2008. október 26., vasárnap

Kolozsvári rakott káposzta



Az egyik kedvenc... :-)
Ezt az ételt csak nagy mennyiségben lehet készíteni. Nagycsaládosok előnyben!

Hozzávalók:
60 dkg lapocka vagy dagadó (csont nélkül),
90 dkg savanyúkáposzta,
20 dkg füstölt szárazkolbász,
45 dkg rizs,
2 közepes vöröshagyma,
1/2 liter tejföl,
6-8 evőkanál olaj vagy zsír,
só,
2 teáskanál pirospaprika.

Kicsit macerás étel, de megéri összerakni... Mindent elő kell főzni-sütni ugyanis.
A rizst megfőztem. A húst nagyon apró kockákra vágtam, és pörköltet készítettem belőle. A kolozsvári rakott káposztát darált hússal szokták készíteni, de én sokkal jobban szeretem apróra kockázott hússal. (Egyszer csináltam darált hússal, hát meg sem közelítette a másikat, úgyhogy én maradok a kicsire vágott húsosnál, sokkal finomabb. De persze aki nem akar annyit bajlódni vele, vegyen darált húst.)
A káposztát 2-3 evőkanál zsiradékon, fedő alatt kisebb lángon megpároltam, majd nagy lángon rásütöttem, hogy szép sárgás-barnás színe legyen. Sokszor kell kevergetni, nehogy leégjen. Nem baj, ha időnként kicsit odakapja, mert ha átkeverjük, eloszlik a barnaság. Igazán úgy finom ez az étel, ha a savanyú káposzta tényleg meg van rendesen sütve, karamellizálva.
A kolbászról lehúztam a bőrét, és vékony karikákra vágtam.
Mikor mindennel elkészültem, a vsedényembe rétegeztem a hozzávalókat. Tepsiben vagy römertopf-tálban is lehet készíteni.
Alulra egy réteg káposzta, rá egy sor kolbász, kevés tejföl, rizs, rá a pörkölt, savanyú káposzta, kolbász, tejföl és így tovább. Rétegezzük, míg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejét is jó alaposan megtejfölöztem.
Sütőben alaposan összesütöttem - kb. 3/4 vagy 1 óra kell neki.
Friss kenyérrel, plusz tejföllel kínáljuk, és ajánlott mellé valamilyen jóféle bor is - csapatónak, mert ez nem egy Norbi-update mifene.:)

Nincsenek megjegyzések: