Joghurtos, kapros salátakrémleves

Van egy perc, amikor gutaütötten áll a délután. Még a bogarak titkos, rejtett, parányi mozgása is megszűnik abban a pillanatban; megtorpan a munkálkodó természet; a teremtés a káosz szélén tántorog, az asszonyok pedig egy csepp nyállal a szájuk szélén felülnek az ágyban, az arcukra virágot hímzett a párna, fuldokolnak a hőségtől és a bosszúságtól; és ezt gondolják: „Még mindig szerda van Macondóban.” És akkor ismét lekuporodnak a sarokba, egybefonnak álmot és valót, és hallgatólagos szövetségként továbbszövik a suttogást, mintha a falu minden asszonya egy hatalmas vászonlepedőt szőne közös erővel.

(G. G. Márquez)

Morzsás sült salátát akartam ma készíteni, de mivel igazi kerti salátát vettem, itthon derült ki, hogy bizony alaposan átnézendő. Így nem tudtam egyben hagyni a szívét, úgyhogy leves lett belőle. Meg amúgy is volt egy nagy csokor kaprom is, amit el kellett már használni. Végül is, krémlevest bármiből lehet főzni, nem igaz? 😊

Hozzávalók 4 főre:

2 kisebb fejes saláta

1,8 l víz (ennek egy része nálam ma krumpli főzőlé volt, de dobhattok bele egy zöldségleves-kockát nyugodtan alaplé gyanánt)

6 gerezd fokhagyma

3 szál újhagyma zölddel együtt

1 nagy csokor friss kapor

só

frissen őrölt bors

2 tojás sárgája

2 dl natúr joghurt (plusz egy kevés a díszítéshez)

1 púpos evőkanál liszt

1 teáskanál kristálycukor

1 teáskanál fehérborecet

(feltétnek: pirított kenyérkockák, vagy szalonnapörc vagy fürjtojás, vagy sajt, olívaolaj, stb...)

Föltettem a vizet forrni, közben a salátát alaposan megmostam, és nagyobb kockákra vágtam. Mikor már gyöngyözött az alaplé, beletettem a salátadarabokat, a darabolt újhagymát, fokhagymát is, kaprot is, és sóztam, borsoztam, hagytam főni 10 percig, aztán turmixoltam. Visszatettem a tűzre és kikevertem a habarást: a tojások sárgáját elkevertem a joghurttal, majd a liszttel is csomómentesre. (A tojás sárgája azért ajánlott a habarásba, mert így nem csapódik ki a levesben a joghurt. És sűríti is, krémesíti is.)

A levest levettem a tűzről, és egy merőkanálnyit a habarással jól elkevertem, majd hozzáadtam a leveshez, és szintén alaposan elkevertem. Már nem tettem vissza a tűzre, csak ízesítettem kevés cukorral, ecettel. (Ha visszatesszük és felforr, megfő benne a tojás, és az nem szép és nem krémes habarás fog eredményezni.)

Bármilyen feltéttel tálalható, díszíthetjük plusz joghurttal, olívaolajjal. Mi önmagában ettük, tökéletes volt így is. Hidegen is kitűnő leves. (Ha eredetileg is hideg levesnek szánnám, akkor nem tennék lisztet bele, csak a tojássárgákkal elkevert joghurttal sűríteném.)

Ropogós gofri

   Képzelj el egy vak teknőst, amely világnyi méretű óceán mélyén bolyong. Felette úszik egy fagyűrű, amelyet a hullámok ide-oda lökdösnek. A teknős minden száz évben egyszer feljön a felszínre. A buddhisták azt mondják, hogy emberi lénynek születni még sokkal nehezebb, mint hogy az a teknősbéka a felszínre emelkedve véletlenül a fejével beletaláljon a fagyűrűbe. S még azok között is, akiknek emberi születés az osztályrésze, kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy kapcsolatba kerüljenek a tanításokkal, olyan kevesen, mint „csillagok a nappali égbolton”.

   A fájdalom, szenvedés, veszteség, az állandó frusztráció valóságos és meghatározó célt szolgálnak: azt, hogy felébresszenek bennünket. Saját cselekedeteink sötét, szűk ketrecébe vagyunk zárva, s azt hisszük, hogy ez a világmindenség. Csak nagyon kevesen gondolkodnak el azon, hogy esetleg lehetséges a valóságnak egy másik dimenziója is.

   A meditálás fokozatosan megtisztítja a közönséges tudatot, lemezteleníti és elsöpri szokásait és látomásait, hogy a megfelelő pillanatban felismerhessük, hogy kik is vagyunk valójában. A meditáció az, ami hazaviszi a tudatunkat. 

(Szögyal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról)

Most volt nálunk mangalica és pálinka fesztivál, és az egyik barátosném is sütött beugrósként gofrit a sokadalomban. Elő is vettem a spájz mélyéről a készülékemet.

A házi gofri sosem lesz olyan, mint amit piacokon, vásárokon árulnak, egyrészt mert tojásporból, tejporral készül, másrészt amiben sütik, az sem a háztartási verziójú sütő, harmadrészt a gofri ízében a gyerekkori emlékek édessége is benne van: valaha ez a finomság valóban különlegességnek számított, és kivárni, beleharapni maga volt a mennyország. De azért lehet hasonlóra készíteni, ha jó a receptünk. Azért sem került fel eddig a blogra, mert a ropogósat szeretem, és eddig sajnos amiket kipróbáltam recepteket, egyik sem volt olyan, amilyenre vágytam. Ez finom. Kívül ropogós, belül puha. Viszont azonnal fogyasztandó, mert kihűlés után ez is bepuhul. A receptet itt találtam, köszönetem. A mennyiséget harmadoltam, mert a harmadából is 5 darab nagy gofri sült ki. 

Hozzávalók 5 darab csillag alakú gofrihoz:
16 dkg liszt
1 csapott teáskanál sütőpor
1 tojás
3 púposkás evőkanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
vanília (cukor, por vagy esszencia, kinek mi van készleten)
2 dl víz
0,6 dl olaj

A tojás sárgáját, fehérjét külön-külön tálba tesszük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, sóval. A sárgáját habosodásig keverjük a cukorral, aztán hozzákeverjük a vizet, olajat is, végül a lisztet is. A fehérjét habbá verjük és a kész masszához keverjük finoman. 

A felmelegített sütőt ecsettel kissé megolajozzuk és egy kisebb evőkanálnyi masszát teszünk rá. Összecsukjuk és közepes hőfokon készre sütjük olyan 3-4 perc alatt. Ne süssük magas hőfokon, mert akkor sem lesz ropogós. 

Finom csokiöntettel & tejszínhabbal, vagy karamellszósszal & tejszínhabbal, vagy lemon curddel & tejszínhabbal, vagy pl. eperöntettel & tejszínhabbal is.

(A lentebbi ostyareceptről jutott eszembe, hogy lehet hogy érdemes lenne kipróbálni ezt a receptet csak tojásfehérjével. Lehet hogy az lenne az igazán igazi, ropogós változat. Egyet habbá vernék, egyet pedig simán belekevernék a tésztába. No legközelebb úgy sütöm, egy próbát megér.)

Sósra is készíthető a tészta - izgalmas kísérletekre adhat módot, ha kilépünk az édes kategóriából. A gofrisütőben süthetünk ostyalapokat is, amit fagyi mellé kínálhatunk.

P.s.: Azt tudtátok hogy már a IX-X. században is létezett a gofri? Vagyis a waffle.

Bodzás rétes & baklava

Egy tavalyi recept, és kár lenne, ha a feledés homályába veszne. Merthogy közeleg a bodzaszezon. :)

Hozzávalók 3 rúdhoz:

• 12 réteslap
• 5-10 dkg olvasztott vaj
• 9 dkg búzadara
• 6 dl tej
• 2 tojás
• 15 dkg kristálycukor
• vanília (vagy rúdból vagy esszencia)
• csipet só
• 6 tányér bodzavirág

a sziruphoz:

• 15 dkg cukor
• 2 dl víz
• 1 citrom leve
• 3 tányér bodzavirág

Először elkészítettem a szirupot. A cukrot a vízzel és citrom levével sziruppá főztem, aztán félretettem hűlni, s mikor már épp csak langyos volt, belekevertem a levágott bodzavirágokat is.

