Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2016

a 004-es pénztár üzenete

Kép

Szilvás-mákos pite

Kép
Amikor valami jó elmúlik, kicsit szomorúan, nehezen engedjük el. Idővel aztán megtanuljuk, hogy mindenben ritmus van. A nyár után mindig ősz lesz, azután tél, majd tavasz, és újra nyár. Ha már kellően sok ciklust megéltünk, elkezdjük követni ezt a nagyobb, természetes és bölcsebb körtáncot. Tudjuk már, hogy minden emelkedőt völgy követ, a völgyet hegy. Mindegyik táj kicsit más, mégis. Már felismerünk csapdákat, járható vagy járhatatlan utakat. Megtanulunk akadályokat legyőzni, kitartani, hallgatni az ösztöneinkre. És mindenek előtt: bízunk a folyamatban.



Edith oldalán láttam meg ezt a pitét. Igazi ősz-íz-kombináció. Sajnos aktuális, hiszen igencsak ősziesre fordult már az idő kereke. S maguk a piték is, mint sütemények - számomra legalábbis - az ősz és tél desszertjei. Például egy gazdag, laktató leves után tökéletesen elégséges egy-egy szelet finom, gyümölcsös pite.
Kicsit módosítottam, ahogy az lenni szokott. A szilva mennyiségét dupláztam, és alaposan fűszereztem is. Az övé azért …

Nektarinos házi rétes

Kép
Vannak dolgok, amikre meg kell érnünk. Amikor elkezdünk főzni, a legegyszerűbb ételekkel kezdjük. Pörkölt, sült húsok, levesek. Aztán mikor már gyakorlottabbak vagyunk, bele merünk fogni bonyolultabb műveletekbe is, mint például egy rakott étel elkészítése.     A főzés az egyetlen olyan művészet, aminél minden érzékünk bevetésre kerül. Ezért egyformán kell fejlődnie a kézügyességünknek is, az ízérzékünknek, a művészi érzékünknek is - lásd tálalás -, a hallásunknak is, mert sokszor egy étel sercegése, hanga mondja meg, elkészült-e már. Vagy néha csak az illata.    Ha minden érzékünk kiélesedett már, akkor jön elő a mindent átfogó, legfontosabb érzék, az a bizonyos "hatodik": az intuíció. Azt hiszem azokat nevezik mesternek az adott szakmájukban, akik kiélesítették érzékeiket, játékos könnyedségre tettek szert a sok gyakorlás által, s emiatt már minden munkájukban az intuíció vezeti őket. Ekkor készülnek olyan művek, amikre azt mondjuk: mestermű.    A főzésben a kézzel kés…

Bazsalikomos cukkinikrémleves

Kép
Azon nevettem a minap főzés közben, hogy a zen szerzetesek feltalálták a fából vaskarikát. Akarom mondani a spanyol viaszt.     Amikor először ismerkedik valaki a zennel, azt hiszi, az valami hűde elvont, hűde egzotikus és misztikus dolog: Buddha szobrok és füstölők, ülőpárnák és egyéb kellékek made by Kína. Vagy Japán.    Pedig a zen csak feltalálta az unalmat. Igen, pontosan. Arra gondolok, hogy az élet tele van napi rutinnal, ismétlődő dolgok sorával. Amiket el kell végezni, különben nem lesz rend az életünkben. Ezeket az elfoglaltságokat nem igazán szeretjük... lásd mosogatás, takarítás, sokszor a főzés is, mert bizony egy idő után az is fárasztó tud lenni. Tehát gyakorlattá tették a rutint. Egyfajta fegyelem-figyelem gyakorlattá. Jó ez két szó, nem véletlenül hasonlítanak ennyire egymásra. A fegyelemből figyelem fakad, abból pedig éberség. Abból pedig jelenlét. Ha pedig itt vagyunk, ahol, és most, amikor, akkor valóban benne vagyunk az életünkben, a testünkben. Nem …

Ötletek: zöld paradicsom másképpen, alternatív pizza és egyszerű somlóiszerű édesség

Kép
Amikor nem nagyon ehetek, akkor vagy szakácskönyvet olvasgatok, vagy - mivel már modern időket élünk - főzős videókat nézek. Tudom. Kicsit lökött vagyok. Van három recept, amiket ki akarok majd próbálni.
Az első egy mexikói étel, zöldparadicsom-salsával készült ragu. Nálunk szinte csak savanyúságba használatos, ezért is ragadta meg a figyelmemet. Két változatban is megtaláltam, az egyiket hanyagolnám, mert bár szeretem a ropogós tepertőt vagy disznóbőrt, azért raguba nem főzném bele. :)) Maradnék a hússal készült változatnál, ez lenne az:

Találtam olyan változatot is, amiben nem főzik, hanem sütőben megsütik a zöldparadicsomot és a csiliket. Talán az még izgalmasabb.

