Bejegyzések

krumplival címkéjű bejegyzések megjelenítése

Joghurtos, kapros salátakrémleves

Kép
Van egy perc, amikor gutaütötten áll a délután. Még a bogarak titkos, rejtett, parányi mozgása is megszűnik abban a pillanatban; megtorpan a munkálkodó természet; a teremtés a káosz szélén tántorog, az asszonyok pedig egy csepp nyállal a szájuk szélén felülnek az ágyban, az arcukra virágot hímzett a párna, fuldokolnak a hőségtől és a bosszúságtól; és ezt gondolják: „Még mindig szerda van Macondóban.” És akkor ismét lekuporodnak a sarokba, egybefonnak álmot és valót, és hallgatólagos szövetségként továbbszövik a suttogást, mintha a falu minden asszonya egy hatalmas vászonlepedőt szőne közös erővel.
(G. G. Márquez)



Morzsás sült salátát akartam ma készíteni, de mivel igazi kerti salátát vettem, itthon derült ki, hogy bizony alaposan átnézendő. Így nem tudtam egyben hagyni a szívét, úgyhogy leves lett belőle. Meg amúgy is volt egy nagy csokor kaprom is, amit el kellett már használni. Végül is, krémlevest bármiből lehet főzni, nem igaz? 😊
Hozzávalók 4 főre:
2 kisebb fejes saláta 1,…

Rongyoskifli

Kép
Visszakapcsolódnék még az előző bejegyzéshez, egy aktualitás okán. Tudjátok miért szeretem nézni a Harry Pottert? Mert nem csupa fiatal, agyonpalsztikázott, csontsovány "szépség" szerepel benne, hanem mindenféle korú, alkatú nő, férfi, gyerek. Abszolút üdítő látni ezt a sokszínűséget a műtétektől lárvává fagyott maszkok helyett, akik a hollywoodi fellegvárból özönlik el a látóterünket. De az apropót most Y. S. Laurent legújabb közfelháborodást kiváltó kollekciója, illetve annak fotói adják. Az egyébként minősíthetetlen és először szembeötlő, felháborító tartalmon túl: a fotókon a nők arca nem is látszik, csak arc részletek vannak. A teljes eltárgyiasítás, szexualizálás képei. Ezért az úgynevezett "kultúrán" és "művészeten" nagyon el kell gondolkodnunk. Hogy mit közvetít, mit és ki diktál. És hogy mindez érték-e? Vagy csak elmebetegek jól finanszírozott őrülete? A válasz számomra legalábbis, egyértelmű.





Igazán még nem tökéletes a recept, ami miatt mégis …

Gözleme (török töltött lepénykenyér)

Kép
A múlt bárcsakjai és a jövő aggodalmai
a jelen pillanatunkat elrabló két tolvaj.

                                                                                          (Üstün Dökmen)





Maradékból finomat. Semmit sem szeretek kidobni, ami étel. Jelen esetben még egy adagnyi főtt burgonyát sem, hiszen valaki sokat fáradozott vele: elültette, gondozta, leszedte, piacra vitte, s én csak mindennek a jutalmát élvezem, a finom krumplit. Néhány alap-hozzávaló, egyszerűség, de a végeredmény mégis abbahagyhatatlan. (A változatosság gyönyörködtet, különösen böjtidőszakban.) A gözleme töltött lepénykenyér, a török konyha népszerű finomsága. Van ahol élesztővel készül a tésztája, van ahol nem. Tölteléke leggyakrabban spenót, sajt (fetához hasonló vagy olvadós is lehet), burgonya, de lehet fűszeres darált hús is. A lényege az, hogy nagyon vékonyra nyújtják a tésztát, s vagy levélformára vagy félhold alakra hajtják a töltelékre. Eredetileg tárcsán, szabad tűzön sütik. Persze a háziasszonyok otthon …

