2010. július 3., szombat

Vargányás sertésoldalas



Az élet olyan, mint egy
nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.

(Rejtő Jenő)





Nagy melegben a könnyű saláták, a kenyérre kenhető finomságok mellett a hideg sültek azok, amiket rendszeresen készítek. Nálunk a szalámifélék nem fogynak, sosem veszek. Nem szeretjük, drágák is, meg rosszak is. Egy finom egyben sült hús betehető a hűtőbe és bármikor falatozhatunk belőle finom kenyérrel, paprikával, paradicsommal, hagymával, uborkával vagy bármilyen salátával. Az ízletes zsír pedig kenyérre kenhető és milyen finom is tud lenni!

Most jó idő volt az erdei gombáknak. Rengeteg vargánya van mifelénk, és nem csak vargánya, de rókagomba, keserűgomba, őzláb és még sorolhatnám. Ez a finom oldalas most vargányával készült.

Hozzávalók 4 főre:
2 kg sertésoldalas,
só,
10 egész bors,
friss vagy szárított kakukkfű,
1 csokor petrezselyemzöld,
1/2 kg vargánya,
10 evőkanál zsír,
2 közepes fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma.

Az olalast megmostam, hogy ne maradjon rajta csontszilánk. Alaposan besóztam. A nagy gáztepsit jól kikebtem zsírral és rászórtam a vastagabb félkarikákra vágott vöröshagymát, a félbevágott fokhagymagerezdeket, a borsszemeket, az aprított petrezselymet, a kakukkfűlevélkéket, és a kisebb darabokra és vékony szeletekre vágott vargányát. A húst ráfektettem erre a finom ágyikóra. Körülbelül 1 dl vizet öntöttem alá, alufóliával jól lefedtem és forró sütőbe tettem. Közepesnél kicsit erősebb lángon sütöttem másfél órán át, majd a fóliát levéve róla szép piros-ropogósra hagytam sülni.
Nagyon finom szaftja lett. Ha valaki zsíroskenyérre is szán belőle, nyugodtan tehet alá még több zsiradékot. Kenyérrel, paprikával, paradicsommal, hagymával, uborkával - kovászossal is - nagyon finom. És persze egy pohár hideg sör vagy bor sem hiányozhat mellőle.
Természetesen frissenforrón is tökéletes, újkrumplival, salátával.
Ha vargányátlan időszakban készítjük, a szárított is tökéletes hozzá csak áztassuk előtte 1/2 óráig langyos vízbe. És persze nem csak vargányával készíthetjük, bármelyik ízletesebb fajta erdei-mezei gomba megteszi.

3 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Hú, de megéheztem. Kár, hogy holnapra csirkét vettem elő, most ott fog az oldalasod képe lebegni előttem!:-DD Nagyon fincsi lehet!:-))

Kata írta...

Ez teccik:) a fél kiló vargánya...ez az, amit talán soha nem fogok tudni beszerezni felénk... Jó helyen laktok!

duende írta...

Andi, a csirke sem rossz ám! :))


Kata, valóban! Rengeteg gomba van ilyenkor mindig és vargányából meg doszta. Kedves párom szedte. Hazafelé munkából megállt az út szélén, aztán 50 méterre ott volt a gomba. Egy darab volt, de az 60 dkg-os! :))
Aztán jött is haza. Ja, meg szedett ugyanott 6 szép nagy fej őzlábat is, azt rántva ettük. Én mondjuk az őzlábért vagyok igazán oda, sokkal jobban szeretem, mint a vargányát! De azt sem vetem meg... erdei gomba bármikor jöhet. Nagyon szeretjük.