezekrôl az ünnepekrôl megfeledkezni jogosan vált ki megbántódást, mert azt jelenti, hogy elmúlt az esemény érzelmi fontossága. 

Csak az embernek van vallása, mert tudattal rendelkezik és halandó. Ennek megfelelôen csak az embernek van erkölcse, esztétikuma, mûvészete és ünnepe. Lélektani és vallási szempontból az ôsök számára az ünnep
tudatállapot-változást is jelentett, míg a ma embere beéri egy régi esemény racionális tudomásulvételével, vagyis emlékezéssel.
Éppen azért, mert az ünnep egykor tudatállapot-változást hozott az egyén életébe, ünnepkor és az ünneppel gyógyítani is lehetett. A változás lehetôsége és ténye például jelentôsen könnyített depresszív állapotokon. A depresszió egyik tünete a „jelen kimerevedése”. A beteg örök „mostban” él, meg van gyôzôdve arról, hogy a jelen teljesen meghatározza a jövôt. Vagyis soha nem jönnek változások, szenvedésteli helyzete, amiben minden lelki folyamatot gyötrelem kísér, mindhalálig megmarad. A megváltozott tudatállapot mindezt megcáfolja. A „lehet másképp is” – katartikus élménnyé válhat, ami új útra terelheti az addig bejárt pszichoszomatikus és szomatopszichikus folyamatokat. Valószínûleg ez a lényege az extatikus úton elérhetô sámánista gyógyító hatásnak. Az sem véletlen, hogy az antik Görögországban Aszklépiosz papjai éjszaka gyógyítottak, amikor az álom és ébrenlét határán könnyebb a tudatállapotokat formálni. Minderrôl tudtak Egyiptom gyógyító papjai, a hierofantészek is. Hittek abban, hogy alváskor a szellem és a lélek elhagyja a testet és ezoterikus síkon töltôdik fel energiákkal. Ezt a folyamatot hosszabbították meg három-négy napra, miközben egymást váltva, mindig tizenketten, felemelt karral állták körül és saját életerôikkel ôk tartották életben a testet.


Az „én vagyok” minden életérzés közül a legfontosabb. Buddha rettenetesen erôs és bátor volt, hogy ezt az „én vagyok”-ot illúziónak merte nevezni. Nem lehet csodálni, hogy a „kilobbanás”, a parinirvána mára már teljesen más értelmet kapott. S csak megértéssel lehet csodálni Jézus mondatát: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Nyugodjatok meg. Én megmentelek titeket a megsemmisüléstôl. Ez a vigasztalás átsugárzik az évezredeken.

Áldott, aki e világra született!

(Popper Péter)


Való igaz, ez a világ sötétben van, és oly kevesen látják a fényt. Amint csak kevés madár képes kiröppenni a madarász hálójából, kevés lélek képes feljutni az égi szabadságig.
(Buddha)

2011. november 25., péntek

Kókuszkrémleves

.

Miért jobb optimistának lenni, mint pesszimistának? Gyermekkoromban, hittanon a pap egy történetet mesélt ennek megvilágítására.
Eszerint a Föld körül két angyal repül, egy fehér és egy fekete, akik figyelik mit gondolnak, mit mondanak az emberek,  rosszat vagy jót várnak a jövőtől. Ha jót várnak -  vagyis optimisták - ,   a fehér angyal azt mondja, úgy legyen, a fekete angyal pedig köteles rámondani, hogy ámen. Aki viszont rosszat vár, keserű, pesszimista, arra a fekete angyal mondja az úgy legyent, a fehér pedig az áment. S az ámen után minden úgy lesz.

(Popper Péter)





Van nekem egy színész sógorom, aki minden karácsonykor a menüben valamilyen különleges hideg gyümölcslevest is készít. Sokfélét kóstoltam már tőle és mind nagyon finom volt. Ma összefutottam pár friss kókuszdióval és egyből Ő jutott eszembe. Mert kókuszkrémlevest még sosem csinált szenteste. És mert én meg ha látok kókuszt, a legtöbbször veszek is, mert nagyon szeretem. Ezt a leves tehát Neki ajánlom. :)
Már tavaly karácsony előtt emlegettem egyébként, csak akkor nem került megvalósításra. De ma sem, mert ez meg egy másik változat. :)

A kókusszal jó ha körültekintőek vagyunk. Mert nagyon magas a zsírtartalma és ebből kifolyólag nagyon hamar avasodik is. Csak olyant vegyünk meg, amit ha megrázunk és a fülünkhöz tartunk, halljuk benne a kókuszvíz locsogását. És aminek az egyik végén lévő három sötétebb kis pettye nem sérült. Még így is belefuthatunk romlottba, ezért ha vendégeket is várunk, érdemes kettőt is venni - ha az egyik nem lenne jó. Ha avas, akkor nagyon rossz ízű a víz is benne és maga a kókusz húsa is élvezhetetlen,. Savanykás, kifejezetten rossz, az ember ki is köpi egyből. De ha friss a dió, akkor a benne lévő víz is finom, illatos, a húsa is édes és nagyon finom.
Csináltam fázisfotókat a bontásáról, nem olyan bonyolult egyébként. Én egy százas szöggel mindhárom lyukat ki szoktam fúrni (kalapácscal könnyű) és kifolyatom belőle aztán a kókuszvizet. Majd rácsapok jó nagyot valamelyik kis bordájára (három van neki, hosszanti irányban), ha kell többször is. Pár ütésre keresztben szét is szokott repedni a dió. Aztán egy kis, vékonypengéjű kést a hús és a héj közé becsúsztatok, és kipattintgatom a húsát. Ekkor még van rajta egy vékony barna héjréteg - ezt késsel, hámozókéssel könnyen levághatjuk róla. És meg is kaptuk a szép hófehér kókuszhúst. Öblítsük át kicsit, mert általában kókuszrost is kerül rá.