Mentás burgonyaleves

Kép
Elkapott a tavaszi láz végre. Idén valahogy nagyon nehezen születtem újjá abból a bizonyos láthatatlan tojásból, mert a tél végi depresszió igencsak bekerített. De lassan kezdek kitörni belőle. Abból vettem észre, hogy elkezdtem leselejtezni ezt-azt: a nem használatos fazekaimat, serpenyőimet többek között. Meg a nagytakarítást tervezgetem, pedig elhihetitek, nem a kedvenc elfoglaltságom. Most mégis szinte vágyom négy sarkából kifordítani a lakást, és kirázni mint egy pállott dunyhát, kitenni a napra, hogy járja át a friss levegő, a telet elfúvó szél.  Egy-két hétre még bevackolom magam tetemes mennyiségű súrolószer és porrongy társaságában, hogy aztán majd a húsvét már friss és üde helyre érkezhessen. Nyuszikákkal, pirostojással, barkaággal, napot idéző nárciszokkal meg földbarlangjából kibújt medvehagyma brummogásával - szóval a tavasz minden kellékével.





Bár ennek a hétnek az eleje-közepe még a tobzódásról szól, azért én hoztam már egy böjtös levest. A konyhámat hatalmas csokrokban…

Parasztreggeli

Kép
Vegyetek ma piros ruhát. Lehetőleg vadiújat. Söpörjétek ki a házat, de minden helységet a középpont felé, óvatosan, és a hátsó ajtón vigyétek ki a szemetet. Már ha van hátsó ajtó. Éjfélkor nyissátok ki az összes ajtót és ablakot, hogy minden régi energia el tudjon távozni. Ne sírjatok, és ne mossatok hajat. Bőségesen főzzetek, hogy legyen maradék. Nézzetek sárkánytáncot, mert a sárkány a jószerencse hozója. Talán feltűnik az égen, ha nagyon figyeltek. 😉


Köszöntsük a tűz kakas 公鸡 évét egy tojásos étellel. 🐓🎆 😊 Itt olvashattok előrejelzést is, Padparadsától.
Nem szándékosan főztem, csak a véletlen műve.  Amikor nincs nagyon kedvem főzni, általában valamilyen tojás, vagy krumpliételt készítek. Vagy amikor nincs kedvem piacra menni, mert burgonya, szalonna, sajt, tojás mindig van itthon. Tejföl is akad, mert az is olyan "jóhavanitthon" hozzávaló. Ma az utóbbi eset esett meg velem, nem volt kedvem kimozdulni. Ebben a laktató lakomában most zöldség nincs, de nyáron meg lehe…

Kelbimbós krumpliropogós

Kép
Egy tokiói Látogatáskor Buddha találkozott Egy gésával. Amikor énekelt, A fülemülék felfigyeltek. Amikor táncolt, A csillagok megálltak, Hogy nézzék. Ajkán Visszanyerte fiatalságát Az ész. Buddha el volt bűvölve. Gyere a szobámba, Mondta a gésa. Kőből vagyok, Válaszolta a Buddha. Én is, Mondta a gésa.
(John Drew, versrészlet)


Múltkorában sikerült regement kelbimbót vennem... Jó része már elfogyott, de még mindig találtam a hűtőben egy kis zacsival.
A kelbimbó eléggé megosztó zöldség. Valaki vagy nagyon utálja, vagy nagyon szereti. Ebben a remek zöldséges krumpliropogósban, amit Vegasztrománia oldalán leltem, nagyszerű volt. A miénkbe került azért egy kis szalonna is, így volt kerek az íze. Egyébként a szalonna szerintem remekül illik ehhez a kicsit kesernyés, erőteljes ízű zöldséghez.


Hozzávalók 2 főre:

4 közepes krumpli (60 dkg),
18 db kisebb kelbimbó,
10 dkg füstölt szalonna,
1/2 fej vöröshagyma,
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
1 evőkanál majoránna,
2 cl száraz fehérbor,
1 tojás,
liszt,
olaj a süt…

Kertészleves - a magyar mindestrone

Kép
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom. Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem. Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág. (József Attila: Kertész leszek)




Kertészleves is ahány ház, annyi féle. Ez a magyar minestrone. Bármilyen zöldségféle kerülhet bele, ami csak kéznél van, aminek éppen szezonja van. Amitől nálam konkrétan ez a leves a kertészleves - és nem egyszerűen csak zöldségleves, az az, hogy mindig csontalaplére hangolom. Csirkemellet mindig csontosat veszek, karajból is ekképpen, pont az ilyesfajta jó kis levesekre előrelátóan gondolva. Vagyis akkor készítek kertészlevest, ha vannak félretett húsos csontok a mélyhűtőben és sokféle zöldségem is van itthon. Ma ez a helyzet állt elő, ugyanis legutóbbi nagy pi…

Zöldbabkrémleves kolbásszal

Kép
Azt mondják, hogy minden ember az élet értelmét keresi. Nem hiszem, hogy ez lenne az, amit igazán keresünk. Azt hiszem, hogy amit keresünk, az az élőnek lenni érzés megtapasztalása.

