2014. szeptember 11., csütörtök

Kukoricalepény




Gordon Ramsay-féle verzió, nem mellesleg isteni.

Hozzávalók 4 főre (kb. 20 darabhoz):
20 dkg liszt (lehet a harmada kukoricaliszt is),
2 nagy cső kukoricáról lemorzsolt szemek vagy konzerv (30 dkg),
1/2 zacskó sütőpor,
só, frissen őrölt bors,
1 nagyobb fajta piros csili kimagozva és apróra vágva,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1/2 fej közepes lilahagyma,
2 tojás,
1/2 evőkanál olívaolaj a tésztába, 2-3 evőkanál a sütéshez,
20 evőkanál tej vagy (kukoricafőző)víz.

A lisztet elkevertem a sóval, borssal, sütőporral, majd a tojásokkal és tejjel, végül belekevertem a kukoricaszemeket, csilit, apróra vágott petrezselyemzöldet, negyedkarikákra vágott lilahagymát is. A serpenyőt közepesen felhevítettem, és kevés olívaolajra evőkanállal kis halmokat tettem, majd mindkét felüket a kis lepénykéknek piros-ropogósra sütöttem.
Könnyű, nem olajos, nagyon finom. Tálalhatjuk tejföllel, joghurttal, de paradicsomsalátával sem utolsó.
Lehet körete is akár halnak, akár húsnak, de fantasztikus feltétként például sóska- vagy spenótfőzelékhez is!

2 megjegyzés:

Kavics írta...

Jó ötletet adtál megint, köszönöm:-) szoktam hasonló lepénykéket készíteni minden más zöldséggel, de kukoricával még nem próbáltam. Majd most! :-)
Üdv. Kavics

duende írta...

Szívesen! :)