Bejegyzések

június címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sült, töltött paradicsomok

Kép
Nyáron nagyon szeretem a sült, töltött zöldségeket. Könnyűek, ízletesek, és kitűnőek szobahőmérsékleten fogyasztva. Sőt. Úgy a legjobbak, vagyis ideális kánikula-ételek. Sütni sem kell őket hosszasan, arra a 30-40 perce be lehet gyújtani a sütőt. Érdemes többet készíteni, s aztán rájárni. Most a paradicsom került sorra, már vagy 2 hete tonnaszám eszem nyersen is, mert a zöldségesben olyan édes, mámorító nyárízű csodákat lehet kapni, hogy képtelen vagyok akár egy napot is kihagyni ebből az élvezetből. Ráadásul ablakaimban burjánzanak a zöldfűszerek is, szívem bokros, illatos kis csücskei.



Hozzávalók:
6 nagyobb paradicsom
10 dkg köles (vagy: fehér vagy barnarizs, kuszkusz, bulgur, árpagyöngy)
1,7 dl víz (rizshez, árpagyöngyhöz a súlyuk duplája kell, kuszkuszhoz, bulgurhoz ez az arány jó)
2 már fejesedő, nagyobb újhagyma zöldjével együtt
2 nagy gerezd fokhagyma
kb. 20 szem fekete olajbogyó
25 dkg feta sajt (vagy panír)
kb. 1,5 dl olívaolaj (lehet kevesebbel is sütni, mondjuk csak …

Mexikói tortillaételek

Kép
Itt a nyár, ez kétségtelen. Tegnap nagyüzemben ment a sütöm egész délelőtt, s közben 31 fok volt árnyékban - gondolhatjátok. Épp ezért, ilyenkor már lemondok a kenyérsütésről is, helyette heti rendszerességgel sütök tortillát. Serpenyőben megoldható nagyon egyszerűen és gyorsan. Az áráról nem is beszélve. Egy 8 darabos tortilla csomag 650-900 forint közötti áron kapható. Ezzel szemben házilag 40-70 forintból kihozható. A nyolc darab, nem egy. Aligmunkával.
Tortillát süthetünk búzalisztből is, kukoricalisztből is (tisztán kukoricalisztből csak Mexikóban, mert nálunk nem kapható az a kezelt liszt, amiből tisztán készíthető lenne), pontosabban búza és kukoricaliszt keverékéből is. Sokféleképpen tölthetjük, ráadásul szabadtűzön, tárcsán is kitűnően süthető.  Ezt a kis mexikói gasztroszótárt Keve Gábortól vettem át, hálás köszönetem érte, a Mindennapi gondolatmorzsák blogról. A képek a Pinterestről vannak.




A kemény tacot az USA-ban kezdték el gyártani. A tésztát félbe hajtják U formájúra…

Hotdog kicsit másképp

Kép
Ha asszonytól kérdezik, hogy mi az élet értelme ő szerinte, hát valamit fog válaszolni, mert jobbára engedelmes lények vagyunk, és oly dolgokra is felelünk, melyekről sejtjük vagy tudjuk pedig, hogy értelmetlenek. Hogy mit felel egy nő? Azt mondja például, hogy hát húsvét van most mifelénk, és ha akad liszt és akad tepsi, akkor fonott kalácsot sütünk, és akkor talán ez az élet értelme, ez a szépre, fényes barnára sütött fonott kalács. (Ancsel Éva)



Inkább csak ötletadónak teszem fel... Tegnap lángost sütöttem ebédre és maradt egy kevés a tésztájából, amit hűtőbe tettem estig. Szépen megkelt, csak nyújtani és formázni kellett, s máris tehettem sütőbe a hotdogokat. A tésztája sima lángostészta: akár ez, akár emez, mindkettő alkalmas az elkészítéséhez. Vagy ez a pizzatészta is jó, végül is egy abszolút alap kenyér-tésztáról van szó. Nyolc virslihez olyan 25-30 dkg lisztből készült kenyértészta elegendő. 
A kidolgozott tésztát hagyjuk kelni, …

