2008. szeptember 26., péntek

Fokhagymakrémleves


Először a szemünkkel kóstolunk, de az orrunk ébreszti fel a gyomrunkat.

(Brian Wansink)





Ki ne tudná felidézni a forró olajból felszálló fokhagyma semmihez sem fogható illatát? Azt az illatot, amitől rögtön megjön az étvágyunk, beindulnak a gyomornedveink és nagyokat nyelünk az elkövetkezendő finom falatokra gondolva? Azt hiszem, a fokhagymát nem lehet nem szeretni. Az egyik legnagyobb kedvenc a krémlevesek tárházából.

Hozzávalók 4 főre:
1 nagy fej fokhagyma,
3 dkg vaj, 1 evőkanálnyi olaj,
3 csapott evőkanál liszt,
1 erő- vagy húsleveskocka,
2 dl tejszín vagy 3 d tej és 1 dl tejföl,
só, őrölt bors,
frissen reszelt szerecsendió,
korpás kenyér, füstölt sajt.

A fokhagymát megtisztítottam, lereszeltem. (Fokhagymanyomóval is csinálhatjuk, csak nekem nincs.) Egy lábosban vajat és olajat melegítettem, és a reszelt fokhagymát kis lángon dinszteltem benne, majd hozzáadtam a lisztet is, és pár percig még együtt pirítottam. Aztán felengedtem apránként kb 4 dl vízzel. Tettem bele erőleveskockát, sóztam, borsoztam, szerecsendiót reszeltem bele. Hagytam forrni kis lángon vagy tíz percig, majd hozzáadtam a tejszínt is. Tejjel + tejföllel is jó. Botmixerrel még krémesítettem rajta, és még egyszer hagytam fölforrni.
Ha tejszínnel készítjük, pici fehérbort is tehetünk bele. A tejes változatba nem ajánlom, mert összekaphatja a tejet.
Pirított kenyérkockákkal és reszelt füstölt sajttal tálaltam.
Egyszerű és finom. Sűrűbbre készítve mártásként adható főtt, vagy sült húsokhoz.
*

Nincsenek megjegyzések: