Bejegyzések

ünnepek címkéjű bejegyzések megjelenítése

Csokis rizspuding

Kép
Az egyik kedvenc desszertem ez az indiai rizspuding. Csak most csokoládés édességre vágytam... Azért is szeretem a tejberizst, mert a világ legegyszerűbb nyalánksága. Persze a "magyaros típust" sosem szerettem, mert mindenki túl szárazra, sűrűre főzte, és az nem olyan jó. Akkor finom, ha lágy és krémes, mint az olasz rizotto.



Hozzávalók 6 pohárhoz:
6 dl víz
6 dl tej
15 dkg kerekszemű rizs
25 dkg kristálycukor
3 dkg sötét holland kakaópor
3 csipet só
2 dkg vaj

A tej és víz keverékében tegyük fel főni a rizst a sóval. (Ne mossuk meg a rizst, hogy a keményítő rajta maradhasson.) Forrásig kevergessük, hogy ne ragadjon le az alja, forrás után pedig tegyük kis lángra és főzzük a rizs puhulásáig, ami kb. 20 perc. Majd főzzük még egy keveset, amíg a leve kissé besűrűsödik (néha-néha keverjünk rajta egyet), ekkor adjuk hozzá az átszitált kakaóport és a cukrot is. Főzzük addig, míg sűrű buborékokat pöfföget, és a kanálról lecsusszant falatka megmarad a tejberizstenger tetején, kis…

Bizánci marharagu & marhahúsos, babos házimetélt

Kép
Sokszor a maradékokból lesznek a legjobb fogások. Mindenesetre, soha nem érdemes semmit sem kidobni, a konyha tényleg alkimista műhely: minden átalakulhat valami egészen mássá.


Tegnap megcsináltam Rick Stein egyik ételét a Velencétől Isztambulig sorozatából, méghozzá egy több mint ezer éves bizánci receptet: marhahús levendulával, borral és naranccsal. A helyzet az hogy olyan jó volt, hogy mire észbe kaptam, eltüntettük - három kis darab hús és sok szaft maradt csak belőle. A maradék oly kevésnek tűnt, hogy még egy adagot sem adott ki. Kombináltam hát babbal és friss házi tésztával, így kiadós lett és isteni finom. A képen nem látszik, de a finom szaftot a tészta beszívta és mennyei íze lett tőle. Az utóbbi idők legjobb ebédjeit ettük tegnap és ma.
A bizánci marha receptje: 1 kg marhalábszár, 3 narancs leve, 2 dl vörösbor (én szekszárdi rozéval csináltam, mert kivételesen nem volt itthon vörös nedű), 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál méz, só, frissen őrölt bors, 1 csapott evőkanálnyi szá…

Tapolcai vagy kalocsai rétes

Kép
Kiadós, tartalmas levesek után a rétes mindig jó ötlet. Ez egy télies, gazdag és különleges változat. Töltött palacsintákkal töltött rétes. 😊 Alant az eredeti receptet adom meg, ahogy találtam. Én a saját technikámmal, a konyhapulton nyújtottam kis gombócokból a tésztát: eszerint, ugyanezekkel a mennyiségekkel, csak most két nyújtott tésztába tekertem a tölteléket, hogy a rétestészta kissé vastagabb legyen mint a normále rétesnél, tehát három rúd lett végül. A palacsintát úgy sütöttem, hogy 18 db legyen a három rúdhoz. Tölteni bármivel lehet, az enyémbe narancsos sütőtök, mazsolás alma és diótöltelék került. A dió és máktölteléket szerintem nem kell főzni, én csak megszórtam a palacsintákat a cukros dióval. (Ja, és nem kentem meg tejföllel a palacsinták tetejét.) Fincsi volt, bár a sima rétes jobban ízlik. (De lehet csinálni úgy is, hogy rétestésztába és nem palacsintába tekerjük a töltelékeket, és azokat egy nagy rúdba ugyanígy.)



A rétestésztához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, 1 tojás…

Bulguros, narancsos lencsesaláta

Kép
Utolsópillanatos szilveszteri recept. Most készült el, és nagyon finom, a bőrös sült karajhoz készítettem. Hátha még valaki kedvet kap hozzá.


Hozzávalók 6 főre:
35 dkg lencse
15 dkg bulgur
5 dkg mazsola
1 közepes fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
1/2 csillagánizs
3 narancs: 2 egészben, egynek csak a leve
só, frissen őrölt bors
1 mokkáskanál köménymag, 1 teáskanál fekete szezámmag, 3 szem szegfűbors mozsárban összetörve
1 evőkanál méz
kb. 4 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál almaecet
friss petrezselyemzöld vagy menta

A lencsét alaposan átmostam, majd föltettem kb. 2,5-szeres, vagyis nem túl sok vízben főni. Közben két narancsot felkarikáztam, és kevés olívaolajon karamellizálódásig sütöttem, a megfordítás után rácsurgattam a mézet, majd még egyszer átfordítottam, s kicsit még sütöttem, hogy a méz is karamellizálódjon kissé. Aztán kiszedtem a szeleteket egy tányérra, és kevés vízzel fölszedtem a serpenyőben a leragadt pörzsanyagokat, aztán beletet…

klasszikus kakaós: a Zalakocka

Kép
A karácsony mindig is a nők ügye volt, sohasem a férfiaké. Mindig a nők intézték a bevásárlást, sütöttek-főztek, ők tervezték meg a bulikat, ők küldték ki a meghívókat, az üdvőzlőlapokat, és bíbelődtek sok más egyéb dologgal is, amilyenek egy férfinak eszébe sem jutnak. (John Grisham)



Hugoméknak sütöttem karácsonyra, mert az egyik kedvencük, és a bolti meg sem közelíti. A klasszikusok kedvelőinek.  Fotó: Bekistúdió, modellt állt: Luna cica. 😄😍
Hozzávalók egy 35-ször 25-ös tepsinyihez:
a kakaós piskótához:
5 tojás
13 dkg cukor
8 dkg liszt
2 dkg kakaó
1/2 csomag sütőpor
csipet só
a fehér piskótához:
3 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
1 csapott teáskanál sütőpor
csipet só
a krémhez:
6 dl tej
2 csomag csokis pudingpor
2 púpos evőkanál szép sötét holland kakaópor
csipet só
28 dkg cukor
25 dkg mascarpone
25 dkg szobahőmérsékletű, lágy vaj
2 evőkanál rum
a tetejére:
csokidara

A piskótákat a szokásos módon megsütjük: vagyis külön kikeverjük habosra a cukorral a sárgájákat, külön felverjük a…

Zalai borítós

Kép
Ha nem hagyományos töltött káposztát készítenétek karácsonyra, hoztam egy zalai változatot, a borítóst. Két receptet is találtam, az egyik tésztával készül, a másik Borbás Marcsi árpagyöngyös receptje. 



Hozzávalók:(8 főre) 1 fej egyben savanyított káposzta
500 g árpagyöngy
800 g  darált sertéshús
200 g füstölt császárszalonna
200 g vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
5 g csemege őrölt paprika
1 evőkanál sűrített paradicsom
4 dl tejszín
4 db tojás
1 csokor petrezselyemzöld
só, bors ízlés szerint
Az árpagyöngyöt 4 órára beáztatjuk. A hagyma felét megfonnyasztjuk, rátesszük az árpagyöngyöt és csontlével locsolgatva majdnem puhára pároljuk. Bekeverés előtt egy csokor aprított petrezselymet keverünk hozzá. A maradék vöröshagymát megpirítjuk, átpirítjuk rajta a sertéshúst és összekeverjük a kockákra vágott kisütött szalonnával. A fejben savanyított káposzta nagy leveleiből  8-at egészben leszedünk. A maradékot nagyon vékony csíkokra felvágjuk. Az árpagyöngyöt összekeverjük a pirított húss…

Mézes keksz

Kép
Falra festett csillagok
égre velük
hadd legyenek kéznél.