Mézes-mustáros csirkecombok

Kép
Nem szóltam még a szerelemről. Szinte a végére tartogattam. A szerelmet a hollywoodi Brown Derby Étterem szakácsa találta fel 1939-ben. Nagyméretű, túlérett barackokat hársmézzel édesített, a tetejükre csokoládédarát hintett. Felhevített bíborszínű kelyhekben szolgálják fel, ahogy illik.
(Kurt Vonnegut)


A piacon a kedvenc húsboltomban szép sárga, kukoricán tartott csirkét lehet venni. Nem sül össze a felére, nem felfújt és óriási sem a melle, sem a combja, és jó íze van. Csak náluk vásárolok csirkét, és csak azóta, mióta új főnökasszony van.
Hozzávalók 2 főre:
3 egész csirkecomb (ez most farhátas)
3 teáskanál dijoni mustár
3 teáskanál magos mustár
3 teáskanál méz

1 púpos evőkanál szárított majoránna
6 nagy gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
1 dl száraz fehérbor (az enyémben most szekszárdi sauvignon blanc van)
és aki kedveli a tejfölös ételeket, annak pluszban:
1 púpos teáskanál liszt
1 dl zsíros tejföl

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A combokat…

Sárgabarack gazpacho

Kép
A boldogság nem krumpli, amit csak úgy elvetnek a földbe, és megtrágyáznak, hogy jól teremjen. A boldogság mennyei fényként sugárzik ránk a magasból. Mennyei permet, mely egy-egynyári hajnalon bearanyozza a lelket.
(Charlotte Bronte)



A gazpacho nem csak zöldségekből, hanem gyümölcsökből is készíthető. Ez most egy sárgabarackos változat, mert gyönyörű, nagyszemű, illatos csodákat leltem a piacon. Eredetileg ez a recept sárgadinnyére íródott, érdemes majd azzal is elkészíteni. 
Hozzávalók 2 főre:
0,5 kg nagyszemű, érett sárgabrack5 dkg lehéjazott mandula5 dkg fehérkenyérbél, 1 dl száraz, gyümölcsös fehérbor1 kisebb gerezd fokhagymasó3 evőkanál olívaolaj2-3 ágacska menta
A barackot és a mandulát forrásban lévő vízbe tettem fél percre, majd leöblítettem és mindkettőről eltávolítottam a héjakat. A kenyérnek levágtam a héjrészeit. A fokhagymát szeletekre vágtam, a barackot daraboltam és minden ment a turmixgépbe. Alaposan pürésítettem, kóstoltam. Ha valami hiányzik, lehet pótolni. Ha…

The kitchen table

Kép
The world begins at a kitchen table. No matter what, we must eat to live. The gifts of earth are brought and prepared, set on the table so it has been since creation, and it will go on. We chase chickens or dogs away from it. Babies teethe at the corners. They scrape their knees under it. It is here that children are given instructions on what it means to be human. We make men at it, we make women. At this table we gossip, recall enemies and the ghosts of lovers. Our dreams drink coffee with us as they put their arms around our children. They laugh with us at our poor falling-down selves and as we put ourselves back together once again at the table. This table has been a house in the rain, an umbrella in the sun. Wars have begun and ended at this table. It is a place to hide in the shadow of terror. A place to celebrate the terrible victory. We have given birth on this table, and have prepared our parents for burial here. At this table we sing with joy, with sorrow. We pray of suffer…

Körözöttes pogácsa

Kép
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.

Lao-ce


Készítettem múlt hét végén körözöttet házi kecsketúróból, de nem fogyott el. Úgyhogy ez ismét egy maradékhasznosítós recept. A körözöttben egyébként volt zsírdús tejföl is, egy kevés vaj is, így jó krémes-habos volt. A fűszerezése só, őrölt kömény, pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma és újhagyma volt. Ez került most a pogácsatésztába, ami ugyan nem hamuban sült, de azért pogácsa. :)

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
35 dkg kész körözött,
2 púpos evőkanál zsírdús sűrű tejföl,
6 dkg olvasztott vaj,
2,5 dkg élesztő,
1 dl langyos víz,
1 mokkáskanál kristálycukor.
A tetejére:
1 tojás,
reszelt sajt (20 dkg körülbelül)

