Bejegyzések

november címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sárgaborsó dahl

Kép
Tegnap, mikor meggyújtottam az advent első gyertyáját, láttam hogy a szomszédoknál is világítanak már az ablakdíszek, égnek az erkélykorlátokra feltett pici égők. Jó érzés volt. Ma délelőtt, ahogy a konyhában ügyködtem, megint észrevettem, hogy nem csak én vagyok itthon: az egyik helyen teregettek, a másikon ablakot pucoltak, a harmadikon szellőztettek. Ez is jó érzés volt, látni, hogy a lakások nem üresek, hanem élők, mert a nők otthon vannak bennük. Eszembe is jutott erről egy film, amit nagyon szeretek. A szemközti ablak a címe, Ferzan Ozpetek filmje. Ha ráértek adventben, nézzétek meg. Érdemes.



A sárgaborsót nálunk általában csak főzeléknek készítik, amit én - bevallom - nem szeretek. Indiában viszont sokkal izgalmasabban, ezer módon főzik-sütik. Például a dahl-ok egyik állandó főszereplője, amik tulajdonképpen hasonlítanak a mi főzelékeinkre, csak sokkal fűszeresebbek és nincs bennük rántás. Ha vegetáriánus ételekről van szó, akkor az indiai konyha nagy kedvencem. Az ételeik íz…

A hit

Kép
A legtöbbünknek elég nagy kudarcot kell vallanunk, vagy elég nagy sikert kell elérnünk ahhoz, hogy rájöjjünk: a beteljesedést sosem fogjuk megtalálni a látszatvilág szintjén. Ütni-vágni kell minket a karmikus tenger hullámainak ahhoz, hogy menedéket és tartós békét akarjunk keresni. Eleget át kell látnunk a világ hazugságaiból ahhoz, hogy éhezzünk az igazságra. 
(Eli-Jaxon Bear)



Osso bucco milanese

Kép
Olyan gyorsan elfutott ez az év... Megint öregebbek lettünk eggyel. No sebaj. Ahogy Fodor Ákos mondta volt: szeretem ha telik az idő. Csak a múlót nem.  Valahogy így, én is.




Már szerepelt a blogon egy osso bucco, de az a paradicsomos változat volt. Ez pedig a milánói, amely a "cucina bianco" - vagyis a fehér konyha - vidéke, ahogy az északi olasz régiók általában. A fehér konyha azt jelenti, hogy a fogások paradicsom nélküliek, mert a hegyvidékre nem jellemző igazán, hogy ezt a finom nyárgyümölcsöt termelnék. Ahogy minden olasz ételnél, az osso bucconál is az alapanyagok minősége a mérvadó, mert szinte alig pár hozzávalóval készül. Végignéztem több receptet, videót, végül arra jutottam, hogy mindenki kicsit másképp készíti. Hozzávalókban is voltak eltérések és módszertanilag is, úgyhogy bátran mertem a fejem után menni. Azért igyekeztem a keretek között maradni, ha már egy elhíresült, ikonikus ételről van szó. Tehát az alapokat megtartottam. Az egyik videóban egy olasz sza…

Csokoládé, gumicsizma, csodaköpeny

Kép
Ha lesz egy lányom, anya helyett B pontnak fog hívni engem,
mert úgy tudni fogja, hogy bármi történjék,
legalább mindig megtalálja a hozzám vezető utat.
És az egész naprendszert a tenyerére fogom festeni,
úgyhogy meg kell tanulnia az egész univerzumot,
mielőtt azt mondhatja: "Ó, ismerem, mint a tenyeremet."




És meg fogja tanulni,
hogy "ettől az élettől olyan kemény pofont fogsz kapni lányom",
hogy mire visszanyered az erődet, gyomron vág -
de az, hogy elveszted a lélegzeted az egyik rúgástól,
az egyetlen módja annak, hogy emlékeztesd a tüdődet,
mennyire szereti a friss levegő ízét.
Vannak itt fájdalmak,
amiket sem sebtapasz, sem költészet nem gyógyíthat.
Így hát amikor először rájön a lányom, hogy Csodanő nem jön,
tenni fogok róla, hogy tudja hogy nem kell,
hogy egyedül viselje a csoda-köpenyét.
Mert nem számít, mennyire szélesre nyújtod az ujjaid,
a kezeid mindig túl kicsik lesznek,
hogy elkaphasd az összes fájdalmat, amit meg akarsz gyógyítani.
Higgy nekem, megpr…

Sütőtökös kevert sütemény (muffin)

Kép
A fiatalság örök lángjában égünk. Legjobb esetben is úgy tekintünk öregjeinkre, mint fogyatékosokra. Csakúgy, mint a gyerekeinkre. Pedig ez a két kor az, amely közel van a szentséghez. Közel lehetne. És mesélhetne. Mintha az élet egyetlen és elfogadott formája az őrült mókuskerék-cselekvés lenne. Mintha szemlélődő, lassú, meditatív élet nem is létezne. Talán már nem is létezik.
Emberek, olvassatok az ifjú Lin-csi vándorlásairól. Vagy hallgassátok a bölcs, öreg Lin-csit...



