A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 7., szerda

Vita Illuminativa


"Egyetek, szeressetek, gyönyörködjetek, és főként igyatok és igyatok és igyatok. Nem azt akarom, hogy kevesebb legyen, hanem azt, hogy több. Érted? Szamár! 
... Minden tőled függ. Minden lélek egésznek születik és egészségét nem vesztheti el. Légy okos, szerezd vissza egészségedet. A gyógyszer bárhol kapható. Igyál! Amit kínálok, a tisztaság olaja, a mámor olaja. Igyál, a többit majd hozza a bor."

(Hamvas Béla - Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.)

* * *

1945 verőfényes nyarán Budapest romokban. Még nem dőlt el semmi. Némelyek európai független demokráciáról álmodnak, mások biztosak abban, hogy a pokol után újabb pokol következik, szovjet típusú diktatúra. Hamvas Béla fővárosi könyvtáros ekkor Balatonberényben vakációzik. Úgy mondják, szinte egyetlen lélegzetre írta meg A bor filozófiája című esszéjét, vallásfilozófiai vázlatát, ateistáknak szóló imakönyvét.


(kép forrása ITT)

Nem kétséges, ha Balatonon nyaraló könyvtárosunk csak könyve első tizenhárom oldalát írta volna meg, aztán a vakáció többi részét pancsolással tölti, a magyar gasztronómia már ekkor is sokkal gazdagabb lett volna. Krúdy Gyula tizenkét éve halott, a csendet valakinek meg kellett törnie, és Hamvas megtörte. Ki kellett végre újra mondani, hogy Istent szólíthatjuk csóknak, mámornak és főtt sonkának, de legfőképpen bornak.
És Hamvas kimondta. A harcot újra fel kellett vennünk az antialkoholisták és a korpán-vízen élő pietisták ellen. Hamvas felvette. Béla, a mi Bélánk hirtelenjében a bor világtörténetét is felvázolta. Ez a hamvasi gasztrohistória természetesen három nagy korszakból áll.
A Noé előtti időből, amikor az emberiség még nem ismeri a bort, csak álmodozik róla. A Noé utáni korból, mely az első szőlőtőke elültetésével kezdődik. Az utolsó szakasz a víz borrá változtatásával indul. A vég kezdete. "Mi jelenleg ebben a korban élünk" - írja Hamvas.

Máskor száz évig nem történik ennyi a hazai gasztronómiai gondolkodásban, mint most ebben a 13 oldalban. Drága kincsünk ez nekünk, akik csókkal, mámorral, sonkával, borral dolgozunk.

Ez a könyv még csak ezután kezdődik. Béla fürdőnadrágot húz, megmártózik a Balatonban, majd egy szomorúfűz árnyékában cigarettára gyújt, bort önt poharába, tollat ragad és lefekteti minden magyar gyomorelmélet alapjait. Égető szükségünk volt erre, hosszú századok óta beszéltünk úgy ételről, italról, nőről, Istenről, hogy az ízlelés bölcseletének fundamentuma hiányzott. Mert e negyvenötös, kánikulai délután óta tudjuk, hogy szájunkkal vagyunk a világhoz nőve. Hogy ez az egyetlen közvetlen kapcsolatunk. Hogy csakis akkor tudjuk meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltük. Hogy csakis akkor ismerünk meg egy nőt, ha megcsókoltuk, vagyis ettünk belőle, s ő evett belőlünk.

Erről az alapkőről visszatekintve valahogy sokkal jobban értjük mindazt, amit magyar nyelven a gyomorról írtak. Innen nézve világosabb, miért szerette Mikes Kelemen úgy a nénjét, mint a káposztát, mit látott Szinbád a velős csont közepében, miért gondolta úgy Rejtő Jenő, hogy konyhaművészettel megjavítható lenne az emberiség.

A fővárosi könyvtáros belenéz a magyar tenger víztükrén csillogó lemenő napba, és azt mondja, a bor Isten maszkja. Egy embertelen és ateista kor hajnalán azt javallja, a puritán szívidióták ellen harcoljunk disznótorral. Szűzpecsenye, hurka, friss kolbász, ecetes paprika, hagyma, baracklekváros fánk, két üveg szekszárdi, s a terrorista pietista Istenre cseréli az elvet. Talán ha Rákosi Mátyás részt vesz ebben a tor-kúrában, másképp alakulnak a dolgok. Sajnos, a terápiára nem kerülhetett sor, Hamvas ugyanis nem volt kéznél. '48-ban kényszernyugdíjazzák, Szentendrén lesz földműves, majd Inotán és Tiszapalkonyán raktáros. Ez a földműves írta a Karnevál című nagyregényt, a raktáros pedig a Patmosz című esszéfüzért. Istenem, ilyen a magyar paraszt, néha összedob egy párkötetes regényfolyamot!

Nézzék csak ezt a negyvennyolc éves férfit, ahogy borosflaskával a kezében a hegyoldalon kaptat a ház felé. Túl van két nagy háborún, sebesüléseken, nőkön, lakását bomba vitte el, kéziratai elégtek, a haja hullik már, és az első mély ráncok is megjelentek arcán. leül a kőpadra a nagy diófa alá, újra önt, felhörpinti, nézi a csillagos eget, s a papírosra vési: "Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve, és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja."

Szerb Antal jól mondja, hogy a nagyok nem félnek a giccstől. Hamvas sem fél. Se a giccstől, se a szóismétléstől, se a komcsiktól. Nincs mitől félnie. Aki a jó vallásban él, a mámorvallásban, aki szájával van a világhoz kötve, akinek van bora, annak nincs mitől rettegnie. Akinek személyes haverja Dionüszosz lüsziosz, a Megváltó Boristen, annak nincs félnivalója. Se stilisztától, se kommunistától.

Aki pedig nem fél semmitől, az az angyalok énekszava és virágesője közepette a berényi éjszakában tovább építheti a magyar gasztrozófia alapját. Értekezhet az ízek ízéről, mely a napon érlelt női comb belső részén terem. Megkülönböztetheti a múzsai bornépeket a barbár pálinkanépektől - akár még úgy is, hogy az a történelmi tényekkel köszönő viszonyban sincs, hisz' nem remeg ő a historikusoktól sem. Beszélhet sík és hegyi, szőke és sötét, hím és női, logikus és misztikus, drámai és parázna borról. Dicsérheti a tűzbort, leköpheti a novabort, az ördög borát. Elárulhatja miért erotikusabb az ivás az evésnél, miért cseppfolyós csók a bor. Elkészítheti egy nagy magyar borkatalógus vázlatát, a kecskemétitől a csopakin át a szentgyörgyhegyiig. Megalkothatja a szájharmóniák összhangzattanát. Kijelölheti az alaphármast az étel, ital, dohány háromszögben. Létrehozhatja a Borágy Tanszéket, melynek első professzora lesz, s hangsúlyozhatja a szalonna, a kenyér és a zöldpaprika klasszikus érdemeit. Kitérhet kenyerekre, lángosokra, tésztákra, zöldségekre és a dohányharmóniákra is. Felrajzolhatja a térképre az ízek négy világtáját. Kijelentheti, hogy az éhség a gyomor sötétsége, az étel pedig a fény. Megmutathatja a nedvek útját: hogyan lesz a vízből bor, a borból vér. Bevezetheti olvasóját a poharak metafizikájába. Elmagyarázhatja miért nem hiányozhat nőből, borból a szakrális kurvaság.

Azt csinálhat, amit csak akar. Hamvas Béla Isten akaratából szabad ember. Jöhet a vészek kora, a vér bíbora, ő benéz a maszkok mögé. Lehetne szerény is, lenne mire. De minek? A szerénység elég alacsony formája a gyávaságnak. Tudja ő nagyon jól mit csinál: "Nemcsak célom, hanem becsvágyam is, hogy (...) az alapot minden jövendő borfilozófia számára megvessem. Mint ahogy Kant minden elkövetkezendő filozófia döntő gondolatait mondja ki, amelyeket el lehet fogadni, vagy amelyekkel szembe lehet szállni, de megkerülni és el nem hangzottnak tekinteni többé sohasem, úgy én is (...) a bor metafizikájának egyetemes érvényű és időtálló  eszméit kívánom leírni."

Azért némi szerénység mégis vegyül ebbe a vallomásba. Hiszen Béla nem csak a bor filozófiáját írta meg, de a magyar gasztronómia metafizikájának alapjait is lefektette. Csakis azért sikerülhetett ez neki, mert úgy tudott írni, mint Szókratész. Félelem és túlzás nélkül.

A továbbiakról most csupán annyit: Hamvas huszonhárom és fél évvel a berényi nyár után még csinált egy gargantuai vaskos tréfát. A gyilkos és puritán ateisták nagy ünnepére, november 7.-ére időzítette halinapját. Úgy halt meg, ahogyan élt.

Levélcíme: a Megváltó Boristen Pincéje, Hetedik Mennyország.
 