Az élesztőt a langyos, cukros vízben felfuttattam, majd egy nagy kelesztőtálban a többi hozzávalóhoz hozzáadva tésztát gyúrtam, amit letakarva hagytam duplájára kelni. Lisztezett deszkán kinyújtottam, megkentem a felvert tojással, megszórtam a …

Csokoládés eperturmix (smoothie)

Kép
Devo farmi le ossa, ahogy az olaszok mondják.
„Magamnak kell megteremtenem a csontjaimat.”

Elizabeth Gilbert


A csodálatos eper... ♡ ♡ ♡ Ilyenkor szezonban igyekszem minden nap valamilyen formában fogyasztani belőle. Sikerült nagyon olcsón vennem egy kilót, mert nem első osztályú volt - viszont nagy szemű, édes és alighibás. "Hammbekapni" tökéletes. A képen egy csokoládés, csilis eperturmix divatos nevén smoothie, ami szerintem csak urizálás és különben is leírhatatlan és kiejthetetlen látható. Na hát keresem rá a szavakat, de nem lelem. No nem az angol nyelvtudásom hiánya miatt, mert konyhanyelven szó szerint már nagyon jól beszélek... Azt hittem, a csoki majd elnyomja, de nem, csak teltebbé, erőteljesebbé tette. Minden íz tökéletesen érezhető. Ha az alaparányokat megtartom, lehet ízesíteni akár csilivel (ahogy most én is tettem), akár rózsavízzel, mentával vagy bazsalikommal, vaníliával vagy gyömbérrel, fahéjjal vagy kinek mi jut épp eszébe. :)

Hozzávalók 1/2 liter turmixho…

Málnaecet

Kép
A lelkesedés ihlettel teli izgalom, motiváció, és egy csipetnyi kreativitás.

(Bo Bennett)



Csak egy egyszerű ötlet.
Imádom a gyümölcsöket. Főleg a júniusi pirosakat: epret, málnát, meggyet, ribizlit. És nagyon szeretem a salátákat is. És úgy jártam, hogy minden extrább ecetem elfogyott. Gondoltam, készítek házilag. Azt hiszem, ez az "SK" ecet működik még sárgadinnyével is, birssel is, szilvával is, no és sárgabarackkal is.

35 dkg málnát villával összetörtem, felöntöttem fél liter 10%-os ecettel, adtam hozzá 5 teáskanál kristálycukrot. Hagyom állni 2 hetet, majd leszűröm. Már most 2 nap után is nagyon málnás íze-illata van...
Szerintem így is jó lesz, de be is lehet kissé forralni is, hogy sűrűbb legyen. Akkor azonban érdemes kóstolni, és ha nagyon elvesztené a savanyúságát, plussz kevés ecetet hozzáadni a forralás után.
Vagy ha nem forraljuk, és túl ecetesnek érezzük, lehet vízzel kissé higítani is. A cukor mennyisége is lehet ízlés szerinti, de mézet is használhatunk.
Ha úgy…

Cukkiniből finomat - derelyét

Kép
Az a balga hit, hogy az állatokkal szemben való viselkedésünknek nincs erkölcsi jelentősége - vagy hogy ennek az erkölcsi felfogásnak nyelvén szóljunk: az állatokkal szemben nincsenek kötelességeink -, felháborító durvaság és barbárság.

(Arthur Schopenhauer)






Bajban vagyok, mert nem mértem semmit... inkább csak ötletadónak teszem fel, mert nagyon finom volt. Egy kisebb cukkinit meggrilleztem, jó füstösre. Két újhagymát egy kis zöld szárrésszel együtt megfuttattam vajon 2 kis kockákra vágott fokhagymával együtt. Robotgépbe tettem mindezt és hozzáadtam két kicsi megfőzött burgonyát is. Fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, szárított bazsalikommal és kevés őrölt fahéjjal. Megdaráltam. Körülbelül 25 dkg lisztből 2 tojással, pici vízzel tésztát gyúrtam. Pogácsaszaggatóval derelyéket készítettem a töltelékből és tésztából. Egy olasz dobozos paradicsomkonzervet daraboltam, sóztam, kicsit cukroztam és összeforraltam. Vajra szedtem a derelyéket, meglocsoltam a paradicsomszósszal és ízlet…

