Maradék tojásfehérje hasznosító desszert. Csak nektek. Csak ma. Csak itt. :)) (Mer' úgyis oly kevés sütit eszünk ilyenkor...)
Az ünnepi sütögetésből kimaradt 4 tojásfehérjém. És mivel amúgy is akartam valami könnyű, habos pohárkrémet is készíteni, így habcsók lett belőlük. S már tudtam is, hogy ezt a klasszikus, egyszerű desszertet fogom megcsinálni. Volt három kiwim is, amik nem igazán akartak beérni, ezért őket cukorszirupban felfőztem kevés fehérborral, vaníliával, kardamommal. A narancs frissen került bele.
Nem nagyon írnék pontos receptet, mert fölösleges. Bármilyen gyümölccsel készíthető, akár frissen, akár így főzve, de inkább a friss a klasszikus. Az eton mess lényegében ugyanaz, mint a pavlova torta, csak kehelyben. Tehát habcsók, tejszínhab, gyümölcs. A habcsókot úgy készítettem, hogy lemértem a tojásfehérje súlyát, és annak 75 százalékát adtam hozzá cukorban, de úgy, hogy a cukormennyiség szintén 75 százaléka kristálycukor volt, ezzel vertem fel - és 1 gerezd citrom kifacsart levét is hozzáadtam - egészen, a maradék pedig átszitált porcukor, amit a végén épp csak hozzákevertem, a már amúgy is jó sűrű tojásfehérjehabhoz. Egy órán át szárítottam a sütő legalacsonyabb hőfokán. Belül lágy és krémes maradt, kívül finom ropogós lett.
Én rétegeztem, de úgy is készítik, hogy az egészet összekeverik: vagyis a felvert tejszínhabba belekeverik a kis darabokra tört habcsókot, és a lecukrozott gyümölcsöt is, és azonnal tálalják. A tejszínhabot úgy készítettem - mivel nálunk olyan igazán zsírdús, sűrű tejszínt nem lehet kapni -, hogy 25 dkg mascarponét elkevertem 2 dl tejszínnel, és ezt a keveréket vertem fel 2 csapott evőkanál porcukorral jó sűrű, nagyon krémes tejszínhabbá. Ez kb. 5 pohárhoz elegendő tejszínhab, s ehhez a tejszínhab mennyiséghez elég 2 tojásfehérjéből habcsókot készíteni.
Nagyon könnyű kis desszert és nagyon finom. :) Parfénak sem utolsó....
Olyan sötét volt ma egész nap, hogy villanyt kellett kapcsolnom. Tudtátok, hogy a fény alapvetően befolyásolja a hangulatunkat? Ha sokáig kevés, depresszívek leszünk, ha túl sok, eufórikusak és pörgünk. Ha sokáig tévézünk vagy számítógépezünk, nem tudunk mélyen aludni. Pedig a mélyalvásra nagyon nagy szükségünk van, mert az regenerál bennünket igazán. Az évkör is olyan, mint az alvás-ébrenlét ciklusaink: a nyár az ébrenlét, az ősz az álomba merülés, a tél a mélyalvás, a tavasz az ébredés.
A természet nem csak kívül van, és nem csak látvány, hanem bennünk is működik. Ilyen a természetünk. Milyen pontos és találó a magyar nyelv.
Egyszerű hétköznapi ebéd, csak be kell tenni a sütőbe. De nagyon finom. Mi hajában sült burgonyával ettük, de akár extra köret is lehet húshoz, halhoz.
Hozzávalók 4 főre (főételnek):
1,2 kg sütőtök (tisztítva)
4-5 evőkanál olívaolaj
1/2 dl száraz fehérbor
1 teáskanálka méz
só, frissen őrölt bors
zöldfűszerek (nálam görögbazsalikom és zsálya, de a kakukkfű, oregano vagy rozmaring is nagyon jó hozzá)
1 nagy fej lilahagyma (vagy fehér salátahagyma vagy salotta)
10-15 dkg fetasajt
A sütőtököt megtisztítottam, nagyobb kockákra-darabokra vágtam, mézzel, olívaolajjal és a fűszerekkel összeforgattam a tepsiben, kevés bort öntöttem alá és előmelegített, forró sütőben cirka 50 percig sütöttem. Mikor kivettem, fetát morzsoltam rá.
Lehet kínálni hozzá citromlevet vagy borecetet vagy balzsamecetet még, mert a sütőtökök nem egyformán édesek.
Ha maradna belőle, a sütőtökkockákat salátához is felhasználhatjuk. Ruccolával vagy cikóriával kiváló szerintem.
Annyi okosságot olvastam mostanában: "az ünnep nem az ajándékozásról szól, ne hajtsd túl magad lyányom, légy inkább a szeretteiddel, a karácsony már a nyakunkon, pedig a szívünkbe' kellene hogy legyen, stb... :)
Tán ez az egy ünnep maradt meg varázslatosnak, túlvilági szépnek, együttvárósnak, szentnek vagy épp profánnak, szóval
csak mindannyiunknak gyermeki csodavárást kívánok, akár őrült hajszával, akár lecsendesült várakozással, akár kívánságokkal vagy plázás csatangolásokkal,
egyszóval élje meg ki így, ki úgy, mert már csak pár kanyar s itt az ünnep. Mer' ahogy az ismereten falfirkász is mondotta volt: karácsonykor minden út haza vezet. :) Boldog, jókedvű készülődést kívánok mindenkinek!
Tudom, sokan ismerik s szeretik, de én most készítettem először, mert most tettem szert sárkánytűzre, ami elengedhetetlen hozzá. Mer' a krémbrülé nem krémbrülé roppanós karamellréteg nélkül, ugyi.
