2008. október 12., vasárnap

Húsos paradicsomos káposzta


 

"A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne."


(Philip K. Dick)





Hozzávalók 5-6 főre:
70 dkg dagadó,
1 kisebb fej káposzta,
1 nagy fej vöröshagyma,
só, pici ételízesítő,
1 mokkáskanál egészbors,
1 teáskanál köménymag,
2 babérlevél,
1 mokkáskanálnyi csombor (borsikafű),
kb. 6 dl 100%-os paradicsomlé (ízesítetlen),
4 evőkanál olaj,
2 púpos evőkanál liszt.

A húst kockákra vágom, és fölteszem sok vízbe főni. Mikor forr, a habját leszedem, aztán beízesítem: sóval, egészborssal, babérlevéllel, csomborral, köménymaggal, kevés ételízesítővel, és az apró kockákra vágott vöröshagymával. (Elég sok levét elfővi, de nem pótolom, mert a pótlás a paradicsomlés rántás lesz majd.) Mikor félig puha a hús, hozzáadom a káposztát is. Közben elkészítem a rántást az olajjal és a liszttel. A paradicsomlével öntöm fel. Mikor már puha a káposzta is, a levéből teszek a paradicsomos rántáshoz, elkeverem, majd így adom a rántást az ételhez. Kevergetem, míg fölforr, és még hagyom vagy úgy 5 percig főni.
Friss házikenyérrel tálalom.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jo es egyszeru elkesziteni. Kosonom:)

duende írta...

Kedves Ismeretlen! Nagyon-nagyon szívesen! :)