A leves alapja a kókusztej. Ami úgy készült, hogy lereszeltem a kókuszhúst, aztán 7 dl (olyan 80 fokos) forróvízzel leöntöttem és krumplinyomóval jól meg is nyomiszkoltam. Lefedtem és hagytam állni 1-2 órát, időnként a krumlinyomóval megnyomkodtam. Aztán egy sűrű szitán átszűrtem. A visszamaradt reszeléket pedig kézzel jól ki is nyomkodtam, hogy minden folyadék kijöjjön belőle. A kókuszreszeléket felhasználhatjuk bármilyen süteménybe. Ha nem használjuk fel azonnal, terítsük szét sütőpapíron és hagyjuk megszáradni - a boltban kapható kókuszreszelék ugyanilyen eljáráson esik át, tehát azonos vele. Száradás után tegyük zacsiba és bármikor felhasználhatjuk.
A leveshez használhatunk dobozos kókusztejet is természetesen. Bár az csak 3 dl körüli mennyiség és még akciósan is 400 forint. A kókuszdió pedig 200, ebből lett 7 dl kókusztej és temérdekregiment kókuszreszelék. Frissebb is, finomabb is, de a dobozos is jó hozzá.
A kókusztejet használhatjuk turmixitalok készítéséhez is, vegánok figyelmébe különösen ajánlom. De bármilyen ázsiai, indiai leves vagy kari kihagyhatatlan alkotórésze is. És persze süteményekbe is felhasználható, tej helyett például. A kókusz igen sokrétű magféle gyümölcs? és nem csak a húsa használható fel ilyen sokoldalúan, hanem a rostjai is. Amióta az eszemet tudom, rajongok érte, és itt a friss kókuszdióra gondolok. Nagyon finom. Még macskuszunkat is Kókusznak hívják, nem véletlenül. :)
Tehát a leves. A kókusztejet felforraltam kevés sóval, ízlés szerint mézzel, vaníliamagokkal és rúddal és 1 zöld kardamom porrá tört magjaival. Forrás után tejszínt is öntöttem hozzá 2 decit, hagytam újra felforrni. Kevés hidegvízben elkevertem 2 púpos teáskanál kukoricakeményítőt és hozzáöntöttem. Mikor újra felforrt és besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Hozzáöntöttem az átszűrt kókuszvizet is. Kóstoltam, kell-e még csipet só vagy méz bele. Pirított mandulaforgáccsal és kókuszreszelékkel díszítettem.
Ha van otthon fehér rumunk vagy kókuszlikőrünk, azt is keverhetünk hozzá tálalás előtt, pikánsabb lesz tőle.
Ha van maradék tojásfehérjénk, főzhetünk ki vízben kis habgaluskákat is, mint a madártejnél és kínálhatjuk azzal is.
Tipp:: ha azt szeretnénk hogy hófehér maradjon a leves, ne mézet, hanem vaníliás cukrot tegyünk bele. Keményítő helyett sűríthetjük 1 banánnal is, vagy akár sütőtökkel. De az már egy másik recept. :)

2011. november 24., csütörtök

Főzd magad!

.

Ma megérkezett hozzám Dolce Vita új szakácskönyve, a Főzd magad! Épp ablakpucolás-dekorálás-nagytakarítás közben vagyok mer' vasárnap már advent ugye, de muszáj írnom róla. A legfrappánsabban és legegyszerűbben ennyit tudok mondani: szerelem első látásra. :)




Csodálatos fotók, tömör, de tökéletes receptleírások - mint ahogy ezt már Dolce Vitától megszoktuk. De kézben tartani, lapozni, belefeledkezni egészen más, mint a monitor képernyőjén látni. Ott is nagyon szeretem, de a könyv azért más. Alapreceptek. Épp ezért önmagukban is tökéletesek, emellett roppant mód inspirálóak. Nem bonyolult kreálmányok, hanem természetes és szeretnivaló alaptételek. Hamvas Béla jutott eszembe, a rántott levesről írt gondolataiban ő ezt nálam sokkal jobban meg tudta fogalmazni:
"...származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. ...
...  normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. ... Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; ... Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. ... Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. ...  Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott."




Hát ez a könyv ilyen. Van asszony - elég ritka -, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van. Vrábel Krisztina számomra ilyen asszony. S a könyve mindezt híven tükrözi is. Ha elolvasod, lapozgatod, főzöl magad, az élet kedvességéről mindent megtudhatsz. :)
 

2011. november 21., hétfő

Mézes puszedli variációk

.