Hozzávalók 4 kis tálkához(azokhoz a klasszikus creme brulee-s tálkákhoz):
5 tojás sárgája
3 dl zsíros tej
1 dl tejszín
12 dkg vaníliás cukor (nekem van üvegben vaníliarúddal készült) vagy sima kristálycukor + 1 rúd vanília vagy esszencia vagy őrlemény
csipet só
+ 4 evőkanál kristálycukor a karamellhez
A tojások sárgáját habosodásig-fehéredésig elkevertem a vaníliás cukorral, csipet sóval. Közben felforraltam a tejet, és forrás után apránként, állandóan kevergetve hozzáöntöttem a cukros tojássárgákhoz. Ha valakinek nincs otthon készleten házi vaníliás cukra, akkor a tejbe dobjon bele egy hosszában szétvágott rúd vaníliát, és még a tejbe tétel előtt a kikapart magjait is. Ez esetben mielőtt átöntené a sárgákra a tejet, vegye ki a vaníliarudat. (Amit egyébként le lehet mosni, megszárítani és aztán kristálycukorba tenni.)
A kis tálkákat egy tepsibe tettem, elosztottam bennük a krémet (jó csurig lesznek, de úgyis csökken a szintjük a gőzölődés alatt majd), félig felöntöttem forrásban lévő vízzel, és az előmelegített, kb. 110 fokos sütőbe tettem egy órára.
Amikor elkészült, folpackkal lefedtem őket és hűtőbe tettem. (Kifejezetten jót tesz neki 4-6 óra hidegben tartózkodás.) Tálalás előtt megszórtam kristálycukorral, és a szakácsfáklyával megkaramellizáltam a tetejét.
Klasszikus desszert, egyszerű is, karácsonyra is ajánlom. Pazarfinom és ellenállhatatlan. Előre elkészíthető, tényleg nincs vele macera. A maradék fehérjékből pedig lehet pavlovát vagy gyümölcskenyeret sütni, vagy habcsókot, vagy ahogy én is teszem most: a mézes puszedli mázának éppen pont jó lesz a sok tojásfehérje.
Ha valakinek nincs klasszikus brulee-s tálkája, szerintem bármilyen kerámia, vagy vastagabb üvegtálka is megteszi, mert nagyon alacsony hőfokon kell gőzölni. Vagy akár a most újra divatos zománcos kis bögrék is jók hozzá, vagy szélesebb szájú, kis űrtartalmú befőttes üvegek is alkalmasak szerintem.
Lehet más ízesítéssel is készíteni, de a tojás sárgája és a vanília íze együttesen szerintem csodás páros.
Ha netán lenne sült maradék a nagy ünnepi dínom-dánomból, mert nem csak frissen vásárolt darált húsból készíthető (amilyen az eredeti), hanem a videón is láthatóan maradék sültekből is tökéletes lehet. Vagy ha már a szilveszteri menünk is gondolkodunk, mert az empanada remek partiétel is.
Tészta:
50 dkg liszt
1 tk. szárított élesztő (vagy 1 dkg friss)
1 tk. pirospaprika
2 dl víz
só
1 dl olívaolaj (a tészta receptjének forrása: street kitchen)
Ennyi tésztához én olyan 80 dkg darált húst vennék.
Valójában a tésztát lehet vajjal és sütőporral is készíteni, vagy csak simán egy egyszerű vajas tésztát is készíthetünk. De nekem a fent leírt a legszimpatikusabb.
És persze nem csak hússal tölthető, ez a fogás a vegák álma is lehet. Bármilyen hüvelyessel, zöldséggel is tölthető.
Mélyzengésű, dús sütemény.
Éjsötét, tápláló tél-étel.
Szájnak ingere, fognak gyönyöre.
Ki mondta, hogy a költészet csak szavak tengere?
Isteniség, na. Tömörgyönyör. Extracsokis. Extramagos. Minden falat... tökéletes.
Olasz sütemény Umbriából. A neve magyarul annyit tesz, hogy "borsos kenyérke". Hamar elkészíthető, és a legfinomabb pár naposan, vagyis jót tesz neki, ha van ideje összeérni. Azaz ideális karácsonyi édesség, mert elkészíthetjük akár 2 héttel az ünnep előtt is.
Hozzávalók:
5 dkg liszt
5 dkg holland jó minőségű kakaópor
25 dkg dió
20 dkg étcsokoládé
25 dkg méz
10 dkg mandula
10 dkg mogyoró
5 dkg (ha van, akkor kandírozott) narancshéj kockázva vagy reszelve
1 dl fehérbor (lehet édes, félédes vagy muskotályos is)
frissen őrölt bors
egy csipet (késhegynyi) só
A magvakat erősebb nylonzacskóba tesszük, és sodrófával vagy húsklopfolóval durvára vagy törjük. Vagy cutterben aprítjuk, még egyszerűbb. Az aszalt gyümölcsöket apróra vágjuk. Egy tálba tesszük a magvakat, aszalványokat, hozzáadjuk a lisztet, kakaóport, sót is. A csokit felolvasztjuk a tűzhelyen a mézzel és a borral, majd ez is megy a többihez. Alaposan megborsozzuk és jól összekeverjük az egészet. Szilikonos papírral kibélelt tepsibe lapogatjuk a masszát (vizezett kézzel könnyebb, nem ragad), és előmelegített, 120 fokos sütőben kb. 50-60 percig szárítjuk-sütjük.
Eredetileg kis kenyérformákra alakították - innen is a neve, vagyis akinek így szimpatikusabb, készítsen a masszából 4-5 kenyérke formát, így tegye nagytepsire és sütőbe. Ekkor a sütési idő lerövidülhet, mivel nem egyben van az egész tömege a sütinek, vagyis elég lehet 30-40 perc is.
A kész süteményt egy-két nap elteltével szépen lehet szeletelni.
(Én ánizsmaggal ízesítettem bors helyett, mert imádom az ízét és olyan kevés sütiben használjuk, és ebben szuperül működött.)
Igyekeztem a képen is visszaadni a korhű retró-fílinget. Emlékeztek? Kinyitottunk egy szakácskönyvet vagy újságot, és hasonló fotók voltak benne. És hasonló ételek.
Szeretem az újításokat a gasztronómiában, figyelem a divatokat is, de úgy gondolom, vannak ételek, amik nem szorulnak sem újragondolásra, sem javításra. És mindig jók. (Már ha jól vannak elkészítve, természetesen.) És bizton állíthatom, hogy a legjobb, ami egy csirkemellel történhet, az az, hogy kijevit készítünk belőle, mert az amúgy száraz mellehúsa és a minőségi vaj párosa az égben köttetett.