Barna csiperke mozzarellával

Kép
Hazatérni... tudnom kellett volna, hogy sohasem lehet visszatérni. Már nem az vagyok, aki egykor voltam, ezért semmi sem olyan, amilyen volt.
(Michael Ende)






Igen finomra sikeredett, egyszerű töltött gomba.

Hozzávalók 2 főre:
6 nagy (tenyérnyi) tölteni való csiperke,
60 dkg újburgonya,
1 zacskós mozarella vagy 15 dkg (nálunk a piacon lehet kapni kimérve minimozzarellát),
5 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
1/2 csokor petrezselyem,
10-12 zsályalevél,
só, frissen őrölt bors,
2 nagy paradicsom,
2 szál újhagyma zöldjével együtt,
2 gerezd fokhagyma,
3 cl száraz rozé bor (vagy fehérbor).

A burgonyát megtisztítottam és félbe vágtam, majd sós vízben megfőztem, leszűrtem, a vaj felével óvatosan elkevertem.
A gombákat megmostam, a szárukat kitörtem. Egy kislábosban a vaj és olívaolaj felén megfuttattam az apróra vágott újhagymát, fokhagymát és a szintén apró kockákra vágott gombaszárakat. Sóztam, borsoztam és pár levél apróra vágott zsályával és a petrezselyemzöldde…

Meggyes galette

Kép
Mosolyuktól felragyogott a konyha, ez a mágikus hely, ahol az asszonyok megosztják egymással a fájdalmaikat, a szerelmi pletykákat és persze a receptjeiket.

(F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve - Rejtélyek, vágyak, receptek)



A galette szerintem a franciák egyik nagy találmánya. Zseniálisan egyszerű, ugyanakkor végtelenül variálható. Még az olyan sütni nem tudó (sem szerető) lényeknek is csettintésre sikerül, mint nekem... Van már egy recept a blogon, az egy sós változat. Ez pedig édes, Lilla oldalán találtam. Egy Nigella recept, bár valójában nem követtem. Csak annyiban, hogy kukoricaliszt is került a tésztába, amitől nagyon jó íze lett és finom ropogósra sült. Egy biztos. Nigellának abban igaza van, hogy ezzel a sütivel házi istennőkké válhatunk. Könnyedén és gyorsan.
Ez egy kicsit arab beütésű galette lett. Mert a rózsavíz ebből sem maradhatott ki... egyszerűen imádom. Az illatát. Az ízét. És a meggyhez is fantasztikusan illik, akárcsak az eperhez. A kardamomomról nem is beszélve…

Édes paradicsomdzsem

Kép
A paradoxonhoz ragaszkodni nem olyasmi, amire egyik pillanatról a másikra képesek vagyunk. Ezért javasolt, hogy egész életünkben edzzünk bizonytalansággal, kétértelműséggel, a biztonság hiányával. A középen létezés felkészít rá, hogy félelem nélkül várjuk az ismeretlent. A köztes állapot, ahol pillanatról-pillanatra az elengedést gyakoroljuk, tökéletes edzőterep. Nem igazán számít, hogy ez inspirál vagy kellemetlenül érint minket. Ezt egyszerűen nem lehet jól csinálni. Ezért nagyon fontos az együttérzés, no meg a bátorság. Erőt adnak ahhoz, hogy őszinték legyünk magunkkal, hol vagyunk, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy úton vagyunk, átalakulásban, hogy az egyetlen idő a most, és a jövő tökéletesen megjósolhatatlan és nyitott.

(Pema Chödrön: Közelíts a félelemhez!)