A búzadarát elkevertem kevés tejben, hozzáadtam a felvert tojásokat is, a cukrot is, és mikor sima volt, felöntöttem a maradék tejjel is. Beletettem 3 tányér bodzának az ollóval levágott virágait is. Lassú tűzön főzni kezdtem, és mikor besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Ne főzzük túl és nagy lángon, és ne forraljuk fel, mert nem rántottát szeretnénk készíteni. Félretettem hűlni, de előbb még a maradék 3 tányér bodzáról is levágtam a virágokat és a krémbe kevertem.

Begyújtottam a sütőt.

A réteslapokat egyenként megkentem olvasztott vajjal. Egy rúdhoz 4 lapot használtam. Mikor a 4 lap egymáson volt, az egyik oldalára csíkban tettem a krémből, a széleken hagytam 2-2 cm-nyi üres helyet. Ezt ráhajtottam a töltelékre, majd feltekertem rúdba. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire tettem. A másik 2 rúddal is így jártam el. Végül mindhárom rúd tetejét is megkentem az olvasztott vajjal. Sütőbe tettem olyan 170 fokra, és 15-20 perc alatt készre sütöttem.

Mikor kissé kihűlt, ferdén felszeltem, és a tányérokon megcsorgattam a sziruppal. Díszítésként még szórtam rá bodzavirágot.

Egészen, nagyonnagyon bodzás. :)

Készíthetitek baklavaként is ugyanezzel a töltelékkel, de akkor én megszórnám hántolt, durvára vágott mandulával is a rétegeket.

Tárkonyos gombócleves sonakfőzőlével

Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.

                                                                     (William Shakespeare)

Ugye nem öntöttétek el a sonka főzőlevét? Mert a világ legjobb alapleve. Bármilyen levest vagy mártást készíthetünk vele, nem csak a töltött káposztának ad kitűnő ízt. Én most egy gombóclevest csináltam belőle, mert gyönyörű a friss tárkony és lestyán is az ablakomban, és még medvehagyma is volt itthon. Úgyhogy ez egy igazi tavaszifűszeres káposztaleves.

Hozzávalók 6 főre:
1 kis szál fehérrépa
1 közepes szál sárgarépa
1/2 teniszlabdányi zeller
1/4 karalábé
1 kis fej káposztának a fele (olyan 40-50 dkg)
2 liter sonkafőzőlé+víz
4-5 szál friss tárkony (vagy 1 evőkanálnyi szárított)
4-5 lestyánlevél
8-10 szem egészbors
2 dl tejszín
a gombócokhoz:
1/2 csirkemell (35-45 dkg)
1 egész tojás 1 evőkanál vízzel higítva és felverve
8 dkg rizs
1 kisebb fej vöröshagymának a negyede
1 beáztatott zsemle
1 púpos evőkanál liszt (lehet rizsliszt is)
4-5 nagy levél medvehagyma
só
1 csapott teáskanál pirospaprika

A rizst bő vízben előfőzzük nem túl puhára, leszűrjük, hagyjuk a szűrőkanálban felhasználásig. A zöldségeket megtisztítjuk, és kicsi darabokra vágjuk. A sonkalében feltesszük főni őket annyi vízzel, amennyi oldja a sonkalé sósságát, mert az ugye mindig egy kicsit sós. Beletesszük a laskára vágott káposztát is, és az aprított zöldfűszereket, borsot is. Közben elkészítjük a gombócokat: a zsemlét beáztatjuk, a csirkemellet apró kockákra vágjuk, majd a késsel még tovább aprítjuk, ahogy a zöldfűszereket szokás. Egy tálba tesszük, hozzáadjuk a vízzel kissé higított tojást, a kinyomkodott zsemlét, az előfőzött rizst, a szálakra vágott medvehagymát, az apró kockákra vágott vöröshagymát, sót, pirospaprikát, lisztet. Összedolgozzuk, és mikor már puhák a zöldségek a levesben (ami hamar bekövetkezik, olyan 20 perc fővés elég is nekik), vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából és beleengedjük őket a pötyörgő levesbe. (A gombócok nyers állaga viszonylag lágy legyen, mert ha túl sok lisztet teszünk hozzá, kemények lesznek a gombócok. Tehát olyan éppencsak-formázható állag legyen.) Hagyjuk főni őket olyan 5 percig, végül a tejszínt is a leveshez öntjük. S már tálalhatjuk is. A végén az ízeket lehet kissé fokozni egy csipet cukorral, teáskanálka enyhe ecettel vagy citromlével.

Tipp: ebben a levesben a tejszínt kiválthatjuk paradicsomlével is. Akkor nem kell a sonkaléhez víz, hanem olyan 7-8 dl paradicsomlét adjunk hozzá. Természetesen ha túl sűrű lenne a leves, vízzel vagy még sonkalével, paradicsomlével beállítható a jó sűrűje-leve arány.

Másik tippem, hogy húsgombócok helyett ilyen gombócokkal is készíthetjük, ekkor a sonkafőzőlét a krumpli főzőlevével higítjuk, amit nem sózunk. (Hanem csak majd a főzőléből kivett főtt és áttört burgonyát sózzuk csak a nudlitésztában.) Ehhez a fajta gombócos káposztaleveshez a tejszín illik. 

Kardamomos csokiszalámi

Az előbb a konyhában nyilván a sok borstól volt olyan borsos hangulatban - gondolta. - Ha egyszer majd hercegnő leszek - tűnődött, s elszomorodott, mert kevés reménye volt ahhoz, hogy valaha is hercegnő legyen -, akkor sohase lesz bors a konyhámban. Jó a leves anélkül is! Lehet, hogy az emberek csak a borstól olyan mérgesek - fűzte tovább gondolatait, és nagyon örvendett annak, hogy valami új igazságot fedezett föl. - Az ecettől lesznek savanyúak, a kinintől keserűek és a törökméztől édesek. Bárcsak köztudomásúvá válna mindez, akkor legalább a felnőttek nem lennének olyan szűkmarkúak a cukor osztogatásában.

(Lewis Caroll: Alice csodaországban)

Asszem ki fogtok nevetni, mert az aprósüti nálunk karácsonytól átívelően eltart húsvétig... Elteszem a jó kis fémdobozomba, és aztán annak rendje és módja szerint el is feledem. De mivel semmit sem szeretek kidobni, újrahasznosítottam. Volt az a hagyományos kis virág alakú vajas kekszem, ami fügelekvárral volt összeragasztva, durvára vágott sok dióval a tetején. És volt jó bőven tojásfehérjemázba forgatott mézes puszedlim is.

A csokiszalámiban az a jó, hogy nem csak bolti kekszet lehet belerejteni, hanem mindenféle már megszáradt aprósüteményt is. (Egyébként tortaalapnak is fel szoktam használni a megszáradt régi aprósütiket.) Valamint az is, hogy korlátlan ideig eláll. Majd jelentkezem idén karácsonykor, mivé varázsoltam át a húsvéti csokiszalámit. 😀

A recept a Street Kitchené, amit ez úton is nagyon köszönök. Annyival módosítottam, hogy nem tettem még hozzá plusz cukrot, mert a sütik már elég édesek voltak - de ha keserűcsokival csináljátok, akkor kell bele egy kevés - és 4 zöld kardamomnak a mozsárban porrá tört magjaival fűszereztem. Került még bele pisztácia, mandula, mogyoró és mazsola a keksz mellé. Isteni. Fentebb viccöltem, ez nem fogja megérni az idei fenyőünnepet, az tuti.