Bár ezzel a kijelentésemmel kissé bajban vagyok, mert azt hiszem, nincs ember, aki meg tudná mondani, milyen is az igazi kijevi jércemell. Próbáltam utánanyomozni, nem sok sikerrel. Itt és itt olvashattok utána. Van, aki Chicago városát jelöli meg forrásnak, mások szerint ukrán eredetű. Még hites uram régi főiskolai könyvében is megnéztem a receptet, ami szerint a csirkemellet felszúrjuk, és vaj-reszelt sajt keverékével megtöltjük, amit sóval-borssal-szerecsendióval fűszerezünk. De én úgy hiszem, az eredetiben talán nem volt sajt, csak fűszeres vaj.
Mára már azt hiszem ez az étel is arra a sorsra jutott, hogy ahány ház, annyi féle változat létezik. Ez az enyém, ami tulajdonképpen gremolátával töltött csirkemell. Mert citromhéj mindenbe kell. 😉
Hozzávalók 2 főre:
2 fél csirkemell (a kis szárnya nélkül)
2 kisebb csokor petrezselyemzöld
8 dkg vaj (nem margarin!)
só
1 kicsi citrom reszelt héja
1 kisebb gerezd fokhagyma a panírozáshoz:
2 tojás + 2 evőkanál víz jól felverve pici sóval
liszt
zsemlemorzsa a sütéshez:
bő olaj.
A szobahőmérsékletű vajhoz hozzákevertem a felaprított petrezselyemzöldet, reszelt citromhéjat, nagyon apróra vágott fokhagymát, sót, aztán betettem a fagyasztóba 10 percre, hogy kissé szilárduljon, mert úgy könnyű betölteni. Ha nagyon lágy a vaj, csak kínlódni fogunk vele.
A csirkemellről a kis szárnyacskarészt levágtam, azt csak simán bepaníroztam. A két nagy darabot felszúrtam a vastagabb végétől indulva, hogy zseb keletkezzen. Ebbe az üregbe töltöttem a fűszervajat. A nyílásokat fogvájóval összetűztem. Duplán bepaníroztam a húsokat, és közepesen forró olajban pirosra sütöttem. Az olaj ne legyen túl forró, mert vastag a hús, át kell sülnie, szóval kisebb lángon süssük, és olyan magasságú legyen a serpenyőben az olaj, hogy minimum a hús vastagságának feléig érjen.
Tálalás előtt a fogvájót távolítsuk el, és abszolút forrón, frissen tálaljuk. Körete bármi lehet, amit szeretünk.
Karácsonyi változatnak úgy készíteném, hogy reszelt narancshéjat és frissen reszelt szerecsendiót adnék a vajhoz, no és friss bazsalikomot vágnék apróra (s persze a fokhagyma is maradna). Lehet bunda nélkül is sütni kevés vajon vagy jófajta olajon, úgy könnyebb, egészségesebb fogás lehet. De a belsejéből a minőségi vajat semmiképpen ne spóroljuk ki. Lehetne bonyolítani ezt az ételt, de a kijevire fokozottan igaz: a kevesebb több. Maradjunk az egyszerűségnél.
Az öröm bennünk az adüton,
a legrejtettebb szentély.
(Hamvas Béla: Patmosz)
Egy, a Kolumbia partjainál fekvő Neguá városába való férfi fel tudott mászni az égbe.
Visszatérve elbeszélte az utazását. Elmondta, hogyan látta az
emberi életet odafentről. Azt mondta, pici lángok tengerei vagyunk.
- A világ - mesélte -, a sok ember, pici lángok tengere.
Minden egyes ember a saját lángjával világít.
Nincs két egyforma láng. Vannak nagy lángok és kis lángok
mindenféle színben. Vannak olyan lángok, melyek annyira mozdulatlanok,
hogy még a szélben sem rezdülnek meg,
mások lángja olyan vad, hogy szikrával szórja tele a levegőt. Vannak
bolond lángok, melyek sem nem égnek, sem nem világítanak, másokban
viszont olyan vadul izzik az élet, hogy rájuk sem lehet nézni pislogás
nélkül, és ha a közelükbe ér az ember, maga is lángra kap.
(Eduardo Galeano: Ölelések könyve, fordította Ingrid Alexovics)
Házilag főzhető gyurma szódabikarbónából és étkezési keményítőből. A receptet itt találtam hozzá.
Hozzávalók kb. 35 db díszhez:
285 gr szódabikarbóna
70 gr étkezési keményítő
185 ml (grammban ugyanennyi) víz
A három anyagot összekeverjük egy közepes lábosban, és közepes lángon melegítjük állandó keverés mellett. Nagyon hamar felforr és besűrűsödik. Amikor már egybeállt, még főzzük 2-3 percig hogy teljesen gyurma állagú legyen, s készen is van. Azonnal folpackba csomagoljuk légmentesen és hagyjuk kihűlni. Hűlés után átgyúrjuk szép simára, és kinyújtjuk 3-4 mm vastagságra.
A nyújtásnál mindig emeljük fel a konyhapultról a masszát, hogy ne ragadjon oda az egész, mert ahogy mintázzuk, úgyis kicsit ragadós lesz. Óvatosan emeljük ki a kiszúrt formákat, hogy ne deformálódjanak. Ezt egy hajlékony pengéjű kés segítségével tudjuk megtenni, amivel alányúlunk, és óvatosan elválasztjuk a figurát a konyhapulttól. Végül lyukat készítünk bele, hogy fel lehessen majd akasztani.
Száradnia kell. Vagy forgatjuk, vagy én például a radiátor tetejére tettem, mert lyukacsos, és így egy éjszaka alatt tökéletesen meg is száradt.
Hagyhatjuk fehéren, de színezhetjük, festhetjük is. Én akrylfestéket használtam, és csillámos körömlakkot.
Nagyon jó állagú, könnyű vele dolgozni és nagyon szép hófehér, kissé csillogó a felülete. Olcsó és egyszerű megoldás a karácsonyfa díszítésére. De más is készülhet belőle persze, kis mécsestartók, címkék, képek, stb...