(Helena Kolody, haiku)




Karácsonykor kell lennie valamilyen aprósütinek is. Mivel a mézeskalácsot nem igazán szeretem - leginkább a keménysége miatt -, ezért inkább egy mézes kekszet sütöttem idén. Kettőt-kettőt csokoládével összeragasztva, biztos ami ziher, finom legyen. 😏 A recept az ildi KOKKI blogról származik, köszönetem érte. A mennyiség kevésnek tűnt, tehát a két és félszeresét vettem mindennek, így lett 25 db dupla kekszem.
Hozzávalók:
40 dkg liszt
10 dkg porcukor
10 dkg méz (én repce mézzel készítettem)
3 tojás sárgája
18 dkg hideg vaj
csipet só
1 teáskanál mézes fűszerkeverék
1 teáskanál kakaópor
25 dkg csokoládé a ragasztáshoz

A lisztet elkevertem a porcukorral és a sóval, majd a felkockázott vajjal elmorzsoltam. Aztán elkevertem benne a fűszerkeveréket és kakaóport is, majd összeállítottam a mézzel és a tojások sárgájával. Reggel raktam össze a tésztát és este sütöttem, addig folpackban hűsölt a hűtőben.



A sütőt begyúj…

Kimchi day

Kép
"Nagyjából 3 évezred hagyományai sűrűsödnek össze a Google mai, különleges grafikával prezentált logójában. Ma van a kimchi napja - ez a világ egyik legegészségesebb étele.



Kínai kel, zöldhagyma, halszósz vagy garnélarákszósz, őrölt chilipaprika, rizsliszt, só, gyömbér, retek, répa és fokhagyma. A gasztrotörténeti kutatások szerint az étel nagyjából 2600-3000 éves múlttal rendelkezik, ma ismert formáját pedig valamikor a 18. században nyerte el, ugyanis azóta tesznek bele őrölt pirospaprikát, chilit. Ez persze csak a mesterrecept, mert a kimchinek rengetegféle variánsa létezik, még az anyaországot jelentő Koreán belül is más-más helyeken egy kicsit máshogy készítik. Egyes becslések szerint a dél-koreaiak napi átlagban számolva 50-200 grammnyi kimchit fogyasztanak el. Ehhez persze rengeteget kell előállítani is, ennek pedig éppen most van itt az ideje: a november kimcshikészítés szezonja, a kimdzsang. A népi hagyomány szerint ha valaki ekkor, különösen a november 22-e…

Töltött káposzták Bűvös Szakács módra - új TV sorozat

Kép
Rendkívül örvendetes, hogy önálló sorozatot kapott a Bűvös Szakács és a klasszikus magyar konyha, elsőként pedig a töltött káposzta, mert nagy rajongója vagyok ennek a kiváló ételnek - saját konyhámban készüljön így vagy úgy. Vagy még sokféleképpen máshogyan, Bűvös Szakácsosan.




Töltött káposzta hagyományosan és másképp

A Tv2 csatornán november 12-én 11:30-kor indult el a nyolc részes Bűvös Szakács sorozat. Az első rész ismétlése: november 19-én 11:05-kor (Super Tv2). Minden vasárnap ugyanebben az időpontban folytatódik, a pontos receptek és ételleírások mindannyiszor a Bűvös Szakács blogon jelennek meg.

Itt nézhető az első rész.
Itt pedig a második, a rétes.
A harmadik rész a halászléről szólt.


A kávé, mint fűszer

Kép
Most olvasom, hogy a kávés ételek "trendik". Na, megelőztem a koromat, jócskán. 😏

"Saláta kávés vinaigrette mártással, eszpresszós-kakukkfüves metélt, kávékocsonya marhahúslevessel és ossobuco fűszeres kávészószban? Első pillantásra szokatlannak tűnhetnek, de ezek az innovatív receptek valójában aromákban gazdag, kiegyensúlyozott ízvilágú ételeket eredményeznek. Az őrölt kávét vagy az eszpresszót nem a megszokott módon, italként elkészítve vagy desszertek, torták alapanyagaként használják. Hihetetlenül változatos aromavilágukat - egyesek szerint 800-1200 különféle változat létezik - elsősorban a pörkölési technika határozza meg. Ettől függően a kávé ízében felfedezhetünk csípős, füstös, csokoládés, fűszeres vagy diós jegyeket, máskor pedig vanília, szegfűszeg vagy karamell íz adhatja meg az ételnek azt a bizonyos pluszt." (Forrás: Miele, kulináris trendek)



Van nekem egy isteni kávés marhatokány receptem, még 2009-ből. Máig emlékszem az ízére.