Hozzávalók 4 db 20 cm-es rúdhoz:
35 dkg keksz
40 dkg csokoládé
25 dkg vaj
15 dkg vegyes aszalt gyümölcs (pl. fekete cseresznye, vörösáfonya, kandírozott narancs)
25 dkg olajos mag vegyesen (pl. mandula, pisztácia, dió)
0,5 dl rum
csipet só
2 evőkanál virágméz
4 zöld kardamomnak a magjai
porcukor a beleforgatáshoz

A vajat kis lángon felolvasztottam a darabokra vágott csokival, aztán belekevertem minden aprított hozzávalót. Mikor már nem volt őrült forró, folpackon rudakat formáztam belőle, és a két végét jó alaposan megtekergettem, hogy tényleg összeálljon és rúd alakja legyen. Hűtőbe tettem egy éjszakára. Másnap porcukorba hempergettem, és újra folpackba csomagoltam. 

Ami a lényeg, hogy annyi szárazanyag kell a csokis-vajas-rumos alapba, hogy ne legyen folyós, ugyanakkor túl morzsalékos, szétesős sem. Ha kiveszünk egy kis darabot, lehessen formázni, mert az a jó állag, akkor tutira össze fog állni a szalámi.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! 🐇🌷🌼🐦

Rongyoskifli

Visszakapcsolódnék még az előző bejegyzéshez, egy aktualitás okán. Tudjátok miért szeretem nézni a Harry Pottert? Mert nem csupa fiatal, agyonpalsztikázott, csontsovány "szépség" szerepel benne, hanem mindenféle korú, alkatú nő, férfi, gyerek. Abszolút üdítő látni ezt a sokszínűséget a műtétektől lárvává fagyott maszkok helyett, akik a hollywoodi fellegvárból özönlik el a látóterünket. De az apropót most Y. S. Laurent legújabb közfelháborodást kiváltó kollekciója, illetve annak fotói adják. Az egyébként minősíthetetlen és először szembeötlő, felháborító tartalmon túl: a fotókon a nők arca nem is látszik, csak arc részletek vannak. A teljes eltárgyiasítás, szexualizálás képei. Ezért az úgynevezett "kultúrán" és "művészeten" nagyon el kell gondolkodnunk. Hogy mit közvetít, mit és ki diktál. És hogy mindez érték-e? Vagy csak elmebetegek jól finanszírozott őrülete? A válasz számomra legalábbis, egyértelmű. 

Igazán még nem tökéletes a recept, ami miatt mégis megosztom, az a formázás szépsége. Nagyon tetszik ez a kis rongyos kifli. Vagy nem is rongyos, inkább olyan, mint egy dáma, suhogó, gazdagon ráncolt lepelbe burkolva. Bolti réteslapból tökéletes lenne, de nem volt itthon. Így magam készítettem a tésztát, de sodrófával nyújtottam, így nem lett olyan lehelet vékony. A tészta jó, így is ehető volt, de legközelebb vagy egy kevés élesztőt, vagy sütőport is teszek bele.

Hozzávalók 9 kiflihez:
25 dkg liszt
1 kisebb tojás
1 ek. olaj
1,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál cukor

A hozzávalókból jól kidolgozott tésztát készítünk, 9 db kis gombócot formázunk belőle, hagyjuk pihenni, s aztán nyújtjuk jó vékonyra és a tölteléke aztán bármi lehet. Édes, sós, kedvünk szerint. A videóban például egy lencsetöltelék van, én édes túrós kifliket csináltam.

Joghurtos török padlizsánsaláta

Néha azért én is olvasok híreket. Most éppen azt, hogy Romániában már milyen komoly a kanyarójárvány, sőt, átlépte a határokat is. 

Általában az alternatív medicinát alkalmazom és preferálom, de nem fanatikusan. Vannak a modern orvoslásnak is eredményei, kifejezetten előnyös alkalmazási területei: például a traumatológia, amikor hirtelen, gyorsan kell beavatkozni - vagy történetesen a vakcinák, amik embermilliók életét mentik és mentették már meg. Én felnőttként, 21 évesen kaptam el ezt a veszélyes betegséget, mert volt anno pár évfolyam, akik rossz szérumot kaptak gyerekkorukban, és pont benne voltam. Három vagy négy hétig nyomtam az ágyat, és volt két éjszakám, amikor éreztem hogy nem biztos, megérem a reggelt. És örülhetek hogy semmilyen szövődmény nem maradt vissza: például meg is vakulhattam volna. Szóval ez nem játék. Megértem, hogy azok a szülők is a legjobbat akarják, akik nem adatják be a védőoltást, de érdemes elgondolkodni, hogy mi is az a legjobb. Hogy valóban látják-e, mi válik javára gyermeküknek, vagy éppen csak saját megszállottságukat akarják igazolni?

Gyönyörű ákciós padlizsánt vettem. (Lassan már vadászatnak kéne neveznem az alapanyag-beszerzést, amilyen árak vannak... 😌)

Szerintem padlizsánból a törökök készítik a legzseniálisabb ételeket. (Elnézést az erdélyiektől, ez csak a személyes ízlésem, nem kőbe vésett kijelentés. 😍) Az imám elájultnál istenibbet el sem tudok képzelni, ahogy salátából sincs ennek a krémes-joghurtosnak párja, és én kencéből is bizony a baba ganush-t szeretem a legjobban - ami lehet hogy nem egészen török eredetű, de arab, az biztos.

Ennek a salátának a legnagyobb titka a krémes, sűrű joghurt. Enélkül hozzá se kezdjünk, és ez nem túlzás. 😏 Ha hozzájutunk vagy török, vagy görög joghurthoz, ami jó minőségű, akkor nincs gond, de ha nem, akkor egy kis macera van vele, de megéri. Én úgy állítottam elő, hogy 7 dl natúr joghurtot (amit a Zalaco-nál vettem kimérve és finom, selymes) és 1 dl tejszínt összekevertem, és egy éjszakára hűtőbe tettem kicsöpögni: vékony, de sűrű szövésű pamutanyagot teszek egy nagy szűrőbe, azt pedig beleállítom egy fazékba. Minél tovább hagyjuk a szűrőkanálban, annál sűrűbb lesz a kész joghurt. Általában olyan 8-12 órán át csepegtetem. Ha van itthon mascarpone, akkor csak a joghurtot csöpögtetem, és a kész, sűrű joghurthoz keverek 1 púpos evőkanál mascarponét, mert a görög és török joghurt nem csak attól olyan krémes, hogy sűrű, de attól is, hogy van zsírtartalma, ami a magyar joghurtokról nem mondható el. Ezért ezt pótolni kell vagy tejszínnel az elején, vagy mascarponéval a végén. (Zalzikihez is mindig ilyet készítek.)

Hozzávalók 4 főre:

3 nagyobb padlizsán
2 gerezd fokhagyma
2 csokor petrezselyemzöld
só, frissen őrölt bors
1/2 mokkáskanál őrölt római kömény
1 mokkáskanál őrölt koriander
olívaolaj
citromlé
7 dl natúr joghurt + 1 dl tejszín kicsepegtetve
vagy 4 dl görög vagy török joghurt

A sütőt előmelegítjük a legmagasabb fokozatra. A padlizsánt felkockázzuk, olyan 2-szer 2 cm-es kockákra. A nagy gáztepsit kibéleljük szilikonos sütőpapírral, és a kockákat eloszlatjuk rajta úgy, hogy előtte a sütőpapírt kissé megolajoztuk. Majd gyengéden sózzuk, borsozzuk a padlizsánt, és mehet is a jó forró sütőbe. Ennek a salátának, sőt, általában minden padlizsános ételnek a titka az, hogy jó feketésre kell sütni a padlizsánt. Tehát addig sütjük, amíg szép színt kapnak a kockák. Ha készen van, kivesszük, s hagyjuk teljesen kihűlni.