Édes kis semmiség... arab paradicsomdzsem, vagyis tulajdonképpen a ketchup egy változata. Panírt készítettem vacsira (most fokhagymával, sóval, friss bazsalikomlevelekkel és kapribogyóval), s remekül kiegészítette ez a finom és…

Mediterrán "paprikás krumpli"

Kép
Délután néha a háztető
velünk szemben
olyan furcsa színű lesz.
Süt a nap
és az ég se kékebb, mint máskor,
de a tető nem vörös,
nem barna,
nem is lila,
hanem messzeség-színű.
Ki kellene repülni az ablakon.
Át, oda, messze.

(Ingrid Stöstrand: Délután néha)



Az újkrumpli mesésen finom csemege. Padparadsa barátnőm készítette nemrégiben ezt a finomságot, s én rá is feledkeztem, hogy milyen isteni lehet. Aztán ma nem jutottam gépközelbe délelőtt, így mentem a saját fejem után... amennyire emlékeztem... Persze hogy más lett, de így is nagyon jó... legközelebb megcsinálom az eredetit is, mert igazán variálható a recept. Köszönet érte, felvettem az állandó repertoárba.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg kisebb szemű újkrumpli,
30 dkg vöröshagyma (mehet bele újhagyma is ilyenkor szárral együtt),
4 nagy gerezd fokhagyma,
rengeteg olívaolaj (kb. 1-1,5 dl),
só,
köménymag,
szurokfű (oregano),
bazsalikom (szárított is lehet de frissel jobb),
petrezselyemzöld,
1/2 dl száraz fehérbor,
olajbogyó (amennyit gondolunk…

Rózsa és eper és... mennyország

Kép
Gazdag vagy, rajtad ruha hull a ruhára,
Tested se más - : csupa fény.
S ott lüktet mégis e sok ruha sok tagadása
Egyetlen szirmod dús levelén.

(R. M. Rilke)



Ha van a mennyországnak íze, akkor az ilyen... Eper és rózsa. És elállt a szavam...

Hozzávalók egy nagy adaghoz:
1 liter natúr joghurt,
0,5 kg eper,
ízlés szerint porcukor (kb. 20-25 dkg),
csipet só,
2-3 cl eperpálinka ha van (ebben alma van, az semleges),
4 evőkanál rózsavíz.

Az epret megtisztítottam, daraboltam. Megszórtam a cukorral, sóval és hozzáöntöttem a pálinkát, rózsavizet is. A pálinka azért kell, mert így nem fagy egy tömbbé a joghurt. Villával még alaposan összetörtem, kevergettem, míg a cukor eloldódott és hagytam állni egy órát. (A gyümölcsöt ne hagyjuk túl nagy darabokban, mert az valóban jegessé fagy, ezért jobb ha kisebb darabokban kerül a fagylaltba szerintem.)
Végül elkevertem a joghurttal. Kóstoljuk meg a végén, mert lehet még ízesíteni, ha valami hiányzik. (Cukor, só, rózsavíz.)
Tegyük fagyasztóba. Fagylaltkén…

Borsópüré

Kép
Minden földi nő potenciális hősnő. Főszereplője saját élettörténetének, annak az utazásnak, amely a születésével kezdődik, és egész élete folyamán tart. Amint járja a maga útját, bizonyára találkozik szenvedéssel, magánnyal, bizonytalansággal, sebeket kap, és korlátok, akadályok keresztezik szándékait. Megtalálhatja az élete értelmét, kiérlelheti személyiségét, megélheti a szerelmet, vagy a kegyelem állapotát, és bölcsességre tehet szert.
   Az ember lényét, emberségét döntései, a bizalomra és a szeretetre való képessége formálja, az, hogy önnön tapasztalataiból épül, és vállalja mindazt, amire elkötelezte magát.

(Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők)



Már régóta terveztem megkóstolni, ma sorra került. Máskor is fog szerepelni az étlapon, nagyon finom... Sokmindenhez illik, akár köretként, akár plusz íz- és textúraélményként.