  Úgy vagyok, mint gazdag, aki, bár
Van kulcsa, elzárt kincse rejtekébe
Örvendezni túlgyakran mégse jár,
Hogy ne kopjék a ritka gyönyör éle.
Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.
Ilyen szekrényem, az idő is: elrejt
És őriz, mint ruhát a ruhatár,
S kivételes üdv a kivételes perc,
Mikor, titkos kincs, egyszerre kitár.
Boldog szépséged mindennel felér:
Aki lát, ujjong, s aki nem, remél.


                                                (W. Shakespeare: LII. szonett) 



Közeledik a karácsony, hétvégén már advent első vasárnapja lesz. Hihetetlen hogy megint elmúlt egy év, és milyen gyorsan. Mintha a az idő fogata egyre gyorsabban száguldana, szárnyas lovai már-már a fény sebességével repülnek...  a csillagok meg csak pislognak ahogy elporzanak mellettük, s szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha abba a szekrénybe némi csillagpor is kerül.
Lassan én is hangolom magam az év legszebb, legszeretettebb ünnepére. Hát. Beadtam a derekam. Mézes puszedli ügyben. Eddig azt hittem nem szeretem. Tegnap estétől tudom, hogy tévedtem. Olyan finom darabokat sütöttem - hála Flat-catnek -, hogy gyorsan fotóztam is ma reggel, mert valahogy folyamatosan tűnik el a készlet. :)
A recept tökéletes: puha, könnyű, igazi élvezet minden falat. Nem túl édes, pont tökéletes! Önmagában is jó, de ha adhatok tippet: ne hagyjátok le róla a fehér mázat, mert azzal együtt az igazi. És el lehet hozzá használni temérdek maradék tojásfehérjét.

Hozzávalók (kb. 33 darabhoz):

33 dkg liszt,
12 dkg méz,
5 dkg sötétbarna nádcukor,
2 tojás,
2 evőkanál víz,
3 evőkanál olaj,
1 teáskanál szódabikarbóna,
1 evőkanál mézeskalácsfűszer*,
1 csipet só.
A mázhoz:
4 tojásfehérje,
35 dkg pocukor.
A csokishoz:
bármilyen lekvár,
40 dkg étcsoki vagy fehércsoki.

A tojásokat csak kézi habverővel ugyan, de jó habosra kikevertem a csipet sóval, a mézzel, a barnacukorral (a barnacukor kiváltható mézzel), a vízzel és az olajjal, majd hozzádolgoztam a szódabikarbónával és mézesfűszerekkel elkevert lisztet. Viszonylag lágy masszát kaptam. Egy órán át pihentettem a hűtőben, majd előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Sütőpapírra kis, másfél-két centis golyókat formáztam, egymástól viszonylag távol helyeztem el őket. Végül mindig vizezett evőkanál hátuljával lenyomkodtam a közepüket, hogy terüljenek kissé el. Olyan fél centi magasak lettek. Körülbelül 10-12 percig sütöttem.


 


A négy tojásfehérjét vízgőz fölött felvertem a porcukorral, és azonnal beleforgattam a kis puszedliket. A sütőpapírokat nem dobtam el, erre tettem ki száradni őket.
A képen látszik, hogy készítettem formákat is. Ez esetben jó vékonyra nyújtsuk ki a lisztezett deszkán a masszát, szaggassuk ki és süssük. Vigyázzunk, ennek kevesebb idő kell, mert sokkal vékonyabb így a tészta. Én ezeket a formákat lekvárral összeragasztottam, hagytam egy éjszakát állni, míg a tészta beszívta a lekvárt és egyben maradtak a párok. Aztán olvasztott étcsokiba és fehércsokiba mártottam őket. Isteni ez a lekváros-csokis változat is! Abbahagyhatatlan mindkettő, szóval javaslom egyből a dupla mennyiséget. :)
Ha sötétíteni szeretnénk a tésztát, kevés átszitált kakaóport is tehetünk bele. Ez abban az esetben lehet érdekes, ha írókázni szeretnénk a kiszaggatott formákat.
Az írókát lásd Mohánál.




* mézesfűszer: Lehet venni is, de elkészíthetjük a saját keverékünket is. Én is így tettem. Az enyémbe került mozsárban porrá tört csillagánizs (csakhogy kerüljön csillagpor is az idő szekrényébe), szegfűszeg, fahéj és őrölt gyömbér. Csillagánizsból és fahéjból többet tettem bele, szegfűszegből épp-csak és gyömbérből az "éppcsak" dupláját. De tehetünk bele porított ánizsmagot is, szegfűborsot is. Aki pedig nem szereti a mézskalácsízt, az készítse ezen fűszerek helyett reszelt citrom- vagy narancshéjjal, vaníliával, esetleg kardamommaggal.

Hát kérem, illllyen csábító :) :) :)  :


:))))))))))))))))))
.  :

2011. november 18., péntek

Házisajt, házilag wokban füstölve

.

Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.

