2011. május 22., vasárnap

Vadpörkölt dödöllével




Életem első vadpörköltje, természetesen ropogósra sütött dödöllével. És nagyon jól sikerült. A sikerhez az is hozzájárult, hogy nagyon fiatal őzet sikerült kifognom, mert a pörkölt mindössze 1 óra alatt elkészült, omlós-puhára. Pedig rákészültem, hogy legalább 3 órán át pötyögtetem kis lángon... Szerencsém volt. Fagyasztva vettem egyébként.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg vad apróhús,
30 dkg vöröshagyma (tisztítva ennyi),
1 dl zsírdús tej,
2 nagy szem szegfűbors,
1 csapott mokkáskanál köménymag,
kevés frissen őrölt bors,
2 babérlevél,
egy kb. 3 cm-es darabka fahéj,
2 gerezd fokhagyma,
4-5 evőkanál olaj vagy 2 evőkanál zsír,
2 púposabb teáskanál Édes Anna,
1 teáskanálnyi sűrített paradicsom,
2 teáskanál pirospaprika,
1/2 dl vörös- vagy fehérbor vagy rozé (bármelyik jó bele),
és ízfokozóként én egy csipet cukrot is tettem hozzá a végén,
mert a bor viszonylag savanykás volt, így lett kerek a pörkölt íze.
A húst alaposan átmostam többször váltott vízben, majd lehártyáztam, letisztítottam ahol szükséges volt és kockákra vágtam. A zsiradékon az apróra kockázott vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát is kevés sóval üvegesre dinszteltem, majd hozzáadtam a húst, nagy lángon sütöttem fehéredésig kevergetve, aztán aláöntöttem a tejet. Nagy lángon rotyogtattam, míg az összes tejet elfőtte, s aztán beletettem a fűszereket is (szegfűbors, köménymag, babérlevél, fahéj, bors), valamint pirospaprikáztam, édes annát és kevés sűrített paradicsomot is adtam hozzá. Borral nyakon öntöttem, és pár percig erős tűzön főztem, hogy a bor alkohol íze eltűnjön, majd kevés vizet is hozzáöntöttem. Sóztam és kis lángon fedő alatt főztem. Még pároltam egy keveset és készen is volt. Végül kevés cukorral egyenlítettem az ízén.
Ha idősebb vadat kapunk, és sokáig kell párolni, időnként egy nagyon kevés vízzel lazíthatunk a szaftján, vagy még egy kevés vörösborral. 
Jó ropogós dödöllével tálaltam.

A tej azért jó bele, mert elveszi a vadhús nagy vad jellegét, ráadásul sokkal omlósabb és szaftosabb lesz a hús tőle, nem lesz száraz. Szerintem kell bele, sokkal sokkal jobb lesz így a pörkölt.

11 megjegyzés:

videkek írta...

En is imadom a regi konyhai eszkozoket, es ezekert a formakert odaig vagyok. Hihetetlen, hogy ennyiert jutottal hozzajuk! Nekem is van ket rez kuglofsutom, de meg nem sutottem bennuk semmit. Mivel kened ki a belsejuket sutes elott?

Padparadsa írta...

Fantasztikus páros! És az az uborka mellé... Imádom!!

Kiskukta írta...

Csodásak ezek a formák!!! Szerencsés vagy, hogy van nálatok bolha, itt nincs, pedig én is szívesen látogatnám :)

duende írta...

Vidékek: vajjal vagy olajjal szoktam és liszttel is meghintem, körbeütögetem és a fölösleges lisztet kiszórom belőle. Így szoktam a nem teflonos tepsijeimben is sütni, ha nem teszek bele sütőpapírt.

Ugye? :) Annyira örültem nekik!


Padparadsa: :) Tényleg jól sikerült. :)


Kiskukta: honosítsátok meg valahogy. :) Valóban azok, és imádom, hogy mindegyik más mintájú.

Roza írta...

Nagyon guszta a vadpörkölt a dödöllével:)
Sajnos, bolha (csak a cicában:) nálunk sincs, pedig én is imádom a régi dolgokat.

duende írta...

Köszönöm szépen Roza! :)

:))))

Szerintem mindenhol honosítani kéne bolhapiacot. Olyan jó dolog. Szeretem, hogy ami másnak már nem kell, nem kerül kidobásra, hanem valaki boldogan rátalálhat és használhatja.

Tálaló írta...

Ritkán jutunk vadhúshoz,de csakis így készítjük.Ez az étel nálunk a TOP 10-es listánk állandó tagja.Természetesen kovászos vagy csemege uborkával.
S azon kevesek egyike melyet ketten főzünk.A pörköltet a férjem bográcsban,a dödöllét pedig én,odabennt.
S hát megint nagyon jó vásárt csináltál:))

duende írta...

Ó, ne is mondd! Látod, oda is akartam írni a recept végére, hogy akinek van (annak milyen jó) kertje, bográcsban készítse, mert úgy az igazi, bizony!
Apu tudod hogy szereti? Cseresznyekompóttal. Na úgyis nagyon finom. Alföldi szokás, ő minden húsételt kompóttal eszik is néha én is, igen jó tud lenni. Azért inkább a kovászos ubira szavazok ez esetben. :)

Hát el sem akartam hinni, hogy jól látok, csak meresztettem a szememet a standra és úgy örültem! Egész nap csak gyönyörködtem bennük... :)

Tálaló írta...

Egyszer kíváncsiságból megkóstolom kompóttal is.
Érdekes,hogy alföldi szokás húst kompóttal enni.Én szeretem,a férjem viszont nem.Pedig ő az alföldi:)

Jaj én is úgy tudok örülni az ilyen "kincseknek".Amit úgy vadászik az ember,nem pedig bemegy a közeli áruházba,plazaba érte.

videkek írta...

Koszi a valaszt. Csak azert kerdeztem, mert egyszer valahol azt olvastam, hogy feltetlenul mehviasszal kenjem ki, ha rezformaban keszulok sutni (neztem is egy nagyot), de remeltem, hogy a sima vaj-liszt parositas is megteszi. :)

duende írta...

Tálaló: igen. A vadászat izgalma. :))


Vidékek: Na, most elbizonytalanítottál! :)) Utánanézek én is jobban.