Ha karácsonyillatú és ízű sütire vágyunk, tökéletes választás. Eredetileg muffin recept, de tegnap így egyben, tortaformában sütöttem meg. Ha kissé ki is díszítjük, szívből ajánlom majd a fenyőünnepre is. Nemcsak azért mert finom, hanem mert nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető sütiről van szó, ami az ünnepekre való készülődést megkönnyítheti. Nagyobb családokban lehet duplázni is, mert igen gyorsan fogy. :)
Hozzávalók 12 muffinhoz vagy egy közepes tortaformához:
15 dkg liszt
25 dkg sütőtökpüré (főtt vagy sült sü…

Kerekrépa főzelék (nem savanyított répából)

Kép
Vannak napok, amikor semmi sem stimmel. Mintha rontásra kész manók lábatlankodnának mindenütt: amihez csak érünk elromlik, eltörik, szétmegy. Néha a szemünk sarkából láthatók is, mint egy gonosz kis vörös villanás, de persze annyira ügyesek, hogy elhitetik velünk, csak a szemünk káprázik. No igen. Nekik is kell élettér. Meg létjogosultság. Azért örülök, amikor távoznak.




Anikó ötlete alapján készítettem a főzeléket, vagyishogy a tökfőzelék készítését vettem alapul. Nagyon finom lett, köszönöm a sugallatot! :) Sajnos villanyos, kései fotó sikerült most, mert "a gépek lázadása" nevű nap van ma úgy tűnik a maja naptár szerint - mindkét fényképezőgépem felmondta a szolgálatot. Aztán kellő fenyegetésre irgumburhumkidoblakazablakon! mégiscsak működtek, de csak estére...


Hozzávalók 4 főre:
80 dkg tisztított kerekrépa
1 nagy fej vöröshagyma (tisztítva 15-18 dkg legyen)
2 evőkanál olívaolaj vagy 1/2 evőkanál zsír vagy vaj

1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1 csokor friss kapor
1 csapott…

Zalai kerekrépa-ételek a Gasztroangyalban

Kép
Hogy ne csak zsíros kenyeret együnk.
Merthogy szép Zalában itt a kerekrépa-szezon kezdete. :)
receptek a blogon:
karamellizált vajban készült kerekrépa(köret)
dióval sült répa(köret)
Gordon Ramsay karácsonyi répalevese
a klasszikus zalai répaleves
savanyú répa árpagyöngyös húsgombóccal
házi savanyítás



How to make hungarian zsíros kenyér? :))

hát kérem. néztem ahogy ette és megkívántam. (melyik filmben is volt ez? - á nem fontos)


How to make a hungarian zsíros kenyér? from mafla.hu on Vimeo.

Gyömbérszörp

Kép
Ha valaki sok bort iszik, ne mondd, hogy rosszul cselekszik, hanem csak azt, hogy sokat iszik. Mielőtt a szándékát megvizsgálod, honnan tudnád, hogy helytelenül cselekszik-e? Így nem fog veled előfordulni, hogy más lesz, amiről kézzelfogható észrevételeid származnak, és más, amit helyeselsz.
(Epiktétosz)



Télen is szoktam szörpöt gyártani, mert én vagyok az az elvetemült egyén, aki a legtutibb ételhez is bor helyett szörpöt iszik... :))) Kövezzetek meg. De úgy vagyok összerakva, hogy csak éhgyomorra esnek jól az alkoholos italok - szóval vagy eszem, vagy iszom. Átmenet nincs. Így hát nagy szörprajongó vagyok, a boltit viszont nem szeretem, mert tele van műaromával meg ételfestékkel. Gyömbér mindig van itthon, mert nálam a húsleves alapfűszere, és azt elég sokszor főzök. Szoktam indiai ételeket is csinálni, azokba is kell de az igazán nagyon gyömbérhasználós ázsiai konyhát egyáltalán nem szeretem, úgyhogy a gyömbér általában olyan megmaradós. Ilyenkor vagy vékonyan felszelem és …

Stíriai metélt

Kép
Néha elnézem az óriásplakátokon a gyönyörű modelleket, és alattuk az igazi embereket, és arra gondolok, hogy ez kicsit olyan, mintha egy bolygón lennénk, ahol az összes őslakos alacsony, zöld és kövér. Kivéve egy elenyésző kisebbséget, amely magas, sovány és sárga. És az összes reklámon a magas, sárgák szerepelnek, dukkózva, hogy még sárgábbak és magasabbak legyenek. Úgyhogy az összes kicsi zöld űrlény azzal tölti minden idejét, hogy búslakodik, amiért nem magas, sovány és sárga.

(Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3)



Oly sokszor hallottam már a nevét, de eddig sem nem ettem, sem nem készítettem. Milyen jó, hogy Zsanuária előásta és elkészítette, mert nagyon egyszerű és nagyon finom. Egy gazdagabb leves után (én hamisgulyást főztem ma) tökéletes fogás.

Hozzávalók 6 főre:
a tésztához:
50 dkg tehéntúró,
2 tojás,
csipet só,
1 evőkanál porcukor,
kb. 20 dkg liszt (amennyit felvesz a tészta, a túró nedvességtartalmától is függ).
A krémhez:
5 dkg puha vaj,
4 evőkanál porcukor (ízlés sz…

Karfiolfőzelék

Kép
Minden relatív. Nemcsak a fény hajlik, hanem minden. Mert relatíve elhajlíthatunk egy kérdést, elhaljíthatjuk az igazságot, elhajlíthatjuk a alkalmazási követelményeket, elhajlíthatjuk a törvényt. D egyenlő emcé négyzet, ahol D a dinasztia, m a rokonok tömege és a c természetesen a korrupció, mely az egyetlen állandó a világegyetemben – mert Indiában még a fény sebessége is a terheléstől és az áramszolgáltatás szeszélyességétől függ.

(Salman Rushdie)



Karfiolszezon van, én pedig hetek óta eszem, mert 160 forint kilója a piacon... meg mert nagyon szeretem is. Főzeléket azonban még nem főztem belőle, és nem is értem, miért? Hiszen tipikusan alkalmas erre a műfajra ez a finom zöldség. Na most pótoltam eme hiányt, amúgy isteni, és a fűszerezése hajlítható akár ezer irányba is - ez most egy kissé indiai hangulatú lett.

Hozzávalók 2 éhes embernek (vagy 3 kevéssé éhesnek):
50 dkg karfiol (tisztítás után ennyi),
1 közepes fej vöröshagyma (10 dkg kb.),
2 gerezd fokhagyma,
1 üveg csicserib…

Citrom-fokhagyma elixír

Kép
Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás.

                                                                                                                                                                   (David B. Agus)


Már többször megcsináltam ezt a citrom-fokhagyma elixírt és kúrát. Úgyhogy már vannak tapasztalataim róla. Hatásos, úgy vettem észre. Emellett finom is, én nagyon szeretem az ízét is - persze nekem bármi jöhet, ami citromos. A citrom és én... na ez szerelemi viszony...
Az elixír azért ilyen sárga, mert fel szoktam kissé turbózni. Az eredeti recept csak citromot, fokhagymát és vizet tartalmaz. Az enyémbe mindig kerül friss gyömbér és kurkumapor is. Utóbbitól ilyen szép sárga.
Mi a hatása? Remek értisztító, energizáló, gyulladáscsökkentő, immunerősítő, rosszindulatú sejtburjánzást gátló, stb....

Hozzávalók egy 3 hetes kúrához:
5 kezeletlen citrom (az is jó, amit természetes viasszal kezelnek, Aldiban, Lidliben, Spárokban lehet kapni),
30 gerezd fokhagyma…

Koulouri (görög szezámmagos perec)

Kép
a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké

                                                (Spencer Michael Free)


Tegnap délelőtt a fészbukon szembejött velem egy kép erről a finom perecről. Athénban kóstoltam a nyáron, valami isteni. Legalábbis szezámrajongóknak kötelező, kihagyhatatlan. A tésztája is nagyon fincsi, de hát a pirított magocskák ellenállhatatlanná teszik. Belül puha, kívül ropogós... mesés.
Egy angol nyelvű blogon találtam meg a receptet, köszönet érte. Sokszor fogom még sütni.