Közben elkészítjük a többit: a sűrű joghurtot elkeverjük a felaprított petrezselyemzölddel, a mozsárban porrá őrölt fűszerekkel és a zúzott fokhagymával, s némi sóval. A kihűlt padlizsánkockákat végül beleforgatjuk, s olyan 2-3 órára hűtőbe tesszük, hogy összeérjen. Tehetünk a joghurtba egy kevés citromlét már a készítéskor is, de nem feltétlen muszáj, lehet tálaláskor is kínálni hozzá, és a tetejét még meglocsolhatjuk olívaolajjal is.

Isteni friss lepénykenyérrel, de én sült krumplival is imádom. Ez a saláta grillezett cukkinivel is pazar lehet, és nyáron friss mentát is tehetünk bele.

Bresaola házilag (olasz érlelt marhasonka)

Ha előbb jön szembe velem ez a videó, meg is csináltam volna húsvétra, mint különlegességet. A bresaola egy nyers, nem füstölt, érlelt olasz marhasonka. Készíthetünk belőle carpaccio-t is, tölthetjük mozzarellával vagy fűszeres ricottával, stb... (Azért majd ha olyan helyen járok, ahol látok szép marhahúst, veszek majd és egy kisebb darabot elkészítek próbaképpen.)

Hozzávalói 1 kg marhahús, 7 borókabogyó, 2 babérlevél összetörve, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál friss kakukkfű (vagy fél tk. szárított), 2-3 kb. 5 cm-es ágacska friss rozmaring, kb. 3 liter vörösbor, annyi olívaolaj, amennyi ellepi, s a második fázishoz 4-5 ek. tengeri só, muszlinanyag.

A húst a fűszerekkel és annyi vörösborral, amennyi ellepi, egy olyan edénybe tesszük, amire egy lenyomó szerkezetet is tudunk tenni, hogy a hús a bor alatt maradjon. Tetejére fél cm-nyi olajat öntünk, hogy légmentes legyen. Érleljük két hétig, majd kivesszük a pácból, és alaposan besózzuk. Muszlinba tekerjük, átkötjük és hűvös, szellős helyen fellógatva 2-6 hétig érleljük. Hűtőben is lehet, a videó szerint. Hajszálvékonyra szeletelve fogyasztjuk olívaolajjal, friss vagy pirított kenyérrel, jóféle vörösborral, olajbogyóval, pamezánnal, frissen tört borssal, fügével, stb... 

Szerintem vadhúsból is kipróbálható.

Aztán itt van a sertéshúsból készülő capicola, ez is nagyon finom lehet. Itt a pontos recept. (De találtam itt chorizo receptet is.)

És ez pedig a tradicionális pancetta készítési módja. A fűszerek leírása itt.
Ez pedig a River Cottage videója a házilag készült prosciutto stílusú sonkáról.

Búzahús (szejtán) készítése

Salomon úr elmeditált rajtam.
- Erős magában a humanista érzék fiam, ami bizony sok fájdalommal is jár. Ez a lelki intelligencia egy igen ritka formája, úgy is mondhatni, hogy ösztönös rokonszenv az emberiség iránt. Hajdan kiváló misszionárius lehetett volna magából… azokban az időkben, amikor még megették a hittérítőket.

(Émile Ajar)

Ma vettem kenyérsütéshez sikért, s ha már... akkor készítettem egy kis adag szejtánt vagyis búzahúst. Böjtidőszakban jól jön, meg amúgy is érdekelt, milyen az íze, állaga, hogyan lehet felhasználni. 

Nem is bonyolult, és nem is időigényes elkészíteni, s ugyanúgy használható, mint a hús, vagyis lehet rántani, sütni, ragukat csinálni belőle, vagy akár darálni is. Stohr Gréta videója alapján csináltam, köszönetem ezúton is.

Hozzávalók 2-3 főre (ha rántani szeretnénk, akkor 2 főre, ha ragunak készítjük, elég 3-4 embernek is):
10 dkg sikér
1 mokkáskanál só
1 csipetnyi szódabikarbóna
2 dl langyos víz, és
a főzővízbe jó adag só, ugyanúgy, mint a tésztafőzésnél

Tegyünk fel sok vizet forrni bőven sóval vagy zöldségleves-kockával. 

Közben a sikért alaposan elkeverjük a sóval és szódabikarbónával, és ha fűszereznénk is, azokkal is, mert ha víz éri, azonnal gumiszerűen összeáll. Vagyis akkor már nem lehet eloszlatni benne sem a sót, sem a fűszereket. Szoktak hozzáadni vegetát, vagy fokhagyma-granulátumot, vagy zöldfűszereket vagy bármilyen más fűszerőrleményt is, tetszés szerint ízesíthető. (Én leveskockás vizet adtam hozzá, és abban is főztem ki egyébként.)

Tehát szárazon alaposan elkeverünk mindent, s hozzáadjuk a vizet, amivel összedolgozzuk. Kis gumiszerű labdacsot kapunk. Lehet kevesebb vagy több vizet is hozzáadni, de van egy mennyiség, aminél többet amúgy sem vesz fel, szóval nem tudjuk túl hígra vagy lágyra készíteni. Ez a 2 dl a körülbelüli maximum mennyiség. A szódabikarbóna kissé lágyítja, kis buborékok lesznek benne, nem lesz annyira összeállósan gumiszerű, ha teszünk bele.

Majd a forrásban lévő vízbe tesszük, s főzzük 5 percig. Néha megforgatjuk. Aztán kivesszük, és körülbelül 1-1,5 cm vastag szeletekre vágjuk (így mikor elkészül, olyan szelet-hús vastagságú lesz, amit akár panírozni is lehet), és visszatesszük főni a forrásban lévő vízbe még 10 percre. Néha ezeket a szeleteket is átforgatgatjuk. Jó nagy fazekat készítsünk oda, sok vízzel, mert olyan, mint a tüdő: kidagad a fazékból. :)

Amikor elkészült, szűrőbe öntjük, s hagyjuk teljesen kicsepegni. De hideg vízzel át is öblíthetjük, mert akkor teljesen ki is tudjuk nyomkodni, és nem marad benne fölös folyadék. Ez sütéskor nem egy hátrány, mert nem fog fröcsögni majd az olaj.

Alaposan összeugrik a vastagsága - ahogy írtam fentebb -, olyan vékony lesz, mint egy szelet sütnivaló hús. Egyből felhasználható, de el is tehető másnapra vagy későbbre, állítólag 1 hétig is eláll hűtőben, ha a főzővizében tesszük el. S így nem is szárad ki.
Ha kockákat szeretnénk belőle, mert mondjuk "pörköltet" készítenénk belőle, akkor vágjuk dupla vastagságúra a szeleteket.

Pácolható, darálható, stb... Bárhogy felhasználható. Nekem ízlik, sokkal jobb, mint a szója. Azt még vega koromban sem ettem, nem jött be. Ez viszont igen, mert nagyon jól helyettesíti a húst. Bő fehérjeforrás, tartalmaz vitaminokat is, pl. a teljes B vitamincsaládot, ha jól rémlik. 

Ebből a 10 dkg sikérből 30 dkg szejtán lett. Vagyis nem is elvetemülten drága, sőt. A többi bio-vegán-paleo és egyéb cuccokhoz képest nagyon olcsó.

Holnap brassóit csinálok belőle. Kíváncsi vagyok. :)

"Csuszagne"

Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.

Kell választani és dönteni, de nem abban az illúzióban, hogy ezzel vágyaink szerint intézzük sorsunkat, hanem azért, mert a választás és a döntés ténye lelkileg összetartja az embert, és megvédi a nehéz helyzetek örök megkerülésétől.

(Popper Péter)

 

Mi van, ha úgy jársz, hogy rájössz (későn), a túrós csuszához mindent vettél, csak csuszatésztát nem? De lasagne lapod van dögivel? Igen. Keresztezed őket, így süthetsz csuszannyét.