Cserna-Szabó András: Vita Illuminativa 
(forrás itt)

2012. október 9., kedd

rica-rica kukorica... mártás


…mert ha az ember ábrándozik, akkor már képzeljen valami érdemlegeset…

(Lucy Maud Montgomery: Annie otthonra talál)




Vasárnap készült ez a kukoricamártás a húslevesben főtt pulykanyakhoz. Mindenképpen mártást akartam főzni hozzá (mert szeretjük nagyon a főtt húst mártással), és mostanában spórolósabb lettem. Mivel előző nap vettem 2 cső kukoricát, gondoltam nem költök külön kaporra vagy spenótra vagy sóskára most, így avanzsált e finom csemege mártássá. Semmi extra, de finom volt a hús mellé.
Apropó, spórolás. Már az utóbbi hónapokban is észrevettem, hogy minden jóval drágább lett. Úgyhogy mostanában sokkal jobban odafigyelek arra, mit veszek, mennyit veszek, és hogy semmi, de tényleg semmi ne menjen a kukába. Két hónapja van egy fix havi koszt- és cigarettapénzkeretem, abból igyekszem kijönni. Ez erősen ösztönző, mert tényleg be kell osztani minden forintot. Ennek ellenére eddig kijöttem a pénzemből, sőt, kifejezetten élvezem a kihívást. Kezd olyan Avonlea-s hangulatom lenni... Tudjátok, mint amilyen a Zöldmanzádos házban volt Marillánál. Dolgos hétköznapok, spórolás, de finomságok a kamrában és az asztalon. Megbecsülni mindent, ami van. És ha kevés van, ahogy Anne (szigorúan e-vel!) mindig mondogatta: akkor legalább tág tere nyílik a képzeletnek! :)

"-Az öt harmincas vonat már meg is érkezett, és fél órával ezelőtt el is ment – jelentette ki a szapora beszédű vasutas. – De itthagytak magának egy utast, egy kislányt. Odakint ül, a zsindelyeken. Kértem, hogy üljön be a hölgyek számára fenntartott váróterembe, de komolyan közölte velem, hogy szívesebben várna kint. „Itt tágabb tere nyílik a képzeletnek”, mondta. Szerintem nem mindennapi eset."

:) De nem ám... Úgyhogy itthon, nálunk a Rőtmanzardban (mert tetőtérben lakunk mi is) most én is spórolok, és ügyeskedem, mint Marilla és Anne.

"A főzésben nincs igazán tere a képzeletnek. Az ember kénytelen szabályokhoz tartani magát. Amikor legutóbb tortát sütöttem, kifelejtettem belőle a lisztet. Éppen kettőnkről találtam ki egy gyönyörű mesét. Azt képzeltem, hogy te súlyosan megbetegszel himlőben, és amikor mindenki elhagy, én bátran odalépek a betegágyadhoz, és addig ápollak, amíg fel nem gyógyulsz, de akkor meg én kapom meg a himlőt, és bele is halok, és eltemetnek a temetői ezüstnyárfák alá, és te egy rózsatövet ültetsz a síromra, és a könnyeiddel öntözöd, és soha, de soha nem felejted el ifjú napjaid barátját, aki érted áldozta az életét. Olyan szívszorító volt, Diana, hogy csak úgy ömlöttek a könnyek a szememből, amíg a tésztát kevertem. De a lisztet kifelejtettem, és a torta gyászosan sikerült."

No igen, van ilyen velem is... De nem ma, ma citromtortát sütöttem maradék tojásfehérjéből és nagyon jól sikerült. Liszt is volt benne. :))
Visszatérve a spórolásra. Egyrészt elteszek mindent, amit csak lehet. A spájzom kész kincsestár: tele finom lekvárokkal, házi savanyúsággal, erős pistával és hasonlókkal.
Amikor nagy leárazás van valami sokszorhasználatosból: olajból, lisztből, satöbbiből, abból bekészletezek. Így legtöbbször csak a friss hozzávalókat kell megvennem, mert minden más van itthon.
Ha húslevest főzök, ahhoz első nap mindig valamilyen mártást készítek a húshoz. Ha nagyon sokra sikerül a húsleves, akkor harmadnap átalakítom valamilyen más levessé, vagy rizottót főzök vele.
Itthon sütöm a kenyeret, és mióta így van, nem nagyon gyűlik a morzsának való. Mert azt is gyűjtöm, szárítom, darálom. A krumpliléből mindig levesalap lesz (ugyanolyan ízletes, mint egy jó húsleves, kiváltható vele a leveskocka), vagy kenyeret dagasztok vele. Sosem dobom ki.
Sokszor készül őszi-téli-tavaszi időszakban valamilyen gazdagabb leves, s utána egy egyszerű diós vagy mákos vagy darás tészta, vagy bukta vagy aranykaluska vagy nudli, valamilyen egyszerű kevert tészta, palacsintafélék és társai.
Egyre több zöldséges ragut főzök, mert abba sokkal kevesebb hús kell, mintha frissensülteket készítenék. A rizseshúsfélék is újabban népszerűek nálam, pl. a rizses hús, a jambalaya. Valamint a rakott ételek is spórolósak.
Ti hogyan spóroltok? Minden trükk és praktika érdekel. :)




Hozzávalók 4 főre:
4 cső kukorica,
4 dkg vaj,
2 evőkanál olaj,
2 púposabb evőkanál liszt,
só,
kb. 1 teáskanál cukor (ízlés és kukoricaédesség függvényében),
2-3 dl kukoricafőzőlé,
2 dl tejszín vagy 3 dl tej,
1 csokor petrezselyemzöld (kaporral is finom),
kis csokor friss menta (szárítottal is jó).

A kukoricákat megfőztem csövestül (így jobb íze van és a főzővize is jobb ízű), majd késsel levágtam a szemeket. Készítettem egy besamel mártást vajból, olajból, lisztből, fölengedtem körülbelül 3 dl kukoricafőzővízzel és tejszínnel, sóztam, cukroztam, frissen aprított petrezselyemmel és mentával fűszereztem. Annyi főzővízzel higítsuk (+ tejjel vagy tejszínnel), amennyivel olyan normále mártás sűrűsége lesz.
Főt húshoz tálaljuk. Bármilyen husihoz illik, és természetesen kukoricakonzervből is készíthető vagy fagyasztott kukoricából is.
Vegáknak is ajánlom sült krumplihoz, főtt tojással például.

2012. szeptember 11., kedd

Sűrű mediterrán tésztaleves Rachel Allentől


Az éberség nem ugyanaz, mint a gondolkodás. Túl van a gondolkodáson, bár használja a gondolkodást, tisztelve annak értékét és erejét. Az éberség sokkal inkább olyan, mint egy edény, amely képes tartalmazni a gondolkodásunkat, és segít bennünket abban, hogy gondolatokként lássuk és ismerjük a gondolatainkat, ahelyett hogy valóságként látnánk őket, és a fogságukba esnénk. A gondolkodó elme időnként igen széttöredezett lehet. Sőt, szinte mindig az. Ilyen a gondolat természete. Ugyanakkor az éberség, melyet tudatos szándékkal, nagy odafigyeléssel találunk meg minden egyes pillanatban, segíthet érzékelnünk, hogy alapvető  természetünk már e töredezettség közepette is teljes és egész. Nemcsak hogy nem korlátozza gondolkodó elménk összevisszasága, hanem az éberség az az edény, mely minden töredéket magába foglal, mint ahogy a leveses fazékban is benne van az összes apróra vágott répa, zöldbab, hagyma és a többi, és az teszi lehetővé, hogy mindez egyetlen egésszé, levessé főjön össze. Az éberség viszont mágikus edény, olyan, mint a varázsló üstje, mert úgy főzi meg a dolgokat, hogy semmit sem kell tennünk érte, még alá sem kell gyújtanunk. Maga az éberség főz, mindaddig, amíg fenntartják. Az embernek csupán hagynia kell kavarogni a tört részeket, miközben az éberségben tartja őket. Bármi bukkan fel a tudatban vagy a testben, az megy az edénybe, s a leves része lesz.

(Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy)




No és akkor még egy Rachel Allen recept, "A család kedvencei" című könyvéből, amit a T.bálint Kiadó jóvoltából forgathatok ilyen lelkesen. :) Abszolút aktuális, hiszen a paradicsomtövek még ontják finom édes gyümölcseiket. A három kipróbált recept alapján ma arra jutottam, hogy minden receptet ki fogok próbálni a könyvből. Elsőre olyan egyszerűnek tűnnek - megfőzni valóban az -, mégis a végeredmény hihetetlenül jó. Ennél a levesnél is ezt tapasztaltam. Tudtam-tudtam-csak-nem-sejtettem, hogy ilyen finom lesz. Az igazi nyárízű friss paradicsom zamata könnyűvé, pikánssá, igazán frissé teszi az ételt, a sok zöldfűszer pedig kész íz-szimfónia. A finom sajt és a bazsalikompesto pedig a crescendo.
Apropo, finom sajt. A recept parmezánt ír, de ahhoz én nem is tudok hozzájutni. Néha tudok venni grada padano-t, ami szintén parmezánféle és nagyon finom, de egyrészt ritkán kapni, másrészt nagyon drága. Az igazi parmezánról nem is beszélve. Aranyárban mérik. Viszont találtam egy hazai sajtot, ami ízében nagyon erőteljes, isteni és szerintem hasonlít a parmezánra. Úgyhogy én ezzel a sajttal helyettesítem, a neve Hortobágyi Gulya sajt. Coop boltokban lehet kapni, kilója 2000 forint, illetve múltkor akciósan 1200-ért vettem. Fantasztikus íze van, bátran ajánlom a parmezán helyettesítésére. A trappista sajt egyáltalán nem jó sem olaszos tésztaételekre, sem salátákra, sem semmi olyan ételhez, amibe egyébként parmezán kéne. Régebben is, ha nem volt itthon grada padano, akkor inkább nem tettem semmilyen sajtot olaszos ételbe, mert a trappista illúzióromboló és egyáltalán nem illik az olasz ízekhez. Főleg a manapság kapható kritikán aluli minőségű trappisták. Szóval örültem ennek a sajtnak mikor megjelent a boltokban, mert nagyon finom, aromás.



Hozzávalók 4 főre:
2 ek olívaolaj,
25 dkg chorizo karikákra vágva (spanyol pikáns pirospaprikás kolbász, jól helyettesíthető a magyar parasztkolbásszal),
1 nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 db 400 grammos aprított paradicsomkonzerv vagy 900 gr friss paradicsom lehéhajzva és felkockázva,
900 ml csirkealaplé vagy 2 húsleveskocka,
2 ek aprított zöldfűszer ( az én levesemben zsálya, kakukkfű és petrezselyem van),
1 csipet cukor (el is hagyható a paradicsom édességének függvényében),
25 dkg száraztészta (valamilyen kisebb formájú: orzo, fusilli, az enyémben copfocska van),
15 dkg spenót.
A tálaláshoz:
frissen reszelt parmezán (az enyémben Hortobágyi Gulya sajt van),
kis tálka bazsalikompesto

Még egy dolgot én lecseréltem, mert elfelejtettem venni. Kolbász helyett mangalicasonka került a levesembe, ezzel is tökéletes volt.
Egy nagy lábosban fölhevítjük az olajat és megpirítjuk a kockákra vágott sonkát. Majd hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát is, és a nagyon felaprított fokhagymát. Mérsékeljük a lángot és kevés sóval, borssal addig pároljuk, míg a hagyma üveges lesz és megpuhul. Hozzáadjuk a lehéjazott és felkockázott paradicsomokat és felöntjük az alaplével. Vagy vízzel és forráskor teszünk bele 2 leveskockát. Még borsozzuk, esetleg sózzuk ha szükséges, és a felaprított zöldfűszereket is hozzáadjuk a leveshez. Hagyjuk körülbelül negyed óráig forrdogálni, hogy összeálljanak az ízek.


Közben elkészíthetjük a pesto-t. Én mozsárban csináltam, mert nem kell belőle nagy adag. Nem klasszikus pestot készítettem, mert erre mifelénk a fenyőmag is nehezen beszerezhető, de nem is hiányzott a végeredmény ízét érezve. Tehát 6-7 szál friss bazsalikomról lecsipkedtem a leveleket, késsel kissé összevágtam, aztán a mozsárban csipet sóval és kevés olívaolajjal és egy egészen leheletnyi fokhagymadarabkával pépesre zúztam. Végül még körülbelül 3 evőkanálnyi olívaolajat öntöttem rá és azzal is jól elkevertem.
Amikor már elég ideig forrt a leves, beletettem a tésztát is, és annak puhulásáig főztem. Mikor már puha volt a tészta is, a nagyobb darabokra vágott spenótleveleket is beletettem, épp csak annyi időre, hogy összeessenek. Jó sűrű, tartalmas, a szokásos magyar levesekétől jóval sűrűbb leves. Igazából mi már erre azt mondjuk: egytálétel. Könnyű, ugyanakkor gazdag hozzávalókban, ízben is. Ha túl sűrű lenne - mert a tészta nagyon magába tudja szívni a folyadékot -, természetesen higíthatjuk plusz alaplével még kissé a levest. De alapvetően sűrűnek kell lennie. Csak legyen azért valamennyi leve is, hiszen leves.
Tálaláskor reszelt sajtot és a bazsalikompestot is kínáljuk hozzá.
A leves húsféle nélkül is nagyon telt, ezért vegáknak is ajánlom, nagyon finom, nyárízű leves. 


2012. szeptember 8., szombat

Rachel Allen teljes kiőrlésű magos kenyere

 
 
   Van egy régi buddhista történet arról, hogyan cselekedjünk élet-halál helyzetekben.
Egy férfit tigris üldözött a dzsungelben. Gyorsabban futnak az embernél, és előszeretettel fogyasztják is azokat. Ez a tigris, a férfi balszerencséjére, igen éhes volt.
Már majdnem utolérte a férfit, de ekkor meglátott egy kutat az út mentén. Kétségbeesettségében afelé lendült. Már túljutott a holtponton, mikor meglátta, hogy mekkorát hibázott. A kút kiszáradt, és az alján jól láthatóan egy hatalmas fekete kígyó tekergőzött.
Ösztönösen kinyújtotta kezét a kút fala irányába, ahol még meg tudott kapaszkodni egy kiálló gyökérben, megállítva zuhanását. Mire feleszmélt emberünk, a kígyó már támadásba lendült; testét teljesen kinyújtva próbálta megharapni a lábát, de hajszál híján nem sikerült elérnie. Felnézve látta, hogy a tigris gyökérbe kapaszkodó keze után kapkod a mancsával, de épp hogy nem tudta elérni. Szörnyű helyzetét elemezgette, mikor észrevett két egeret, egy fehéret és egy feketét, amint kibújnak egy apró lyukból, hogy a gyökeret kezdjék rágcsálni.
Ahogy a tigris nyújtózkodott, hogy elérje áldozatát, hátsó lábai megzörgettek egy vékony fát, aminek egy ága a kút fölé hajolt, s rajta egy méhkas függött. Méz kezdett csurogni a kútba. A férfi kinyújtotta nyelvét, és megízlelte. „Mmmm! Ez aztán finom!” gondolta magában elmosolyodva.
   Az eredeti elbeszélés szerint a történet itt véget ér. Éppen ettől lesz olyan életszerű. Az életnek, mint azoknak a fránya szappanoperáknak, sosincs lezárt befejezése. Az élet állandóan teljesedik ki.
Mindemellett gyakran van úgy életünkben, mintha egy éhes tigris és egy nagy fekete kígyó közé szorultunk volna; halál és valami még rosszabb közé, minden nappallal és éjszakával (a két egér) egyre kevesebb és kevesebb kapaszkodóval. Még ilyen szörnyű helyzetekben is, valahonnan csorog egy kis méz! Ha bölcsek vagyunk, kinyújtjuk a nyelvünket és megízleljük azt a mézet. Miért ne? Amikor nincs mit tenni, ne csinálj semmit, és élvezd kicsit az élet mézét.
Mint mondtam, hagyományosan itt véget ér a történet. Én azonban hallgatóságomnak általában elmondom az igazi befejezést is, hogy kihangsúlyozzam a lényeget. Íme hát:
   Ahogy a férfi élvezte a mézet, az egerek egyre csócsálták a gyökeret, a nagy fekete kígyó mind magasabbra nyújtózott, és a tigris egyre mélyebbre nyúlt, már majdnem elérve a fickó kezét. De a tigris elszámította magát. Belebukfencezett a kútba, lezuhant a férfi mellett, halálra zúzva magát és a kígyót is a kút alján…
Hát, végülis lehetséges! És váratlan dolgok gyakran történnek. Ilyen az életünk. Szóval, miért ne élveznénk a méz ízét még a leginkább kilátástalan helyzetekben is? A jövő bizonytalan. Sose tudhatjuk biztosan, mi következik.
(Ajan Brahm - bodhibuilding blog)


Íme a második próba Rachel Allen szakácskönyvéből. Tegnap elfogyott a kenyerem, így ma délelőtt mindjárt meg is sütöttem ezt a magos kenyeret. Ezt sokan ismerhetitek, mert a tévés műsorában is elkészítette.
Tapasztalat: ennél jobb teljes kiőrlésű, magos kenyeret még nem ettem, sütöttem. Azt kenyérsütögető háziasszonytársaim tudják, hogy teljes kiőrlésű lisztből nem egyszerű könnyű, laza, nem szalonnás, nem tömörgyönyör kenyeret sütni. Ebben a receptben minimális a fehérliszt aránya, mégis csodálatosan lyukacsos, repülősen könnyed, ráadásul a héja isteni ropogós, a belseje meg nagyon puha. Ami még plussz erénye: egy kezdő is tökéletesen elkészítheti, olyan is, aki eddig nem sütött kenyeret, mert nem kell dagasztani sem, csak kikeverni - vagyis nagyon egyszerű, gyors, és mégis garantált a siker. Fantasztikus kenyér, innentől rendszeresen fogom sütni. Csekély változtatást hajtottam csak végre: 1 csapott mokkáskanálnyi köménymagot mozsárban összetörtem és ezzel még fűszereztem a kenyeret. Isteni íze lett tőle - nem érződik ki, csak megerősíti a magok és a tönkölybúza finom harmóniáját. Megsütöttem köménymag nélkül is, szerény véleményem szerint messze nincs olyan finom, mint köménymaggal. Elveszi a magok kesernyés ízét, valamint igen jó ízt ad a kenyérnek. Csak köményesen sütöm ezentúl. Illetve zabpehely helyett zablisztet tettem bele, mert a molykommandó lecsapott a zabpelyhes zacskóra és ki is végezte...
Ennél a receptnél kicsit fölülírtam Rachelt - nem a receptet... csak ez elkészítés sorrendjét.
Amit hiányolok a könyvből, hogy nincs tartalomjegyzéke, oldalszámokkal. Nehéz visszakeresni így, melyik receptet melyik fejezetben láttam.