Hozzávalók a tésztához (12 darabhoz):
11 gr szárított élesztő (ez pont 1 tasak),
250 ml langyos víz,
30 gr porcukor,
65 dkg fehér liszt,
1 nagy tojás,
30 ml (2 evőkanál) olívaolaj,
100 ml langyos tej,
8 gr só (1 teáskanál).
A külsejére:
1 és 1/2 csésze szezámmag,
mivel én nem jutok hozzá must-sziruphoz, ezért 2 púposabb evőkanál sötétbarna nádcukrot felforraltam 1,5 dl vízzel.

A szárított élesztőt jól elkevertem …

Almával sült karaj

Kép
Egyszer, amikor Denys és én megint fent jártunk a magasban, és a farm pusztáján landoltunk, odajött hozzánk egy nagyon öreg kikuju.
– Ma nagyon magasan voltatok – mondta –, nem is láttunk benneteket, csak a gépet hallottuk dönögni, mint valami méhet.
Ráhagytam, hogy valóban nagyon magasan jártunk.
– Láttátok Istent? – kérdezte.
– Nem, Ndvetti – mondtam –, nem láttuk Istent.
– Aha, akkor mégse voltatok elég magasan – jegyezte meg. – Hanem azt mondjátok meg: feljuttok-e valaha olyan magasra, hogy láthassátok?
– Nem tudom, Ndvetti – feleltem.
– Hát te, Bedár – fordult Denyshez –, te mit gondolsz? Feljutsz-e elég magasra a gépeddel, hogy megláthasd Istent?
– Erről sajnos fogalmam sincs – felelte Denys.
– Hát – mondta Ndvetti –, akkor nekem meg arról nincs fogalmam, hogy minek röpködtök egyáltalán. (Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában)
Ma egész nap szakadt az eső. Semmi kedvem nem volt piacra menni, így abból gazdálkodtam, amit itthon találtam. Volt a fagyasztóban pár szel…

Karfiolos, citromos rizottó

Kép
És a halálnak
nem a vágyát éreztem, de a szégyent,
hogy nem döntöttem el még: őt szeressem
mindennél jobban vagy egy eleven lényt

                                            (Umberto Saba: In riva al mare - A tengerparton, részlet)


Nagyon szép karfiolt vettem, rengeteg van most a piacon és olcsó is. Csak mindig úgy járok vele, hogy egy fej sok, ezért részletekben fogy el. No ez egy amolyan karfiolmaradék-hasznosítós recept.


Hozzávalók (vagy 1 nagyon éhes emberre, vagy 2 kevésbé éhesnek vagy ha mást is eszünk):
20 dkg kerekszemű rizottó rizs,
20 dkg karfiol kis rózsáira szedve (tisztítás után ennyi),
4 dkg vaj,
1 evőkanálnyi olívaolaj,
5 dkg vöröshagyma (tisztítva),
1 duci gerezd fokhagyma,
8 dl zöldségalaplé (a spárban lehet kapni zöldségleves kockát, én azt használtam 1 kockát plussz pici sót),
2 mokkáskanálka kristálycukor,
1 citrom reszelt héja,
kevés citromlé,
1 nagy tojás sárgája,
5 evőkanál zsírdús tejszín,
és ha van, akkor parmezán sajt ha nincs bármilyen más ízesebb …

Mazsolás-túrós kenyérszuflé? puding?

Kép
Apám mindig azt mondja: "Az aggály és a kétely a jó szakácsok fő ellenségei. A szuflé vagy megdagad, vagy nem. Sehogy sem lehet beleavatkozni. Jobb ha az ember leül és vár, hogy mi lesz a vége."

(Sisko kapitány, Star Trek) 


Minek nevezzelek te szépség? Szuflénak? Pudingnak? Vagy csak rakott kenyérnek? Tényleg nem tudom. Azt hiszem, nem igazi szuflé, az angolok viszont kenyérpudingnak hívják. Mindegy is, ha finom. És ha hisztek nekem ha nem is, a legjobb dolog, ami maradék szikkadt kenyérrel történhet. Egyébként ez még a múlt szombati buliról megmaradt kilós darabból készült. Semmi sem vész kárba, csak átalakul. :)

A maradékfelhasználós receptekkel mindig bajban vagyok, nagyon nehéz mennyiségeket megadni, mert inkább érzésre rakja össze az ember lánya, mintsem pontos recept alapján.

A jénait kivajaztam jó vastagon, és elég kócosan belerakogattam a kenyérszeleteket, rádobtam a mazsolát, túrót. Három tojást felvertem, reszeltem bele citromhéjat, tettem bele valódi vaníliamag…

Omlós-szaftos sültcsirke

Kép
Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a kerítésen?

A válasz: három.
A tanulság: attól, hogy elhatározol valamit, még nem biztos hogy meg is mered tenni.