Amikor megszületett az a nemzedék, amelyhez én is tartozom, a világból
már kiveszett az aggyal és szívvel is bíró lényeknek kijáró gyámolítás.
Az előző nemzedékek romboló munkája oda vezetett, hogy a világ, amelybe
beleszülettünk, ne adhasson többé biztonságot vallási téren, támaszt
erkölcsi téren, nyugalmat politikai téren.
A világ ma az ostobáké, az érzéketleneké és a nyüzsgőké. Az élethez és a
diadalhoz való jogot manapság csaknem ugyanazokkal az eszközökkel lehet
megszerezni, amelyekkel az ember a bolondokházába kerülhet: a
gondolkodásra való képtelenséggel, amorális viselkedéssel, kóros
élénkséggel.
A vallási hitnek főként és
elsősorban csak a kiindulási pontja igaz, tudniillik, hogy az ember
helyzete reménytelen. Kérdem: lehet-e a reménytelenségben is hinni? Mert nekem ez a hit elég; és nem vagyok reménytelen.
Ami valóban irracionális, és amire tényleg nincs magyarázat, az nem a
rossz, ellenkezőleg: a jó. Éppen ezért engem már rég nem a vezérek,
kancellárok és egyéb címzetes uzurpátorok érdekelnek, akármennyi
érdekességet tudtok is elmondani a lelki világukról, nem, a diktátorok
élete helyett engem már réges-rég kizárólag a szentek élete érdekel,
mert én ezt találom érdekesnek és felfoghatatlannak, én erre nem találok
pusztán ésszerű magyarázatot.
Mivel a csirkecombot egyáltalán nem szeretjük, néha szoktam venni pulykacombot. Kiadós és finom, ha jól van megsütve. Ez most egy egyszerű, fokhagymás-babéros változat, finom szafttal. Ha valaki esetleg karácsonykor bébipulykát sütne, azt is lehet hasonlóképpen, csak több idő kell neki, mondjuk éppen a duplája, vagyis 5-6 óra. Ha elhagyjuk a receptből csak a pirospaprikát, s helyette narancskarikákat dobálunk még a tepsibe, és víz helyett narancslét öntünk a hús alá, akkor egy más ízhatást kapunk, téliesebbet. (A magokat piszkáljuk ki, mert azok keserítik meg az ételt, nem is a fehér héjrész.)
Hozzávalók:
1 pulykacomb
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
7 db babérlevél
1 nagy fej vöröshagyma
6-7 duci gerezd fokhagyma
só
1 csapott evőkanál bükkfán füstölt pirospaprika (sima is jó, ha nincs füstölt)
1 dl száraz fehérbor
1 csapott teáskanálkányi kristálycukor vagy méz
2-3 dl víz
A vöröshagymát megtisztítottam, vastagabb félkaréjokra szeltem, a vajat kis kockákra vágtam. A pulykacombot megtisztítás után több helyen beszúrtam a csontig késsel. Jó alaposan besóztam a húst, a lyukakba is került só. A fokhagymagerezdeket feleztem hosszában, és minden lyukba tettem egy fokhagymagirizdet és egy kis kocka vajat, majd a füstölt pirospaprikával bekentem a combot mindenhol. A tepsibe szórtam a maradék vajkockák nagyját, a vöröshagymát, a maradék fokhagymákat és a babérleveleket. Ráfektettem a húst, meglocsoltam olívaolajjal, rádobtam a maradék pár kocka vajat, aláöntöttem a bort, 2 dl vizet és ezt a folyadékot is megsóztam 1/2 csapott teáskanálkányi sóval. Lefedtem alufóliával, és 2,5-3 órára, körülbelül 160 fokos előmelegített sütőbe tettem. Egészen a sütés végén levettem a fóliát, és a kevés mézet hozzákevertem a levéhez (itt lehet pótolni a szaftját, én direkt úgy sütöttem, hogy maradjon alatta, meglocsolandó a köretet), meglocsolgattam vele a húst és pirulásig (kb. 10-15 perc) visszatettem sülni.
Omlóspuhára sült, és ízletes szaft maradt alatta. Köretként bármi jó mellé: párolt zöldség, burgonya, rizs, polenta, gerslirizotto, saláta. Kinek hogy tetszik.
A legtöbbünknek elég nagy kudarcot kell vallanunk, vagy elég nagy sikert kell elérnünk ahhoz, hogy rájöjjünk: a beteljesedést sosem fogjuk megtalálni a látszatvilág szintjén. Ütni-vágni kell minket a karmikus tenger hullámainak ahhoz, hogy menedéket és tartós békét akarjunk keresni.
Eleget át kell látnunk a világ hazugságaiból ahhoz, hogy éhezzünk az igazságra.
Olyan gyorsan elfutott ez az év... Megint öregebbek lettünk eggyel. No sebaj. Ahogy Fodor Ákos mondta volt: szeretem ha telik az idő. Csak a múlót nem.
Valahogy így, én is.
Már szerepelt a blogon egy osso bucco, de az a paradicsomos változat volt. Ez pedig a milánói, amely a "cucina bianco" - vagyis a fehér konyha - vidéke, ahogy az északi olasz régiók általában. A fehér konyha azt jelenti, hogy a fogások paradicsom nélküliek, mert a hegyvidékre nem jellemző igazán, hogy ezt a finom nyárgyümölcsöt termelnék.
Ahogy minden olasz ételnél, az osso bucconál is az alapanyagok minősége a mérvadó, mert szinte alig pár hozzávalóval készül. Végignéztem több receptet, videót, végül arra jutottam, hogy mindenki kicsit másképp készíti. Hozzávalókban is voltak eltérések és módszertanilag is, úgyhogy bátran mertem a fejem után menni. Azért igyekeztem a keretek között maradni, ha már egy elhíresült, ikonikus ételről van szó. Tehát az alapokat megtartottam. Az egyik videóban egy olasz szakács szárított vargányát is tett hozzá, úgyhogy zalai lány lévén, ezt mindenképpen beemeltem a saját változatomba.
