A legalapvetőbb mágia, amit egy nő csinálhat, az maga a főzés. Nem véletlenül mondják, hogy egy férfit a hasán át lehet megfogni. Teljesen természetesen így van, hiszen a férfi életét azzal az élelemmel fogom táplálni, amit én csinálok neki. És ha szeretettel csinálom, az hat arra a férfira. Akkor azt a férfit magamhoz kötöttem. Az élet tele van apró mágiákkal. És ma nem használjuk őket. Mert nincs rá idő. De megkérdezem: akkor mire van ma idő?
(Géczy Gábor, előadásrészlet)
Aki szereti az eredeti hummuszt (én rajongok érte bevallom), az ezt is nagyon fogja szeretni. Medvehagymás változat: roppant egészséges, és legalább annyira finom is. És ha azt mondom öt perc alatt elkészült, sokat mondtam. Igaz, most nem én főztem a csicserit, és nem én szedtem hozzá a medvehagymát, de ez így elfoglalt háziasszonyoknak tökéletes megoldás. Azért azt a kis mágiát így is bele lehet varázsolni... hogy maradjon másra is idő. Nem. Nem a tévézésre gondoltam.
Hozzávalók 2 főre:
1 üveges konzerv csicseriborsó (DM-ben szoktam venni, bio változat),
1/2 marék medvehagyma (2 dkg),
só,
kevés friss citromlé ízlés szerint,
1 evőkanál tökmagolaj,
annyi víz vagy főzőlé (amennyiben mi főzzük is), amennyivel krémes állagot kapunk.
Plussz tökmagolaj a díszítéshez.
A konzerv csicserit szűrőkanálban alaposan átmostam folyó vízzel, egészen addig, hogy már nem volt habja. Késes robotgépbe tettem a medvehagymával, sóval, citromlével, tökmagolajjal, kevés vízzel együtt és krémesre daráltam. Kóstolni kell, ha hiányzik valami, pótoljuk. (Citromlé, víz, olaj, só.)
Tálaláskor megcsorgattam még tökmagolajjal. Házi pászkával kínáltam, de bármilyen arab, indiai kovásztalan laposkenyérrel tökéletes (pita, csapati, roti, tortilla, stb...)
Vagy pirítóssal, ha valaki a hagyományos kenyeret jobban kedveli. Isteni. A medvehagymáról itt olvashatsz, s kérlek, ha gyűjtöd, vigyázz a növényre, hogy jövőre is teremhessen. :)
Maradékhasznosítás. Maradt egy nagyon-nagyon kevés főtt sonka és torma. Szeretném leszögezni: nem kalóriaszegény fogás, és emellett abbahagyhatatlanul finom.
Hozzávalók 4 főre: nudlitészta:
50 dkg burgonya (héjastól mértem, tisztítás előtt),
1 nagy tojás,
2 csapott evőkanál búzadara,
1 evőkanál olaj,
só,
és annyi liszt, amennyivel olyan tésztát kapsz, ami összeáll és úgy, hogy már nem ragad, kb. 10-15 dkg, mert burgonyafajtától is függ. Töltelék:
10 dkg főtt sonka (az a legjobb ha van rajta zsíros rész is, mert így nem lesz száraz, ha csak száraz sonka maradt, kevés tejföllel lágyíthatunk a masszán, de maradjon formázható, ne legyen híg),
A burgonyát meghámoztam, sós vízben megfőztem, leszűrtem, összetörtem és hagytam kihűlni. Míg hűlt, a sonkát ledaráltam és elkevertem a többi hozzávalóval.
Mikor kihűlt a tört krumpli, hozzáadtam a tojást, búzadarát, kevés plussz sót, olajat és annyi liszttel, amivel jól formázható sem nem lágy, sem nem kemény tésztát kaptam, jól összedolgoztam. Lisztezett deszkán kinyújtottam fél centi vastagra, kis négyzeteket vágtam (olyan ötször ötösöket) és a közepükre az összedolgozott sonkás masszából kis golyókat formáztam. Aztán rádolgoztam mindegyikre a nudlitésztát, helyes kis gombócokat formáztam. Tényleg kicsiket csináltam, ebből a nagy szerintem nem szép, nem guszta. Olyan 3 centis kis golyóbisok lettek.
Míg formáztam a tésztát, föltettem egy nagyobb fazékban vizet forrni sóval. És elkészítettem a mártást is, mire felforrt a víz.
Vajat olvasztottam egy lábosban, lisztet szórtam bele, kissé átfuttattam, aztán apránként tejjel felöntögettem, mindig simára keverve a mártást. Pontos tejmennyiséget ne várjatok, olyan mártás sűrűségű legyen a végére. Aztán belekevertem a tormakrémet és sóztam.
Mikor forrt a víz, beletettem a kis gombócokat, nekem 36 lett ebből a mennyiségből. Onnantól számítva, ahogy feljöttek a víz felszínére, még 5 percig főztem őket, majd szűrőkanállal kiszedtem. Azonnal tálaltam, mártással meglocsolva, reszelt sajttal megdíszítve.
Nos, ez az étel is a "tudtamtudtam, csak nem sejtettem" hogy ilyen jó kategória. Mert tudjuk: finom a nudli is, a sonka is, a torma is, de így együtt... több mint jó. :)
Ez a töltelék egyébként tortellinibe, ravioliba is tökéletes.
Ma este ebben a zord tavaszi! télvilágban puha tarakróba burkolózva, összekuporodva mint egy cica, olvasgattam. Mellettem a kisasztalon egy finom pohár bor, kezemben cigaretta. (És ezt is, azért is.) Persze hogy szakácskönyvet. Mert ha nem főzök éppen, akkor olvasom, ami életem egyik legkedvesebb elfoglaltsága: a konyha varázslatos világában elmerülni.
A könyv Isabel Allendétől az Aphrodité. Tele jó történettel, erotikával és remek recepttel. No és persze latin temperamentummal, szívvel és szenvedéllyel. Ez a részlet különösen tetszett, úgy nevettem, hogy a könnyeim potyogtak közben... Mi köze a szélzúgásnak, a prérifarkasok hipnotikus letargiát kiváltó üvöltésének Van Gogh levágott füléhez és a női szívek meghódításához? Kiderül a részletben. Jó éjt, szép álmokat, no ne prérifarkasokról. Valami másról álmodjatok.
S ha netán főzni is kedvetek támadna... Spaghetti al limone, a kedvencem. Egyszerű, finom és nagyszerű. Csakhogy étel is legyen az asztalon. És hogy éjjel? Ugyan már... ilyenkor kezdődik az élet. Nincs rohanás. Nincs zaklatottság. Csak csend, ami beburkol, és átölel.
A nő legszebb ékítménye a sugárzó mosoly, jelentette ki egy híres divattervező, miközben valami áttetsző, alig hétezer dollárt érő rongyot aggatott egy bulimiás modell csontozatára. Olykor valóban ez minden, amire szükség van, de sajnos kissé későn ébredtem rá, miután sok felesleges időt fecséreltem arra, hogy a szekrényem előtt toporzékoljak, most pedig már abban a korban vagyok, amikor a meztelenkedésnek már kevés a csábereje.
Minden étel érzéki, amit az ember kifejezetten a kedvesének főz, és még inkább az, ha mindketten részt vesznek az előkészületekben, és kihasználják az alkalmat, hogy miközben hámozzák a hagymát és leveleire szedik az articsókát, magukat is kicsomagolják a ruhákból. A férjem remek szakács, de nem eléggé magakellető. Pedig milyen szívesen elnézném, amint edények közt buzgólkodva levegőbe szórja ruhadarabjait... Meséltem neki az adamitákról, arról a II. századi keresztény szektáról, amelynek tagjai mezítelenül kezdtek járni abból a meggondolásból, hogy ezáltal szerezhetik vissza Ádám ártatlanságát a bűnbeesés előtt, de hát nem egy férfira vallana, ha elértené a célzásokat, úgyhogy mind ez ideig nem sikerült elérnem, hogy levegye a zsíros farmerjét, amelyben megkérdőjelezhetetlen konyhai tekintélyét gyakorolja. Már akkor vonzónak találtam őt, amikor elmesélte hihetetlen történetét - amit első találkozásunkkor sem érzett elhamarkodottnak, és amivel ötödik könyvemet, az Elmosódó önarcképet inspirálta -, de végérvényesen néhány órával később szerettem bele, amikor elnéztem, ahogy a vacsorát készíti nekem. Megismerkedésünk után egy nappal hívott meg otthonába. Nagyon kevés latin-amerikai nőnek adatik meg hasonló tapasztalat, mert földrészünk hímjei általában minden háztartási munkát úgy tekintenek, mint veszélyt szüntelenül fenyegetve érzett férfiasságukra. Bevallom: miközben ő főzött, én gondolatban kihámoztam a ruháiból. Amikor vendéglátóm alágyújtott a rostélynak, majd kegyetlen bárdjával kettéhasította egy csirke tetemét, bennem a vegetáriusi félelem és a primitív bűvölet keveredett. Amikor később friss fűszernövényeket húzkodott ki az ágyásból, a konyhaszekrényből pedig fűszeres tégelyeket szedegetett elő, akkor már biztos voltam benne, hogy egy kiváló anyagokból gyúrt lehetséges jelölt áll előttem, aki néhány velem töltött év után igazi kinccsé válhat. És amikor leakasztott a falról egy szablyaszerű szerszámot, és négy szamurájmozdulattal terjedelmes boglyává varázsolt egy jelentéktelen fejes salátát, a térdeim rogyadozni kezdtek, és az agyamban obszcén képek peregtek. Ami gyakran még ma is megesik velem. Ez tartja izzásban a kapcsolatunkat.
Bennünket, nőket mindig elbűvölnek azok a férfiak, akik értenek az ételek készítéséhez, ami fordítva már nem áll. Egy férfi, ha főz, szexi, a nő korántsem az, talán mert erősen emlékeztet a háztartási cseléd archetípusára. A kontraszt és a meglepetés erotikus hatású: egy útonállónak öltözött, motoron lovagló lány lehet nagyon izgató, ellenben egy férfi ugyanilyen külsőségekkel nem több, mint nevetséges macsó. Én sosem mondom, hogy tudok főzni, mert az végzetes lehet. Hannah barátnőm, akinek újhullámos melódiáját nyakra-főre játsszák mostanában szépségklinikákon és fogorvosi várókban, és a jelenlegi férje kiváló példa arra, amit állítok. Hannah a harmadik házasságát követő rövid egyedüllét után válaszolt valamelyik újság párkereső hirdetésére. A telefonbeszélgetéskor a férfi tökéletesnek tetszett: azzal kereste a kenyerét, hogy kutyákat tanított be vak emberek számára, önkéntesként pedig iskolákat épített Guatemalában, ahol egy eltévedt golyó levitte az egyik fülét. Barátnőm, aki járatlan volt a személyes közlések megítélésében és némileg elkeseredett, vacsorára hívta magához az illetőt, mielőtt személyesen látta volna. (Meg sem fordult a fejében, hogy a vaktában létrejött találkák nagyon veszélyesek.) Ilyenkor egy rövid randevú a legjobb valamilyen semleges hlyen, ahonnan mindkét fél méltósággal vissza tud vonulni, egy kettesben elfogyasztott vacsora viszont hosszadalmas kínszenvedéssé fajulhat. Barátnőm Che Guevara érettebb változatát várta, helyette azonban Vincent van Gogh egyik utánzata jött el. Személy szerint neki semmi kifogása sincs az impresszionista festészet ellen, még ha lakása falain szívesebben is lát stilizált csillagjegyeket, csakhogy az az idegen a sárgarépaszínű hajával és ijedt tekintetével maga volt a kiábrándulás. Alig hogy megpillantotta, már bánta is az egészet. De ha már ott állt, mégsem csaphatta be az ajtót az orra előtt csak azért, mert nemigen van füle. Barátnőm nem volt olyan helyzetben, hogy fennakadjon minden részleten, de az az ember lesújtóbb volt megjelenésében, mint amilyet nyomasztó magányában valaha is elképzelt. Eredetileg úgy tervezte, hogy ygertyát gyújt, és aláfestő zenének kiválaszt néhány lassú brazil szambát, de most, hogy már nem szerette volna vendégét nemkívánatos kezdeményezésekre buzdítani, felkapcsolt minden villanyt, és saját, szélzúgásokból és prérifarkasok üvöltéséből összeállított szerzeményét tette fel, amely többnyire hipnotikus letargiát vált ki hallgatójából.