(Popper Péter)





Nagyon szeretem a sajtot. És nagyon szeretem a füstöt is - dohányban is, ételben is. :) De a füstölt sajtok elég drágák, no meg legtöbbje ma már nem is igazi füstölt, csak füstaromás - csakúgy, mint a húsok esetében. Pár hónapja vettük fel a paprikáról A szakács, ha szabadnapos sorozatot. És Chuck ezzel a módszerrel füstölt lazacot. Nagyon guszta volt. Már akkor megfogadtam, hogy ezt házisajton is ki fogom próbálni. Most jött el az ideje. Ő faforgácsot használt, nekem az nem állt rendelkezésemre. De hazafelé jövet a piacról, a házitej mellé szedtem a kosárba pár marék falevelet. Az udvarunkban van egy fácska, most veti le a ruháját. Asszem begyűjtök még pár szatyorral, mert tökéletes volt füstöt képző anyagnak, irtó finom illata volt. Házi savósajtot - indiai nevén panírt - sokszor készítek, mert természetes és nagyon finom, emellett nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető és nagyon jól variálható fűszerekkel is az íze, és még grillezhető is. Most már füstölt is sokszor fog készülni belőle. Igazán nem egy nagy vasziszdasz, tényleg. :)

Hozzávalók:
2,5 liter házitej,
3 csapott mokkáskanál citromsav
vagy 2 citrom leve vagy ecet
só,
vászonanyag,
wok,
alufólia,
száraz falevelek.

Ennyi tejből nekem 38 dkg sajtom lett.



Elkészítettem a sajtot a szokásos módszerrel. Annyi módosítással, hogy mikor már a szűrőkanálban és a vászonanyagban volt leszűrve, és már a hidegvizes átöblítést is megcsináltam, akkor kevertem bele sót is - egy füstölt sajt jobb, ha sós kissé. Eztután négy kis folpackkal bélelt formába tettem, és egy órán át súlyokkal préseltem. A wokomat kibéleltem alufóliával, az aljára száraz faleveleket tettem és pár teáskanál sót rászórtam, hogy lesúlyozza, lenyomja a leveleket a wok aljára. Tűzre tettem és megvártam, míg füstölni kezd. A melegszendvicssütő rácsát beletettem a wokba, erre tettem rá a kis sajtgömböcöket. (Legközelebb bambusz tányéralátétből vágok méretre a rácsra, mert kissé meglágyult a sajt és eléggé belenyomódott a rácsba. Nem vészes, de jobban megmarad a forma, ha nem a levegőbe lóg a fele, ugye...) Az egészet lyukmentesen befóliáztam - akinek van fedője a wokjához az azt tegye rá - és kis lángon hagytam 20 percig füstölődni. Ennyi az egész. Nagyon erősen füstös lett, a levelek mennyiségével és az idővel ki lehet kísérletezni a tökéletes ízt. Asszem elég lesz neki legközelebb a 10 perc is. Mikor kibontottam, akkor elől hagytam a kis gombócokat vagy egy órán át, hogy teljesen száradjanak ki, ne maradjanak párásak. Csak ezután csomagoltam őket folpackba. Visszakeményedik, egy tökéletesen vágható sajt lesz belőle. Isteni finom!




Ugyan ezzel a módszerrel füstölhetsz halat is, húst is. Lehet fűszereket is hozzátenni - még izgalmasabb végeredményt kaphatsz. Jó étvágyat hozzá! :)


2011. november 11., péntek

Céklás lencsesaláta

Átvágok az omladozó város piacán, és szívem megtelik valami megmagyarázhatatlan, érthetetlen szeretettel, ahogy elnézem, amint egy fekete gyapjúkalapot viselő öregember egy halat belez ki a vevőjének (szája sarkában, mint varrónők szájában a gombostű, úgy lóg a cigaretta; kése áhítatos precízióval hántja le a pikkelyeket). Félénken megkérdezem ettől a halásztól, hol tudnék vacsorázni ma este, és társalgásunk végén egy újabb kis papírfecnivel a tulajdonomban távozom, amely egy névtelen kis étteremhez vezet, ahol, amint helyet foglalok, a pincér elém rak egy tál légiesen könnyű, pisztáciával meghintett ricottát, aromás olajakban úszó kenyérdarabkákat, kistányéron felvágottakat és olívabogyót, valamint hideg narancssalátát petrezselymes, hagymás öntettel. Mindezt még az előtt, hogy hallanék a ház sült tintahal specialitásáról. Platón szerint egy olyan város sem élhet békében, bármilyen törvényekkel rendelkezik is, amelynek lakosait az evésen, iváson és a testi örömökön kívül nem érdekli semmi más. De vajon tényleg annyira elítélendő ez a fajta élet, ha csak egy rövid időszakról van szó? Tényleg olyan borzasztó dolog lenne az életünkből néhány hónapot úgy eltölteni, hogy nincs nagyobb vágyunk annál, mint megtalálni a következő finom falatot? Vagy megtanulni egy nyelvet, csupán azért, mert a hangzása jólesik a fülünknek? Vagy ebéd után szundikálni egyet a kertben, a kedvenc szökőkutunk mellett, a napfényben? És másnap megismételni ugyanezt? Természetesen az ember nem élhet így örökké. A valódi életünk, a háborúskodásaink, a sérüléseink, a halandóságunk előbb-utóbb utolér minket.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)



A saláta a maradékhasznosítás szülötte. Tegnap a pásztorpitéhez több lencsét főztem meg, mint amennyi kellett bele. Sajnáltam kidobni a többit, ezért ma saláta készült belőle. Méghozzá kész céklasalátával, mert az is van a hűtőben. Rántott sajthoz remek volt, de sültekhez, sőt. Halakhoz is tökéletes - vagy akár egyszerűen csak pirítóssal vagy hajában sült krumplival.
Mennyiségeket ne várjatok... Kell hozzá főtt lencse lecsöpögtetve, a lencse mennyiségének körülbelül egyötöde kész céklasaláta (csíkokra vágva), tartármártás, egy kevés tormakrém és lilahagyma félkaraikázva. Keverd össze, hagyd állni 1-2 órácskát és már fogyasztható is.