Hozzávalók 2 főre:
8 lasagne lap
40 dkg túró
10 dkg szalonna
1 nagy tejföl (330 gr.)
6 ek. olaj
2 db egyszemélyes sütőtál

A tésztalapokat megfőztem al dente, majd hideg vizet csorgattam a fazékba hogy lehűljenek, de a vízben hagytam őket. Így nem ragadnak össze.

A szalonnát kis csíkokra vágtam, és kisütöttem a zsiradékban, majd egy szűrőkanállal kivettem a kis pörcöket egy tálkára.

A tálakat alaposan kiolajoztam. Egy réteg tészta, rá túró, só, pörc, tejföl. És így rétegeztem. Előmelegített sütőben készre sütöttem.

Böjtölők a szalonnát természetesen hagyják ki. Lehet helyettesíteni spenótlevelekkel szerintem. Kaporral vagy medvehagymával fűszerezve is isteni.

Gözleme (török töltött lepénykenyér)

A múlt bárcsakjai és a jövő aggodalmai
a jelen pillanatunkat elrabló két tolvaj.

                                                                                          (Üstün Dökmen)

Maradékból finomat. Semmit sem szeretek kidobni, ami étel. Jelen esetben még egy adagnyi főtt burgonyát sem, hiszen valaki sokat fáradozott vele: elültette, gondozta, leszedte, piacra vitte, s én csak mindennek a jutalmát élvezem, a finom krumplit. Néhány alap-hozzávaló, egyszerűség, de a végeredmény mégis abbahagyhatatlan. (A változatosság gyönyörködtet, különösen böjtidőszakban.)

A gözleme töltött lepénykenyér, a török konyha népszerű finomsága. Van ahol élesztővel készül a tésztája, van ahol nem. Tölteléke leggyakrabban spenót, sajt (fetához hasonló vagy olvadós is lehet), burgonya, de lehet fűszeres darált hús is. A lényege az, hogy nagyon vékonyra nyújtják a tésztát, s vagy levélformára vagy félhold alakra hajtják a töltelékre. Eredetileg tárcsán, szabad tűzön sütik. Persze a háziasszonyok otthon is készítik.

Én élesztős tésztát csináltam hozzá, a krumpli adott volt, és hát medvehagyma szezon van. :)

Hozzávalók 8 darabhoz:
a tésztához:
32 dkg liszt
1 dkg friss élesztő
1 csapott mokkáskanál só
2,5 dl langyos víz.
a töltelékhez:
50 dkg burgonya (tisztítva)
1 kicsi fej vöröshagyma
5 evőkanál olívaolaj
só
medvehagyma ízlés szerint
a kenegetéshez:
4 dkg olvasztott vaj

A lisztből, vízből, élesztőből szép sima tésztát dagasztunk. Ez fontos, mert ha kellően kidolgozott, akkor könnyen, nagyon vékonyra nyújtható. Én a robotgép dagasztókarjával csináltattam. Letakarjuk, hagyjuk duplájára kelni.

Közben megfőzzük a hámozott, kockázott burgonyát sós vízben, leszűrjük. Egy kislábaskában az olajon megdinszteljük kis lángon kevés sóval az apróra kockázott vöröshagymát, majd a főtt burgonyához adjuk, és villával a krumplit össze is törjük. Mikor már csak langyos a töltelék, az apróra vágott medvehagymát is hozzákeverjük.

Ha megkelt a tészta, nyolc gombócra formázzuk. Letakarva hagyjuk 10-15 percet állni, majd egyesével lisztezett deszkán vagy a konyhapulton kinyújtjuk - ha félholdat készítünk, a serpenyő méretére, ha levél alakra formázzuk, akkor nagyobbra. Megtöltjük, hajtogatjuk, s a közben felmelegített serpenyőbe tesszük. Közepes lángon süssük, hogy kellően átsüljön. Mielőtt megfordítanánk, a tetejét megkenjük olvasztott vajjal, s mielőtt kivennénk a serpenyőből ismét megfordítjuk, és a másik felét is megkenjük. Sorban nyújtjuk és sütjük.

Sűrű török joghurttal kínáljuk. Addiktív, csak szólanék előre. :) 

Ez a tészta, ha nem lisztezett felületre borítjuk hanem olajozott pultra, lángosként is kisüthető, hiszen egy egyszerű kelt tészta. (Lángos sütéskor nem szabad lisztezni, mert az olajban megég, és nem lesz jóízű a lángosunk. Csak olajjal szabad nyújtani a lángostésztát.)

Hasonló fogások a török konyhából:

• Lahmacun & Kıymalı Pide

Ötfűszeres, szójaszószos pácolt sertésszűz

Boldogság...? A színe bizonyára a tavasz zöldje, amit nem tudok jól leírni, amíg meg nem pillantok egy kövön sütkérező fiatal gyíkocskát. Ez a pompás szín, a gyík bőrének ragyogó zöldje ismétlődik minden új levélen. „Az erő, amely a zöld kanócon keresztül életre robbantja a virágot...”, írja valahol Dylan Thomas. Finoman süti a nap a bőrömet, a saját testemben is érzem a „zöld kanócot”. Hullámokban gyűlik bennem az energia.

(Frances Mayes)

A szűzpecsenye akárhogyan készítjük, nagyon finom tud lenni: porhanyós, omlós, szaftos, ugyanakkor könnyű hús. Most keleties pácot kapott, és igencsak jót tett neki. Sosem kóstoltam még a kínai ötfűszer-keveréket, itt volt az ideje. Hihetetlen illata, íze van.

Hozzávalók 2 főre:
1 egész szűzpecsenye
a fűszerkeverékhez:
1 evőkanál szecsuáni bors
1 csapott evőkanál őrölt fahéj
1/2 evőkanál szegfűszeg
1/2 evőkanál édeskömény mag
1 csillagánizs
5 zöld kardamommagnak a kis magjai (nem autentikus bele, de én nagyon szeretem)
a páchoz:
1/2 dl szójaszósz
1/2 evőkanál szezámolaj (az enyémbe dióolaj került)
3 gerezd fokhagyma
1 diónyi darab friss gyömbér
1 dl semleges olaj (én hidegen sajtolt repcét használtam)
plusz 6 db bambuszpálca

A kis bambusznyársakat vízbe áztattam. A fokhagymagerezdeket és a megtisztított gyömbért belereszeltem egy kis tálkába, hozzáöntöttem a szójaszószt is. Hagytam állni fél órácskát. Majd sűrű szűrön leszűrtem, átpasszíroztam, hogy minden ízanyag átjusson, de a fokhagymából és gyömbérből álló reszelék ne - azt kidobtam. Ehhez az ízesített szójaszószhoz adtam a mozsárban porrá őrölt fűszerkeverékből 1 púpos teáskanálnyit, (több lesz belőle, azt el lehet tenni egy következő alkalomra) valamint a kétféle olajat. A húst másfél centi vastag szeletekre vágtam, és alaposan megforgattam a pácban, hogy mindenütt érje. Benne is hagytam egy órán át.

A nyársakra húztam 2-2 szeletet úgy, hogy a vastagságukon ment át a pálcika, nem a közepükön, így úgyanúgy kiterültek, mintha nem is lettek volna nyársra húzva. A serpenyőt felforrósítottam, és mielőtt sütni kezdtem volna, a húsokat megsóztam. A serpenyőbe a pác olajából is tettem a hús alá. Oldalanként elég neki körülbelül 3-4 perc, hamar átsül. Úgy szoktam ellenőrizni megsült-e valami, hogy a húsvilla hátuljával megnyomkodom a hússzeleteket, és ha még lágyak, akkor még nyers, ha már feszes és kemény, olyan "visszarúgós" a felület, akkor lehet megfordítani. És másik oldalon is körülbelül ugyanannyi ideig sütni, s ugyanígy ellenőrizni. Ez a módszer azoknak is jó, akik pl. szeretik a rozé kacsamellet (én nem), mert szuperül lehet érezni, mikor félig-átsült a hús.