Átlépve a bevezető pohár boron meg a többi udvarias formaságon, egyenest a konyhába vezette a férfit azzal a szándékkal, hogy kifőz neki valami félkész tésztát, sebesen megeteti vele, és búcsút vesz tőle még az édesség előtt. A férfi engedelmesen követte, a csalódottság minden jele nélkül, mint aki hozzászokott már ennél nyersebb fogadtatásokhoz is, de a konyhába egy csapásra megváltozott a viselkedése, mert teleszívta tüdejét, mellkasa kifeszült, gerince egyenes lett, nyúlszemével végigpásztázott mindenen, birtokba vette és meghódította a terepet. Ha megengedi, mondta, és nem adva Hannahnak alkalmat a tiltakozásra, szelíden kivette kezéből a kötényt, a saját derekára kötötte, a háziasszonyt pedig leültette egy székre. Lássuk, mi van itt, mondta magának, ahogy sorra szedegette elő a hűtőből azokat az élelmiszereket, amelyeket barátnőm másnapra tartogatott, meg azokat, amelyekre már nem is emlékezett. Ezek után Van Gogh fazekakért és serpenyőkért nyúlt olyan természetességgel, mintha e négy fal között született volna. A kést kecsesen és váratlan ügyességgel táncoltatta a kezében, ahogy a zöldségeket és tengeri herkentyűket aprította, mielőtt játszi könnyedséggel aranyszínűre párolta őket olívaolajon, a tésztát forrásban lévő vízbe eresztette, és szempillantás alatt áttetsző mártást készített korianderből és citromléből, miközben közép-amerikai kalandjait mesélte barátnőmnek. Az ügyefogyott kis ember percek alatt átalakult: pojácafrizurája férfias oroszlánsörénnyé dúsult, a hajótörött savanyú kifejezése, ami az arcán ült, derűs összpontosításba váltott, ami egy olyan nő számára, mint Hannah, ellenállhatatlanná tud tenni egy férfit. A serpenyőből felszabaduló illatfelhő és a víz zubogása egyre nagyobb várakozással töltötte el, érezte, hogy a hátán izzadtságcseppek indulnak lefelé, átitatják a blúzát, hogy combja nedves lesz, a szájában összeszalad a nyál, és ráeszmélt, hogy a férfinak kifejezetten elegáns keze és széles válla van. A heroikus guatemalai eseményekről és a vakvezető kutyákról hallott történetek könnyeket csaltak a szemébe; az a levágott fül már egy háborús érdeméremmel ért fel a szemében, és ellenállhatatlan vágya támadt, hogy megsimogassa a sebhelyet, aminek már a gondolatába is beleremegett tetőtől talpig. Amikor Van Gogh az asztalra helyezte a tálat a gőzölgő tésztával fogd ki magad módra, ahogy nevezte, a barátnőm legyőzötten sóhajtott fel. Elővette rejtekéből azt az üveg francia bort, amit egy érdemesebb jelölt számára tartogatott, lekapcsolta a villanyt, gyertyákat gyújtott, és feltett a lemezjátszóra egy lassú brazil szambát. Várjon egy pillanatig, búgta macskadorombolással, felkapok valami kényelmesebbet...