Készíthettem volna így is, mint a babsalátát. Vagy készíthettem volna céklasalátával keverve (lencsefőzőlé és céklasalátalé adta volna a levét) - csak ecetesen, nem tartárosan, úgy is nagyon finom lett volna. No, ez már mindjárt 3 variáció. :) Jó étvágyat hozzá!

Pásztorpite (sheperd's pie)

.


Nekem meg ott maradt egy nagy juhászlakókocsi, a tetején kikandikáló kályhacsővel, és benne ennivaló, meg minden, ami kellett, legalább hat hónapra el voltam látva. Ez lett hát az otthonom. Több kaját kívánni sem lehetett volna, és rendes bérem is volt. Mezítlábfej ott hagyott nekem egy 7,62-es kaliberű puskát egy marék tölténnyel, és volt két juhászkutya is. A kutyák végezték az egész munkát, rendben terelgették a nyájat. Én csak dísznek voltam.
Ahol a birkák aludni szoktak, ott aludtam én is; odatoltam a lakókocsit. Minden reggel ötkor kihajtottam a birkákat villásreggelizni, vagyis hát inkább a kutyák csinálták, én meg mentem utánuk lovon. Mindig más helyet választottunk, olyat, ahol dúsan nőtt a fű. A birkák a nap első öt óráját végiglegelték, aztán egy óra hosszat ittak, aztán pedig vagy három órán át tulajdonképpen nem csináltak semmit. Ebben az időszakban a kutyákat elengedtem, hadd vadásszák a nyulakat, én pedig a gondolataimba mélyedtem. A pihenő után a birkák még legelgettek egy kicsit, végül következett a látványos hazavonulás az alvóhelyre.
Néhány hét múlva, amikor a birkák már minden füvet elpusztítottak a lakókocsim körül egynapi járásra, ideje volt új legelőt keresni. Általában olyan táborhelyet választottam, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre. És kezdődött a megszokott napirend elölről.
A birkapásztor élete roppant unalmasnak látszik, de csak addig, amíg az ember maga meg nem próbálja. Az igazság az, hogy a gyapjasokkal rengeteg munka van. Ezek már csak korcs, távoli rokonai a vad hegyi birkáknak, ember tenyésztette, bamba jószágok, képtelenek gondoskodni magukról. Folyton a hátukra borulnak, és aztán hiába kapálóznak, nem bírnak ebből a helyzetből feltápászkodni. Te tudtad ezt? Mert én nem. Nem is hittem volna el soha, még az ilyen fehér ember nevelte állatról sem. De hát most itt hevertek, négy lábuk az égnek meredt, tehetetlenül, ostobán. Ha a birka a hátára fordul, valamilyen okból úgy felfúvódik, akár egy léggömb, és hamarosan elpusztul, ha nem jön valaki, hogy talpra állítsa. Előfordul, hogy egy árat kell döfni beléjük, akkor aztán sziszegve leengednek, mint a ballon, ha tű szúrja meg. De fel se veszik. Egyszerűen lelappadnak, és néhány perc múlva már úgy legelik a füvet, mintha mi sem történt volna.
Bizony, voltak olyan napok, hogy folyvást rohangáltam és állítgattam fel azokat az átkozott gyapjasokat.
Vannak olyan ostoba birkák, amelyek a saját bárányukat sem ismerik meg, nemhogy táplálnák. Az árva barikat aztán neked kell gondoznod, hacsak valamilyen trükkel vagy kedveskedéssel rá nem veszel egy másik birkahölgyet a nyájból, hogy fogadja örökbe. Van ilyen, csak tudni kell a módját. Hiába, hogy az eszük szóra sem érdemes, a birkák mégis ki tudnak találni egy csomó dolgot, amivel aztán meggyűlik a pásztor baja.
Éjjelente a birkák ott aludtak a lakókocsim körül. Kiraktam két petróleumlámpát, reflektorfényükben szemmel tarthattam a gyapjasokat, nehogy prérifarkas, hiúz vagy elkószált puma férkőzhessen hozzájuk. Ha a kutyák ugatni kezdtek, tudtam, megérkeztek a prérifarkasok. Láttam a szemüket, a sok apró fénypontot körben. De nem kellett lőnöm. Abban a pillanatban, amint egy hasábot dobtam a tűzre és elővettem a 7,62-est, a szemek eltűntek, és én visszafekhettem aludni. A prérifarkas értelmes lény, értelmesebb, mint jó néhány ember, akit ismerek.
Hát itt álltam én, a sziú indián, mint gyapjasok gondozója, a nyáj őre. Reggelente lementem a patakra, a víz olyan hideg volt, hogy belesajdult a fogam. Megtöltöttem vele a cowboykalapom, abból itattam a kutyákat, mert valakitől hallottam, hogy így szokták az igazi birkapásztorok. Boldog voltam, hogy egyedül lehetek, hogy lehunyhatom a szemem és gondolkodhatok, figyelhetek a hangokra, eljöhetnek hozzám a szellemek. De vagy egy hónap múlva kezdtem nem találni a helyem. Belefáradtam, hogy mit sem hallok a birkák bégetésén kívül. Most már szerettem volna, ha az ember vagy a felesége visszajön, vagy küldenek valakit, aki levált. Olyan átkozottul egyedül éreztem magam, hogy imádkozni kezdtem, jönne erre valamiféle fehérnép, tőlem akármilyen ronda is lehet. De egyik nap múlt a másik után anélkül, hogy egyetlen emberi lényt láttam, egyetlen emberi hangot hallottam volna.
Rádió nem volt, de Mezítlábfej hagyott nekem egy rakás tarka magazint. Gyakoroltam az olvasást, az ujjammal követtem a nyomtatott sorokat. A történetek és a képek ezekben a lapokban nekem mind rém különösek voltak, mintha egy más világról szóltak volna. Találtam a lakókocsiban egy Bibliát is, és azt is tanulmányozgattam. Így aztán lassan gyarapodott az angoltudásom, és kezdett menni az olvasás is. „És Sém nemzé Uczt, és Ucz nemzé Lúdot, és Lúd nemzé Mást, és Más nemzé Nast." Nemzé, nemzé, nemzé! Úgy vettem ki, hogy ezek az őshéberek mind pásztorok voltak, csakúgy, mint én. De ha ennyit nemzettek, ki az ördög vigyázott az állatokra? Nekik nem volt 7,62-esük, oroszlán viszont annyi volt arra, mint a nyű. A sok nemzésről eszembe jutottak a nők, és ez még rosszabbá tette a dolgokat. Kezdtem magamban beszélni.
Néha kirohantam és nagyot kiáltottam, hogy legalább a saját hangomat halljam. A sárga birkaszemek mélán bámultak. Azt hitték, megbolondultam. Megszűnt az időérzékem, fogalmam sem volt, mikor melyik napja lehet a hétnek. Azt se tudta a fene se, milyen hónap van egyáltalán.
Egy szép napon aztán megpillantottam egy porfelhőt. Mezítlábfej és az oldalbordája érkeztek éktelenül zörgő szekerükön, hogy lássák, élek-e még. Mire megállt a szekér, én már összepakolva, útra készen fogadtam őket. Valami baj van?,- kérdezték. Kevés a kaja vagy a pénz? Mondtam nekik, hogy ők igazán nagyon rendesek voltak hozzám, de a helyzet az, hogy én nem születtem birkapásztornak. Jobb lesz, ha abbahagyom, mielőtt elfelejtek beszélni, vagy netán nőül veszek egy birkahölgyet.