Hozzávalók 2-3 főre (két nagyevőnek vagy három kisebb étkűnek):
1 kg csontos, szeletelt marhalábszár (nálam ez 3 nagy szelet volt)
1 fej vöröshagyma (15 dkg)
1 púpos evőkanál reszelt sárgarépa (ez olyan 2 dkg és kislyukú sajtreszelővel reszeltem)
4 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
1,5 dl száraz fehérbor (szekszárdi sauvignon blanc-t használtam)
só
frissen őrölt bors
kevés liszt
fél marék szárított vargánya
6-8 dl házi húsleves (leveskockából is lehet, ha nincs épp készen húsleves). A gremolátához:
1 nagy csokor petrezselyemzöld
1 nagyobb gerezd fokhagyma
2 citrom reszelt héja.
A vöröshagymát apróra kockáztam, és kevés sóval üvegesre pároltam egy nagy serpenyőben a vaj, olívaolaj keverékén. A húst sóztam, borsoztam, vékonyan lisztbe forgattam, majd nagy lángra kapcsoltam az edény alatt, és a hússzeletek mindkét oldalára kissé rápirítottam. Én elfelejtettem átvágni 2-3 helyen a hártyát, ami körbefogja a szeleteket, de ha megtesszük, akkor nem ugrik úgy össze, mint az enyém, hanem szépen kiterül és megmarad a formája. Majd legközelebb...
Aztán hozzáöntöttem a bort, hagytam hogy sisteregve forrjon 2 percig, majd a húslevessel is felöntöttem az ételt. Csak annyira, hogy majdnem ellepje a szeleteket. Hozzátettem a pár szelet szárított vargányát is, és belereszeltem a sárgarépát is. Ha marad ki a levesből az nem baj, mert viszonylag hosszú a párolási idő, tehát lehet hogy egyszer vagy kétszer pótolni kell az elpárolgott folyadékot. Addig pároljuk fedő alatt kis lángon, amíg omlóspuha lesz a hús és jó sűrű szaftja marad. Ez olyan két-két és fél óra.
Mikor kész az étel, elkészítjük a gremolátát is: apróra vágjuk a petrezselyemzöldet is, a fokhagymát is, és hozzáreszeljük a citromok héját is. A kész, még forró ételt megszórjuk a gremoláta felével, hagyjuk kissé hozzámelegedni az ételhez. A többit frissen kínáljuk a tálalásnál, az asztalon, hogy aki még szeretné, megszórhassa ezzel a friss ízű fűszerkeverékkel az ételét.
Köretként általában egyszerű sáfrányos rizottót szoktak készíteni hozzá, de mivel párom szülinapjára készült az étel, mi burgonyával ettük. Mer' nem vagyunk valami nagy rizsesek. 😏
Finom házikenyérrel is, jól lehet tunkolni vele a finom szaftot. De polentával (puliszkával) is asztalra kerülhet, sőt, én gerslirizottóval is el tudom képzelni. Természetesen valamilyen finom bor mindenképpen ajánlott hozzá.
A csontban lévő velőt pedig fokhagymás pirítóssal grátiszként elfogyaszthatjuk.
P.s.: a gremolátát ne hagyjátok le róla! A petrezselyem frisszöld íze, a citromhéj aromája és a fokhagyma mély és erőteljes zamata egyszerűen tökéletes kombináció. (És a fokhagyma NEM reszelve, hanem apróra vágva. Tudjátok, mint James Bondnál a martini koktél: nem mindegy hogy rázva vagy keverve. ☺)
A fiatalság örök lángjában égünk. Legjobb esetben is úgy tekintünk öregjeinkre, mint fogyatékosokra. Csakúgy, mint a gyerekeinkre. Pedig ez a két kor az, amely közel van a szentséghez. Közel lehetne. És mesélhetne.
Mintha az élet egyetlen és elfogadott formája az őrült mókuskerék-cselekvés lenne. Mintha szemlélődő, lassú, meditatív élet nem is létezne. Talán már nem is létezik.
Emberek, olvassatok az ifjú Lin-csi vándorlásairól. Vagy hallgassátok a bölcs, öreg Lin-csit...
Ha karácsonyillatú és ízű sütire vágyunk, tökéletes választás. Eredetileg muffin recept, de tegnap így egyben, tortaformában sütöttem meg. Ha kissé ki is díszítjük, szívből ajánlom majd a fenyőünnepre is. Nemcsak azért mert finom, hanem mert nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető sütiről van szó, ami az ünnepekre való készülődést megkönnyítheti. Nagyobb családokban lehet duplázni is, mert igen gyorsan fogy. :)
Hozzávalók 12 muffinhoz vagy egy közepes tortaformához:
15 dkg liszt
25 dkg sütőtökpüré (főtt vagy sült sütőtök pürésítve)
1 púpos teáskanál sütőpor
1 tubus cukrozott sűrített tej (170 gr.)
5 dkg olvasztott vaj + valamennyi a forma kikenéséhez
2 kicsi vagy 1 nagy tojás
1 csapott mokkáskanál só
5 dkg barna vagy világos nádcukor
1 és 1/2 csapott teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
vagy:
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
1/2 mokkáskanálka frissen reszelt szerecsendió
1/2 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér
1/2 mokkáskanál őrölt kardamommag
vanília kivonat vagy por.
A tortaformát kivajaztam és liszteztem. Előmelegítettem a sütőt olyan 160 fokra. A liszthez adtam a sót, fűszereket, sütőport és jól elkevertem, majd ehhez jött a felvert tojás, a sütőtökpüré, a sűrített tej, cukor, olvasztott vaj. Csak fakanállal jól összekevertem. Körülbelül 25-30 percig sütöttem. Lehet tűpróbázni, megsült-e. A püré miatt kell kicsit hosszabban sütni, a nedvességtartalom miatt.
Kedves párom nem annyira sütőtök rajongó, de úgy kapásból 3 nagy szeletett megevett belőle.
Az élet nem fehér és fekete, szokták mondani, és ez így is van. Mégis, óriási különbség van aközött, hogy valódi színeket használok és aközött, hogy összemosom a palettát. Egyik esetben felismerhető képet kapok, a második esetben azonban egy szürke, seszínű homogén képtelenséget. Vagy más példával: nem mindegy, hogy a menüt sorban, elkülönítve tálalom, vagy mindent egy fazékban. Egyik esetben finom és gusztusos ételeket fogok enni, a második esetben azonban... tudjuk mit.