(Joseph Campbell)





Zöldbabmentő recept. Ha kissé öreg már a zöldbab, akkor fássá és szivacsossá válik. Így jártam vele én is. De krémlevesnek még tökéletesen megfelelt. Egyszerű leves kevés hozzávalóval, de ízletes.

Hozzávalók 4 főre:
50 dkg zöldbab,
1 közepes burgonya,
só,
alaplé vagy 1 erőleveskocka,
1 mokkáskanál kristálycukor,
1 nagy csokor petrezselyem,
2 gerezd fokhagyma,
olaj vagy zsír,
füstölt parasztkolbász.





A zöldbabot föltettem alaplében főni, pici cukrot is tettem hozzá. Teljesen puhára főztem, aztán hozzáadtam a kockákra vágott burgonyát is. Őt is puhulásig főztem, majd az egészet botmixerrel krémesítettem.
Egy kislábosban olajon pici sóval megfuttattam a kis kockákra vágott fokhagymát, majd hozzáadtam az aprított petrezselyemzöld 4/5-ét is. Addig sütöttem-kevergettem, míg a fokhagyma karamells…

Sütőtökös tepsis krumpli

Kép
Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.

(Albert Einstein)




Villámegyszerűfinomebéd. A mivanitthon-kategóriából. :)


Hozzávalók 2 főre:
6 db közepes burgonya,
1 hokkaido tök vagy egy tenyérnyi darab sima sütőtök,
1 pici cukkini,
2 közepes fej lilahagyma,
só,
jó sok frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál mozsárban összetört koriandermag,
2-3 babérlevél,
1 evőkanál mustár,
1/2 mokkáskanál őrölt cayenne bors
(csípős őrölt pirospaprika de aki nem szereti a csípőset annak sima édes),
4-5 evőkanál olívaolaj.



Mindent hámoztam, daraboltam és egy nagy tálba tettem. Ráöntöttem a fűszereket, mustárt, olajat - mindent és jól összekevertem az egészet. Sütőtálba tettem, alufóliával lefedtem és fél órán át pároltam, aztán a fóliát levéve ropogósra sütöttem. (Előmelegített sütőben.) Nagyon finom, nagyon egyszerű. Önmagában is tökéletes, de akár hal vagy natúr hús köreteként is különleges fogás lehet.

Parajos karfiolleves sonkás nudligombócokkal

Kép
Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.
Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.

(Andrew Matthews)





Ez a leves is a maradékfelhasználás szülötte. Volt egy pici fej karfiolom, meg egy kis kupóc spenótom ami végnapjait élte, valamint két szelet száradásnak indult füstölt tarjám. Második fogásként pedig resztelt májat készítettem sima főtt krumplival - ezért kapott gombócbetétet.
Valójában teljesen m…

Őszi hangulatban - egyszerű zöldbabgulyás

Kép
Isten gyermeke vagy. Életed egy végtelen utazás. Boldogságod forrása rádöbbenni arra, hogy nem kell hegyeket megmozgatnod és tengereken átkelned, mert Isten szeret, elfogad, értékel. Már nem fontos, hogy mid van és mit tudsz. Egyetlen dolog fontos, hogy téged, a marék porból született embert, szeret az Isten!... Hallod, hogy néven szólít, érzed, hogy végtelenül erős kezével megfogja kezed és vezet. Jó ráhagyni bizalommal magad, hagyni, hogy ha akar, tegyen csodát általad, építsen új világokat, vigasztaljon vagy teremtsen, de ha szent fölsége úgy látja jónak, hát vezessen akár a vértanúság rögös útjára is. Jó dolog e végtelen szeretetnek igent mondani, lassan megsejteni teremtő álmait és bizalommal hagyni, hogy átöleljen, vezessen, felfedje előtted titkait, csodálatos bölcsességének törvényeit. Ő neked a porszemnek akarja ajándékozni Önmagát! Isten jelenlétében kitágul a világ, minden olyan egyszerű és átlátható lesz, tiszta és összesimuló. Látod benne a magad kis szerepé…