Ajánlom …

Birsalmás-diós pite (sütőtökös pite)

Kép
Meggyőződésem, hogy a főzés művészet, ugyanolyan nemes művészet, mint a festészet vagy a költészet. Csak azért becsülik le, mert nem maradandó az alkotás.
(Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe)



Egy igazi hamisítatlan, őszi pite. Gizus receptje alapján csináltam (köszönöm szépen!), de ahogy az lenni szokott, készítés közben folyamatosan alakult. Hiába, a konyha a mágia, a művészet helye.
Hozzávalók egy 26-28 cm-es piteformához:
az almapüréhez:
40 dkg birsalma (hámozás, darabolás után, tisztán ennyi)
15 dkg vegyes virágméz
2 púpos evőkanál világosbarna nádcukor
2 evőkanál vaníliás cukor
csipet só
1 teáskanál őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg (vagy 4 db egészben, amit később eltávolítunk)
2 zöld kardamomnak a frissen porított magjai
a tésztához:
25 dkg liszt
10 dkg durvára vágott dió
12 dkg hideg vaj kockázva
1 tojás
2 evőkanál víz (körülbelül, amennyivel összeáll a tészta)
1 csapott mokkáskanál só
a töltelékhez:
a turmixolt almapüré
25 dkg mascarpone
1 dl sűrű tejföl
2 tojás

Házi felvágott hasaalja szalonnával

Kép
Nem nagyon szoktam felvágottakat venni. Ízetlenek és drágák. Hogy őszinte legyek, egyedül a Coop-os sertéspárizsit esszük meg, ha már szalámit veszek. Sokszor inkább úgy sütök húst, hogy maradjon belőle, és azt meg lehet enni hidegen is. De ezt a tekercset most direkte vacsoraételnek csináltam. Nagyon szép volt a szalonna, tiszta húsos. Elcsábított.



Hozzávalók:
1 darab hasaalja szalonna (kb. 0,5 kg, összetekercselve árulják darabokban)
0,5 csirkemellfilé (30-35 dkg)
1 teáskanál füstölt pirospaprika
1 evőkanál sós lében eltett zöldbors
2 szem szegfűbors
1 mokkáskanál koriandermag
2 gerezd fokhagyma

alufólia
eldobható borotva

A csirkemellfilét ledaráltam és a mozsárban összetört koriandermaggal és szegfűborssal, füstölt paprikával, zöldborssal, zúzott fokhagymával és sóval ízesítettem. A szalonnabőrkét alaposan megborotváltam (nem mindig teljesen szőrmentes), majd jól meg is mostam, leszárítottam és besóztam. A húsos felére rákentem a fűszeres darálthúst és feltekertem úgy, ho…

Túrós smarni vérbarackkal

Kép
Egyébként ne higgye, Tristan úr, hogy én a magam nevében beszélek. Ne becsüljön túl. Vegye tudomásul, hogy ez színtiszta hermineutika.    Hermina néni szakácsnőnk és házvezetőnőnk. A konyhában, főzési szünetben, de azalatt is, míg a húsleve fő, nyilvánosan elmélkedik. Én, miután a Véda-vitákat, Buddhát a magasztost, a talmudistákat, a platóni akadémiát, a skolasztikus Párizst, sőt Königsberget és Sills-Mariát kijártam, beiratkoztam hozzá, s jelenleg a hermineutikát tanulmányozom. Óriási nyereséggel. Unom azt, hogy eredeti legyek. Nincs olcsóbb dolog, mint az eredetiség. Tanítványnak lenni érdekesebb.    Hermina néni régebben a vulgáris gondolkozás híve volt. Az még az ostrom előtti időbe esett. A pletykát kedvelte, és annak szabad kézből való exegézisével foglalkozott. Azóta több idegen nyelvet megtanult, könyvtáram nagy részét elolvasta, és azt hiszem, iskolát készül alapítani. Mikor azt kérdezték tőle, a vastag és nehéz könyveket miképpen értette meg, a főzőkanalat…

Áfonyás triffle

Kép
Van kedvenc napszakotok? Nekem igen. Mindig is szerettem az alkonyt.  Az arany és kék órát.  Ma különösen szép volt a napnyugta. Egybeesett a holdfelkeltével, és ez a földet kísérő öreg barát feltűnően tündöklő és gömbölyű, olyan, mint egy hatalmas arany pizzástányér. Még a morzsákat is látni rajta. 