Van jó jó és rossz jó. És van rossz rossz és rossz jó is. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni. Ma divatos mindent összemosni. Azt hiszem, a vízöntő kor árnya a mindentegyenlővé-tenni akarás.
Ez a keksz élesen kontúros, színeiben is, ízében is. A receptet a legutóbbi Kifőztük magazinban láttam meg, Katucikonyha készítette. A tonkababot a "Saját levében" blog gazdasszonyától kaptam még valamikor régen, csak valahogy eddig nem tudtam, mibe is használjam el.
Érdekes illata van... ahogy reszeltem belőle, nagyon erőteljes volt, engem az amaretti keksz illatára emlékeztetett, vagyis határozottan mandulás jellege van. Az íze már leírhatatlan: kóstolni kell.
Most már jönnek a hűvösebb idők. Be lehet gyújtani a sütőt, lehet pepecselni a konyhában. Fel lehet tölteni a sütisdobozokat, a gyerekek elemózsiás dobozát, s iskolába vinni az otthon készült finomságokat.
Hozzávalók kb. 25 kekszhez:
18 dkg fehér liszt 7 dkg teljes kiőrlésű liszt
2 dkg kakaópor
10 dkg porcukor
1/4 csapott mokkáskanálkányi só (két csipet)
13 dkg vaj
1 kisebb tojás
1 tonkabab reszelve
kb. 2-3 cl tejszín
1/2 mokkáskanál vaníliapor
1/2 mokkáskanál sütőpor
a töltéshez nutella.
Kimértem a száraz hozzávalókat, tálba szitáltam, a tonkababot lereszeltem. A hideg vajat kisebb kockákra vágtam és elmorzsoltam az elkevert szárazanyagokkal, majd a tojást és a kevés tejszínt hozzáöntve összegyúrtam tésztává. Hűtőbe tettem 1-2 órára.
Előmelegítettem a sütőt kb. 160 fokra, közben kinyújtottam a tésztát lisztezett deszkán olyan 2-3 milliméter vastagra és mintáztam, majd kiszaggattam a kekszeket. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsin 8-10 perc alatt megsültek, aztán kihűlés után nutellával (én az Aldiban kapható csíkos nutellát használtam, amelyik tejszínkrém és mogyorókrém kettőse) összeragasztgattam őket.
A keksz tonkabab nélkül is isteni, és ez esetben lehet kicsit több kakaóporral készíteni. Lekvárral, vagy más krémmel is tölthető.
Amikor valami jó elmúlik, kicsit szomorúan, nehezen engedjük el. Idővel aztán megtanuljuk, hogy mindenben ritmus van. A nyár után mindig ősz lesz, azután tél, majd tavasz, és újra nyár.
Ha már kellően sok ciklust megéltünk, elkezdjük követni ezt a nagyobb, természetes és bölcsebb körtáncot. Tudjuk már, hogy minden emelkedőt völgy követ, a völgyet hegy. Mindegyik táj kicsit más, mégis. Már felismerünk csapdákat, járható vagy járhatatlan utakat. Megtanulunk akadályokat legyőzni, kitartani, hallgatni az ösztöneinkre.
És mindenek előtt: bízunk a folyamatban.
Edith oldalán láttam meg ezt a pitét. Igazi ősz-íz-kombináció. Sajnos aktuális, hiszen igencsak ősziesre fordult már az idő kereke. S maguk a piték is, mint sütemények - számomra legalábbis - az ősz és tél desszertjei. Például egy gazdag, laktató leves után tökéletesen elégséges egy-egy szelet finom, gyümölcsös pite.
Kicsit módosítottam, ahogy az lenni szokott. A szilva mennyiségét dupláztam, és alaposan fűszereztem is. Az övé azért sokkal szebb, mint az enyém.:)
Hozzávalók egy 36-szor 28-as tepsihez:
a tésztához
50 dkg liszt
25 dkg hideg vaj
2 tojássárgája
10 dkg porcukor
csipet só
2 teáskanál sütőpor
1 nagyon nagy evőkanál tejföl
a szilvás réteghez
1,2 kg szilva (magozva olyan 1-1,1 kg)
kb. 15-20 dkg cukor (függ a szilva édességétől)
1/4-1/2 citrom leve (függ a szilva édességétől)
10 dkg étkezési keményítő
csipet só
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1 mokkáskanál vaníliapor (vagy esszencia)
1 evőkanál rózsavíz
2 evőkanál sütőrum
a mákos réteghez
15 dkg darált mák
10 dkg porcukor + 1 evőkanál a tojásfehérje felveréséhez
3 dl tej
5 púpos evőkanál dara + a fehérjehab hozzákeverése után még
3 púpos evőkanál rétesliszt
csipet só.
A szilvát magozzuk, lecukrozzuk, fűszerezzük. Rummal is meglocsoljuk, hagyjuk állni egy órát.
A hideg vajat kisebb kockákra vágjuk, a lisztet kimérjük és tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a sót, porcukrot, sütőport, elkeverjük, majd a lisztkeveréket a hideg vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és a tejfölt is, és összedolgozzuk tésztává. Nem kell túldolgozni, mert akkor lesz porhanyós, ha nem melegedik fel a vaj a kezünktől. Folpackkal betakarjuk, és nyújtásig hűtőbe tesszük.
Közben elkészítjük a krémeket: a mákot felfőzzük a cukorral, sóval, tejjel, és mikor már forr, hozzáadunk 5 evőkanál darát. Addig kevergetjük, míg alaposan besűrűsödik. Hagyjuk kihűlni.
A szilvát ledaráljuk késes robotgéppel, de csak a gyümölcsöt a levétől lecsepegtetve. Föltesszük főni, hagyjuk rotyogni, míg a színe szép lilásvörös lesz, és megpuhul a gyümölcs. Botmixerrel simára dolgozzuk és visszatesszük a tűzre. A szilva levét kikeverjük az étkezési keményítővel, és a rotyogó szilvakrémhez öntjük. Állandó keverés mellett besűrítjük. Amikor kész, levesszük a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni. Ha kihűlt, kóstoljuk meg, mert lehet utólag ízesíteni, ha valami hiányozna belőle: só, cukor, citromlé, rum vagy valamilyen fűszer.