Gluténmentes sütemény és kenyér

Kép
Minden, amit ember embernek adhat, eltörpül a leghatalmasabb érték mellett, mely felé törekedhet, és törekednie kell, hogy megtalálja saját lelkét, szellemét, isteni erejét és értékét. A tudást, hogy képes szabadon és méltóságban élni. A végső felismerést, hogy az élet nem napról napra halál, nem egy értelmetlen vég, nem csak porból jövünk, és porrá leszünk, hanem szárnyaló és káprázatos ajándék, a végtelen egy darabja.

(Irving Wallace: A jutalom)




Vendégem volt a hétvégére. Lisztérzékeny, ezért kenyérből is, sütiből is olyat kellett találnom és készítenem, amiben nincs búzaliszt. Pocak Panna éppen akkor tette fel a jó kis mákos-kókuszos sütijét - nem is keresgéltem tovább. Megsütöttem és mondhatom, ez a süti nem csak azoknak fog ízleni, akik gluténmentes diétán vannak. Nagyon finom. Legközelebb kipróbálom majd diósan is.
Nem is változtattam semmit a recepten, tökéletes.

Hozzávalók 12 szelethez (24*17 cm-es tepsihez):
20 dkg darált mák
10 dkg kókuszreszelék
5 dkg méz
5-10 dkg mazsola
4 tojás
3 e…

Vargányás krumplileves - zalai tájétel

Kép
Iszogattunk, fecsegtünk, a bor hamar a fejembe szállt.
Láttam, hogy arca kivörösödik, kopasz fején verejtékcsöppek gyöngyöznek; rajtam meg valahogy bő lett a ruha, alig éreztem a testemet, a fejem meg mint könnyű léggömb, föl akart szállni a magasba.
A kertet, az akáclombokat, a piros nyelvű kis pulikutyát, de még az ő csillogó szemeit is mintha álmodtam volna... szinte észrevétlenül elillant az a rögeszmém, hogy minden "valóságos".
Szabad lettem.
Szabad, lebegő, kötetlen.
És ekkor rám pillantott a kisöreg, s azt mondta:
- Most úgy vagyunk, ahogy köll!

(Müller Péter: Boldogság)




Ez a leves igazi jellegzetes zalai finomság. Mostanában rengeteg az erdei gomba, s mifelénk különösen gazdag a vidék vargányában. Aki nem is jut ki az erdőbe, a piacon megveheti - most csak 1200 forint kilója ennek az ínycsiklandó finomságnak.


Hozzávalók 4 főre:
30 dkg vargánya,
2 nagyobb-közepes burgonya,
1 közepes fej vöröshagyma,
3-4 evőkanál olaj,
1 mokkáskanál pirospaprika,
só,
frissen őrölt bors,
1 csokor petrez…

Kukoricaleves a'la duende

Kép
Gandhi egy ízben épp felszállt a vonatra, amikor az egyik cipője lecsúszott, és a vágányra esett. Nem tudta felszedni, mert a szerelvény közben elindult. Útitársai elképedésére, nyugodtan levette a másikat is, és a párja mellé hajította. Az egyik kísérője megkérdezte, miért tette ezt.
- Az a szegény ember, aki majd megtalálja – mosolygott Gandhi – , így használható lábbelihez jut.

(innen)



Ez a leves is a "tudtam-tudtam-csak nem sejtettem" kategóriába tartozik. Gondoltam hogy rossz nem lehet - de hogy ennyire finom lesz... Minden várakozásomat felül múlta a végeredmény. Az is hozzá tartozik, hogy a piacon évek óta egy helyen vásárlom eme istenek ajándékát - mert annál a bizonyos hölgynél mindig mézédes darabok vannak.
Valójában maradékhasznosításból született ez a leves, mert tegnap főztem kukoricát és nem fogyott el az összes.

Hozzávalók 4 főre:

2 cső főtt kukorica,
1 liter kukoricafőzővíz,
2 nagyobb burgonya (kb. 30-40 dkg),
5 dkg vaj,
2 nagy csokor újhagyma vagy
2 kisebb-köz…

Rácponty

Kép
Az igazság szabaddá tesz.

(Jézus)






A rácponty azt hiszem elég megosztó étel. Van aki nagyon szereti, van aki nagyon nem. Én az első kategóriába tartozom. Bár nem pontyból készítettem, mert eme halféléért én sem vagyok túlzottan oda. Busafiléből készült és tökéletesnek bizonyult ehhez az ételhez. A rácponty többféleképpen is készíthető. Szerintem mindenki másképp csinálja - hogy a klasszikusokat idézzem. Ez az én verzióm.
Hozzávalók 4 főre: 1 kg busafilé, 1 kg burgonya, 3 közepes paradicsom, 3 csípős csöves paprika (piros, zöld), 2 közepes fej hagyma, 2 csapott teáskanál pirospaprika, kevés liszt, só, 15 dkg füstölt nyers húsos szalonna, 3 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejföl.
Az újkrumplit megtisztítottam és hosszában négy gerezdre vágtam. Sós vízben megfőztem, de roppanósra - ne főjön szét. A vizet leszűrtem róla. A szalonnából 4 vékonyabb csíkot vágtam és bevagdostam, kakastaréjnak. A többi szalonnát kis kockákra vágtam. Egy serpenyőben a 2 evőkanál olajon megsütöttem a kis kockákat és a kakastaréjt…

Nyárelő burgonya

Kép
.
Pénzre szükség van. Ez valóban szükséglet. De a pénz nem cél, nem lehet a cél. Házra kétségtelenül szükség van. Ez is szükséglet. Nem vagyok aszkéta, nem várom el tőled, hogy lerombold az otthonodat, és vonulj el a Himalájába. Házra szükség van - de a ház van érted. Félre ne értsd!
Ahogy elnézem az embereket, mintha az egész világ a feje tetejére állt volna. Úgy élnek, mintha a háznak lenne szüksége rájuk. A házért dolgoznak. Mintha a bankszámlának lenne szüksége rájuk - egész életükben gyűjtik a pénzt, aztán meghalnak. És sosem éltek. Egyetlen pillanatra sem volt részük a lüktető, áramló életben. Be voltak börtönözve a biztonságba, a megszokottba, a tekintélybe.
Természetes tehát, ha unatkozol. Eljönnek hozzám az emberek, és arról panaszkodnak, hogy nagyon unatkoznak. Elegük van, mókuskerékben érzik magukat, mit tegyenek? Meg kell változtatniuk az egész életmódjukat.
Szeress, de ne vedd biztosra, hogy a nő holnap is elérhető lesz számodra. Ne várd el. Ne alacsonyítsd le a nőt feleséggé.…

Padlizsános tepsis újkrumpli

Kép
..

A személyi erő érzés. Mintha szerencsés lenne az ember. Nevezhetnénk hangulatnak is. Személyi erőt mindenki a saját származásától függetlenül szerezhet. A személyi erőt fel lehet használni, s el lehet raktározni.

Minden, amit csinálunk, a személyi erőnktől függ. Ezért hihetetlenek az erős ember tettei annak számára, akinek nincs ereje. Már ahhoz is erő kell, hogy el tudjuk képzelni, milyen az erő. Bízni kell a személyi erőnkben, ez minden, amink van ezen a rejtélyes világon. A harcos akkor feddhetetlen, amikor megbízik személyi erejében, legyen az kicsi vagy óriási. Mindaz, amit teszünk, ami és aki vagyunk, a személyes erőnkön nyugszik. Ha elegendő erő áll a rendelkezésünkre, egyetlen kimondott szó is sorsfordító jelentőségű. Ám, ha nincs elég személyes erőnk, feltárulhat előttünk a legkáprázatosabb bölcsesség is, és egy hajszálnyi változást sem idéz elő.
(Don Juan tanításaiból)



Úgy látom, most két két bejegyzésem ad ki egyet. Az előzőhöz receptet nem írtam, de kép volt hozzá. A…

Joghurtos újkrumpli

Kép
.

Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, s öröktől fogva
vagy te és ezek a királyok is. A jövőben sem fog megszűnni
életünk, létünk végtelen.
(Bhagavad-Gíta; 12. vers, 2. fejezet)





Ismét egy indiai étel. A Terebessen találtam Rosta Erzsébet: Vegetáriánus konyha Indiában című könyvében.
Valójában Fűszeres Eszter nagyon guszta újkrumli-egytálját néztem ki, de elfelejtettem krémasajtot venni. Házi joghurtom viszont volt itthon. Eszterét majd legközelebb, ki nem hagynám fejes salátával!

Hozzávalók 4 főre:
1-1,2 kg apró szemű újkrumpli (étvágy szerint),
6 dl joghurt,
2 dl víz,
1 csapott mokkáskanál római kömény,
1 teáskanál kurkuma,
1 csokor összevágott petrezselyem vagy korianderlevél,
1 összevágott zöld csili vagy jópár karika hegyes erős zöldpaprika,
2 teáskanál alap maszala,
só,
1 mokkáskanál őrölt piros csilipor vagy csilipehely,
5 dkg vaj,
jó bő olaj a sütéshez.
(Én tettem bele egy kis gerezd fokhagymát is, apróra kockázva.)

A krumplikat megkapargattam, megmostam, majd leszárítottam…

Naan kenyér töltve (Aloo naan)

Kép
.

Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét,
és minden eredményt átad az Istenség Legfelsőbb Személyiségének,
azt nem éri bűn,
mint ahogyan a víz sem éri a lótuszlevelet.

(Bhagavad-Gitá, V, 10.-ik vers)





Ennek a kenyérnek valami fantasztikus tésztája van - állapítottam meg a készítésekor. Nagyon rugalmas, eszméletlen jó dolgozni vele. Azt hiszem, majd más formákban is fogok kísérletezni vele, pl. kis cipócskákra gondoltam.
Ez a kenyér is Vegavarázs konyhájából származik, köszönet érte.

Hozzávalók 6 darabhoz:
2,5 dl fehér liszt,
2,5 dl teljes kiőrlésű liszt,
1 teáskanál száraz élesztő (vagy 1 dkg friss),
1,5 teáskanál só,
1 teáskanál cukor,
2 evőkanál olaj,
2 evőkanál joghurt,
1/2-1 dl langyos víz.
A töltelékhez:
3 kisebb- közepes krumpli,
só,
1/2 teáskanál őrölt római kömény,
1/2 teáskanál amchoor (mangópor) - én 1 mokkáskanál őrölt gyömbérrel helyettesítettem,
1/2 teáskanál garam masala,
1/2 zöld erőspaprika,
1 csokor koriander- vagy petrezselyemlevél.

Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A lis…

Kenyérleves

Kép
..
Míg kerekét hajtja a víz,
a malom őrli a szemet.
Míg a szívét hajtja a vágy,
a lány szeretőt keres.


(Cangjang-Gjaco, a VI. Dalai Láma verse - a Lelked szélfútta madártoll c. szerelmes kötetéből)




Ez az egyszerű leves is Rézi néni szakácskönyvéből való. Írója Dolecskó Terézia és 1876-ban jelent először meg, Szegedi szakácskönyv címen. Hihetetlen!
Mintha megállt volna az idő - ma is aktuális receptek vannak benne.
Húslevest főztem a héten és mára már elfogyott belőle minden, csak lé maradt. Ideális alap volt ehhez a kortalan recepthez.
Serpenyőben kevés zsíron vagy olajon szép pirosra pirítsunk meg tányéronként fél-karéj házikenyeret. Míg pirulnak, aprítsuk fel a hagymát, szeleteljük fel a kolbászt. Minden tányérba tegyünk egy darab megpirult kenyérszeletet. Ismét öntsünk kevés zsiradékot a serpenyőbe, majd a felkarikázott (vagy apróra kockázott vöröshagymát) újhagymát és kolbászt kicsit futtassuk meg a forró zsíron. Ezt is adagoljuk szét a tányérokba. Majd minden tányérba üssünk fel egy ny…