Három hónapot töltöttem odakinn egyedül, és egy nagy halom békabőrrel jöttem vissza. Nemrégiben találkoztam egy modern birkapásztorral, akinek egy magnetofonja volt a lakókocsijában. Megkérdeztem tőle, hogy minek ez neki. Elmondta, arra használja, hogy önmagával társalogjon. Egyetlen szalagja volt. Amikor beleunt a témába, amiről saját magával éppen vitatkozott, letörölte a szalagot, és új vitába kezdett valami másról. Azt hiszem, az öreg birkapásztor mind wítkó - bolond -, mert mind beledilizik az egyedüllétbe. A pásztorkodásomat követő időszakban nagyon erősen igényeltem mások társaságát, és hamarosan nyakára hágtam a pénzemnek.
Az ilyen fehér embereknek való melók végeztével, vagy ha nagyon kirúgtam a hámból, utána mindig visszamentem a törzshöz, megkerestem az öregeket, és hosszú időn át tanultam tőlük az ősi gyógymódok, a sámántudomány titkait. A látomások világa, amely messze felülemelkedett a zöld békabőrökén, számunkra mindig is sokat jelentett. Szinte azt mondhatni, az olyan ember, akinek nincsenek látomásai, nem is lehet igazi indián. Künn a pusztán keményen meg kell szenvedni a látomásokért, koplalni kell, és négy napot, négy éjszakát kuporogni a látomásveremben, kérni, hívni az álmokat. Nyolcvan évvel ezelőtt egy pajút szentember által került hozzánk délről a szellemtáncosok vallása. Önkívületbe táncolták magukat, s így megláthatták halott rokonaikat. A szellemtáncosokat Wounded Knee-nél lemészárolták, és álmukat puskagolyók tépték szét. Az álmok veszélyeztetik a békabőr-világot, így az ágyúkat vet be ellenük.