Hozzávalók egy 80 dkg-os kenyérhez:
200 gr teljes kiőrlésű liszt (én tönkölyt használtam),
75 gr sima liszt,
100 gr szezámmag, mák és napraforgómag keveréke (ebből két evőkanálnyit hagyjunk meg a tetejére),
50 gr zabpehely,
25 gr korpa,
1 tk só,
350-400 ml kézmeleg víz,
1 ek méz,
15 gr friss vagy 7 gr szárított élesztő,
1 ek napraforgóolaj.

A kimért 350 ml vízből 100 ml vizet átöntünk egy bögrébe és belekeverjük a mézet, majd hozzákeverjük az élesztőt is. Állni hagyjuk míg összeállítjuk a tésztát hogy felfuthasson, felhabosodhasson. (Én friss élesztőt használtam, azt jobban szeretem, gyorsabb és hatékonyabb.)
Kimérjük a hozzávalókat és egy nagy tálban összekeverjük a lisztet, magokat (kivéve, amit a kenyér tetejére szánunk), sót, zabpelyhet, korpát.
A szárazanyagokhoz hozzáöntjük a felfutott élesztős vizet és a maradék 250 ml kézmeleg vizet, az olajat és összekeverjük a tésztát egy fakanállal. A tésztának nedvesnek és lazának kell lenni, ha nem ilyen, még kb. 50 ml vizet adjunk hozzá. Ha valaki szokott nokedlit készíteni az előny, mert pont olyannak kell lennie a tésztájának, mint a nokedlitésztának.
Gyújtsuk be a sütőt és melegítsük elő 200 fokra.
Egy kenyérformát béleljünk ki szilikonos sütőpapírral és öntsük bele a tésztát, a tetejét szórjuk meg a félretett magokkal. Fedjük le konyharuhával és hagyjuk kelni addig, míg följön a forma pereméig. (Ez körülbelül 10-15 perc.)
Tegyük sütőbe és 1 órán át süssük. Akkor készült el, ha kivesszük a kenyeret a formából, és megkopogtatjuk az alját - ha kongó hangot ad, akkor jó, ha nem, süssük még 10-12 percig.


Én 180 fokon sütöttem 1 óráig és tökéletesen átsült, sőt szép vastag héja is lett - ami nagyon ropogós is maradt, egyáltalán nem puhult be hűléskor sem. Tényleg nagyon jó kenyér.
A formája azért ilyen kis absztrakt, mert csak egy kisebb pástétomformám volt itthon, és ki akart kelni belőle a kenyérke. Azóta beszereztem egy rendes kenyérformát is, abba pontosan jó ez az adag.

A könyv a T.bálint Könyvkiadónál jelent meg.

2012. szeptember 7., péntek

Fahéj



Ez itt a reklám helye...:) Megjelent az új Fahéj magazin. Gasztronómia. Design. Gasztodesign.

Benne a padlizsános manti receptemmel. :)

2012. szeptember 6., csütörtök

Rachel Allen családi kedvenceiből: kardamomos-tejfölös sütemény



Nem akartam még föltenni ezt a bejegyzést, de Kata barátnőm ma este nálam járt dumcsizni és megkínáltam ezzel a sütivel. Annyira ízlett neki hogy kikönyörögte, tegyem fel már a receptet, mert holnap estére meg szeretné sütni. Engedtem a szelíd erőnek, meg tényleg isteni a sütemény. :)
Ami egyébként Rachel Allen: A család kedvencei című nemrég magyarul is megjelent szakácskönyvéből való.

Hozzávalók egy 20-22 cm-es tortaformához:
A süteményhez:
1 tojás,
200 ml tejföl (ebből 1 evőkanálnyit tegyünk félre a mázhoz),
175 gr kristálycukor,
225 gr sima liszt átszitálva,
1/2 teáskanál szódabikarbóna,
1 csipet só,
1 teáskanál frissen őrölt kardamom mag.
A mázhoz:
125 gr porcukor átszitálva
1 evőkanál tejföl.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tortaformának az oldalát kivajazzuk, majd lisztezzük. Vágunk egy, a forma méretének megfelelő kört sütőpapírból és kibéleljük vele a forma alját.
A tojást egy nagy tálban felverjük (nem kell robotgéppel, csak habverővel), hozzákeverjük a tejfölt, a sót, a porított kardamommagot és a kristálycukrot is. Majd kimérjük a lisztet, elkeverjük a szódabikarbónával és belekeverjük a folyékony anyagokba. Nem szabad túlzottan kikeverni, csak épp hogy, lazán összevegyíteni. Azért nagy csomók ne maradjanak benne. A formába öntjük a tésztát, és 25-35 percig sütjük. A sütési idő nekem csak 25 perc volt, mert a süti 20 centis tortaformához van megadva, az enyém viszont 22-es, így kicsit laposabb lett, hamarabb átsült. Végezzünk tűpróbát a sütés végefelé, ha szárazon jön ki a tű a sütiből, elkészült. Hagyjuk 10 percig pihenni, mielőtt levesszük a forma oldalát, illetve az alját és a sütőpapírt róla.
Keverjük ki a mázat, vonjuk be vele a süti tetejét. Nekem kicsit púpos lett a süteményem, így első körben hamar lecsorgott róla a máz. Ezért érdemes peremes tálra vagy tálcára tenni. Hagytam kissé szikkadni úgy 10 percig, aztán ami lefolyt, visszakanalaztam a sütire. És ezt még egyszer, így már szépen rajta is maradt az összes cukormáz. Végül tegyük tortatálra, s ebből kínáljuk.




 

Mennyei. Azt hittem, nagyon sok lesz bele a kardamom, mert elég erős fűszer. De a tejföl valahogy megszelidíti, úgyhogy valóban kell bele ennyi. Olyan különleges így sütiben ez a csodás mag, igazán ünnepivé varázsolódik ez az egyszerű, olcsó kis sütemény.
Párom ahogy kóstolta, már "magyarosította" is a sütit, mert azt mondta, hogy nagyon el tudja képzelni a cukormáz helyett szirupsűrűségűre alakított sárgabaracklekvárral megcsorgatva. Igaza van. Legközelebb így készül, mert nem utoljára sütöttem. :)

Kardamommag: körülbelül 1 cm hosszú, száraz kis tokok. Ezeket fel kell törni, és a belül található kis fekete magokat kell megtörni a mozsárban. A héj nem használható.

2012. március 7., szerda

Tésztavarázs a fazékban

.

Nohát. Engem is elért a tésztavarázslat. :) Konkrétan egy csodás szakácskönyvről van szó: írója Michael Roux, több Michelin csillagos séf, aki - csillagok ide vagy oda - több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a házi tésztakészítés terén.


Könyve megtöri a mítoszt, miszerint tésztát készíteni bonyolult és nehéz dolog. Leírásait követve még egy kezdő keze alól is fantasztikus tésztaköltemények kerülhetnek ki. Műve hiánypótló a szakácskönyvek nem kis garmadájában, mert a házitészta valamiért mostohagyermeke lett nem csak az éttermek, de a hétköznapi konyhák világának is. Michael Roux rendkívül inspiráló: aki kézbe veszi a Tésztavarázst, nem egykönnyen teszi le ezt a szép kiadványt.
A könyvben fejezetekre tagolódnak a különféle tésztákból készült finomságok.  Pizza, linzer, leveles tészta, égetett tészta, filotészta, pástétomtészta. S mindezen receptek szép fotókkal vannak illusztrálva, követhetően leírva, modern ízkombinációkkal, nagyon ötletesen megkreálva. E könyv gazdagon kínálja a finom tésztaételeket, mindent megtalálunk benne, mi szemnek s szájnak ingere - sósan és édesen is. Alapmű.