(Isabel Allende: Aphrodité, Utazás az érzéki emlékezet tájain, a dalok a "Terítéken a nő" című filmből valók)
Bizony a hajnalpír az áldozati paripa feje. A nap a szeme, a szél a lélegzése, a Mindenember Tüze a torka, az év a teste. Az Ég a háta, a levegőég a hasürege, a Föld a hasa domborodása. Az égtájak az oldalai, a mellékégtájak a bordái, az évszakok a tagjai, a hónapok és a fél hónapok az ízületei, a nappalok és az éjszakák a patái, a csillagok a csontjai, a felhőzet a húsa. Abraka a sivatag homokja, erei a folyók, mája és tüdeje a hegyek, szőre a füvek és a fák. A napfelkelte az elülső fele, a naplemente a hátulsó fele. Ha vicsorít, az villám, ha megrázza magát, az mennydörgés, ha vizel, az eső. Hangja a szó.
(Brihadáranyaka-upanisad, 1.1.1.)
Nem. Nem húsvéti. Mediterrán, nyáridéző, tengertlátó, melegséghozó. Mert az idén úgy tűnik elmarad a tavasz. Mintha kiestünk volna az időből, mintha belefagytunk volna a télbe, mintha nem akarnánk elereszteni az elmúlt pillanatok jégycsapujjaival belénk csimpaszkodó kezét. Hát nem jól van így, mert tovább kell menni, mert életre kell kelni. Bármilyen varázslat állította is meg az időt, nem állhat meg örökre. Nem rekedhetünk két világ között, a senki földjén. Jöjj tavasz, jöjj nyár végre már!
A mennyiség vagy egy főre szól - ha nagyon éhes vagy és mást nem eszel ha megkóstolod nem is akarsz majd mást enni, és két főre ha csak köretként vagy előéltelként szerepel a menüben.
Hozzávalók:
3 nagyobb burgonya,
2 evőkanál kapribogyó,
8-10 darab aszalt paradicsom,
1 nagyobb gerezd fokhagyma fele,
1/2 citrom lereszelt héja és kevés leve is,
só, frissen őrölt bors és koriandermag,
bőségesen olívaolaj - kb. 1/2-1 decinyi (ne sajnáld,a burgonya csak úgy issza ezt a finom nedűt),
és más azt hiszem nem is kell rá.
A krumplit süsd meg előmelegített forró sütőben hajával együtt - egy óra elég neki. Tíz perccel azelőtt, hogy kivennéd, csináld meg az öntetet. Mozsárban zúzd össze a fél gerezd fokhagymát durva szemű sóval, borssal, korianderrel. Öntsd fel olívaolajjal, tégy hozzá kevés citromlét is, reszelt citromhéjat is és jól keverd el. Add hozzá a kaprit és a csíkokra vágott aszalt paradicsomot is. A burgonyát hámozd meg, vágd kockákra és jól keverd össze az öntettel még forrón. Azonnal fogyasztandó.
Egy egyszerű kis hétvégi ebéd. A piacon tenyérnyi csiperkéket láttam, győztek, hazahoztam őket. :)
Hozzávalók 4 főre:
1 kg csiperke,
80-90 dkg darált hús,
só,
1 kisebb tojás,
8-10 dkg vaj,
1/2 dl víz,
frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál koriandermag (mozsárban összetörve),
2 szem szegfűbors (mozsárban összetörve),
3-5 szál újhagyma vagy félmarék medvehagyma (vagy bármilyen más zöldfűszer: zsálya, petrezselyemzöld, bazsalikom, kakukkfű, menta, tárkony),
1 teáskanál szójaszósz,
1 csipet cukor,
reszelt sajt.
A csiperkét nem kell hámozni, csak folyó víz alatt gyorsan átöblíteni. (Ellenben ezek már nem voltak a legszebb példányok, így mégiscsak lehúztam a bőrüket.)