Semmi extra, csak egy áfonyás triffle - najó tullképpen tiramisu... Végül is mindegy. Csak ötletadó, mert még van áfonya, málna, barack, szilva, füge, sőt, múlt héten még epret is láttam. A triffle-hez mind nagyon finom.
Mivel ez a gyümölcs nyersen tényleg nagyon jellegtelen, kicsit felfőztem: 15 dkg áfonyához adtam 1 dl vizet, kb. 2 csapott evőkanál világos nádcukrot, csipet sót, kb. fél citrom levét és nagy lángon felforraltam, közben krumplinyomóval kissé összepaszítottam a szemeket, hogy kiengedjék a színüket-ízüket. Forrás után 2-3 perccel le is kapcsoltam a lángot és hidegvízfürdőbe tettem a lábaskát, amibe beletettem még a maradék 10 dkg áfonyát is. Hagytam kihűlni.
Készítettem eg…

Csendes, kévébe kötött reggel, zsömle-zizegésű világ

Kép
Gloria in excelsis Deo!
Csendes, kévébe kötött reggel,
zsömle-zizegésű világ,
porhanyó falucska, mondd el
a lágy kenyér dalát.
Ím, a könnyű szél elősurran,
tereget szép búzamezőt,
s tovaringatja lágy fodorban
a zümmögő időt -
(József Attila: Csendes kévébe, részlet)




Imával kezdeni.
Mert szó, tett, szándék, kívánság megszenteletlen, pogány, mint a megszelt kenyér, ha nem éri a kereszt. Ne végy a szádba kenyeret, ha nincs megáldva. S ne mondj
ki szót soha és főként le ne írj soha,
míg a Nagy Hatalmak egyike nem szólt:
lehet. 
Imával, mindig imával kezdeni.
Napot, utat, munkát, ebédet
és a szót, akár ha szól, akár, ha írva van.
Hamvas Béla: Litai (Imádságok)

Csokoládémousse (csak csokoládéból és vízből)

Kép
Odafenn, hol moly suhog
és szúnyog száll,
hol soha nem jár
szőrös lábú dromedár,
Hol a lepkék éjjel
kósza pillangók,
és kandarazsak
dúdolják a Plízdongót,
Ott a város tetején
egy erkélyen,
egy csillaghullós,
romantikus szentélyen,
úgy döntött
a lábizzadós Giuseppe,
miután a fél pizzáját megette,
a legjobb mozgás
aznap éjjel számára,
ha rálépne a szakácsnőnek lábára.
Felrántotta az ünneplős atlétát,
Vitt a hölgynek salátából bokrétát,
Összecsapta hangosan a bokáját,
megdicsérte a szakácsnő tokáját,
megpödörte komótosan bajuszát,
elkapta a jóasszonyunk derekát,
olyan táncot roptak ott az erkélyen,
a molylepke eltévedt egy szekrényben.
Kóbor macskák azóta is mesélik,
hogy Guiseppe nagy sármőr,
és remélik
lesz még ilyen éjszakai vigasság
Ez volt itten a színtiszta igazság. 

(Egri Mónika: Tánc a tetőn)
Édességehetnékem volt... és csoki mindig van itthon, ha sütni támadna kedvem, legyen mihez nyúlni alapon.  Ez a világ legegyszerűbb és leggyorsabb csokoládékréme. Feltéve, ha ... tartunk…

Klasszikus piskótatekercs

Kép
- Nem eszem tojást - szakított félbe Carole. - És maga sem enne, ha fogalma volna arról, mit tesz a karmájával. Ami a tésztát illeti, ez talán búzalisztből készült tészta? Azt semmiképpen sem ehetek - túlságosan jin a testtípusomhoz. A túlzott jin elködösíti az aurát. Jobb lenne egy kis friss, fluormentes víz és egy organikus fejes saláta. 
(Joanne Harris: Csokoládés barack)


Egytálételt főztem, amihez muszáj valamit sütni levezetésképpen. A klasszikus piskótatekercs tökéletes választás ebben a melegben, mert mindössze 5 perc a tészta összeállítása, és csak 10 percig kell sütni. Nem beszélve róla, az idei isteni baracklekvárom került bele. (Arról meg végképp nem beszélve, hogy lassan eltűnnek a régi, hagyományos sütemények és ételek ebből a "trendi" világból...)
Én csaltam egy picit, mivel 1.: Sütésben nem vagyok igazán jó. 2.: A sütőm ezer éves és már vagy ötször szerelt, sosem tudom mit hány fokon sütök benne. Abszolút az intuíciómra hagyatkozhatom csak. 3.: A piskótatekerc…