(Robert T. Kiyosaki)


Kiegészítés: és az sem valószínű, hogy a várakozástól a sültgalamb a szádba fog repülni.
Családi közkívánatra teszem fel ezt a grillcsirkét (buli volt), mert mindenkinek nagyon ízlett. Amin meglepődött mindenki, hogy ennek a csirkének nem száraz a mellehúsa sem. Hiába. A vaj mindig csodákat tesz. :)

Hozzávalók a páchoz (ez 2 csirkére elég):
1/2 üveg Édes Anna (részemről Erős Pista),
1 csapott evőkanál koriandermag,
3 szegfűbors,
1/2 teáskanál bors,
1-2 kardamommag,
1/2 teáskanál köménymag (ha szeretjük a római köményt, tegyünk bele azt),
1/2 teáskanál mustármag,
3 gerezd fokhagyma,
6 dkg vaj.


A fűszereket mozsárban összetörtem (a fokhagymát nagyon apró kis kockákra vágtam), és az Édes Annával elkevertem. Majd szobahőmérsékletű vajjal is összedolgoztam. (Nem egyszerű...…

Vita Illuminativa

Kép
"Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és főként igyatok és igyatok és igyatok. Nem azt akarom, hogy kevesebb legyen, hanem azt, hogy több. Érted? Szamár! 
... Minden tőled függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor."

(Hamvas Béla - Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.)
* * *
1945 verőfényes nyarán Budapest romokban. Még nem dőlt el semmi. Némelyek európai független demokráciáról álmodnak, mások biztosak abban, hogy a pokol után újabb pokol következik, szovjet típusú diktatúra. Hamvas Béla fővárosi könyvtáros ekkor Balatonberényben vakációzik. Úgy mondják, szinte egyetlen lélegzetre írta meg A bor filozófiája című esszéjét, vallásfilozófiai vázlatát, ateistáknak szóló imakönyvét.


(kép forrása ITT)
Nem kétséges, ha Balatonon nyaraló könyvtárosunk csak könyve első ti…

Erdeigombás canelloni

Kép
A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól.

(Rejtő Jenő)



Úgy tűnik, mintha mostanában csak tésztákat ennénk, pedig nem :) ... főztem én vadast is gombás zsömlegombóccal, meg savanyúrépát is, meg más finomságokat is, csak ezek voltak most az újdonságok.
Bármilyen erdei gombával jó, én rizikével (fenyőaljával) készítettem.

Hozzávalók 1 doboz canelloni tésztához (22 darab van benne), ez főételként 3 nem túl éhes embernek elegendő:
75 dkg gomba,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj,
só,
frissen őrölt bors,
4-5 db szegfűszeg (ez csak akkor, ha rizikével készül),
3-4 evőkanál zsemlemorzsa,
1 doboz canelloni tészta (22 db).
A szószhoz:
3/4 liter paradicsompüré,
kb. 1 teáskanál só,
kb. 2 teáskanál kristálycukor,
2 dl víz.
A tetejére:
10 dkg sajt.

A gombát megtisztítottam és körülbelül egyszer egy centis kis kockákra vágtam. Az olajon megdinszteltem a…

Céklás, csicseris, gránátalmás rizssaláta

Kép
A spiritualitás nem másról szól, mint arról, hogyan viszonyulunk a mindennapi élethelyzetekhez.

(Csögyam Trungpa: Munka, szex, pénz)





Egy nagyon finom svédasztalra való étel az ősz kínálatából. Az idei első céklás falatok. Lesz még sok, érzem... mert nagyon szeretem. :)

Hozzávalók 4 főre főételként, 6-8 főre ha csak csipegetünk:
30 dkg hosszúszemű rizs (vadrizs is lehet benne),
70 dkg cékla (tisztítva ennyi),
1 üveg csicseriborsókonzerv,
1 nagy gránátalma,
1 nagy fej lilahagyma,
1 teáskanál fokhagymagranulátum vagy 4 gerezd fokhagyma,
1 teáskanál őrölt gyömbér,
1 teáskanál frissen őrölt koriandermag,
1 teáskanál szumák (cserszömörce),
1 piros csili,
só,
1-2 evőkanál balzsamecet,
1 evőkanál olaj,
1,5 dl víz.
Plussz olaj a tálaláshoz, díszítéshez petrezselyemlevél.

A céklát megtisztítottam, 2-3 milis szeletekre vágtam és egy nagy tálba tettem. Hozzákarikáztam a lilahagymát is, megszórtam sóval, mozsárban frissen őrölt koriandermaggal, fokhagymagranulátummal, őrölt gyömbérrel, a kis kock…