A tönköket kitörtem, robotgépben ledaráltam és hozzákevertem a darált húshoz a fűszerekkel, tojással, fél deci vízzel együtt. A gombafejeket is kissé megsóztam, aztán betöltöttem őket. Mindenik tetejére is tettem egy-egy vajdarabkát. Egy tepsit kiolajoztam, ide is kerültek vajdarabok is. Előmelegített sütőben, körülbelül 180 fokon fél órán át sütöttem, aztán a tetejükre reszelt sajtot is tettem és még 10 percre visszatoltam a tűzfürdőbe őket.
Egyszerű balzsamecetes-olívás fejes salátával ettük. De ha valakinek hiányoznék hozzá egy komolyabb köret, rizzsel vagy burgonyapürével is nagyon finom.
A vajat ne spóroljuk ki, mert isteni szaftot ad!
Tipp: készíthető bármilyen húsból - szárnyasból, marhából, vadból is. Ha igazán zalaiasra venném a figurát, akkor valamilyen vadgombába tölteném és vad lenne az a husi, medvehagymával fűszerezve (lehet tartósítani későbbre is). Például majd őzlábgombás időszakban a közepes kalapokat kiválóan lehet így tölteni, vagy igazi erdei-mezei csiperkével készíteni, vagy vargányába tölteni.... Vagy lila pereszkébe. Szóval igazán majd gombaszezonban lesz izgalmas elkészíteni.
Az egyetlen és valódi mágia: a szeretet. Képes megváltoztatni egy egész világot.
Ez a szépséges avocado is a tálamban érlelődött már lassan két hete. De érdemes volt kivárni: finom krémesre alakult időközben. A héten leveken élek leginkább, mert sikerült benyelnem egy remek kis vírust... Úgyhogy ebből a kedvenc gyümölcsömből is ivólé/leves/akármi lett... Drasztikusan sok fokhagymával, természetes antibiotikumkúra végett. Azért ezt másnak nem ajánlom, csak csínján e gyógyító varázsszerrel. :)
És hogy miért kettő az egyben? Mert maradt belőle egy kevés, azt pedig fejes salátára öntetként tettem és isteni volt úgy is. Csak az öntethez egy csepp mézet is adtam, a levest pedig méz nélkül ettem.
Hozzávalók 2 főre:
1 nagy avocado,
1 nagydobozos natúr joghurt,
1/2 gerezd fokhagyma,
só,
kb. 1-1,5 dl víz (attól függ, mennyire sűrűre akarjuk),
pár csepp citromlé,
1 evőkanálnyi extraszűz olívaolaj,
a díszítéshez-betétként apróra vágott zöldfűszer: korianderzöld vagy bazsalikom vagy kapor vagy petrezselyemzöld vagy menta.
Levesbetétnek: natúr kukoricapehely.
Az avocadonak kanállal kikapartam a lágy, érett húsát és a zöldfűszeren, kukoricapelyhen kívül minden mással turmixgépbe tettem. Krémes állagig kevertettem, ahogy készen volt, azonnal poharakba töltöttem, megszórtam aprított zöldfűszerrel és kukoricapelyhet kínáltam hozzá. Isteniség. Nyáron jégkockákkal teli poharakba merjük a levest, nagyon üdítő és finom.
Nem is krémlevesnek kéne neveznem, hanem habkrémlevesnek, mert valami nagyon könnyű habszerű állaga lett. Friss zöldségeket apróra vágva is adhatunk hozzá, úgy akár grillezett falatokhoz salsaként is működhet.
Az emberi élet figyelemre méltó paradoxona, hogy épp az, amitől a leginkább félünk, a legnagyobb bölcsesség forrása. Legnagyobb balgaságunk a legjobb elrugaszkodási pontunk. Senki sem válhat bölccsé anélkül, hogy ne lenne szörnyen ostoba. Erósz révén tanuljuk meg az igazságot, bűn révén az erényt.