                                                                           (John Fire/Lame Deer & Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán)






Mindig élvezettel tölt el, ha egy klasszikus húsos ételt átvarázsolhatok vegetárius változatra. Ma mindenképpen krumpliehetnékem volt. Ezt a pitét pedig már régen kinéztem magamnak, egyszer elkészítendő jeligével. Ismét a brit szigetek egyik nagy klasszikusa került hát terítékre. Ámbár ennek az ételnek világszerte megvannak a változatai. A Sheperd's Pie (pásztorpite) elnevezés akkor illeti meg, ha bárányhúsból készül a ragu. A Cottage Pie pedig a marhahúsos változat. A Cumberland Pie tetején pedig még egy réteg zsemlemorzsa is csücsül. Argentínában, Bolíviában és Chilében pastell de papa (burgonya rakott) néven ismerik.  Franciaországban egy hasonló étel a hachis Parmentier. Palesztínában, Jordániában, Szíriában, Libanonban Siniyet Batata-nak vagy Kibbet Batata- nak hívják, ami egy tál burgonyát jelent. Oroszországban is van megfelelője, ez a Kartofelnaja zapekanka, vagyis a sült burgonya puding. Brazíliában bolo de Batata a neve, ami burgonyatortát jelent. Portugáliában pedig a két burgonyapüré közt megsült darálthúsragu neve Empádáo. (Forrás: Wikipédia)
Amint olvashattátok, a világ szinte minden konyhájában megtalálható ez az étel. Talán mert finom, gazdaságos, laktató. Valójában ha jól olvastam, a vegetárius változatot pásztorlány pitének nevezik. Csak hogy bonyolítsuk a dolgot. :) Több receptet is átbogarásztam, majd elkészítettem a saját változatomat.
Mindenesetre tényleg finom. Húsevőknek ugyanezzel a fűszerezéssel ajánlom elkészíteni, csak a lencse helyett tegyenek a raguba fél kiló darált húst. (Ha bárány vagy kecskehúsból készíti valaki, lehet a kakukkfű helyett rozmaringot is használni.)

Hozzávalók 3-4 főre:
a raguba:
20 dkg lencse,
15 dkg sütőtök vagy sárgarépa,
5 dkg zeller,
4-5 evőkanálnyi olívaolaj,
10-12 dkg vöröshagyma ( 1 nagy fej),
3 gerezd fokhagyma,
1 evőkanálnyi sűrített paradicsom,
1 evőkanál worchester szósz,
1/2 mokkáskanál füstsó (elhagyható ha nincs),
1 mokkáskanál kakukkfű,
1 mokkáskanál porrá tört koriandermag,
frissen őrölt bors,
1 csipet kristálycukor,
1/2 csapott mikkáskanál őrölt fahéj,
1 nagy babérlevél,
2 cl száraz vörösbor.
A burgonyapüréhez:
1 kg burgonya (héjastul mértem),
7 dkg vaj,
8 cl tej,
só.
A lencsét alaposan átmostam, majd sós-babérleveles vízben föltettem főni. A krumplit hámozva, kockázva szintén sós vízben föltettem a tűzre. Közben megtisztítottam a zöldségeket és az olívaolajon kevés sóval üvegesre dinszteltem a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát. Aztán hozzátettem az apró kockákra vágott zellert, a kicsit nagyobb kockákra vágott sütőtököt is és fűszereztem. A közben megfőtt krumpli és lencse levéből öntöttem rá annyit, amennyi éppcsak ellepte a ragut. Puhára főztem, a végén beletettem a lencsét is és a vörösbort is csak a végén adtam hozzá. Kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk. Leve csak annyi legyen, amitől nem száraz, hanem szaftos marad a ragu, de ne hagyjunk rajta túl hosszú levet.
Míg a ragu rotyog, elkészítjük a krumplipürét is.
Majd egy tepsibe vagy sütőtálba összeállítjuk a pitét, alulra kerül a ragu, rá a burgonyapüré. (Én a két réteg közé szórtam újhagymaszár karikákat is.) Megszórhatjuk a tetejét zsemlemorzsával is, vagy akár reszelt sajttal is. Én csak meglocsoltam kevés olívaolajjal. Addig sütjük, míg a teteje kissé pirosas-barnásra sül. Száraz vörösbort vagy félbarna sört ajánlok hozzá.
Lame Deer

2011. november 7., hétfő

Bögrés csokitorta saját levében


Az archaikus Egyiptomból különös emlékünk maradt fenn. Huszonkét kép; amelyet ma is kártyajáték huszonkét lapjaként használnak, huszonegy darab betűvel megjelölve és megszámozva egytől huszonegyig. A képsorozatban az utolsó, betű és szám nélkül, a bolond.
A bolond a becsvágyon kívül áll. Megtanulta Timontól az átkot, hogy ezen a világon minden görbe, csak a gazság egyenes.
... A bolond bölcs? A bölcs bolond? Igen. Milyen kár, hogy a bolond egy okos szót sem mondhat, mikor az okosak olyan bolondok.

(Hamvas Béla: Arlequin)





Tegnap mégiscsak vasárnap délután ránk tört az édesség ehetnék. No, bonyolult sütire még ilyen esetben sem vagyok hajlandó. Ezt a nagy süteményes könyvemben találtam. Összeállítása mindössze 10 perc. Egyszerre kész a torta és az öntet. Őszintén szólva föl sem akartam tenni a blogra, de vittem át szomszédasszonynak belőle és lelkendezve jött át utána, hogy kéri a receptet, mert még életében nem evett ennél csokisab csokisságot és hogy ez volt a legfinomabb csokis süti, amit valaha evett... :) Valóban isteni és ha már ekkora sikere volt, kénytelen vagyok megosztani veletek is. Kikötésem azonban van: szigggorúan egy gombóc fagylalttal tálalandó, a süti éppcsak langyos legyen. Így a legistenibb.