Aki kedveli a szezámmagot, sütés előtt szórja meg a szeleteket, nagyon jól illik rá. Édes-savanyú reteksalátával, csírákkal fenséges. De rizsköretet is készíthetünk hozzá. Vagy akár udon-tésztát is, mert a pác maradékát a sütés végén a serpenyőbe lehet önteni, kevés rozé- vagy vörösbor, méz, szójaszósz társaságában és össze lehet forralni. S a tésztát ezzel a szósszal leöntve kínálni a húshoz. Ha nem tél-szezonban készítjük, bármilyen hirtelen sütött ressenős zöldséggel, vagy salátával is kitűnő.

Jó minőségű marha vagy vadhússal is tökéletes lenne szerintem.

Rámen tészta házilag

Itt van. A böjti szél. Állok a konyhaablakban, a cigarettám parazsát felizzítja ez az őrült hurrikán. Meleg van. Hiába cibál és ijeszteget, tavaszt érzek benne. Hallgatom az orkánszerű dübörgést, és a szomszéd erkélyén a csilingelő szélcsengőt. Bambuszból van. Olyan a zenéje, mint egy no előadásnak. Képzeletemben látom is a szereplőket, a mozdulataikat, a maszkokat. Egyszer megnézhettem egyet - nevezik kabukinak is - és egészen lenyűgözött. Biztos voltam benne, hogy a szélhez köze van, bár ezt tudatosan nem tudtam, s lám, valóban.* A bambusz szélcsengő idézte fel az emléket.

Az ég éjfekete, a felhők is eltűntek, látom a csillagokat. A tér fáinak világítóan mély jádezöld a színük, pont olyan, mint vihar idején a Balaton hullámainak.

Varázslatos ez az éjszaka, talán mert a tavasz ígéretét hordozza. Vagy egy órán át álltam az ablakban, és csak hallgattam, miről mesél a szél.

Most már van a spájzomban egy ilyen feliratú üvegcse is: sült szódabikarbóna. :)) Mert a tennapi éccaka annyira japános hangulatba ringatott, hogy elkezdtem a jutyúbon no szinházat nézni. S aztán meg japán ételeket, mert nekem felkínálja ezt is, szokásom ugyanis gasztro témájú filmeket is nézni. No és persze a rámen. Nem vagyok rajongója a japán konyhának, de a rámen az más. Az egy isteni húsleves udon vagy soba vagy ramen tésztával. Sok tésztával. Míg az udon búzalisztből készül, kézzel vágják, a soba hajdinalisztből, szintén kézzel vágott, a rámentészta nyújtott.

Olvastam már erről a tésztáról, többek között azt is, hogy kínai eredetű, és ott egy bizonyos tó enyhén lúgos vizével készítik, attól lesz olyan egyszerre lágy és nyújtható, s ugyanakkor főzés után mégis harapható, al dente, amint az olaszok mondanák. Ezt a tojás nélküli tésztát Kínában inkább nyújtják, Japánban pedig vágják, és sok vastagsága lehet, régiónként eltérő. No és találtam hozzá receptet, hogyan készíthető mégis házilag.

Hozzávalók:
40 dkg liszt
2 csapott teáskanál sült szódabikarbóna
2 dl meleg víz

A szódabikarbónát 120 fokos sütőben süssük 1 órán át. A lisztet szitáljuk tálba. A meleg vízben oldjuk fel a sült szódabikarbónát. (Sokkal nehezebben oldódik, mint a nem sült.) Adjuk hozzá a liszthez a szódás vizet, gyúrjuk tésztává. Hagyjuk pihenni 1 óráig, majd tésztagéppel többször nyújtsuk át. Szép sima legyen. Aztán több darabban 5-ös fokozatig nyújtsuk, végül a gép spagettivágóján is engedjük át. Lehet kézzel is vágni, olyan 3-5 milliméter szélesre. Forrásban lévő sós vízben főzzük ki, ha feljön a víz tetejére kész is van, lehet leszűrni. Majd hideg vízzel öblítsük át. Ázsiai levesekbe, ételekbe használhatjuk. Ha ráment készítenénk, ez a mennyiség olyan 4-5 tál leveshez elegendő.

Az állaga egész más, mint a tojásos tésztáké, nem ragad annyira, masszívabb, ugyanakkor sima és jól nyújtható. Főzés után csúszós és harapható.

* Ősi japán mítoszok a Napot jelképező szellemi erőt istennő alakjában őrizték meg. Az Ő neve: Amateraszu. A régi legenda szerint egy nap szörnyen megharagudott fivérére, a Vihar istenére. Bánatában egy barlang mélyére rejtőzött, melynek bejáratát hatalmas sziklatömbbel torlaszolta el. Attól kezdve a világot zord sötétség és hideg borította. Az istenek kétségbeesve próbálták előcsalogatni, bátyja még önkéntes vezeklésbe is kezdett. Mindhiába. A Napistennő hajthatatlan maradt. Ekkor Uzume, a Szépség és Művészet istennője járult a barlang elé és lassú, fenséges áldozati táncot lejtett. Amateraszu nem tudta legyőzni kíváncsiságát. Elhengergette a nyílást torlaszoló hatalmas követ. A csodás tánc annyira lenyűgözte, hogy szíve egészen megengesztelődött, s többé nem tért vissza a barlangba. A hagyomány így emlékszik arra, mikor a színház visszaszerezte a világnak az elveszített napfényt... A „nó" egy igéből származik, jelentése: képesség, tudás, művészet, alkotás. A nó-színház a japán klasszikus színjátszást foglalja magába, melynek alapvonásai megegyeznek a más kultúrákból ismert (pl. görög) színházak jellegével. Vagyis gyökerei a templomokban, ill. a templomok körül zajlódó népünnepélyek misztériumjátékaihoz nyúlnak vissza. A központi szerepet mindenütt a Nap töltötte be. A Fényt – mint a legfőbb jóság, igazság, akarat és bölcsesség szimbólumát – meg kell védelmezni a sötétség erőivel szemben. Az ember figyelmét évről évre vissza kell terelni ahhoz az ősi egységhez, harmóniához, melyből öncélúan kiszakadt. Elvezetni a természet és önmaga természetének lényegéhez; emlékeztetni az istenek és emberek közötti örök szövetségre; megtisztítani; ráébreszteni, mire képes.

(Terebess: No-színház)

Sertés sült & rilette

Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. Így ülünk a februári hajnalban. 

Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni, mint a medvék.
De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. 

Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek.

(Márai Sándor: Február)

Három recept egyben. Egyrészt a "csirke 40 gerezd fokhagymával". Csak ez nem csirke. Másrészt csak egyszerűen egy jó sertéssült. Harmadrészt a maradékból csináltam rilettet. Oké, tudom ez nem klasszikusan az, de nekem megfelel rilette-nek is. Mert úgy jártam, hogy elájultam a szalámi áraktól. Ezer éve nem vettem, és most szembesültem azzal, milyen drágák a felvágottak (is). Amik amúgy ízetlenek, tele vannak adalékanyagokkal és vízzel, és még aranyárban is mérik őket. Akkor inkább sütök húst, ami hidegen is tökéletes.

Hozzávalók:
1,5 kg sertéshús (lapocka vagy tarja vagy császárhús, ez most kivételesen comb, de a lapocka vagy tarja vagy császárhús a jó)
40 gerezd fokhagyma
1/2 kg sertészsír
só
5-6 babérlevél
5-6 szegfűbors
2 teáskanál mustármag
1 evőkanányi zsályalevél (friss vagy szárított)
2,5 dl száraz fehérbor

A húst nagyobb darabokra vágtam, alaposan besóztam. A fokhagymagerezdeket megpucoltam. Egy tepsit kikentem a zsírral, beletettem a húsdarabokat, a fűszereket, és aláöntöttem a bort. Lefóliáztam és előmelegített, alacsony hőfokú sütőbe tettem. Olyan 120 fokra. Sütöttem 5-6 órán át. A végén levettem a fóliát s kissé rápirítottam. Főtt burgonyával, sült almával tálaltam. Időnként alálestem a fóliának, hogy nem sült-e le nagyon a szaft. Nem szabad hagyni, mert megég a fokhagyma. Ha nagyon elfogyna alóla a folyadék, pótoljuk. Úgy kell elkészülnie, ha rilettet is akarunk belőle, hogy a víz elsüljön, ugyanakkor ne égjenek le a fűszerek, és a fokhagyma.