(Carl Gustav Jung)
Még röjtögettem egy sütőtököt a gyümölcsöstálamban hetek óta. Ideje volt felhasználni. És lapultak reszelt héjú narancsok is mellette. Leveshez most nem volt hangulatom, így ivólé lett belőlük.
Hozzávalók:
80 dkg sütőtök (hámozva-tisztítva),
2 narancs leve,
1 fél citrom leve,
1,5 liter víz,
csipet só,
ízlés szerint cukor vagy méz (én 20 dkg cukrot tettem bele).
A sütőtököt meghámoztam, kivájtam, felkockáztam és másfél liter vízben feltettem főni a citrusok levével, a cukorral, csipet sóval. A tök puhulásáig főztem, majd botmixerrel jó simára, krémesre alakítottam.
Kihűlés után azonnal fogyasztható. Ha szeretnénk eltenni, akkor forrón keverjünk bele egy nagyobb késhegynyi nátrium-benzoátot, tegyük csírátlanított üvegbe, dunsztoljuk ki és mehet a kamrapolcra. Ha nem akarunk bele tartósítót tenni, akkor folpackkal zárjuk le az üvegeket, erre tegyünk egy csipet szalicilt vagy n.b.-ot, csavarjuk rá a kupakot is így tegyük dunsztba.
(A nátrium-benzoát meleg hozzávalókba teendő, a szalicilt viszont nem szabad főzni!)
Nagyon finom. Dúsíthatjuk almával, vagy körtével is akár. Természetesen a sűrűségén tetszés szerint alakíthatunk, csak vizet kell adni hozzá, ha sűrűnek tűnik. Fűszerezhető is, például jól illik bele a friss gyömbér vagy a kardamom, vagy a vanília, vagy a menta, stb... Bátran lehet kísérletezni.
Három fiú jött Hodzsához egy zsák dióval, és így szólt: – Osszad szét
közöttünk ezt a diót úgy, mintha Isten osztaná.
Hodzsa erre az egyiknek egyetlen szemet, a másiknak egy marokra való
diót adott, a harmadiknak pedig mind, ami a zsákban maradt.
A fiúk csodálkoztak. Hodzsa bólintott és így szólt:
– Nem tetszik? Jó. Akkor majd elosztom úgy, ahogy a szolgák osztanák.
Most aztán a diót egyenként megszámolta és egyenként elosztotta.
(arab parabola)
No egy nemrecept bejegyzés... :) Húsvét előtt elmentünk a lidlibe. Kellett tejszín, meg vaj, olajbogyó, olasz babapiskóta a tiramisuhoz. Ahogy nézelődtem, egy polcon görög dolgok voltak. Recina, dolmades és édességek. Persze vettem töltött szőlőlevelet is (nagyon finom, jó fajta konzerv létére), és vettem kétféle édességet. Nem is sütöttem aprósütit húsvétra, ezeket tettem ki tálba.
Mindkettő nagyon különleges. Az egyik azért, mert masztikával van ízesítve. A masztika a hioszi pisztáciafa mézgája. De ami ezen túl nagyon érdekes benne, hogy pisztáciafa másutt is nő, de csakis hiosz szigetén "könnyezik". Sőt, a szigeten belül is csak ha jól rémlik hat falunyi területen. Sehol másutt nem ad mézgát. Nagyon lírai neve van, hívják "hioszi könnyeknek" is ezt a különleges anyagot-fűszert.
A Terebessen olvashatsz recepteket is ezen az oldalon: ízesítenek vele likőröket, ouzo-t, édességeket, húsokat, szószokat, stb...
Amit vettem annak szerintem ez a receptje (az említett Terebess oldalon van ez is):
Édesség masztikával Hozzávalók: 70 dkg cukor, fél csésze víz (gondolom 12 cl),
2 kiskanal citromlé,
1 kiskanál őrölt masztika.