A könyv a T. bálint Kiadó gondozásában jelent meg. Szavazhattok is a könyvre, a Libri Aranykönyv játékában vesz részt. A Libri értékes nyereményeket is kisorsol a szavazók között.

 
Néhány szép fotó a könyvből.

2011. november 24., csütörtök

Főzd magad!

.

Ma megérkezett hozzám Dolce Vita új szakácskönyve, a Főzd magad! Épp ablakpucolás-dekorálás-nagytakarítás közben vagyok mer' vasárnap már advent ugye, de muszáj írnom róla. A legfrappánsabban és legegyszerűbben ennyit tudok mondani: szerelem első látásra. :)




Csodálatos fotók, tömör, de tökéletes receptleírások - mint ahogy ezt már Dolce Vitától megszoktuk. De kézben tartani, lapozni, belefeledkezni egészen más, mint a monitor képernyőjén látni. Ott is nagyon szeretem, de a könyv azért más. Alapreceptek. Épp ezért önmagukban is tökéletesek, emellett roppant mód inspirálóak. Nem bonyolult kreálmányok, hanem természetes és szeretnivaló alaptételek. Hamvas Béla jutott eszembe, a rántott levesről írt gondolataiban ő ezt nálam sokkal jobban meg tudta fogalmazni:
"...származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. ...
...  normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. ... Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; ... Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. ... Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. ...  Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott."




Hát ez a könyv ilyen. Van asszony - elég ritka -, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van. Vrábel Krisztina számomra ilyen asszony. S a könyve mindezt híven tükrözi is. Ha elolvasod, lapozgatod, főzöl magad, az élet kedvességéről mindent megtudhatsz. :)
 

2011. október 24., hétfő

River Cottage Veg Every Day

.

Ritkán ajánlok szakácskönyvet. Mert nem vagyok nagy gyűjtőjük, már csak azért sem, mert elég kevés az igazán jó, inspiráló, egyedi darab. Hugh Fearnley-Whittingstallt mindig is nagyon szerettem, anno föl is vettük az összes sorozatát. Már többször végignéztem, hihetetlen energia, lelkesedés, ötletesség és humor jellemzi ezt a füstös nagyvárosból kinőtt vadvirágot.



És most írt egy szakácskönyvet, amit nagyon-nagyon remélem, lefordítanak és itthon is megjelentetnek. Mert végre újra én is vega lettem. Tudom, már többször belefogtam, de most úgy tűnik, tényleg sikerült visszatérnem a növényevéshez. (Anno 2 évig voltam növényevő.) Egy nyári grillpartin ettem utoljára húst. Remélem, most már így is maradok. A családnak persze megfőzök bármit, csak én nem eszem belőle. A legutóbbi hétvégére főtt, füstölt csülköt készítettem - nekik. :) Én mást ettem. És hogy miért választom ismét a növényevést? Mert nagyon szeretem az állatokat. És a nagyüzemi állattenyésztés tárggyá degradálja őket, hihetetlen mértékű szenvedésben élnek, míg meg nem halnak. Pedig érző lények... Nem akarok hozzájárulni a szenvedéseikhez, és ez a legkevesebb, amit megtehetek értük. A test fenntartható növényi táplálékkal is, sőt.
Tehát nagyon várom Magyarországra is a könyvet - ha nem is fordítják le, remélem itthon is kapható lesz, mert biztos vagyok benne, hogy nagyszerű könyv. 
Itt olvasható egy rövid riport a könyv kapcsán Hughval. Ahogy elnézem, nem öregedett, hanem fiatalodott, és jópár kilóval könnyebb is lett. Igazán jót tesz neki is a növényevés. :)





.

2011. október 12., szerda

A szilvágyi erdő kincse

 .

  A mogyorón és a mandulán kívül a hajdani nonna egész kis Édent telepített ide. Ami megmaradt belőle: háromféle szilva (a Santa Rosa-szilvát a helybeliek coscia di monacának hívják, vagyis "apácacomb"-nak), füge, alma, sárgabarack, egy félig elszáradt cseresznyefa és többféle körte. Az éppen érő apró, zöldes-piros körte édes és ropogós. A göcsörtös almafák valószínűleg menthetetlenek. Jó lenne tudni, milyen fajtájúak. Apró termésük olyan csúnyácska, mint a gyümölcsök a rovarirtó-reklámokban a termék használata előtt. A fák többsége "önkéntes", annyira fiatal, hogy nem lehetett még itt, mikor a háznak még voltak lakói, és véletlenszerűnek tűnik a helyük is. Az egyik teraszon egymás mellett sorakozik tíz szilvafa, négy pedig közvetlenül alattuk - nyilvánvaló, hogy a lehullott gyümölcs magjából sarjadt az a négy.
  Biztos vagyok benne, hogy a hajdani nonna édesköményt is szedett, hogy megszárítsa sárga virágát és a szárát tűzre dobja a sülő hús alá. Szőlőtőkéket szabadítunk ki a teraszok szélén az elvadult bozót szorításából. Az életrevalóbbak hosszú kacsokat növesztenek most is. Most jövünk rá, hogy annak idején az egész birtok egyetlen méretes szőlőskert volt.
  A nonna által használt legfontosabb alapanyag minden bizonnyal az olívaolaj volt. Fával fűtött tűzhelyében elégett a tengernyi lemetszett gally; belemárthatta az olívaolajba a kenyérszeleteket, mielőtt megpirította őket; bőségesen locsolhatott zöld olívaolajat a levesekbe és a szószokba is. Vászonzsákokban füstölhette a bogyókat telente. Valószínű, hogy a szappant is olívaolajból és a tűzhely hamujából készítette. Férje (vagy bérese) heteket tölthetett az olajfák gondozásával. A régiek szerint az olajfákat úgy kell megmetszeni, hogy a nagyobb ágak között át tudjon repülni egy madár anélkül, hogy szárnyával hozzáérjen a levelekhez. A hajdani gazdának pontosan tudnia kellett azt is, hogy mikor kell szüretelni. Ha a leszedett bogyók nedvesek, penészedésnek indulhatnak, mielőtt az olajsajtolóba kerülnek. A "nyers", fogyasztásra szánt bogyókból pedig ki kell áztatni a kesernyés glikozidot - lúgban vagy sós lében. A praktikus szempontokon kívül számos ősi babona is meghatározza, mikor kell ültetni és szüretelni. Különösen a Hold állása számít. Vergilius is feljegyezte a földművesek hiedelmeit: "Ültess a telihold utáni hetedik napon, az ötödiken semmiképp; éjszaka kaszálj, amikor a harmat meglágyítja a gabona szárát". Attól tartok, Ed orra esne a sötétben.
  Olajfáink közül némelyik göcsörtös, girbegurba vén fa. Sok fiatal fa is van, ezek a tönkrement, öreg törzsek körül sarjadtak ki. Az elhanyagolt, elvadult olajfákat fel kell ébresztenünk. Minden egyes törzset ki kell szabadítanunk a szömörce, a rekettye, a gaz szorításából, aztán meg kell őket metszeni és meg kell trágyázni a földjüket. A teraszokat meg kell tisztítani, föl kell szántani.
  Milton azt írja valahol az Elveszett Paradicsomban, hogy (a galamb) "olajágat hozott, a béke jelét". A Noé bárkájára visszatérő galamb jól választott, az olajfák valóban békét, nyugalmat árasztanak, talán időtlenségüknek köszönhetően. Ezek a fák itt vannak, itt lesznek. És itt voltak. Hogy mi vagyunk itt, vagy valaki más, vagy senki, nekik mindegy, rendületlenül billegnek leveleik, rendületlenül törekszenek a nap felé.
  Egyszer nyáron egy barátommal Mallorcán kirándultunk Soller fölött. Széles teraszokon hatalmas olajfák álltak kilométereken át, közöttük gyalogoltunk. A dombtetőn kőkunyhókat találtunk, ahol a csőszök tanyáztak. Bár eltévedtünk és egy bikával is találkoztunk, egész nap nagy békesség volt a szívünkben a hatalmas, öreg fák között. Ugyanaz a béke szállja meg a szívem, amikor ezen a néhány holdnyi kacskaringós teraszon sétálgatok. Noha emberkéz alkotta a teraszokat, a föld művelésének ez a módja kifejezetten természetesnek tűnik. Az írás egyik legkorábbi típusa, a busztrofedon felváltva rója a sorokat balról jobbra és jobbról balra. Valószínűleg hatékonyabb, gyorsabb így olvasni is. A szó görög tövek összetétele, amelyek jelentése: "úgy fordulni, ahogy az ökör szánt". Ilyenek a mi teraszaink is: amikor az ekét húzó ökör U-alakban megfordul, egy szinttel feljebb találja magát, és már megy is a másik irányba.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)





A hétvégén, az esős-borongós idő elől Toscanába repültem. Már sokadszor olvasom újra Frances Mayes könyvét. Imádom ahogy írni tud. Magával ragad, elvarázsol, egy másik világba repít, egy olyanba, amiről érdemes álmodozni... A varázslathoz a húgom is hozzájárult most, mert hozott göröghonból igazi házi olívaolajat nekem. :) Úgyhogy nemzetközi lettem, kiterjesztettem az otthon határait jó szélesre: belefér Olaszország is, Görögország is, és a zalai erdők fenséges szépsége és gazdagsága is.
Tegnap beszélgettem a gombás bácsival az emeleten. Mindig rengeteg féle áruja van, most azonban neki is csak szárított vargányája és fekete tölcsérgombája volt. (Remélem, pénteken már lesz friss is, a kiadós eső után végre!) Az öreg ismeri a szilvágyi erdő minden zegét-zugát. Tőle vásárolják fel a multik is a szárított gombákat. Én is tőle veszem a szárított vargányát, mert csúcsminőségben készíti. Amikor kinyitottam a zacskót itthon, az egész lakást pillanatokon belül belengte az erős, jellegzetes, isteni vargányaillat.