Hozzávalók 5-6 főre:
a tésztához:
1 bögre* liszt,
1 teáskanál sütőpor,
1/4 bögre kakaópor,
3/4 bögre cukor,
1/2 bögre tej,
5 dkg olvasztott vaj,
1 tojás.
Az öntethez:
1/4 bögre sötétbarna nádcukor,
1/2 bögre kristálycukor,
1/4 bögre kakaópor,
3/4 bögre forróvíz.
A tálaláshoz:
vanília- vagy csoki- vagy karamellfagyi.

* 1 bögre = 2,5 dl

A tortát 18 cm-es formában készítsük, mert különben az öntet kifut.
A sütőt előmelegítjük 160-170 fokra. A tortaformát kivajazzuk, a széleit is. Egy nagy tálban egyszerűen csak összekeverjük a torta tésztáját. Ne legyen nagyon híg, olyan muffin-tészta sűrűségű legyen. Belekanalazzuk a tortaformába. Ugyanabba a nagy tálba, amiben a torta alapját kevertük, az öntetet is kikeverjük. Csomómentes legyen, jól keverjük el a hozzávalókat. Majd óvatosan öntsük a tésztamassza tetejére. Mehet is a sütőbe. Körülbelül 30 percig sütjük. A sütés alatt megfordul a tortánk: a tészta kerül felülre és az öntet alulra. Langyosan tálaljuk, minden tányérra kerüljön tészta, öntet és egy-két gombóc fagylalt. Mesésen, pazarul csokoládés.

Figyelem! Akinek nem zár tökéletesen a tortaformája, az bélelje ki sütőpapírral, nehogy a folyékony öntet kifojjon a sütés során. Vagy süsse sütőálló lábosban vagy fazékban.
A 18 cm-es formába a bögre mérete lehet 2,5 dl-től 4 dl-ig.

2011. november 5., szombat

Marokkói tükörtojás (Shakshuka)

Az öreg néha, mintegy véletlenül, ott hagyott egy-egy üszőt vagy egy bikát valamelyik szegény rokon háza előtt. Szokta mondogatni nekem: - Az ételnek más szerepe is van, nemcsak az, hogy áthalad a testeden. Az ennivalóban szellemek rejtőznek, figyelik a sorsát. Ha fösvény vagy, a szellem eltávozik, gondolván, „ez a mocsok olyan zsugori, hogy itt hagyom". De ha megosztod az ennivalódat másokkal, ez a jó szellem mindig veled marad. - Engem úgy neveltek, hogy az étel szent. Előre látom azt a napot, amikor majd semmi mást nem kell már adnotok nekünk, csak kapszulákat, amikben ennivaló helyett valami­féle vegyszerek és vitaminok lesznek, és a misszionáriusok arra fognak inteni, hogy kezünket a tányér fölött összekulcsolva így fohászkod­junk: - Mennybéli Atyánk, áldd meg a mi mindennapi pirulánkat. - De örülök, hogy én ezt már nem fogom látni!

(Sánta Őz, sziú indián sámán)



Ha valami gyors ebédre vagy vacsorára vágyom, akkor a tojás mindig jó ötlet. Persze reggelire is, de én sosem reggelizem. Ezt a marokkói tükörtojást már régen kinéztem kedvenc szakácskönyvemből, a Casa Moro-ból. Ma eljött az ideje mert elpiacoztam a délelőttöt.
A casa moros recept kissé módosult, mert római köményt ír hozzá és én azt nem szeretem. Helyette a magyar konyhában használatos köménymagot használtam, mer' azt meg nagyon szeresssem. És még igazi kerti paradicsomból készítettem, az idei szezon utolsó utáni darabjait hoztam el a piacról. De tökéletes a hámozott paradicsomkonzerv is hozzá.

Hozzávalók 2 főre:
1 doboz hámozott paradicsom (400 gr),
4 tojás,
2-3 szál újhagyma zöldjével együtt vagy 1 közepes salotta hagyma,
2 gerezd fokhagyma (én fokhagymás olívaolajjal készítettem, házilag gyártottam),
1/2 mokkáskanál római kömény (én rendes köménnyel csináltam),
fél csokor petrezselyemzöld vagy korianderzöld,
4 evőkanál olívaolaj,
só,
frissen őrölt bors,
csilipehely vagy por ízlés szerint és 
ha dobozos paradicsomból készítjük akkor egy csipet cukor is kerülhet bele, ha nagyon savanykás lenne a paradicsom.



Az olívaolajon kevés sóval üvegesre sütjük az apróra kockázott (vagy karikázott) hagymákat, hozzáadjuk a mozsárban porrá tört köménymagot, az apró kockákra vágott paradicsomokat, sózzuk-borsozzuk (cukrozzuk ha szükséges) és hagyjuk összerotyogni az egészet. Mikor kissé elsülte a levét, négy kis fészket csinálunk a paradicsomos alapban és ezekbe ütjük a tojásokat. Addig sütjük, míg a fehér rész megszilárdul. Közben a fehér részt kissé mozgathatjuk a szószban, hogy teljesen átsüljön és kissé el is keveredjen. Aprított petrezselyemmel (vagy korianderzölddel) megszórva azonnal tálaljuk. Isteni.
Ez az étel az egész Közel-keleten népszerű, és sokszor fogyasztott étel.