A második egy alternatív pizza. Tulajdonképpen a pizza, és az USÁban, Angliában annyira szeretett sós piték kombinációja.

A harmadik egy ínycsiklandó desszert, ami hasonlít egy kicsit az aranygaluskára is, és a somlóira is, csak sokkal kevésbé bonyolult. Egyszerű kelt kenyértészta kell hozzá csak, csokoládé, tejszínhab. …

Herbatea émelygésre

Kép
A gyógyítás nem az orvostól, hanem a természetből ered. Az orvosnak tehát nyitott elmével a természetből kell kiindulnia.
(Paracelsus)



Néha elkapom az aktuális vírust. Tudjátok azt a fajtát, amitől futni kell egy bizonyos hely felé, ahova a királyok is gyalog jártak. Általában együtt jár émelygéssel, hányingerrel is.  Ilyenkor 1. herbateát készítek és azt iszogatom 2-3 napig 2. krumplit főzök simán vízben, közben egy egész fej fokhagymát megtisztítok, lereszelem, és kevés sóval, kevés olívaolajjal krémesre keverem, majd a főtt burgonyát a tányéron megcsepegtetem az ütős vámpírriasztó-krémmel és megeszem. A fokhagyma az egyik legerősebb természetes antibiotikum, és nekem nagyon jót szokott ilyenkor tenni.
A herbateában van: egy 3 cm-es darabka gyömbér vékonyan felszeletelve, 1 púpos evőkanál kamillavirág, 2 csapott teáskanál rooibos tea (vöröstea), és 2 teáskanál orbáncfű + 1/2 citrom leve. 
Fél liter vizet felforralok, majd lezárom. Beleteszem a füveket, gyömbért, lefedem és 15-20 perc…

Fougasse

Kép
Ami az olajat illeti, az nyilván legyen extraszűz. Wildschwein úrnak már az ősidőkben feltűnt, hogy a boltokban szűz olaj nemigen található. Van a mindenfajta minősítés nélküli, egyszerű és alázatos olívaolaj, másfelől van az extraszűz. Ami viszont már önmagában is problematikus, merthogy a szüzesség mint olyan bináris fogalom, valaki vagy szűz, vagy nem szűz, vagy egy, vagy nulla, vagy plusz, vagy mínusz. 
(Váncsa István: Lakoma)



Tulajdonképpen ugyanaz, mint az olasz focaccia, vagy a mi langalónk vagyis kenyérlángosunk. Sőt, a Balkánon ezt a vékony kenyértésztából sült kenyérlángost nevezték pogaca-nak. Kitűnő egy esti borozáshoz, sörözéshez. Kívül ropogós, belül puha, perec-szerű ízes kenyérke. Kemencében sülve az igazi.  Bármivel fűszerezhető, lehet sima is a tésztája, és csak a tetejét szórhatjuk meg ezzel-azzal. 
Hozzávalók 4 darabhoz:
25 dkg liszt
2,3 - 2,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
1 evőkanál olívaolaj, plusz valamen…

Gyros tányéron

Kép
Konyhaművészetünk szabadtéri gyakorlását illetően az első problémát a tűzrakás szokta jelenteni. Van, amikor ez egyben az utolsó probléma is, minthogy a többi gondot a helyszínre siető tűzoltók veszik le a vállunkról, mely esetben annak kell örvendenünk, ha a tisztelt ünnepi vendégkoszorú - darabra legalábbis - megvan, és esetleg annak, hogy csak a házunk égett porig, holott ezzel az erővel háromszáz hektár erdőt is felperzselhettünk volna.
(Váncsa István)



Megkívántam a gyrost. (Ami igazából szabadtűzön sütve lett volna jó mondjuk szuvlaki formában elkészítve, de hát érjük be azzal, ami adott ugyi.) De olyan rettenet hőség volt, hogy egyszerűsítettem mindent. Süthetünk hozzá pitát, ha van merszünk bekapcsolni a sütőt, nekem most nem volt... így csak egyszerű laposkenyeret készítettem mellé. (Liszt, víz, só és olaj nélkül, száraz serpenyőben sütöttem a kenyereket.) Ebbe is bele lehet csomagolni mindent. A húst sem sütőben készítettem, hanem serpenyőben. A sült krumpli pedig igaz…