A zalai tündérkertész



Ami nekünk alma meg szilva, az Kovács Gyulának pónyik és penyigei nemtudomka. A Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáinak lelkes gyűjtője mára közel ezer fajtát mentett meg, soknak szó szerint az utolsó példánya áll a kertjében.


Kovács Gyula apjával az 1960-as években járta be az egész Nyugat-Dunántúlt. Akkoriban a jelenlegihez képest még eredetinek mondható gyümölcsösöket találtak ott. „Itt, a nyugati szélen a határzár miatt az öregek teljesen elzárva éltek és őrizték a hagyományokat” – érzékelteti a korabeli állapotokat a pórszombati erdész.
Munkája akár egy régészé. Sokszor már csak töredékekből próbálja újraépíteni a múlt sokoldalú fakultúráját. Egy-egy ágból, hajtásból igyekszik megmenteni egy mosolygó Batult, selyemalmát, hólyagos cseresznyét vagy a korabeli több ezer mára kihalóban lévő gyümölcsfajta valamelyikét.
A 18-19. század folyamán egyre több őshonos gyümölcs kezdett kiszorulni a termesztésből. Helyettük más európai vidékekről származó, majd Európán kívüli fajták nemesítésével létrejövő változatok terjedtek. A 20. század közepétől pedig a nagy lendületet vett intenzív mezőgazdálkodás sodort a kihalásba rengeteg fajtát.
Kovács Gyula bő három évtizede kezdte feltérképezni először a szűkebb környezetét, majd az egész Kárpát-medencét. Amikor látta, hogy gyerekkorának, sőt netán őseinek gyümölcsfáit fillérekért elkótyavetyélve tüzelőnek vágják ki, elhatározta, hogy tesz valamit az évszázados termő gyümölcsösök túléléséért.
Elkezdte gyűjteni a kertje számára a fákat, majd a különböző helyekről származó oltványok segítségével újraélesztette a kihalás szélén levő fajtákat. A Mendes-hegyen elterülő első kertjét követte a második, majd a harmadik, ma hét kertben virágzik az ananászalmától a veresszilváig mintegy ezer gyümölcsfa.
Kovács Gyula számára a gyümölcsfák begyűjtése és elültetése csak az első lépés, de ugyanilyen fontosnak tartja a hozzájuk kapcsolódó ismeretek és legendák megőrzését is. Ez egy összetett, ha úgy tetszik, néprajzi, helytörténeti gyűjtőmunka is. Ezért olyan izgalmas.
Tevékenykedését eleinte sokan rossz szemmel nézték. Gyanakodtak, nem értették, hogy mit ólálkodik ez az ember az értéktelennek hitt, kivágásra vagy eltüzelésre ítélt öreg fák körül.
Az elmúlt évtizedben azonban a hozzáállás megváltozni látszik. Amint híre ment, hogy van Zalában egy megszállott, lelkes gyümölcsész, aki a Kárpát-medence kihalófélben levő gyümölcsfáit gyűjti össze, sokan keresték meg, hogy saját vagy nagyszüleik kertjének utolsó darabjait eljuttassák hozzá.
Egy-egy jellegzetes fajtáért örömmel utazik, akár Erdély legtávolabbi szegletébe is, de nem egyszer kapott már postán oltványokat, és az is megtörtént, hogy valaki – értő, érdeklődő utód híján – végrendeletében hagyta rá kertjének öreg gyümölcsfáit.

Mindent a maga helyén
Minden régiónak megvannak a jellegzetes gyümölcsfajtái. Ezek hosszú évszázadokon keresztül váltak olyannyira ellenállóvá, hogy túléljék a sokszor szélsőséges időjárás viszontagságait is.
Ezzel szemben az elmúlt jó két évszázadban betelepített és nemesített fákkal általában sok a gond, óvni, metszeni, a kártevőkkel szemben permetezni kell őket. Kovács Gyula szerint az ősnemes fajták metszést, vegyszerezést, külön öntözést nem igényelnek, állnak és teremnek akár 38 fokos hőségben is.
Fontos, hogy a fák mellett az adott terület jellegzetes gyümölcskultúrája is megmaradjon. Ma már kevesen emlékeznek arra, miként lehet a több ezer fajta terméseit megfelelően feldolgozni. Nem mindegy pedig, melyik ételbe kerül például kobakalma, miként főzhető a tüskéskörtéből jó pálinka, vagy mire használhatjuk a lószemű szilva húsát.


Kevesen tudják, hogy a mosolygó Batul szintén egy almafajta, vagy hogy a Göcsej egyik legjellegzetesebb, már-már elfelejtett fája, a házi berkenye régen fontos népi gyógyír volt. Korábban például minden magára valamit is adó gazda saját kertjének jellegzetes gyümölcséből főzött pálinkát, ezért is alakulhatott ki oly színes pálinkakultúra, meséli Kovács Gyula. Magában a Göcsejben is legalább 500 fajta körtefát írtak le még a 19. században, ő maga, felbuzdulva az új pálinkatörvény adta lehetőségeken, a tüskéskörtéből főzte első „legális” pálinkáját.
Minden fafajtának megvan tehát a maga helye. Kovács Gyula így bárhonnan is kap megmentendő fát, amint lehet, annak oltványát visszajuttatja az eredeti termőhelyére. Ha pedig valaki csemeték után érdeklődik, akkor is a legfontosabb, hogy a helyi viszonyokhoz, hagyományokhoz természetesen kötődő fákat kell kertjében elültetnie.
Bő egy évvel ezelőtt például a szombathelyi Múzeumfaluban, a régi parasztporták mellett csemetekertet létesítettek, ahova „visszatelepítették” a környék jellegzetes gyümölcsfáit. A mintegy 50 csemetéből álló „bemutatót” Kovács Gyula a saját gyűjteményéből, a helyi adottságoknak megfelelő fajtákból állította össze.