Így hát ez egy koprodukciós étel lett: görög olívaolaj, Frances Mayes olasz porcini-szósz receptje és az utolérhetetlen zalai vargánya alkotja.




Porcini*-szósz 
  Amikor kapható, a friss porcini pompás eledel. Akkor a legfinomabb, ha egyszerűen megkenjük olívaolajjal és megsütjük: olyan, mint egy steak, egyébként gyakran együtt tálalják vele. Szezonon kívül a szárított porcini is remek. Noha kissé drága, elég egy kevés is belőle. Öntsük le ezzel a szósszal a polentát, keverjük rizottóba, vagy szolgáljuk fel tésztával.
  Másfél csésze melegvízben áztassunk körülbelül fél óráig 5-6 dkg szárított porcinit. Vágjunk apró darabokra öt gerezd fokhagymát, és finoman dinszteljük meg 2 evőkanál olívaolajban. Adjunk hozzá 1 evőkanál apróra vágott kakukkfüvet meg rozmaringot, 1 csésze paradicsomszószt, sót, borsot. A gomba levét szűrjük át gézen, majd öntsük bele a paradicsomos keverékbe. Vágjuk fel a gombát és tegyük a szószba, majd kis lángon főzzük, amíg be nem sűrűsödik (körülbelül 20 percig). Polentához** 6 személynek elegendő, tésztához 4 személynek.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)

(* porcini = vargánya, ** polenta = puliszka, kukoricakása)
Friss spagettit készítettem hozzá, mert nem vagyok nagy barátságban a puliszkával. És bár a legtöbb olaszos tésztát sajt nélkül szeretem, nekem ehhez az ételhez kifejezetten ízlett és kellett a sajt. Friss házi kecskesajtot reszeltem rá, szintén a piacról való, isteni finom házi csoda. Ha friss vargányával készítenénk, akkor azt az elején süssük "zsírjára" a fokhagymával együtt, ezután tegyük csak hozzá a paradicsomot, fűszereket. Amúgy Frances Mayesnek igaza van, natúran, olívaolajon megsütve a legfinomabb a friss vargánya.
És még volt finom kerti paradicsomom is a szószhoz, de már ez a vége sajnos... Ha konzervvel készítjük, és kissé savanykásnak ítéljük a szószt, egy kevés cukrot nyugodtan tegyünk bele, kiegyensúlyozandó az ízeket. És ó, majd elfelejtettem. Egy pohár jóféle száraz vörösbor is dukál hozzá - így kerek az élet. Étel. :)




Álmaim megvalósítása már elkezdődött. Vettem a bolhán egy antik öntöttvas falikutat, réz csappal, amely sárkányfejet formáz. Már csak a kertet kell megtalálnom hozzá... :)

2011. június 20., hétfő

Ribizliöntetes paradicsomsaláta



Vagy az emlékeidből, vagy inspirációból élsz. Ez a két lehetőséged van.

(Joe Vitale, Dr. Ihaleaka Hew Len: Hoponopono)




Kutakodom a ribizlizselé felhasználásának ügyében, mert egy egész hadsereg egy évi táplálásához elegendő mennyiséget főztem be...  Szóval. Lehet enni vajas pirítóssal. Lehet keverni joghurttal és akkor lesz belőle itóka vagy fagyi vagy leves vagy desszert. Lehet sütikbe használni. Lehet vízzel vagy tejszínnel vagy joghurttal higítva húsokhoz (vadhoz és marhához) mártásként adni. Lehet barbeque pácokba tenni grillezésnél. És lehet használni salátaöntetben is. A Casa Moro szakácskönyv számomra kifogyhatatlan inspirációs forrás. Találtam benne egy gránátalmaszirupos paradicsomsalátát, amit átvarázsoltam ribizlisre. Egy kis adagot készítettem, mer'hátha nem ízlik (bár Casa Moro-s receptben még nem csalódtam).
Hát az egyszerű tökmagolajos-olívás kedvenc paradicsomsalátám mellé született még egy kedvenc.

Hozzávalók az öntethez:

2 (kisebb) gerezd fokhagyma,
2 evőkanál ribizlilekvár (zselé),
2-3 evőkanál víz,
só,
frissen tekert bors,
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg (vagy fahéj aki szereti),
4-6 evőkanál extraszűz olívaolaj.
A salátába:
paradicsom,
mandula,
petrezselyemlevelek.

Egy tálkába reszeljük-zúzzuk a fokhagymát, hozzáadjuk a ribizlizselét, annyi kevés vizet, ami olyan olaj sűrűségűre higítja, majd jól szétkeverjük. Adunk hozzá apránként olívaolajat, mindig jól elkeverve az öntetben. Végül sózzuk, borsozzuk, kevés szegfűszeggel ízesítjük.


Egy tálba paradicsomot szelünk, petrezselyemleveleket tépkedünk, s durvára vágott mandulát is teszünk hozzá. Meglocsoljuk az öntettel, finoman átkeverjük. Vagy azonnal, vagy kevés pihentetés után elfogyasztjuk.
Így önmagában is annyira fenséges, hogy rozspirítóssal önálló fogás is lehet. Nyáridényben grillezett sötétebb húsok mellé csodás köret. Ha egészen apróra kockázzuk a paradicsomot benne, akkor pedig egzotikus salsaként tálalható grillezett finomságok mellé. (Ez esetben apróra vágott csilit is tennék bele, elbírja.)

Tipp: a ribizliöntet úgy is készíthető (ha nem tettünk el télire és csak a salátára való mennyiség kell belőle), hogy egyszerűen villával összetörjük a ribizlit, szitán átpaszírozzuk, kissé édesítjük és készen is van.
.

2011. február 1., kedd

Répakönyv

.

A tegnapi Zalai Hírlapban jelent meg egy cikk.
Végre valaki írt egy szakácskönyvet a kerekrépáról! :) Talán az ország más vidékein is elkezdik majd termeszteni és fogyasztani. Mer' nagyon finom és egészséges! És olcsó.


"A Czupi Kiadó gondozásában, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület támogatásával megjelentetett kiadványból nemcsak ezt az ízletesen feldolgozható, étrendünkben mégis mellőzött növényt ismerhetjük meg, hanem - éppen ennek feloldására - félszáz, belőle elkészíthető étel receptjét is."
A cikk folytatása ITT.



Imrei Ferenc könyve nemcsak szakmai információkat, hanem kultúrtörténeti csemegéket is tartalmaz - Fotó: Horváth-Balogh Attila
Imrei Ferenc könyve nemcsak szakmai információkat, hanem kultúrtörténeti csemegéket is tartalmaz - Fotó: Horváth-Balogh Attila Zalai Hírlap

2010. december 8., szerda

Pacalperkelt - alias gahh


Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata: különös új világok fölfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása és hogy eljusson oda, ahova ember még nem merészkedett.