A cukrot felmelegítjük a vízzel, alapos kevergetés mellett, amíg fel nem oldódik. Olyan sűrűnek kell lennie mint a méz. Hozzáadjuk a citromlevet, tovább főzzük, majd egy tálba öntjük. Amikor a szirup már majdnem kihűlt, hozzáadjuk a masztikát és fakanállal jól elkeverjük, amíg a massza fehér és sűrű nem lesz.
A nyúlós-ragacsos édességet kiterítik, hagyják kissé megkötni, majd kockákra vágják és porcukorba hempergetik. Finom, nekem bejön. :)
A másik jellegzetes édesség a halva volt, méghozzá szezámmagból készített. Szerintem isteni, mert imádom a szezámmagot. A halva valójában egy összefoglaló név, mert elterjedt az egész Földközi-tenger mentén, jellegzetes akár a török konyhában, akár bármelyik arab konyhában, de egészen Indiáig van a határa, ott is készítik. Halvát bármiből lehet csinálni. Bármilyen lisztből, magféléből, búzadarából, akár még sárgarépából is. Lényege ha jól olvasgattam az, hogy egy tömény édesség - maga a szó is ezt jelenti: édes - , amit cukorszirup, méz fog össze, és az alaphozzávalón és édesítésen kívül szinte nincs is benne más. Egyben formára van dermesztve, és aztán kis szeletekre vagy darabokra vágva. És itt hívnám fel a figyelmet: paleo-sok és testkontrollosok bátran készíthetik, mert ez kitűnő és bűntelenül ehető finomság, amennyiben vízzel és nem tejjel készül. :) Tömény és nagyon finom. A szezámoshoz szükség van sajnos egy kávédarálóra is.
Kénytelen leszek kikísérletezni, mert az egész neten nem találtam meg ennek a szezámosnak a receptjét. (Vagy csak béna valék....)
A képet megtaláltam, pont ilyen volt (a kakaós márványos középen), de receptet nem leltem. No mindegy, ettől még sosem estem bele a kétségbe. :) Viszont a Wikipédia elég kimerítően ír róla és képek is vannak.
Egy helyen tojásfehérjét is írt a receptbe.
Így készült, de nagyon híg lett. A bolti egyébként éppcsak összeállós volt, és könnyen törött, szétesett, tehát azt éppcsak tartotta a szirup-méz alap. Vagy felvert tojásfehérjével nem árt szilárdítani, mint a törökmézet. (Még kísérletezem. Ha megtaláltam a jó arányokat, jelentkezem. :) ) A szezámmagot lassú tűzön megpirítottam. Vagyis épp csak annyira szabad, hogy érezhető legyen az illata és az olaj látszódjon a magokon. Valójában csak orral tudjuk megállaítani mikor jó, mert ha csak hangyányit is túlmelegítjük-pirítjuk, megkeseredik. Szóval csak addig melegítsük, míg a finom diós-mogyorós illatot meg nem érezzük.
A mandulát is megpirítottam.
A szezámmagot kávédarálón ledaráltam. Esetleg mozsárban lehet még finomra őrölni, akinek van.
Föltettem a tűzre a cukrot, mézet, vizet és fölforraltam. Forrás után még 2 percig főztem, majd hagytam állni cirka 5 percet. Ekkor belekevertem a szezámmagot, mandulát, mazsolát. Egy formát folpackkal kibéleltem, beleöntöttem és hűtőben hagytam egy éjszakán át. Szeletelve tálaljuk.
A mandula, mazsola el is hagyható, illetve tetszés szerint mással is készíthetjük: dióval, földimogyoróval, mogyoróval, pisztáciával, kesudióval, stb... Vagy egyszerűen kakaóport keverünk bele csak olyan márványosra.
Ha készít valaki otthon, ne burítsa egyből a szirupba a szezámmagot, hanem fordítva csinálja: apránként adja a szirupot a darált maghoz, és mikor már formázható, valamennyire összeáll, akkor jó is. Annyi szirup épp elég hozzá. Gyanítom ennyi folyadékhoz legalább 30 dkg darált szezámmag kellett volna. Kissé nyúlós, de isteni. :)