Szeretem a sütőben sülteket. Ha semmi sem jut eszembe, mit főzzek, akkor a sült mindig kipótolja az ötlet-hiányt. Bármivel fűszerezhető, köríthető, abszolút lehet variálni.  Ehhez a változathoz nagyon jól illett volna még a vöröshagyma is, a szárított vargánya is, mint fűszer. De tényleg ahogy tetszik-műfaj.

Nem is értem, a rilette miért nem népszerűbb, pedig a magyar konyhába abszolút illik. Megvan az alapja nálunk is, a "lesütött hús". Ami tulajdonképpen a konfitált hús, de krémet nemigen csináltak belőle. Nem is értem, miért. Annyira magyaros jellegű pedig. 

Tehát a rilette ennyi lenne: a megsült húst szálaira szedjük, elkeverjük a visszamaradt pecsenyelével, a megsült fokhagymagerezdekkel. De csak annyival, amennyivel egy krémes állagot kapunk. Ha kellő ideig törjük-keverjük villával, valóban krémre kezd hasonlítani. Tálakba tesszük (nekem egy nagyobb és egy kistálkányi lett), és a tetejére öntjük a visszamaradt tiszta zsírt. Lefóliázzuk, hűtőbe tesszük. Hetekig eláll.

Kitűnő sör- vagy borkorcsolya, előételnek is tökéletes, svédasztalra úgyszintén. Ha egészen mini tálkákba tesszük, nagyon gusztán tálalható személyenként is. Nyáron még jobb ízes paradicsommal, paprikával, uborkával.

Tökmaglisztes túrós tészta

Még egy filmajánló. Jim Jarmush a kedvenc rendezőm. A legleg. Minden filmjét nagyon szeretem, és most kerül majd a mozikba legújabb alkotása a Paterson. Nagyon várom. "Kinek ajánljuk? Jim Jarmusch és/vagy Adam Driver rajongóknak, illetve titokban verseket író buszvezetőknek." No és  még művészi énjüket sütögetéssel kiélő nőciknek is. (S.k. szakvélemény egy gasztrobloggertől. :) )

" A 2013-as vámpírmese, a Halhatatlan szeretők után egy egészen más történettel állt elő, amiben hőse egy kisvárosi buszsofőr, aki egyebek közt gyufákról ír szerelmes verseket. Bár foglalkozása ellenére rendkívül művelt és ért is a költészethez, nincsenek művészi ambíciói, egyszerűen csak boldog, ha az érzéseiről írhat. Szereti a világot és legfőképp csinos, fiatal feleségét szereti, aki odahaza a lakástextileken és süteményeken éli ki saját, igencsak túlbuzgó művészi énjét.

Úgy képzelem, hogy Jim Jarmusch így szeretne nyugdíjba menni, egy kisvárosban, ahol mindenkit ismer, ahol nincsenek rossz emberek, és ami mégsem egy porfészek. A címbéli Paterson egy valóban létező, New Jersey állambeli, veretes irodalmi hagyományokkal rendelkező kisváros és a szerény buszsofőr neve is egyben, és ez a kettősség határozza meg a filmet."

Nem tudom az ország más vidékein van-e tökmagliszt, nálunk a piacon kapható. Sütöttem már kenyérbe is, pogácsába is, de kifőtt tésztában most próbáltam először. Jól működik, és ki is érződik kissé az íze.

Hozzávalók 3 főre (leves után) vagy 2 főre (nagyon éhes nagyétkűekre):
a tésztához
25 dkg liszt
10 dkg tökmagliszt
3 tojás
kb. 1 dl víz
a tésztára
10 dkg húsos füstölt szalonna
1 evőkanál repceolaj
25 dkg túró
tejföl ízlés szerint

A hozzávalókból tésztát készítünk, ahogy egyébként is: jól meggyúrjuk, hagyjuk pihenni folpackban fél órácskát. Majd géppel nyújtjuk, és tetszés szerint daraboljuk. (Én csak 5-ös fokozatig nyújtottam és kézzel vágtam szélesmetéltre.)

Közben a szalonnát kis kockákra vágjuk, és egy evőkanálnyi olajon kisütjük, kiszedjük a szalonnapörcöket és félretesszük.

A tésztát forrásban lévő sós vízben kb. 1 percig főztem, majd a szalonnás zsírra kiszedtem. Elkevertem a túróval, megszórtam a ropogós szalonnadarabkákkal. Tejföllel kínáltam.

Böjtben is készíthető, vagy vegáknak is ajánlom, mert szalonna nélkül is finom.

Csirkepaprikás

Ezt az ételt Veruska barátnőmnek ajánlom. :) A kedvence.

Sokszor borozunk, dumálunk este, s olyankor valamit kotyvasztunk is. Örülök, hogy vannak még lányok, akik meg akarnak tanulni főzni. Kétszeresen is jó ez, mert az ő élete is gazdagabb lesz, s nekem is öröm, mert van kinek átadni a tudományom.

Már idejét sem számolom, mióta írom a blogot. S a csirkepaprikás még nem került sorra. És ha hiszitek, ha nem, nem csak azért, mert kifelejtettem. Hanem mert nem is főztem. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója, pedig ma megállapítottam, hogy nem is rossz étel. Az volt a gondom, hogy általában agyontejfölözik, és ezzel el is tüntetik a karakterét és ízét, s csak a tejföl - számomra - nem túl kedvelt íze marad. Egy savanykás szmötyi, amiben naracssárga pöttyök úsznak itt-ott, s alatta jellegtelen csirkehús. Nos, ez elég kiábrándító: menzai emlékeim vannak róla, meg másnál is így láttam. Nagyon sokan így főzik. Egyébként ma is jobban szeretem a sima csirkepörköltet, vagyis a tejföl nélküli változatot. A képeken a lábosban még ez az állapot látható, a tányéron már a tejfölös, klasszikus csirkepaprikás. Valamint a csirkecombot egyáltalán nem tudom megenni (a nem szeretem enyhe kifejezés, a "nyeles husival" ki lehetne kergetni a világból), a szárnyát viszont igen, úgyhogy nálam a csirkepörkölt kizárólag szárnyából készülhet. A mellehúsa száraz és íztelen, szintén nem alkalmas pörköltnek. (Rántva nagyon finom.)

Ha klasszikusokat főzünk, csináljuk jól, én azt mondom. Mivel ez egy olaszosan egyszerű étel, a hozzávalóknak jóknak kell lenni. Tehát jó hagyma kell bele, jó csirke, a legjobb édesnemes pirospaprika, és jó minőségű tejföl. Hiszen nincs is benne több hozzávaló. Szerencsére én a paprikát az Alföldről kapom, házilag termesztett, szárított és őrölt paprika. Gyönyörű színe van és nagyon finom íze. Nagyon fontos a jó paprika: jártam már úgy, hogy keserűt vettem (mert késett az alföldi szállítmány) és az egész ételt elrontotta. A hagymát egy makói sráctól veszem a piacon. A csirke az bolti, sajnos nem jutok hozzá máshoz, de ez most egészen jóízű, és szép sárga is volt. Persze a tanyasi csirke lenne a nyerő. Tejfölből kimértet veszek, tejszínízű, jó krémes és sűrű.