Hozzávalók 3-4 főre:
0,5 kg kifejtett cukorborsó,
5 dkg vaj,
ha még szükséges: só, frissen őrölt bors,
1 nagy gerezd fokhagyma,
1 kisebb csokor petrezsel…

A jóisten uzsonnája

Kép
Június a piros hónap. Mint ahogy a május a zöld és az augusztus az aranysárga. Júniusban nyílik a pipacs. Piros Pünkösd, amikor a Szent Szellem a földön piros lángnyelv alakjában megjelenik. A piros gyümölcs hónapja, cseresznye, meggy, eper, málna, ribizke. És amin nem lehet eléggé csodálkozni, ez nem a sóvár és megvadultl piros. E gyümölcsökben semmi kihívó nincs, ellenkezőleg, valamennyi csupa nevetés. Derült és gyermekpiros ez, az év első termésének színe.




Júniusban kell enni. Az ember körülbelül fél kiló teljesen érett eperre számítson tizenkét-tizenöt deka porcukrot. Az általános vélemény, hogy a gyümölcsöt és a cukrot legjobb rétegesen elhelyezni és az epret kicsit megtörni, csak azért, mert így bővebb levet ereszt. Mikor ez elkészült, két deci tejfölt kell ráönteni. A mennyiség lehet valamivel több vagy kevesebb, ízlés szerint. A túlzástól tartókodni kell. Sokan a tejszínt részesítik előnyben, de ezek az emberek az étel lényegét félreértik. A június nem az átható …

Rántott karfiol

Kép
Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni. (Henry van Dyke)



Ma vettem egy fej karfiolt, eszméletlenül olcsó most. És szeretem a rántott karfiolt. De csak a jól elkészítettet, mert el is lehet rontani ezt az egyszerű ételt is. Akkor finom, ha a bundája nagyon ropogós - hiszen maga a karfiol finom puha benne, lágy és krémes. Az ellentétek pediglen vonzzák egymást. :) Mi-mennyit ne várjatok, csak azt tudom elmondani, hogyan csinálom. A karfiolt előfőzöm sós vízben, de nem túl puhára, hiszen a sülés közben még fog puhulni és ha túlfőzzük, be sem lehet panírozni, mert annyira lággyá tud válni hogy szétesik. Tehát előfőzöm, és aztán egy szűrőkanállal leszűröm, és egyből jó hideg vizet folyatok rá addig, míg a karfiol teljesen ki nem hűl. A panír nem liszt-tojás-zsemlemorzsa, hanem liszt- lisztvízkeményítő-zsemlemorzsa. Tehát készítek egy keveréket tojás helyett lisztből, kevés étkezési k…

Csak beköszönök...

Kép
Hát mostanság nem nagyon főzök ebben a kánikulában... Újdonságokat meg még kevésbé.
A repertoár friss gyümölcs, párolt zöldségek és újkrumpli, esetleg egy jó kis lájtos főzelék, hideg levesek, lesütött hús újhagymával, paradicsommal, kovászos ubival vagy gyrosként laposkenyérbe téve vegyes salátával, joghurtos öntetekkel; hideg töltött dagadó, sokhagymás lesütött máj, padlizsánkrém, sült feta, hummusz, falafel, kovásztalan laposkenyerek (tortilla, roti, csapati, stb...), hideg tészta- és rizssaláták és hasonlók. No azért ma főzök egy nagy fazék nagyanyám féle szabolcsi paradicsomos nyári töltött káposztát édeskáposztából, azt lehet melegíteni 2-3 napig majd.


Piacoztam ma is. És találkoztam két sráccal, akik jó dolgokat árulnak. Házhoz is szállítanak az egész országban, meg a piacon is megtalálhatók vasárnaponként. A honlapjuk: www.csaladellato.hu.
Van náluk hidegen sajtolt napraforgó-, dió-, tökmag-, szezámmag-, mandula-, stb... olaj, van tényleg adalékanyagmentes parajdi só, gyümölc…

Szezámsó

Kép
A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós.
- És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sóta forrásvízbe.
A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető.
- A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét.

(Daniel Gottlieb)


Tegnap vacsira hummuszt készítettem, házi készítésű tahinivel. Egy keveset kivettem a megpirított szezámmagból és készítettem belőle szezámsót, vagyis gomashio-t.

"A só az egyik legerősebb jang, a szezám pedig jin minőség, így keverékükben az ener…