A sütőt begyújtjuk.
A tojásfehérjét felverjük, amikor már habos, hozzáadjuk az evőkanál porcukrot, és szép kemény, fényes habbá verjük. Egy-két evőkanálnyit a máktöltelékhez keverünk, hogy könnyebb legyen beledolgozni a többit. Lazán keverjük hozzá a fehérjehabot, hogy maradjon benne levegő. Végül még 3 púpos evőkanál lisztet is beledolgozunk.
A tepsit kibéleljük szilikonos sütőpapírral. A tésztát kettőbe vágjuk, kinyújtjuk az elsőt a tepsi méretére, beletesszük a sodrófa segítségével. Megszurkáljuk villával, aztán rásimítjuk a mákos krémet, erre pedig a szilvakrémet. A második lapot is kinyújtjuk, rátesszük a többire. Megszurkáljuk, és az előmelegített, 170-180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Amikor kivesszük, megszórjuk porcukorral a tetejét.
Kihűlés után szeleteljük. Naggyon szilvás, naggyon mákos. :) Istenijó.
Vannak dolgok, amikre meg kell érnünk. Amikor elkezdünk főzni, a legegyszerűbb ételekkel kezdjük. Pörkölt, sült húsok, levesek. Aztán mikor már gyakorlottabbak vagyunk, bele merünk fogni bonyolultabb műveletekbe is, mint például egy rakott étel elkészítése.
A főzés az egyetlen olyan művészet, aminél minden érzékünk bevetésre kerül. Ezért egyformán kell fejlődnie a kézügyességünknek is, az ízérzékünknek, a művészi érzékünknek is - lásd tálalás -, a hallásunknak is, mert sokszor egy étel sercegése, hanga mondja meg, elkészült-e már. Vagy néha csak az illata.
Ha minden érzékünk kiélesedett már, akkor jön elő a mindent átfogó, legfontosabb érzék, az a bizonyos "hatodik": az intuíció. Azt hiszem azokat nevezik mesternek az adott szakmájukban, akik kiélesítették érzékeiket, játékos könnyedségre tettek szert a sok gyakorlás által, s emiatt már minden munkájukban az intuíció vezeti őket. Ekkor készülnek olyan művek, amikre azt mondjuk: mestermű.
A főzésben a kézzel készített tészták - akár a főtt tészták, akár a keltek, akár a rétestészta - a mesterfokozatok azt hiszem. Ki ne emlékezne a nagymamájára vagy a dédire, akit nézni is gyönyörűség volt, mikor nyújtotta, darabolta a metéltet a túrós vagy mákos tésztához. S azt mondjuk: sosem fogok tudni olyat csinálni, mint ő. Ez így is van, mert a mesterműben a mester a lényeg: benne van ő, az ember, a lénye, ami áthatja a kész alkotást.
Gyakorlat teszi a mestert. Mély igazság van ebben a kurta mondatban.
Végre sikerült bekalibrálnom a "kicsinyített" házi rétes módját és mennyiségeit is. Amit most leírok, az pontosan 6 kicsi rúd réteshez elegendő tészta. Az állaga tökéletes volt, gyönyörűen nyúlt, öröm volt dolgozni vele.
Hozzávalók 6 gombócka tésztához:
25 dkg liszt
1/2 tojás
1 mokkáskanál ecet (10%-os)
1/2 teáskanál só
2 dkg aj vagy zsír
1,5-2 dl langyos víz.
A vízben elkevertem a sót, ecetet, a lisztet tálba szitáltam, beleütöttem a tojást, hozzátettem a vajat és szétmorzsoltam kissé, majd a vizet apránként hozzáadva összegyúrtam a tésztát. Azért apránként, mert a folyadékmennyiség attól függ, milyen liszttel dolgozunk. A tészta lágy legyen, de ne ragadjon, hanem váljon el a kéztől is, az edény falától is. Én a dagasztós masinámmal dolgoztattam ki, csodálatos sima tésztát kaptam végeredményül. De kézzel is meg lehet csinálni. Ez alapján a videó alapján csináltam a tésztát, csak a mennyiségek felét vettem.
Ha nagyobb mennyiségű rétest készítenénk, érdemes a fiatalember módszerét követni. De mi ketten vagyunk, és az én emberem nagyon szereti a rétest. Süteményeket egyáltalán nem eszik, de a rétesért odavan. :) Tehát ki kellett találnom, hogyan tudok kis mennyiségben is házilag rétes készíteni.
Tehát az elkészült tésztát 6 egyforma gombóckára gömbölyítettem, vajaztam és letakarva hagytam pihenni minimum 1 órát.
Aztán a konyhapultot alaposan letisztítottam, majd vajjal bekentem. Ezen a vajas felületen nyújtottam a lapokat téglalap alakúra, amilyen hosszan a pult engedte. Így körülbelül akkora lett, mint 2 bolti réteslap egymás mellett. Megszórtam a töltelékkel - most nektarinos, és túrós-nektarinos rétest készítettem - és szépen felgöngyölítettem. A vajazott pulton megy ez abrosz nélkül is.
A töltelék 0,5 kg nektarin volt (tisztítva ennyi), amit lecukroztam, fűszereztem vaníliaporral és őrölt kardamommaggal, valamint kevés citromlével, és állni hagytam. Három rúdba csak gyümölcs került, háromba pedig túró és gyümölcs. A túrót, ami 20 dkg volt, egy evőkanál tejföllel elkevertem, hogy krémszerű legyen. Amikor megpöttyöztem vele a rétestésztát, még kevés kristálycukorral is megszórtam, majd a gyümölcsöt is elszórtam közé. A nektarin levet engedett, azt is ellocsolgattam a lapokon, és mindegyik rétes töltését azzal kezdtem, hogy megszórtam édes morzsával kissé. Ezt babapiskótából szoktam készíteni.
A kész rudakat hagytam kicsit szikkadni, aztán még egy kevés vajjal lekentem őket és 20 percre, olyan 170 fokos, előmelegített sütőbe tettem. Végül porcukorral megszórtam őket, mikor még forróak voltak.
Arra kell ügyelni, hogy nagyon vékony a tészta, így csak kevés töltelék kell, így lesz arányos. Nem szabad túltölteni, mert akkor nem lesz tésztája a rétesnek.
Így nagyon hamar és könnyen elkészítettem egy kisebb adag házi rétest. Formázhatjuk burek vagy gibanica módra is, készülhet tehát sós töltelékekkel is.
Már tudom, az olaszok miért tesznek mindenbe bazsalikomot. Mert van. :)) És mert isteni finom. Nem csak sós ételekben. Születésnapra készítettem ezt a tortát. Csakhogy csuklani is tudjon kicsit az az öröklét, ha majd az ünnepelt - és ha - emlékszik erre a napra, majdan a távoli jövőben, egyszer.
Hozzávalók egy nagy 22 cm-es tortához A piskótához:
35 dkg liszt
5 dkg kukoricadara
10 dkg kukoricaliszt
6 közepes tojás
1 tasak sütőpor
1/2 mokkáskanál só
20 dkg olvasztott, szobahőmérsékletű vaj. A sziruphoz:
2 vastaghéjú citrom
30 dkg kristálycukor
1 csokor görögbazsalikom (vagy sima bazsalikom)
3 dl víz. Ebből kell a tésztához:
3 dl szobahőmérsékletre hűlt, átszűrt szirup
a citromkarikák apróra darabolva. A krémhez:
a maradék citromos szirup: 1,5 dl
20 dkg fehércsoki
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
75 dkg mascarpone
1 marék bazsalikomlevélke.
A két citromot jól megmostam (lehetőleg bio legyen), majd fél cm-es karikákra vágtam és kimagoztam. (Mert a mag keserít igazán, nem a héj.) Feltettem főni a cukor és víz keverékében egy csokor görögbazsalikommal együtt. Főztem olyan 20 percig, amíg a citromok héja megpuhult. Hagytam kihűlni, aztán a szirupot leszűrtem, a citromkarikákat pedig apróra kockáztam.
A tortaformát kivajaztam, liszteztem. A tojásokat habosra kevertettem 3 dl cukorsziruppal, majd hozzá kevertem az olvadt vajat is, a citromhúsdarabokat is, és a sütőporral elkevert liszteket is. Formába öntöttem, és olyan 170 fokon 45 percig sütöttem. Hagytam kihűlni.
Közben felolvasztottam kis lángon a maradék cukorszirupban a fehércsokit. Levettem a tűzről, és hozzákevertem 10 dkg vajat is, míg beleolvadt. Hagytam langyosra hűlni, majd hűtőbe tettem.
Mikor jól lehűlt a fehércsokis keverék, a mascarponét kikevertem a porcukorral, végül hozzákevertem a fehércsokis krémet is, és tettem bele egy maréknyi görögbazsalikom-levélkét is.
A tésztát 3 részre vágtam, majd a rétegekre kentem a krémből, végül a maradék krémmel bevontam az egész tortát is. Bazsalikomlevélkékkel díszítettem.
Nem túl látványos torta, viszont csodásan érződik benne a citrom is, a
bazsalikom is, és nagyon jók együtt, annyi szent. Valójában egy egyszerű,
rusztikus sütemény, egyszerű, de nagyon finom. Látszólag sok bele a 75 dkg mascarpone, de igazából semmi más nincs is a krémben. És szép nagy torta, 16 szelet (nem is kicsi) kijön belőle.
Ha valaki tartana a fűszeres íztől, a krémbe ne tegyen bazsalikomot, csak a tetejét szórja meg díszítésképpen vele.
Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és
tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő,
mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan
távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az
álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem
rabolhat el.
(Anselm Grün)
Igazából azért osztom meg ezt a levest, mert jó példája a "hogyan hozzuk ki a maradékokból a legjobbat" művészetének. Hogyan főzzünk fantáziadús, tarka, tündöklő ételt abból, ami adott és kéznél van. Tegnap este kukoricát főztem és maradt másfél cső, plusz a főzővíz. Valamint tegnap készítettem kurkumás-mozarellás fasírtgolyókat is, amiből maradt olyan 12 darab. Ezen túl, sárgabarackos gombócot akartam ma főzni. Úgyhogy úgy döntöttem, a húsgombóc egy gazdag nyári ragulevesben fogja végezni.
Először megfőztem a megpucolt, kockákra vágott krumplit sós vízben, majd leszűrtem a levét a nagy levesfőző fazekamba. Hozzáöntöttem a főtt kukorica vizét is, tettem bele egy nagy fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát egészben. Hagytam felforrni, s míg lassan forrdogált, megtisztítottam a belevaló zöldségeket: sárgarépát, fehérrépát, zöldbabot, és volt egy kis zellerem is, azt félbevágva tettem a lébe a hagymák mellé. A megtisztított zöldségeket karikáztam-daraboltam és beletettem az alaplébe. Sóztam, valamint frissen aprítottam zöldfűszereket is a levesbe: petrezselyemzöldet, lestyánt, tárkonyt. Mikor puhák lettek a zöldségek, beletettem a sült húsgombócokat is, és a csőről levágott, majd morzsolt maradék kukoricát is. Hagytam forrni pár percig, közben készítettem egy nagyon vékony tejfölös habarást, amit szintén a leveshez adtam. Forrás után kis ideig hagytam főni, hogy a kevéske liszt íze is beleolvadjon a levesbe, s készen is volt. Tálalásnál ecetet is adtam mellé az asztalra.
Ebbe a levesbe nyugodtan tehetünk bármilyen zöldséget, ami kéznél van: cukkinit, csillagtököt, tököt, borsót, karfiolt, karalábét, brokkolit, fejtett babot, újkrumplit. A húsgombóc készülhet fürjtojással is minimozzarella helyett, ha hozzájutunk.
A végeredmény egy napszínű, ragyogó, nyárízű leves lett. Ráadásul szuperextra. Csak nem kell elárulni senkinek: csupa-csupa maradékból született. Azt kell mondani: direkt ilyen extrásat akartam. :)