A paprikás csirkét is el lehet tehát rontani. Először is ha nem jók az alapanyagok, ahogy fentebb írtam. Aztán ha túlhagymázzuk. A hús súlyának cirka 20 százaléka legyen a vöröshagyma, semmiképpen nem több. A harmadik sarkalatos pont, hogy a hagymát kellően meg kell dinsztelni, mielőtt belekerül a csirkehús. Nem jó rostogós hagymadarabokra harapni a szaftban. A negyedik, hogy mindig kissé öntsük csak fel, a túl hosszú lé nem eredményez sűrű, ízletes szaftot. Az ötödik, amit már szintén írtam: ne tejfölözzük túl. S végül: szerintem káromlás bóti tésztával tálalni a paprikás csirkét. Ha nincs türelmünk nokedlit készíteni, nem is érdemeljük meg ezt a finom ragut, ez a véleményem, oszt meg lehet kővel dobálni. :)) Legalább olyan illúzióromboló, mint a menzás lisztes tejfölben úszó csirkepaprikásnak nevezett szörnyedvény. Szerintem.

Hozzávalók 4 főre:
12 db csirkeszárny vagy 6 egész comb (kb. 1 kg)
2 normále fej hagyma (kb. 20 dkg)
6 dkg vaj (Ha csak csirkepörköltet készítünk, akkor nyugodtan lehet zsírral vagy olajjal főzni, szerintem ebbe a tejfölös-tejszínes klasszikusba a vaj nagyon jó ízt ad.)
3 púposkás teáskanál édesnemes pirospaprika
só
1 kis gerezd fokhagyma (el is hagyható, ízlés szerint)
5 dkg sűrű tejföl (2 púpos evőkanál)
2 evőkanál tejszín
1 teáskanál liszt (el is hagyható, ízlés szerint)
A nokedlihez:
50 dkg liszt (nagyevőknek 60 dkg, 4 tojás és kb. 2,5-3 dl víz)
3 tojás
1,5 teáskanál só
kb. 3 -3,5 dl víz (ki mennyire roppanós vagy lágy nokedlit szeret).

A csirkét mindig alaposan megtisztítom, mert nem szeretem, ha tokok, pihék, szőrök maradnak rajta. A szemöldökcsipesz nagy segítség, valamint egy lángot meg szoktam gyújtani a tűzhelyen és lepörkölöm az apró szőröket, majd folyó csapvíz alatt jó alaposan meg is mosom a darabokat. 

A hagymát apróra kockázom, vajon egy mokkáskanál sóval üvegesre párolom, majd egy decinyi vizet  hozzáöntök és hagyom forrni olyan 10 percig. Ezután teszem bele a pirospaprikát, a csirkedarabokat, és visszateszem nagy lángra. Sózom és addig sütöm, míg kifehérednek a húsdarabok. (Kell legyen alatta valamennyi víz is, hogy ne égjen meg a pirospaprika, tehát már itt egy rövid lében van a csirke.) Ha kifehéredtek, felöntöm annyi vízzel, hogy olyan háromnegyedéig érjen a húsdaraboknak. Ha teszek bele fokhagymát is, akkor most és egészben a gerezdet.

Fedő alatt hagyom rotyogni, míg megpuhul a csirke, ez olyan 1-1 és 1/2 óra. Ezalatt a hagyma is szépen szétfő, és sűrű szaftja lesz. Ha nagyon elfőné a levét, kicsivel pótolom. 

Végül a tejfölt elkeverem a tejszínnel, kevés liszttel, és a forró szaftból is keverek hozzá egy merőkanállal, majd ezt öntöm a pörkölthöz, állandó finom keverés közben. (Ne törjük össze a húst, ilyenkor már omlós, puha.) Hagyom még 3-5 percig rotyogni, hogy a lisztíz eltűnjön és a tejföl-tejszín íze hozzáidomuljon a többihez. (Legközelebb liszt nélkül készítem, nem kell bele, elég jó sűrű volt amúgy is a szaftja. Csak mivel sosem főztem még csirkepaprikást, hallgattam a receptekre, de szerintem nem kell bele liszt.)

Amíg rotyog a csirke, addig el tudjuk készíteni a nokedlit is: tegyünk fel egy nagy fazékban vizet forrni 2-3 teáskanál sóval. Közben a tojásokat verjük fel, a lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük el benne a sót, adjuk hozzá a tojást és a vizet és keverjük el alaposan. Nem kell simára dolgozni, csak rendesen elkeverni. Amikor forr a víz, nokedliszaggatóval szaggassuk ki, ha feljöttek a felszínre a nokedlik, szűrőkanállal szedjük ki és kissé öblítsük át folyó hideg vízben, majd egy nagy tálba tegyük kevés zsiradékkal, ami lehet vaj, olaj, zsír. Kell a nokedlire, hogy ne ragadjon össze.

Szerintem a csirkepaprikás még nudlival is nagyon finom (csupasz nudlival), vagy puliszkával is, vagy házi tarhonyával. Sőt, a nokedlit fűszerezhetjük tavasszal kaporral is, sőt, keverhetünk a tésztájába túrót is. Házilag készített csipkedett tésztával is mennyei lehet. Rizzsel el nem rontanám. :)

Aki tejfölösebben szereti, természetesen kínálhat a tálalásnál külön kisköcsögben még tejfölt.
Nyáron egy paradicsom, paprika is mehet bele. S természetesen aki csípősen szereti, az valamilyen csilit is főzhet bele.

Vaníliás szuflé

A meglepődés a konyhában gyakran előforduló tudatállapot. Néha negatív, néha pozitív az előjel. A szuflé lehet az egyik legmarkánsabb hordozója a rácsodálkozás kiváltásának, mert tedd meg, amit megtehetsz, a többit bízd a sütőre. S majd kiderül, feljön-e vagy sem. :)

A "mit süssünk ha semmi más nincs itthon, csak tojás és liszt" kategória nyertese. Vaníliás szuflé. Tényleg alig hozzávalók, és max. 10 perc előkészítés, plusz 10-15 perc sütés. 

Nekem kissé tojás ízű, de nem tudom, milyennek kell lennie egy igazi szuflénak, ugyanis még soha nem ettem, és nem is csináltam máig. Lehet hogy legközelebb kicsit több lisztet és vajat teszek bele, kicsit több tejszínt és ugyanennyi tojást. Majd kipróbálom úgy is. Minden esetre gyönyörűen feljött. :) De ha valakinek van egy tuti szufléreceptje, szóljon most, vagy hallgasson örökre. Vagy mi. :))

Hozzávalók 4 kis szuflés csészéhez:
1 evőkanál lágy sótlan vaj (14gr.) 
1 evőkanál liszt (10 gr.) 
½ csésze tej, a forró (120 ml)
 ½ teáskanál tiszta vanília kivonat 
2 púpos evőkanál porcukor (40gr.) 
2 tojás, közepes méretű
csipet só
és plusz vaj és kristálycukor a kikenéshez, és porcukor a sütemény megszórásához

A formákat kikenjük bőven vajjal, és kristálycukorral ugyanúgy meghempergetjük, mint amikor kilisztezünk valamilyen sütőformát. A vajból és lisztből besamelt készítünk a tejszínnel. Ízesítjük csipet sóval, vaníliával. A tojásokat ketté választjuk, és a kissé kihűlt besamelhez keverjük a sárgájákat. A fehérjéket felverjük, és amikor már jó habosak, hozzáadjuk a porcukrot is, és habcsókhoz hasonló állagig verjük. Végül óvatosan összekeverjük a sárga és a fehér részeket. Körülbelül 180 fokon sütjük 10-15 percig. Azért körülbelül, mert nekem egy ősrégi tűzhelyem van, és soha fogalmam sincs, mit hány fokon sütök.

Ha nincs szufléformánk, csészében is süthetjük, kipróbáltam, a képen a jobb szélen egy kávéscsésze van. 

Azonnal tálaljuk, mert hamar összeesik.

A receptet itt találtam.