Tündérkert közösségek
A ma mintegy bő ezer darabot számláló gyűjtemény csak a kezdeti lépés. Kovács Gyula áldozatos munkája szerencsére követőkre is talált. Egyre többen fordultak hozzá tanácsért vagy jelentkezek lelkesen, hogy megmentenék közösségük régi fáit. Ezért hozta létre a Tündérkert programot, amelynek segítségével kisközösségek ismét felfedezhetik és az utókor számára megóvhatják jellegzetes fafajtáikat.
Kovács Gyula segít a kertek létrehozásában, a fák kiválasztásában, oltványaik elültetésében, de a kertek további gondozása, a termések hasznosítása már a helyi közösség feladata.
Hiszen – teszi hozzá az erdész – a fák megtartásával, megismerésével a munka nem ér véget. A legfontosabb, hogy azok ismét teremjenek, és a helyiek gyümölcslevet, lekvárt, pálinkát, ételekhez körítést készítsenek belőlük.
Mindemellett nagyon lényeges elődeink tudásának átadása is. Kovács Gyula ezért olyan programokat szervez, amelyeken a régi parasztemberek számára egyértelmű, mára azonban elveszett tudást oszt meg, főleg fiatalokkal. Ilyen például az oltás tudománya, amely nem egy faluból teljesen kiveszett.
Ma jó egy tucat Tündérkert működik egyfajta új, falusi közéleti fórumként, ahol a gyümölcsfák megtartása mellett a tudás átadására és a gyümölcsök sokrétű, közös felhasználására is lehetőség nyílik. A gyümölcsfákhoz ugyanis komoly elhivatottság kell. A gyümölcstermesztőkkel ellentétben, akiknek ez csak egy szakma, gyümölcsésznek lenni életforma, állítja Kovács Gyula. A több mint ezer megmentett, egyes fajták esetében valóságosan utolsó gyümölcsfaegyed pedig mindenképpen visszaigazolja gyűjteménye fontosságát.
Egy mára szinte elképzelhetetlen gazdagságú gyümölcskultúra van ugyanis elveszőben, és Kovács Gyula számára személyes kihívás, hogy ezt a „kincset, amelyet vétek elherdálni”, legalább részben megőrizze az utókor számára. Ide kívánkozó szójátékkal érve, ezzel érne be munkája gyümölcse.

Internetes forrás: Tudatos Vásárló.hu

Megjegyzések

N.D. üzenete…
én gyermekként a berkenyét csodagyümölcsnek hívtam :)
duende üzenete…
Én már sajnos nem is ismerem... :(
Bridge üzenete…
Nagyon jó, hogy beidézted, mert nagyon kevesen tudnak róla. Örülhetünk neki, hogy van, akinek ez eszébe jutott, és a szívügye is. Hiszen különlegességek vesznének el.
Mennyire sajnáltam, amikor a csörgő almafánk kiszáradt a régi háznál. Azóta sem találtam oltványára.
Erdokóstoló üzenete…
Már többször hallottam erről a csodagyümölcsösről. Emelem kalapom! Ez az igazi érték, és gazdagság.
Zsóka üzenete…
Milyen jó hogy vannak még ilyen helyek.
En - Hababann üzenete…
DE jó, köszönöm! Csupa olyan fát emlegetnek, amiért anyukám is sóhajtozik a mai napig.... :) Legalább tudom, kit kell keresnem oltványért.
Anikó üzenete…
Látod ez az érték például, amiről a face-n beszéltünk.Áldja meg az ég Kovács Gyulát, hogy így őrzi a régi gyümölcsfákat, de megkóstolnám mindnek a gyümölcsét. A nagymamáméknak volt egy almafájuk amikor én gyerek voltam, édesalma volt, szó szerint édes volt, halvány sárgás és halvány pirosas volt a külseje, persze bio volt, mert senki nem permetezte, naná hogy a kukacok is szerették, de az nem számított, még ma is érzem a számban az alma édes ízét, a fél életemet adnám, ha még egyszer ehetnék belőle.
No meg az árpával érő apró körte, az máshol volt a családban, hogy az is milyen csodafinom volt, először zöld színű, amikor megérett sárga színű lett, leveses, édes ízű, egy harapás volt egy körte, imádtam:-))) De jól az eszembe hoztad ezeket ezzel a posztoddal:-)))))
duende üzenete…
Anikó: bizony, ez komoly érték! Mi még emlékszünk és láttunk sokféle almát, körtét, stb... pedig már mi is csak töredékét. És ha nincs ez a jóember, az utánunk jövő nemzedékek még ennyit sem, mint mi... Bizony, jó hogy vannak ilyen lelkű emberek is.
Turák Kinga üzenete…
köszi!!! Mi is keresünk régi fákat, most már végre tudjuk, h pontosan hol is található!!!
Turák Kinga üzenete…
esetleg tudnál vmilyen elérhetőséget adni az illetőhöz?
duende üzenete…
Sajnos nem Kinga! Kutakodj a neten, hátha megtalálod!
Turák Kinga üzenete…
megtaláltam, ebben a bejegyzésben olvasható:
http://imreiferenc.blogspot.hu/2012/04/kovacs-gyula-erdesz-es-gyumolcsesz.html
duende üzenete…
Hű, köszi szépen, nagyon aranyos vagy! :) Így más is megtalálhatja.