(Star Trek, The new generation) 



A mai ételemet Ms. Poppynak ajánlom, aki meghirdetett egy játékot: főzzünk könyvből! Nos nem tudom elfogadja-e, mert én kedvenc (enyhén fogalmaztam, mert Star Terek rajongó vagyok) sorozatomat választottam. Több okból is. Először is, mert a napokban tett a NASA bejelentést: új életformára bukkantak, méghozzá arzén alapúra egy tó mélyén, itt a Földön. Ez alapjaiban változtatja meg az űrkutatást és biológiát, hiszen olyan bolygókon is lehet élet, amelyekről eddig nem gondolták hogy alkalmas intelligens létformák kifejlődésére.
A másik okom pedig az volt, hogy a Star Trek sorozatokban rengeteg ételnév hangzik el. Különösen a Voyagerben, ahol Nelix, a talaxiai szakács mindenféle fura dolgot főz. Például csabre-kabre szószt, dzsiváliai krémtortát (ami extra hupikék és csillog), leolagyökér-levest (aminél csak igazán enyhén lehet érezni a penészízt) és Nelix főz chili con carne-t is - igaz a legénység jópár tagja a gyengélkedőn köt ki utána gyomorpanaszokkal, mert Nelix elsokallja a chilit az ételben... és amely sorozatban Janeway kapitány még egy csillagködben is kávét sejt... A sorozatban megjelenik még a híres New York-i túrótorta is, diótorta és pizza, mogyoróvajas kenyér és krumplipüré is, meg rántott csirkecomb krumplisalátával. A Deep Space Nineban pedig Sisko kapitány paprikás csirkét főz és még az is kiderül hogy csakis akkor, ha jókedve van és ünnepel... Konkrétan el is hangzik hogy ez egy magyar étel. Idősebb Siskonak pedig jólmenő étterme van New Orleansban, ahol remek kajun ételeket lehet enni és idősebb Sisko soha, de soha nem enne replikált kaját.
No de térjünk vissza az általam ma főzött ételre ami nem más, mint a pacalperkelt. És hogy jön a pacal a Star Trekhez? Hát úgy, hogy a klingonok kedvenc étele a gahh. Ami persze él és mozog és frissen jó (lárvák vagy giliszták, bár a Deep Space Nineban felsorolnak vagy 20 féle gahhot és mind máshogy mozog a szájban), de néha meg is főzik ha csatákban nem jutnak friss gahhoz a harcosok.
A klingonok harcos nép, életük a küzdelem. Nagyon erősek és bátrak és becsületesek. És nagy hangjuk van és győzelmeiket szeretik operákban és hőskölteményekben megírni...
Szóval ma ahogy ettük a pörköltet, az jutott eszembe: jé! Ez olyan mint a gahh! :)
Nézzétek el nekem. Star Trek függő vagyok. De egyszer úgyis kiírom az összes ételnevet a sorozatból! És le is főzöm! Még a bűnrossz, penészes leolagyökérlevest is. :)

És miért imádom a Star Trek sorozatokat? Mert egy olyan jövőt villant fel, ahol teljesen különböző kultúrák békésen és egymás iránti tisztelettel szépen megférnek. És mert zseniális. És mert... egyszerűen tökéletes. 

A Star Trek, the next generation c. sorozatban egyébként játszik például Woopy Goldberg is: ő Gauinen, a bölcs báros. És ugyanebben a sorozatban megjelenik a híres fizikus, Dawid Hawkins is egy pókerpartiban - önmagát alakítja. De rengeteg érdekessége van a sorozatoknak...

Ja...! És tudja valaki mi az az állapotfüggő asszociatív paradoxon? :)




Hozzávalók a pacalperkelthez (gahhoz) 4 főre:
1 kg előfőzött, tisztított pacal (gahh),
2 közepes-nagyobb fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
só,
4-5 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő zsír,
1 teáskanál erős pista,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
2 csapott evőkanál majoránna,
1 babérlevél,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 chilipaprika,
1 mokkáskanál egész köménymag,
4 cl száraz vörösbor,
frissen őrölt bors.

A pacalt hagyjuk kiengedni, aztán kissé sós vízben előfőzzük. A zacskón az áll hogy 10 percig, de ez kevés. Legalább 40 percig főzzük. Közben készítsük el a pörköltalapot: olajon vagy zsíron dinszteljük meg az apró kockákra vágott vörös és fokhagymát, majd tegyük bele a fűszereket is, aztán húzzuk félre a tűzről. Mikor kellően előfőztük a pacalt, tegyük a pörköltalapba és öntsünk rá annyi kevés vizet, amennyi éppcsak ellepi. Fedő alatt főzzük kis lángon 30 percig, majd levéve róla a fedőt nagy lángon süssük zsírjára, újra öntsük fel kevés vízzel és ezzel is jól forraljuk össze.
A pacal akkor jó, ha kellően puha és jó fűszeres. És extra csípős. Olyan mint a lecsó vagy a halászlé vagy a chili con carne: csípősség (sőt, igazán csípősnek kell lennie) nélkül semmit sem ér.
Egyszerű főtt krumplival vagy friss házikenyérrel, savanyúsággal tálaljuk.

Kapla! :) (Ez egy klingon köszöntés.)
Hosszú, eredményes életet! (Ez pedig egy vulkáni köszöntés - kéztartás is van hozzá.)


2010. december 4., szombat

Zabkása - a bajnokok reggelije

.

Karabekian Beefeater ginnel készült száraz martinit ivott egy kis citromhéjjal, tehát Bonnie azt mondta neki: Bajnokok reggelije.
– Ezt mondta akkor is, amikor kihozta az előző martinit – jegyezte meg Karabekian.
– Mindig ezt szoktam mondani, ha martinit hozok ki – mondta Bonnie.
– Nem unja? – kérdezte Karabekian. – Vagy talán ezért alapítanak városokat ilyen Isten háta mögötti helyeken az emberek… hogy újra meg újra elsüthessék ugyanazokat a vicceket, amíg csak a Halál Fényes Angyala hamuval nem tömi be a szájukat.

*

A kéztörlő mellett a csempén ceruzával írt felirat állt. így festett:
Mi az élet értelme?
Trout tollért vagy ceruzáért kotorászott a zsebében. Tudott választ erre a kérdésre. De nem talált íróeszközt, még egy használt gyufát sem. így hát megválaszolatlanul hagyta a kérdést, de megmondom, mit írt volna, ha talált volna íróeszközt. Ezt:
Hogy
a szeme,
a füle,
a lelkiismerete légy
a világmindenség Teremtőjének,
te mafla!

(Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije) 





A bajnokok reggelije. Életem első zabkásája - sosem készítettem még, talán mert nem szoktam soha reggelizni. De ez vacsoraételnek is kitűnő. A zabkása is azt hiszem egy megosztó étel és most kiderült: én a szeretők táborát gazdagítom. Nagyon finom! Zabpelyhet egyébként mindig tartok itthon, mert a magam sütötte kenyerekbe eddig is sűrűn használtam.
 
Hozzávalók 1 főre:
1 csésze* zabpehely
2,5 csésze víz vagy tej vagy víz-tej keveréke,
csipetnyi só.

(1 csésze = 1,5 dl)

A vizet vagy tejet föltesszük a tűzre, beletesszük a zabpelyhet mikor már majdnem forr, kissé sózzuk és állandó keverés mellett sűrűre főzzük. A zabkása egyébként tényleg a keveréstől lesz kása, szóval végig és nagy hévvel keverjük! :) Hamar megfő egyébként, pár perc mindösszesen az elkészítési ideje.
Ehető így sósan is vagy elkészülte után a tálkánkban megcsorgathatjuk mézzel is, megszórhatjuk fahéjjal vagy sűrű joghurtot is tehetünk a tetejére. Bármilyen aszalt vagy friss gyümölccsel fogyaszthatjuk, keverhetünk bele szotyolát, tökmagot, lenmagot, szezámmagot, mogyorót, mandulát, diót.
Remek étel, én mondom!





A zabkását egyébként porridge-nek nevezik és skót eredetű étel. Rendkívül egészséges, mert magas a rost tartalma valamint igen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban is: van benne E vitamin, magnézium, szelén, cink, vas, stb... Tökéletes tápanyagforrás, rendkívül laktató és tápláló.


    2010. május 31., hétfő

    Csicseriborsókrém a'la Sofia

    .

    Az ötödik út és a legfontosabb mind a hat tanítás közül: a szamádhi, a mély csönd. Ahhoz, hogy helyesen élhessünk a világban, legfontosabb, hogy a csöndes elme nyugodtságát megismerjük. Ahhoz, hogy tisztán lássunk, megtudjuk hogyan dönthetünk a legjobban, és hogyan tevékenykedjünk a legjobb módon, szükségünk van a csend helyének megismerésére, az elmélyült tudatra.
    Bodhidharma egy kiváló szabállyal tanította meg nekünk, hogy hogyan hozható létre ez a csendes tudat; azt mondta, engedjünk el mindent, vágjunk el minden kapcsolatot a rajtunk kívül álló dolgokkal, és a tudatunkat szabadítsuk meg minden feltételezéstől, elképzeléstől. Elvágni minden kapcsolatot a külvilággal, nem azt jelenti, hogy különüljünk el mindentől. Nem hagyhatunk magunk mögött mindent, ami fizikai, vagy külső, nem élhetünk anélkül, hogy ne legyen kapcsolatunk a világgal. Ez azt jelenti, hogy valójában probléma akkor merül fel, amikor a dolgok hatalmukba kerítenek, és elkezdünk ragaszkodni mindahhoz amit hallunk, vagy látunk. Mivel mindig ezt tesszük, nem vagyunk képesek megismerni a tudat csendjét. Mikor beleragadunk dolgokba, elveszítjük a tiszta, eredeti természetünk lényegét. Ugyanakkor tudatunkban oly sokféle gondolat űzi egymást: Ez helyes? Ez rossz? Hogy kéne tennünk? Megtehetjük ezt? Megítéljük mi a jó és mi a rossz. Mindezek folyamatosan kavarognak bennünk. Ugyanakkor pedig állandóan azt gondoljuk, hogy semmire sem kellene gondolnunk. Ez megint csak nem helyes. Ha nem volnának gondolataink, nem tudnánk semmit sem csinálni. Képesnek kell lennünk arra, hogy terveket készítsünk, és tartanunk kell magunkat a megtervezettekhez, azért hogy megtaláljuk a helyünket a világban. De a létünknek, annak, hogy élünk, az igazi lényege az, ami épp ebben a pillanatban történik, minden egyes pillanatban, minden egyes pillanatban, minden egyes pillanatban, minden egyes helyen, minden egyes helyen, minden egyes helyen. Hogy még legyenek körülötünk dolgok, hogy még legyenek gondolataink, de ugyanakkor ezeknek egyike se kössön gúzsba minket, és ne vonzódjunk hozzájuk, ez az, amit tennünk kell.