Zserbó-tiramisu

Kép
A Bazi nagy görög lagzi óta tudjuk, hogy a windex mindenre jó, és minden szó a görögből származik. Én ezt most plagizálom, nálam ugyanis minden desszert a tiramisuból származik. 😍 Ezer módon tudom variálni, mert szerintem ennél jobb édesség nincs is. Könnyű, légies, egyszerű és mennyei.


Ez most egy zserbó-tiramisu, életem párjának neve napjára készült.

Hozzávalók:
18 db olasz babapiskóta
a krémhez:
25 dkg mascarpone
2 nagyobb tojás
12 dkg porcukor
a kakaóhoz:
1 púpos evőkanál kakaópor (plusz a szóráshoz valamennyi)
1 púpos evőkanál kristálycukor
szűk 2,5 dl víz
a barackos réteghez:
35 dkg sárgabarack (tisztítva ennyi)
2 púposkás evőkanál porcukor (függ a barack édességétől is, kóstoljunk)
1 teáskanál citromlé
1-2 cl sárgabarack pálinka (ki mennyire alkovolosan szereti)
és a szóráshoz:
10 dkg durvára darált dió

Jó érett sárgabarackot vegyünk, ez fontos. Puha legyen és édes, lédús. Vágjuk apróra, cukrozzuk, adjunk hozzá pici citromlevet, hogy ne barnuljon be és kevés barackpálinkát, és …

Ropogós gofri

Kép
Képzelj el egy vak teknőst, amely világnyi méretű óceán mélyén bolyong. Felette úszik egy fagyűrű, amelyet a hullámok ide-oda lökdösnek. A teknős minden száz évben egyszer feljön a felszínre. A buddhisták azt mondják, hogy emberi lénynek születni még sokkal nehezebb, mint hogy az a teknősbéka a felszínre emelkedve véletlenül a fejével beletaláljon a fagyűrűbe. S még azok között is, akiknek emberi születés az osztályrésze, kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy kapcsolatba kerüljenek a tanításokkal, olyan kevesen, mint „csillagok a nappali égbolton”.    A fájdalom, szenvedés, veszteség, az állandó frusztráció valóságos és meghatározó célt szolgálnak: azt, hogy felébresszenek bennünket. Saját cselekedeteink sötét, szűk ketrecébe vagyunk zárva, s azt hisszük, hogy ez a világmindenség. Csak nagyon kevesen gondolkodnak el azon, hogy esetleg lehetséges a valóságnak egy másik dimenziója is.    A meditálás fokozatosan megtisztítja a közönséges tudatot, lemezteleníti és elsöpr…

Bodzás rétes & baklava

Kép
Egy tavalyi recept, és kár lenne, ha a feledés homályába veszne. Merthogy közeleg a bodzaszezon. :)

Hozzávalók 3 rúdhoz:
12 réteslap5-10 dkg olvasztott vaj9 dkg búzadara6 dl tej2 tojás15 dkg kristálycukorvanília (vagy rúdból vagy esszencia)csipet só6 tányér bodzavirága sziruphoz:
15 dkg cukor2 dl víz1 citrom leve3 tányér bodzavirág
Először elkészítettem a szirupot. A cukrot a vízzel és citrom levével sziruppá főztem, aztán félretettem hűlni, s mikor már épp csak langyos volt, belekevertem a levágott bodzavirágokat is. A búzadarát elkevertem kevés tejben, hozzáadtam a felvert tojásokat is, a cukrot is, és mikor sima volt, felöntöttem a maradék tejjel is. Beletettem 3 tányér bodzának az ollóval levágott virágait is. Lassú tűzön főzni kezdtem, és mikor besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Ne főzzük túl és nagy lángon, és ne forraljuk fel, mert nem rántottát szeretnénk készíteni. Félretettem hűlni, de előbb még a maradék 3 tányér bodzáról is levágtam a virágokat és a krémbe keverte…