    A héten kicsit kimozdultunk itthonról - a Bakonyban jártunk. Pontosabban az északi részén, így végre megnézhettem Pannonhalmát is, Győrt is, és voltunk még egy fantasztikus helyen, amiről azelőtt sosem halottam. Pedig valami lélegzet-elállító! Majk, a térkép szerint Majkpuszta. Oroszlány mellett található, egy szép erdős részen, van mellette egy tó is. A látnivaló egy barokk kori kamanduli szerzeteskolostor, a hozzá tartrozó kertekkel és egyéb épületekkel. A templom két Szent-György vonal találkozási pontjára épült, vagyis itt egy dupla pont van, ami csillag-kereszteződést hoz létre. Ez nagyon ritka. Európában egyedül a Lourdes-i székesegyház van hasonló energetikájú ponton. Milyen érdekes, hogy a kínaiak a Szent-György vonalakat sárkány-vonalaknak nevezik. Ugyanis Oroszlány előtt van egy falu, Bakonysárkány... Sok minden jelölődik a nevekben...
    A kamanduli szerzetesek remeték voltak, minden remetének külön kis cellaháza volt, pici kerttel, falkerítéssel elválasztva. Némasági fogadalmat tettek, egy évben csak kétszer beszélhettek 3-3 napig. Idejüket imával, meditációval, elmélkedésel, kertészkedéssel, kézműves munkákkal töltötték. A cellaházaikat nagyon ritkán hagyták el. Az ételt is úgy adták be nekik, ami csak zöldségeket tartalmazott - ugyanis a remeték vegatáriánusok voltak.
    A hely hihetetlen, földöntúli nyugalmat áraszt. Kár hogy ma már nem működik a majki erdőkolostor. Ha férfi lennék, ha működne még a rend, beállnék remetének. És sosem akarnám elhagyni ezt a helyet. Teljesen elvarázsolt...
    Képeket majd később teszek fel - új gépem van és fogalmam sincs hova lettek letöltve...
    Megtaláltam! :)

    Pannonhalma:

    A templom

    A kerengő egyik ablaka


    A csodálatos könyvtár


    A majki remeteség:


    A kút alól titkos kijáratok indulnak...


    A szerzetesek és remeték közös étkezője


    A temlom, amiből sajnos szinte semmi sem maradt meg




    Fotókiállítás az egyik folyosón a lengyel kamanduliak életéből


    A portahelyiség plafonja... sajnos az illatot nem tudtam a képre komponálni


    Hazajövetelünk előtt még meglátogattuk Sofia barátnőmet is. Ő készítette nekünk ezt az isteni csicserikrémet (meg finom padlizsánkrémet, és tonhalkrémet is), aminek el is kértem a receptjét, mert nekem még sosem sikerült ilyen finomat csinálnom. Sajnos tahinihez (szezámmagkrémhez) nemigen jutok hozzá, ezért hagyományos hummuszt (arab csicseriborsókrém) nem is tudok csinálni. De ez tökéletes, mert Sofia tejszínnel helyettesítette a tahinit, így nagyon finom lágy és krémes finomság lett a végeredmény.

    Hozzávalók:
    1 doboz csicseriborsókonzerv,
    só,
    citromlé,
    1 kisebb gerezd fokhagyma,
    frissen őrölt bors,
    1 pici löttyintésnyi tejszín,
    a tetejére csilipehely és citrombors,
    extra szűz olívaolaj.

    Ha nincs konzerv csicserink, akkor áztassuk be előző nap a borsót, majd másnap főzzük meg enyhén sós vízben. Ha puha, 2 evőkanál főzőlével, 1 evőkanál tejszínnel, a lereszelt gerezd fokhagymával teljesen pépesítsük. Keverjünk hozzá még citromlevet, sót, kevés frissen őrölt borsot. Citromléből elég sokat felvesz.
    Végül egy tálban formázzuk meg, locsoljuk meg olívaolajjal, szórjuk meg csilipehellyel és frissen őrölt durva zöldborssal.
    Isteni finom - pirítóssal, paprikával, paradicsommal, újhagymával, uborkával, salátalevelekkel kínáljuk.Ha van valakinek arab citrombefőttje (sóban érlelt citrom), egy negyed citromhéjat nagyon apróra belevághat a krémbe. De akkor ne sózza külön! Sőt. A citromhéjról is távolítsa el a felesleges sok sót, mert maga a gyümölcshéj is nagyon sós.

    Sóban eltett citrom: 4-6 db vastag! héjú citromot mossunk meg alaposan dörzsis szivaccsal (csak finoman) és hosszában vágjuk négybe. A gerezdeket rakjuk egy réteg tengeri sóra (jódozatlanra, mert a jódtól megfeketedik), majd annyi sóval amennyi ellepi, hintsük meg. Megint egy réteg citromgerezd, egy réteg só, stb... Kicsit nyomkodjuk meg a végén és rázogassuk meg az üveget, hogy a só mindenhol ellepje a citromokat. Felönthetjük teljesen citromlével is, de ha megnyomkodjuk talán enged annyit, amennyi kell. Lényeg, hogy légmentesen fedje a só a citromokat. Az üveget csavaros tetővel zárjuk is le. Ne sajnáljuk a sót rá, mert átveszi az isteni citromaromát, és ha ki is fogy a citromgerezd belőle, visszamarad egy citromaromájú, nagyon finom fűszersó. Három hét alatt készül el.
    (Ugyanezt a mutatványt megcsinálhatjuk kristálycukorral is - fantasztikus lesz desszertekhez.)


    Sofiától kaptam egy isteni, csodálatos, fantasztikus szakácskönyvet. Akartam főzni belőle a blogra, de sajnos a könyvben az elején a szerzői jogok nem engedik semmilyen formában a másolást, terjesztést. Aki velem együtt rajong az arab, spanyol konyháért, vegye meg - örök darab lesz.

    A könyv címe: Casa Moro




    "1997-es megnyitása óta a londoni Moro mind népszerűbb és népszerűbb étteremmé nőtte ki magát. Amikor pedig a tulajdonos szakács-házaspár, Samuel és Samantha Clark 2001-ben kiadta első szakácskönyvét Moro - The Cookbook ("Moro - A szakácskönyv") címmel, még a korábbinál is népesebb, s immár igen lelkes közönség ismerkedhetett meg velük.

    A kötet történeti szemszögből mutatta be Spanyolország és a muszlim mediterráneum konyháját. Könyvünk, a Casa Moro, szintén ezen a területen mozog, ám hangvétele sokkal személyesebb. Sam és Samantha a mézesheteiket Spanyolországban és Marokkóban utazgatva töltötték, és ezen a háromhetes kiránduláson fedezték fel és fektették le konyhaművészetük és filozófiájuk alapelveit. E kötetben részletesen kifejtik elképzeléseiket, és elmagyarázzák, hogyan jutnak el újabb és újabb ízek, ízösszeállítások kidolgozásáig. Azt is megosztják velünk, mekkora hatást tett rájuk a mór Andalúzia szívében fekvő falucska is, ahol kis családjuk második otthonra talált.

    Az első szakácskönyv szenvedélyes, intuitív szemlélete és határozott, egyéni látásmódja a házaspár spanyolországi házáról elnevezett Casa Moro lapjain is érvényesül. A jórészt korábban nem publikált receptek elkészítése épp oly egyszerű, mint az első kötetbelieké, s az ételek is legalább olyan ízesek. A végtelenül változatos tapasvariációk és előételek mellett lassan főtt ragukkal és friss marokkói salátákkal éppúgy megismerkedhetünk, mint a befőzés fortélyaival, vagy a vadon termett növények felhasználásával. Ugyanakkor e kötet jóval több is, mint egyszerű receptgyűjtemény: szubjektív és rendkívül érzékletes beszámoló egy gasztronómiai utazásról, egy útról, ami a történelem és hagyomány évszázadain át elsősorban is nagyszerű ételekhez vezet."
    A könyv hátsó borítóján egyébként Hugh Fearnley-Whittingstall (River Cottage) ajánlását olvashatjuk.